Az E.ON szakemberei reggel óta dolgoznak a hálózat helyreállításán, és a legtöbbeknél estig visszatérhet az áram, de sok településen valószínűleg csak holnap áll helyre a szolgáltatás.
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható. A nyugatias áramlás hatására enyhe, nedves levegő érkezik fölénk, így március eleje inkább kora tavaszias idővel indulhat, mintsem télies fordulattal.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tatabányán tűz keletkezett egy Komáromi utcai társasházban. A négyszintes társasház legfelső szintjén gyulladt ki egy harminchat négyzetméteres lakás nappalija. A huszonöt négyzetméteres szobában egy ágy és a mellette lévő bútorok égtek
Ukrajna hivatalos levélben javasolta az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságának, hogy a Magyarországra és Szlovákiába irányuló orosz kőolajszállítást a megrongálódott Barátság kőolajvezeték helyett az Odessza–Brodi olajvezetéken keresztül bonyolítsák le – jelentette az ukrán sajtó a dokumentumra hivatkozva.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata az április 12-i országgyűlési választásokon ismét német nemzetiségi listát állít annak érdekében, hogy a hazai németség önálló parlamenti képviselettel, erős felhatalmazással képviselhesse kulturális, oktatási és identitásmegőrzési érdekeit - közölte az önkormányzat.
Magyar szerint az általa ismert felmérések alapján jelenleg 80-85 körzetben vezet a Tisza, a többiben behozható távolságban vannak a Fidesztől, minden körzetet nyerhetőnek tart. A szoba-ügyből azt tanulta, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta jó.
Lázár János az egyik ügyfele lesz a vagyonvisszaszerzési hivatalnak, az pedig megmosolyogtató, hogy drogügyekkel Deutsch Tamás és Rogán Antal pártja vádaskodik, mondta a Tisza Párt elnöke az önkénteseiknek tartott rendezvény után.
Az ajánlásgyűjtés első napja éles politikai összecsapással zárult: Magyar Péter 250 ezres számot kommunikált, a Fidesz szerint azonban ez hazugság. Az NVI adatai árnyalják a képet.
Az biztosnak tűnik, hogy hetente nem hal meg egy nő párkapcsolati erőszak miatt Magyarországon, mint ahogy az egy korábbi adat alapján elterjedt, de a kutatásaink után kapott adatok sem feltétlenül tükrözik a teljes valóságot. A partner által elkövetett emberölésnek nincs önálló kategóriája a rendőrségi statisztikában. Cikkünkben megpróbáltunk rend
Ismét kórházba került Farkas Attila, Pásztó polgármestere, miután egy korábbi beavatkozást követően súlyos fertőzés lépett fel nála. A városvezető közösségi oldalán tájékoztatta a helybélieket állapotáról, egyúttal türelmet és nyugalmat kért a gyógyulásához.
Szombat délután a szlovák–magyar határnál pattant ki a 4,35-ös rengés, melyet egy 2,5-ös utórengés követett. Míg itthon nem jelentettek kárt, a csallóközi Balonyban egy kegytemplom is megrongálódott.
Egészen elképesztő számokat hoztak az elmúlt napok Bács-Kiskun vármegye útjain. A megengedett sebességhatárokat regisztráltan közel 1000-en, egészen pontosan 939-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig eléri a 468 ezer forintot.
Még mindig nincs áram a lakásokban, és 10 foknál alig van több abban a budapesti, Andrássy úti társasházban, ahol egy hete volt tűz egy második emeleti lakásban. A felhalmozott lom miatt a tűzoltók csaknem egy teljes napon át dolgoztak a lángok megfékezésén. Egy idős asszony került kórházba. Szinte senki sem maradt a 115 lakásos épületben, több ing
Pénteken összesen 467-szer riasztották a tűzoltókat Nyugat-Magyarországon a hókáosz miatt. A károk felszámolása még szombaton is tartott. Egy hókotrót és egy buszt is menteni kellett. Vas megyében szinte teljesen helyreállt már a vasúti forgalom, de néhány településen a buszközlekedésben még voltak fennakadások. Győr- Moson-Sopron megyében a hókásá
Habár a súlyos, gyógyíthatatlan betegsége miatt korábban rengetegen bántották, azóta viszont sikerült ezen túllendülnie és megtalálta helyét a világban Vass Flórián. Az éppen nagykorú srácnak egy rendkívül ritka kór miatt rendszeresen kisebesedik a bőre, ujjai összenőttek. Az úgynevezett pillangóbőrrel született fiú viszont a megpróbáltatásai ellen
Február 21-én hivatalosan is elkezdődött a kampány. Ezzel pedig elindult az egyéni képviselőjelöltek ajánlásgyűjtése. Legalább 500 támogató ajánlást kell összegyűjteniük. Egy választópolgár több jelöltet is támogathat. A Fidesz és a TISZA néhány óra alatt az összes jelöltjénél megszerezte az indulásához szükséges aláírásokat. Sok politikus személye
A Fidesz és a Tisza Párt is összegyűjtötte az összes választókerületben az induláshoz szükséges ajánlásokat szombat délelőtt. Az Alapjogokért Központ a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hivatalos adatai alapján azonban azt közölte, hogy Magyar Péter biztosan nem mondott igazat a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.
"Szerintem háború lesz" – ezt mondta Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök háborúellenesnek nevezett szombati békéscsabai gyűlésén. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 106 egyéni választókerületből, 65-ben kormánypárti jelölt nyerne, ha most lennének a választások. Úgy fogalmazott, ez kényelmes többség, de nem lehetnek elégedettek. Tavaly ny
A megszűnés szélén van a Proton Színház, amit Mundruczó Kornél és Büki Dóra alapított. Az intézmény vezetése szerint harmadik éve nem jutnak állami támogatáshoz. Attól tartanak, ha emelik az árakat, akkor elveszítenék a nézőket. Most internetes gyűjtésbe kezdenek, hogy elkerüljék a bezárást. Összesen 9 millió forintot szeretnének összegyűjteni. Aki
Lágyan melengetik a már tavaszt ígérő napsugarak a Hollán Ernő utcát Budapest XIII. kerületében, sokan már a teraszon kortyolgatják a kávét, miközben a 6-os szám alatt rendre folyik a munka. Ster László keze alatt sorra születnek újjá a bőrholmik, és bár műhelye aprócska, a mester annál nagyobb lelkesedéssel veti bele magát minden nap a munkába. Ér
Az előrejelzések szerint vasárnap reggel ki is derülhet az ég, azonban maradnak majd tartósan borongós körzetek. Aztán napközben leginkább esőre számítson!
Az ukránok gazdasági válságot akarnak előidézni Magyarországon, hogy ezzel segítsék az ellenzéket a hatalomhoz jutáshoz – erről Békéscsabán beszélt Orbán Viktor a DPK háborúellenes országjárása újabb állomásán. A miniszterelnök arról is beszélt: ha ma lennének a választások, 106 körzetből 65-öt hoznának el.
A 2025/2026-os tanév rendjének megfelelően a tavaszi szünet idén a megszokottnál korábban kezdődik és tizenegy összefüggő napot biztosít a diákok számára. A pihenőidő hosszát és időzítését az április elejére eső húsvéti ünnepek határozzák meg.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lelki út a Szent Miklós Plébánián A kereszténység nagy ünnepeire, karácsonyra és húsvétra való készületet segítve új kezdeményezéssel állt elő a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete és a felsővárosi Szent Miklós Plébánia. Felismerve, hogy a mai ember számára az élmény és az átélés kulcsszerepet játszik, adventben több állomásból álló „l
Egyre több pénzbe kerül Magyarországon autót fenntartani, évről évre jelentős a drágulás. Sok családban, ahol korábban két autót tartottak fenn, kénytelenek eladni az egyik járművet, hogy a megmaradt autó fenntartását biztosítani tudják.
Katonás fegyelemmel és pörgős feladatokkal rajtolt el az I. Zánkai Haditorna a hét elején. A Zánkai Erzsébet-tábor területén működő Haditechnikai Parkban a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumának 195 kadétja mérte össze erejét és ügyességét.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Gyöngyösmelléken és Tiszaszentmártonban polgármestert, Tetétlenben és Lápafőn pedig polgármestert és képviselőket választanak.
Talán soha nem volt még ennyire nehéz dolga a parlamenti helyekre pályázó kisebb pártoknak. Sokan úgy döntöttek, el sem indulnak. Mi a Széll Kálmán téren arra kerestük a választ, az aláírásgyűjtés első napján mit tapasztalnak a kisebbeknek gyűjtő aktivisták.
A Danone Magyarország Kft. elővigyázatosságból kezdeményezte több Milumil 3 Junior anyatej-kiegészítő tápszer önkéntes visszahívását és forgalomból való kivonását. Az intézkedés oka, hogy a termék egyik összetevőjében cereulid toxint mutattak ki, amelynek mértéke meghaladhatja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által előírt egészségügyi határé
A miniszterelnök az elmúlt napok energiapolitikai eseményei miatt összehívta az Energiabiztonsági Tanácsot. A tárgyalás legfontosabb témája az ukrán energiazsarolás miatt szükséges lépések összehangolása.
Bár az Egyesült Államokra az elmúlt hetekben lecsapó Fern téli vihar egymillió háztartást hagyott áram nélkül, a rendszer sokkal jobban vizsgázott, mint a 2021-es katasztrófa idején. A szélsőséges időjárás bebizonyította, hogy a megújuló energiaforrások kiesésekor a hagyományos hőerőművek - különösen a gáz- és széntüzelésű egységek - jelentik az el
A Szemben Kócziánnal című ÖT-műsorban Tarlós István nem kímélte sem magát, sem a Fideszt, és azt is elárulta, kit látna szívesen Karácsony Gergely székében.
Válságtanácskozás a Karmelitában: Orbán Viktor miniszterelnök az ukrán energiazsarolás és a tranzitútvonalak bizonytalansága miatt rendelte el az Energiabiztonsági Tanács azonnali összehívását. A kormány stratégiai döntésekre készül, hogy garantálja az ország téli ellátását – a tárgyaláson a MOL és az MVM vezérei is részt vesznek.
Kocsis Máté és a kormánymédia 196 ezer fideszes és 110 ezer Tiszás ajánlásról beszélt szombat után. A számháború elfedi, hogy a pártok a hivatalos mellett saját támogatói íveket is gyűjtenek.
Elhunyt Kecskeméti Sándor keramikus- és szobrászművész. A Munkácsy-díjas alkotó, a kortárs magyar plasztika egyik legeredetibb alkotója életének 79. évében, szombaton halt meg – közölte a munkáit kiállító Initio Arts & Design galéria.
Orbán Viktor vasárnap összehívta az Energiabiztonsági Tanácsot az elmúlt napok energiapolitikai eseményei miatt. A tárgyalás legfontosabb témája az ukrán "energiazsarolás" miatt szükséges lépések összehangolása – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.