Magas a kormányváltást várók aránya, az ellenzéki vezért teflonpáncél védi, és hosszú idő óta úgy tűnik: nincs a Fidesznek tartalmi újítása. Közben a kormánypárt komoly hibákat vét a kampányban, és nyomasztó médiafölénye ellenére elveszítette kezdeményezőképességét. A Political Capital elemzése.
Péntek reggel megkezdődött a honvédség kitelepülése az első 20 kritikus energetikai végpontra. Az Egyeztető Törzs döntése alapján jövő héten elején további 40 energetikai végpontot védenek majd a fegyveres erők.
A vértanú püspökhöz köthető dalok és mondókák hangzottak el pénteken, a gyulai Boldog Apor Vilmos Óvodában. A katolikus intézményben mindig a névadó február 29-ei születésnapját megelőző pénteken idézik fel az egykori, legendás gyulai plébános alakját. A gyerekek nemcsak szavaltak és énekeltek, hanem rajzoltak is, illetve olyan foglalkozásokon vett
A kormány ukrán veszélyre hivatkozva rendelt ki fegyveres katonákat a magyar energetikai infrastruktúra védelmére, de a biztonságpolitikai szakértő szerint a veszély máshonnan fenyegethet. Ha titkosszolgálatoknak vannak információi, a védelmi intézkedések lehetnek indokoltak.
A Mi Hazánk pénteken leadta országos listáját és az ahhoz szükséges ajánlásokat – jelentette be a Nemzeti Választási Bizottság épülete előtt tartott budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László. A párt elnöke szerint mind a 106 egyéni körzetben megvan a kellő számú aláírásuk, így mindenhol indul a jelöltjük.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján a bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt négy személyt, mert tiltott tárgyakat csempésztek be fogvatartottaknak.
A csütörtök délutáni megnyitóval vette kezdetét a 37. Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny fináléja a gyulai Vigadóban. A kétnapos eseményen a Kárpát-medence legjobb helyesírói mérik össze tudásukat. A szervező Erkel Ferenc gimnázium diákja, Pintér Petra fuvola előadásával kezdődött csütörtök délután a Vigadóban a 37. Implom József Középi
A pártelnök szerint "a Mi Hazánk még soha nem volt ilyen eredményes", mert jobban teljesítettek, mint négy éve. Akkor nem volt mind a 106 körzetben egyéni jelöltjük, most viszont igen, az országos listájukat pedig már a kampányidőszak első hetében le tudták adni.
Február 21-én intézkedtek a klubban a rendőrök, egy férfi alsógatyájából 69 ecstasytabletta került elő. Azt gyanítják, a klubban szerezte be a tablettákat, ezért tettek lakatot a helyre a rendőrök.
Egy csomó ekivel fogtak meg egy 22 éves férfit, de a tulajdonosok szerint a bezáratás igazságtalan, hiszen egy szórakozóhely képtelen hatóságként ellenőrizni a területén bulizókat.
A 21 Kutatóközpont igazgatója szerint a közvélemény-kutatások csalókák lehetnek, a választás napján ugyanis a Fidesz beveti a gépezetét. Mozgósítás, nyomásgyakorlás, szavazatvásárlás: szerinte ez dönthet a végén.
A Mi Hazánk szerint a párt egyik tagja a jelöltjük tudta nélkül írta fel az ívre a 2022-es ajánlóik adatait, és eddig nem tudtak a szabálytalanságról. Az elkövetőt kizárták a pártból.
Nem jól működik most az Európai Unió, de meg lehetne javítani; hatásköri problémák vannak az EU-ban az Európai Bizottság, a tanács és a parlament között – mondta Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.
2026-ban a világ újszülöttjeinek 85 százaléka Afrikában és Ázsiában jön világra, miközben Európa részesedése alig haladja meg a 4 százalékot. Az ENSZ népesség-előrejelzései szerint a globális demográfiai súlypont végleg eltolódott. A születés helye pedig döntően befolyásolja az induló életkilátásokat, az oktatáshoz és egészségügyhöz való hozzáférés
A magyar légtérben repülve az egyik utas szívrohama miatt sürgős bécsi kitérőt kért a Turkish Airlines Isztambulból Vancouverbe tartó járatának személyzete.
A képviselő szerint az is eredmény, hogy nem cáfolták, hogy volt ilyen jelentés. Arra hivatkozva tagadták meg tőle a betekintést, hogy a titkosszolgálatot csak a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága ellenőrizheti.
Harminc éve, 1996. február 25-én alakult meg a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, amely sok más program mellett 1999 óta szervezi Orbán Viktor évértékelő beszédeit. A szervezet elnöke 2023 óta Győri Enikő európai parlamenti képviselő, aki az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy az egyesület a kormány lelkiismerete.
Több témával foglalkoztak a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének csütörtök délután megtartott évértékelő közgyűlésén. A szervezet tagsága tavaly nagyjából elérte a közel kétszázas számot, ami a covid előtt volt, de más tekintetben is elmondható, hogy eredményes időszakot zártak, melyet sok program tett teljessé. Fontos szerepet töltenek be
Felszólította a polgármestereket, hogy ne fenyegessék az embereket a közmunka elvesztésével, a fideszes politikusok pedig ne használjanak önkormányzati forrásokat a kampányban.
A szabálytalan tárolás miatt soron kívül intézkedtek és szankciókat is alkalmaztak - írták a 444-nek. Azután kerestük meg a Katasztrófavédelmet, hogy Magyar Péternek egy sofőr arról beszélt, az ellenőrzések előtt 20-50 teherautónyi veszélyes anyagot kellett kivinni a gyárból, hogy ne büntessék meg a céget.
Ladányi Lucát, a párt tatabányai jelöltjét ajánlásgyűjtés közben fenyegette meg egy férfi. A politikusnak menekülnie kellett, ám a párt közlése szerint nem tesz feljelentést a rendőrségen.