Eltörölné az Orbán-kormányok parlamenti sajtómunkát korlátozó intézkedéseit a Tisza Párt vezette Országgyűlés. Erről ír Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt képviselője, aki felidézte, hogy korábbi újságírói munkája során Kövér László kétszer is kitiltotta az Országházból.
A NAIH a kormányváltás körüli pletykákra reagálva figyelmeztetett a jogszerűtlen iratmegsemmisítés következményeire. Hangsúlyozták, hogy a pénzügyi és számviteli iratoknak törvényben előírt megőrzési idejük van.
A miniszter bejelentette, hogy a leköszönő kormány a szerdai ülésén döntött a védett üzemanyagár meghosszabbításáról. A miniszterelnök már alá is írta a vonatkozó rendeletet.
A Tények két meghatározó arca a jövő héttől nem vezeti a csatorna hírműsorait. A bejelentés Szalai Vivien hírigazgató felmentését követi, komoly személyi változásokat jelezve a TV2-nél.
Nyilvános Facebook-bejegyzésben reagált a Tisza Párt kormányalakítási terveit övező vitákra Nyáry Krisztián. Az író-irodalomtörténész elsősorban azt a kritikahullámot bírálta, amely egy feltételezett miniszterjelölt vallási kötődését és egyházi iskolai hátterét támadja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Nemzeti Választási Bizottság pénteki online ülésén vizsgálta meg a beadványt, és arra jutott, hogy az megfelel az alaptörvény és a vonatkozó törvény előírásainak. A döntés még nem végleges, 15 napon belül a Kúriához lehet fordulni.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Vértanúk terén tartott gyűlésen beszélt a felelősségre vonásról. A Pesti Srácok által szervezett eseményt az április 12-i választási vereség után tartották.
Pénteken megszámolták az átjelentkezők és a külképviseleti szavazók voksait is a Tolna megye 3-as számú, Paks központú választókerületében. A múlt vasárnap közölt eredmények után még Süli János vezetett 138 szavazattal, végül azonban Cseh Tamás nyert.
Az Envirotis Holdingból kivett pénz a Status Next Környezetvédelmi Magántőkealapba került. Közben a cégcsoportnál a vagyonelemek értékesítése is elindult, és a dolgozóktól a gépek felértékelését kérték.
A Femcare Miniklinika vezető orvosa tette ki a feliratot az intézmény weboldalára. A lépés komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel, mivel a törvény tiltja a politikai alapú megkülönböztetést.
Témák: Feljavítják a gyöngykavicsos sétányokat Gyula számos pontján. A tavaszi munkálatok során egy hónappal korábban kezdődtek el a melegaszfaltos kátyúzások a fürdőváros útjain. Önéletrajzi kötetként értelmezhető Árpási Zoltán legújabb munkája. A könyv Morzsák nyolc évtized magántörténelméből. címmel jelent meg. A mozgás a hosszú élet titka a 90.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarország ellen a közmédia helyzete miatt. A tavaly decemberben indult folyamat az Európai Unió Bírósága elé kerülhet, ha a leendő kormány nem hajt végre érdemi reformokat.
Király Nóra a párt elmúlt években folytatott kommunikációjáért kért bocsánatot egy Facebook-posztban. A politikus szerint a gyűlöletkeltés miatt családok mentek tönkre, és ez a választási vereség egyik fő oka.
A Tolna megyei 2. számú egyéni választókerületben péntek kora este még Csibi Krisztina állt jobban, de az összes szavazat összesítése után már a Tisza jelöltje került előre. Szijjártó Gábor 20 086 voksot kapott, míg fideszes ellenfele 19 435-öt
Milák Kristóf szolgáltatta a Sopronban zajló úszó országos bajnokság pénteki versenynapjának "leghangosabb" sikerét, Németh Nándor pedig a váltóban ért el Európa-bajnoki szintidőt.
A Femcare Miniklinika vezető orvosa a Facebookon reagált a honlapján megjelent, politikai alapú diszkriminációval vádoló feliratra. A klinika képviselője belső vizsgálatot indított, és két, éppen távozó munkatársat is megemlített.
Az átjelentkező és a külföldi választók szavazatainak megszámlálása után három körzetben is fordított a Tisza. Erre reagált egy rövid üzenetben a pártelnök.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ ma bejelentette, hogy elrendelte a Richter által gyártott Decaris nevű féreghajtó gyógyszer teljes körű visszahívását Magyarországon. A döntés egy április 9-én indult eljárás eredményeként született, és nemcsak a készítmény forgalomból való kivonását, hanem a betegek kártalanítását is előírja.
Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal, miután pénteken a Fidesz-KDNP képviseletében részt vett a Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megbeszélésen az Országházban.
A leendő miniszterelnök és a leköszönő miniszter egykor barátok voltak, most az új országgyűlés megalakulását előkészítő ülésen találkoztak. A megbeszélést mindketten korrektnek nevezték. Magyar Péter konstruktív együttműködést ígért az ellenzéknek. Orbán Viktor szerint a Fidesz frakciónak nem azokra a képviselőkre van szüksége, akik a lista alapjá
A DE Akcióközösség választási őrszemei a legkiszolgáltatottabb közösségekben, sosem látott nyomorban járőrözve bénították meg a Fidesz szavazógépezetét. Jelenlétükből a helyiek is bátorságot merítettek, hogy kiálljanak magukért. A szavazatvásárlás és buszoztatás elleni akciónak a Tisza kétharmados győzelmében is szerepe volt.
Folyik a fennmaradó szavazatok összesítése, és máris hárommal több képviselői helyünk van - írta Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke péntek este a Facebookon.
Egy budapesti jégcsarnok büféjében történt eset során egy 50 év körüli férfi életéért küzdöttek a jelenlévők és a mentők. A férfi szédülésre panaszkodott, majd kávét kért, de hirtelen összeesett, majd eszméletét vesztette. Ezután rövid időre magához tért, de az állapota ismét rosszabbodott, és az életjelei megszűntek, ami azonnali beavatkozást tett
Nem érti a vagyonadó koncepcióját Csányi Sándor. Az OTP elnökét, az ország második leggazdagabb emberét az RTL Híradó kérdezte a Tisza kormány tervéről, amely az egymilliárd forint feletti vagyont adóztatná egy százalékkal. Azt mondta: meglepődve hallgatja azokat, akik egyetértenek az ötlettel, de biztosan meg lehet állapítani olyan terhet, amellye
Helyreállították a vízszolgáltatást a Vas vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház sürgősségi tömbjében, ugyanis az akkreditált laboratóriumi vizsgálat nem talált szennyezőanyagot a hálózatból vett mintákban – közölte az egészségügyi intézmény.
Érvényes és eredményes népszavazást tartottak Attalán a vármegyei hovatartozásról. A Tolna vármegyei község választásra jogosultjainak többsége úgy döntött, hogy a település Somogy vármegyéhez csatlakozzon.
A luxizás csak életmódkérdés, nem korrupció - erről beszélt Orbán Viktor a kormányközeli Patriótának. A leköszönő miniszterelnök szerint a bukásban szerepe lehetett a kormányközeli elit látványos meggazdagodásának. A korrupcióval kapcsolatos vádakat viszont visszautasította. Úgy fogalmazott, hogy ő soha nem tűrt meg semmilyen korrupciót. A Transpar
Az üvegvisszaváltás elsőre egyszerű feladatnak tűnik, mégis sokan találkoznak azzal a bosszantó helyzettel, amikor a gép nem fogadja el a palackot. Ilyenkor gyakran tanácstalanul állunk, majd végül otthagyjuk a palackot, és ezzel a betétdíjat is elveszítjük. A probléma hátterében legtöbbször egy apró dolog áll: a palackon lévő vonalkódot eltakaró v
Az alakuló ülésről egyeztettek a pártok, a Fidesz Gulyás Gergelyt küldte, aki kezet fogot Magyar Péterrel a tárgyalás kezdete előtt. A pártok több mint másfél órát tárgyaltak.