Nem csak a külügyminisztériumban, hanem a honvédelmi minisztériumban is iratokat semmisítenek meg, állítja Magyar Péter. A leendő miniszterelnök azt kéri, akinek van ilyen információja, az tegyen bejelentést az erre a célra létrehozott internetes felületen, ahová dokumentumokat is lehet feltölteni. A Honvédelmi minisztériumot hiába kerestük. Szijjá
A külpolitikai szakértő szerint ahogyan a külpolitikában, úgy az Európa-politikában is egy korszakváltás előtt áll Magyarország. "A konfrontatív politikát egy együttműködésen alapuló rendszer fogja felváltani" – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
Lázár vécépucolós beszéde is benne volt a bukásban, már a telepen sincs monopóliuma az eddigi állampártnak. A civileknek sikerült blokkolni a szavazatvásárlásokat, ha az erre szánt pénzt tényleg a romákra költik, még nyerhettek is volna.
Éhségsztrájkba kezdtek Sajóbábonyban egy vegyiüzem dolgozói reggel, azt állítják, több mint négy hónapja nem kaptak fizetést. A felszámolás alatt lévő, indiai tulajdonú cég fizetésképtelensége miatt több környékbeli család megélhetése került veszélybe. A felszámolót hiába kerestük. A kormányhivatal azt közölte, a bérgarancia alapból a múlt héten 29
A választás óta ismét ülésezett a MÁV igazgatósága, ahol a kormányváltás ellenére hosszútávú, több százmilliárd forint értékű szerződéseket akartak áttolni a tagokon. Wáberer György azt is elmondta, milyen nexusa van a Tiszával, illetve hogy miért álljanak ellen azok, akik most dokumentumok megsemmisítését kaphatják feladatnak a minisztériumokban.
Kutya mentette meg a gazdája életét szerdán este Sopronban. A férfi és Etelka nevű kutyája együtt autóztak a városban, amikor a férfit megcsípte egy darázs. Mivel allergiás, azonnal félreállt, de hirtelen olyan rosszul lett, hogy már nem tudta beadni magának az allergia elleni injekciót. A kutyája próbált kijutni az autóból közben többször is hozzá
A Fidesz maffiaszerű kormányzással működtette az országot, és teljesen alkalmatlanok voltak a kormányzásra. Ezt mondta Wáberer György, aki a Tisza Párt győzelme után újra a Telex stúdiójában járt.
A jelenleg hatályos törvények szabályozzák, hogy kik azok a közjogi méltóságok, akiknek a rendvédelmi szerveknek védelmet kell biztosítaniuk, a miniszterelnök is kiemelt védelmet kell hogy kapjon – mondta Kis-Benedek József címzetes egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő, az MTA doktora, miután Magyar Péter leendő miniszterelnök azt mondta, ne
A magyar politikában nem ritka, hogy egy ismert név mögött újabb ismert nevek bukkannak fel a családfán. Van, ahol többgenerációs "politikusdinasztiáról" van szó, máshol egy híres keresztapa, egy befolyásos anya vagy egy oldalági rokoni kapcsolat ad extra réteget a közéleti portréhoz. Mutatjuk kik azok a magyar politikusok, akiknek híres felmenőik
A sárvári választókerületben a Fidesz listán kikapott a Tiszától, az egyéni mandátumot viszont megszerezte, miközben a "független" Magyar Péter több száz szavazatot vitt el. A külképviseleti szavazatok összeszámlálása után ezen múlhat az egyéni mandátum.
A Fidesz frakcióvezetője arról írt, hogy este 8 órakor a Péntek 8 című műsor vendége lesz, aztán törölte a posztját. A Hír TV-n a műsor eddigi aloldala is eltűnt, miután pont ma átnevezték, és áttették egy másik időpontra.
Megfordult az országgyűlésiképviselő-választás eredménye Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 6. számú, nyírbátori székhelyű egyéni választókerületében is: a külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók szavazatainak összeszámlálása után Barna-Szabó Tímea, a Tisza Párt jelöltje szerzett mandátumot.
A Fidesz kampányfőnöke szerint ha dolgok mélyére néznek, láthatták volna, hogy teljesen más stratégia mentén kell menni, de ők győzni akartak, ezért bíztak a saját igazukban.
De mit jelent ez a végeredmény szempontjából? Hiába tűnik kevésnek a szűk 85 ezer szavazat, egyéniben akár 2-4 mandátumot jelenthet a Tiszának, hogy az idegenben élő magyarok elsöprő többsége őket támogatja.
Korábban két tolnai körzetben is fordított a Tisza, amelynek már 140 mandátuma van. Simon a harmadik fideszes vesztes Süli János és Csibi Krisztina után.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó - hívta fel a figyelmet pénteken az adóhivatal.
Év elején még nagy volt a sürgés-forgás Izáék családjában: a kislány második születésnapját ünnepelték. Néhány nappal később már azért aggódtak, hogy mi baja lehet a gyereknek, újabb néhány nap elteltével pedig az életéért kellett aggódniuk a szülőknek. Iza 35 napot töltött lélegeztetőgépen egy vírus miatt.
A Spirit FM-en futó Több-kevesebb című gazdasági műsorban ezúttal Tóth Zoltán, a rendőrségi szakszervezet alelnöke beszélgetett Rónai Egonnal a hazai állomány jövőjéről.
Kerékpáros felvonulás miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani szombat délután a fővárosban – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Helyreállították a vízszolgáltatást a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház sürgősségi tömbjében, az akkreditált laboratóriumi vizsgálat ugyanis nem talált szennyezőanyagot a hálózatból vett mintákban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy gépjárműbe zárt mentőkutya által leadott fényjelzéseket észlelve, biztonsági intézkedés keretében mentették meg Sopronban a rendőrök az állat 46 éves gazdájának életét – számolt be az InfoRádióban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.