Ártatlannak tartja magát az a 14 éves fiú, akinek sikerült öt órán át rendőrködnie Chicagóban. A gyerek rendőregyenruhát kerített magának valahonnan, majd besétált egy kapitányságra és jelentkezett szolgálatra.
Az Index internetes portál számításai szerint a válság kirobbanása óta 22 ezer ember veszítette el az állását, de ez még nem mutatkozik a statisztikákban. A Központi Statisztikai hivaral mai jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 8 százalékos volt 2008 negyedik negyedévében, 0,3 százalékkal haladta meg mind a harmadik negyedévi, mind a 2007. október-decemberi időszak rátáját.
Vécéköltészettel küzd az általános felmelegedés ellen egy japán környezetvédő csoport. A költemények a papírral és a vízzel való takarékosságra ösztönöznek.
A gumióvszerek ugrásszerű drágulása Ukrajnában a HIV-fertőzés és a nemi úton terjedő más betegségek viharos terjedését idézheti elő, veszélybe sodorva ezzel az ukrán nemzet jövőjét. Ráadásul bezárhatják az ország egyetlen óvszergyárát.
Patrick Swayzenél egy évvel ezelőtt diagnosztizáltak hasnyálmirigy rákot, a színész azonban küzdött a halálos betegség ellen, most azonban elvesztette a reményt. Aszínész ugyanis leállíttatta a gyógyszeres kezeléseket. A National Enquirer magazin értesülései szerint a Dirty Dancing sztárja szeretne méltósággal meghalni, ezért döntött a kezelés megszakítása mellett.
A 25 éves labdarúgó - aki Manchesterhez közel lakik feleségével és egyéves fiukkal - állítólag egy 18 éves lánnyal erőszakoskodott még január 14-én, Leedsben.
A történelem hatalmas vihara megkímélte, az időjárásé nem: kidőlt egy fa a versailles-i kastélyt övező királyi parkban a hétvégi franciaországi „égiháborúban”.
John Travoltát sokféle szerepben láthattuk már, alakított angyalt a Michaelben, de nőt is a Hajlakkban. Legutóbb egy kutyának adta a hangját. Játsszon velünk!
Tudják önök, ki tervezte annak idején, a néhány évvel ezelőtt még a körúton futó 4-es és 6-os villamosokat? Nos, az illetőt Stefan Lengyelnek, azaz Lengyel Istvánnak hívják, és a 60-as évek elején a diplomamunkája volt a csuklós villamos terve. Napjainkban legtöbbször külföldön dolgozik, tervez és oktat, de a minap egy zsűrizési feladat kapcsán hazánkban járt.
Magyarországon virágzanak a használt cikk piacok és tucatnyi weboldalon is vásárolhatunk másodkézből. A lényegesen kedvezőbb árak miatt sokan döntenek úgy, hogy műszaki cikkért nem szakboltba mennek, inkább áttekintik a használtcikk-kereskedők kínálatát. Sorozatunk második részében annak járunk utána, hogy a különféle használt kütyük esetében mire tanácsos figyelni, mit ellenőrizzenek szórakoztató…
Sokan tartanak a 13-as számtól. 13-án nem kezdenek bele semmibe, bezárkóznak a lakásukba és egészen másnapig ki sem dugják onnan az orrukat. Eszükbe sem jutna ezen a napon házasodni, válni, élni. Persze, van akinek bejön a 13-as, mert e szám jegyében egy életre szóló élménnyel lesz gazdagabb.
Egy Dodge sofőrjét kellett kimenteni a mentőknek a hegyi úton a Coloradoi Nemzeti Parkban, az Egyesült Államokban. Az esetet látta a nemzeti park egyik őre, Joan Anselmo is, aki szerint néhány centi hiányzott a zuhanáshoz.
Sztrávilág játékunk megfejtése: Hayden Christensen játszotta Anakin Skywalkert a Star Wars-széria második részében (A klónok támadása). Nyerteseink neve a cikkben.
A világbajnokság 6. helyén zárt a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután a zárómeccsen nem bírta a tempót a címvédő Németországgal. Hajdu János csapata hatmillió forintos prémiummal számolhat.
Az euróért majdnem 295 forintot, a svájci frankért is új mélypontot jelentő 196-ot, a dollárért pedig öt éve a legtöbbet, 227 forintot kellett ma reggel fizetni a bankközi devizapiacon. A rossz befektetői hangulat a dollárt és a jent erősíti az euróval és a feltörekvő régiók devizáival szemben is.
Nyugodtan felejtsék el az ágyat a földöntúli gyönyörre vágyó párok. Itthon is megjelent az az intimmatrac-garnitúra, ami örömmel tölti el a szexuális életük felpezsdítésére vágyókat, s ami az eddiginél is intenzívebb kielégülést, sőt a gyereket is garantálhatja.
Sajgó izmok, agyszaggató fejfájás, hidegrázás és köhögés döntheti ágynak azokat, akik nem védekeznek kellőképpen az influenzával szemben. A szakemberek szerint a megfelelő gyógyszeres kezelésen túl a természetes gyógymódok nyújthatnak megoldást a betegség leküzdésére.
BUDAPEST – Nagy sikert aratott a mozikban Nagy Ervin főszereplésével Boda Krisztina Kaméleon című filmje, amelynek története egy szélhámos férfiról szól, aki nők vagyonát lopta el. Most pedig egy hasonló történet látott napvilágot. Bartha Beatrix megcsalásának és kifosztásának valós történetét írta le a Kamu kérő című könyvében.
Ha kicsit megkésve is, de megkapta karácsonyi ajándékát Balzsay Károly felesége, Tünde. Az időközben január 10-én hivatásos ökölvívó világbajnokká előlépett Károly a zala megyei Alsópáhokra vitte a családját pihenni.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az áfaemelés a szegényeket sújtja majd, és az ingatlanadó bevezetése is súlyos szociális következményekkel járna, hiszen sokaknak egyetlen vagyona a háza vagy a lakása