2009. január 30. péntek

jan. 30
5:54
Becsületkassza: jótékonykodás vagy adócsalás (Pénzcentrum)
Néhány hete érdekes eset történt a Balaton partján. Egy helyi lakos forralt bort osztogatott a befagyott tó partján az átfázott sportolóknak, sőt néhány pár korcsolyát is hozott magával, hogy azok is csúszkálhassanak egyet, akiknek nincs saját korijuk. A szolgáltatásokért nem kért pénzt, csak egy befőttesüveget helyezett ki becsületkasszaként....
jan. 30
6:12
Obama kiakadt a 18.4 milliárd dolláros banki jutalmazások hallatán (ProfitLine)
Barack Obama szégyenletesnek nevezte azt a hírt mely szerint a Wall Street bankárai 18.4 milliárd dollárral jutalmazták magukat 2008-ban, miközben a kormánynak, így az adófizetőknek több milliárd dollárral kellett kisegíteni a hitelintézeteket. (ProfitLine.hu)
jan. 30
6:12
A forinthitel átírta Shakespeare tragédiáját! (Pénzcentrum)
A forint gyengülése olyan méreteket öltött az elmúlt három-négy hónapban, hogy a lakásvásárlók egy részének figyelme újra a forinthitelek felé fordult. A frankhitelek részbeni eltűnése és devizaforrások drágulása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban a betéti termékekre fókuszáló pénzintézetek újra forinthitel reklámokkal álljanak elő. Az egyikben Shakespeare történetétől eltérően…
jan. 30
6:30
Iszunk, szívunk, dagadunk - Mérlegen a magyarság (Portfolio)
Sok szó esik a helyes életmódról, a megfelelő táplálkozási szokásokról, úgy tűnik azonban, hogy mindez csak a szavak szintjén valósul meg, a tettek és így az eredmények igazán nem láthatóak....
jan. 30
6:45
Mi is a rendszáma? 100 ezer a büntetés! (Piac és Profit)
Budapesten a jövőben 100 ezer forintig terjedő pénzbírságot kaphatnak azok az autósok, akik megszegik szmogriadó-rendeletet - döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.
jan. 30
6:48
Humet - Legalább 5 évig az amerikai piacon az ENEREX termékei (ProfitLine)
A HUMET Nyrt Igazgatóságának tájékoztatása szerint a HUMET csoport többségi tulajdonában lévő ENEREX Botanicals Ltd és a Herbal Integrity LLC-vel között létrejött szerződést, melynek értelmében a Herbal Integrity az Amerikai Egyesült Államok területére 5 éves időtartamra megszerezte az ENEREX által forgalmazott termékek (köztük az ENEREX által forgalmazott HUMIFULVÁT® alapú késztermékek)…
jan. 30
7:03
Változó illetékes kedvezmények: lehet, hogy Ön is jól járt (Privátbankár)
Az illetéktörvény ez év január 23-án életbe lépett módosításával jelentősen bővült a kedvezményes vagyonszerzési illetékre jogosultak köre
jan. 30
7:06
Econet - Csúszik a Sziget Kft. akvizíciójának átalakítására vonatkozó határidő (ProfitLine)
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az EST Media Group Vagyonkezelő Kft. , továbbá Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán urak a mai napon módosították az általuk a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. tárgyában 2008. december 18-án aláírt kölcsönös szándéknyilatkozatot - olvasható a BÉT honlapján.…
jan. 30
7:06
Kiszivárgott a formálódó adócsomag (Portfolio)
Legális munkára akar ösztönözni a kormány, de közben tartani kívánja a költségvetési hiánycélt is. Ez a törekvés látszik az adók (és a kiadási oldal) átrendezésének még nem teljesen lefixált...
jan. 30
7:21
Új szmogrendeket: hajnalban és éjszaka füstölhetünk (Privátbankár)
Budapesten a jövőben 100 ezer forintig terjedő pénzbírságot kaphatnak azok az autósok, akik megszegik szmogriadó-rendeletet. Megtiltották a dohányzást a játszótereken
jan. 30
7:23
Ideje eldönteni, kivel csináltatja az adóbevallást (Privátbankár)
A munkavállalók, társas vállalkozások (polgári jogi társaságok) tagjai január 31-ig kérhetik munkáltatójuktól az adómegállapítást
jan. 30
7:30
Áfa: mi változik 2009-ben? (Adózóna)
Ha a kormány nem nyúl hozzá év közben, az idei áfatörvényt alig különbözik a tavaly májusban módosított 2008-astól. Néhány változással azért így is számolni kell: számlázás, import áfa, utazásszervezés.
jan. 30
7:39
Románia (még)is az IMF-től kér segítséget? (Piac és Profit)
Romániának "sok lehetősége" van bármilyen finanszírozási probléma megoldására, és "nem zárja ki" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az Európai Bizottság segítségét, mondta Emil Boc román miniszterelnök.
jan. 30
7:42
Az Aegon nyerte a hozamversenyt 2008-ban (Portfolio)
A BAMOSZ (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) kimutatása alapján az összes nyilvános hazai befektetési alap közül az AEGON Alfa Származtatott Befektetési Alap nyújtotta...
jan. 30
7:57
Újra lepadlózott a forint: egyre közelebb a 300-hoz (Privátbankár)
A forint árfolyama csütörtökön az esti órákban hosszabb ideig 291 fölött volt az euróval szemben. Egy ideig a magyar valuta mélypontra esett, 292,1 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. Pénteken hajnalban is 292-es árfolyamra ébredtünk
jan. 30
7:59
Megvolt az első: Obama aláírta Lilly Ledbettert (Privátbankár)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön aláírta a hivatalba lépése óta elfogadott első törvényt; a jogszabály a férfi és női alkalmazottak azonos mértékű fizetéséről rendelkezik.
jan. 30
8:00
Kivérzik-e az ingatlanpiac 2009-ben? (Portfolio)
Az ingatlanpiaci szereplők egyelőre aggódva tekintenek 2009 elé, reális értékelve a tényeket, a helyzet nem túl rózsás, de azért egyelőre temetni sem kell. A jövőben a cégek számára kulcskérdés lehet...
jan. 30
8:01
Lesatuzott a Honda (Privátbankár)
A világ autóipara a szélesebb körű gazdasági válság, a fogyasztói óvatosság és a megnehezült hitelfinanszírozás első és eddig legnagyobb áldozata, erről tanúskodtak pénteken a japán Honda friss adatai...
jan. 30
8:02
Megvette a piac felét a Rába (Portfolio)
A piaci forgalomhoz képest újra jelentős saját részvény vásárlásokat eszközölt tegnap a Rába, maga a cég a forgalom 49%-át tette ki. A Rába bejelentette, hogy 2009. január 29-én a Budapesti...
jan. 30
8:18
econet.hu: meglesz a Sziget szerződés módosítása (Portfolio)
A korábban bejelentetteknek megfelelően módosította az econet.hu a Sziget felvásárlási tranzakciót. Az econet.hu 2008. december 18-i rendkívüli közzétételéhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a 100...
jan. 30
8:18
Egyre több kisvállalat vált üzleti előfizetésre (Pénzcentrum)
Napjainkban a mobilkommunikációs eszközök nem csupán a magánélet, hanem az üzleti kapcsolattartás elengedhetetlen eszközévé is váltak. Ma már csaknem minden vállalat igénybe vesz mobilszolgáltatást a mindennapos üzleti ügyek intézésére, kapcsolattartásra - ám a kis cégeknél gyakran előfordul, hogy erre a célra lakossági előfizetést vesznek igénybe, pedig a gazdasági körülményekre való tekintettel…
jan. 30
8:18
OTP - Az ETFBUXOTP alap fedezésére 201 db-os részvény vásárlás (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. január 29-én 201 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.441,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:20
19 millió dolláros szerződés a Humetnél (2.) (Portfolio)
Összesen 19 millió dollár értékű 10 éves szerződést kötött a Humet egyik 100%-os leánycége egy amerikai partnerrel. A HUMET közzétette, hogy az Igazgatósága tegnap jóváhagyta a HUMET csoport...
jan. 30
8:20
Vége a trükközésnek: befellegzett a TB-csalóknak!! (Pénzcentrum)
Megszűnik a számos visszaélésre csábító alkalmi munkavállalói könyv, helyébe elektronikus bejelentést vezetnek be. A szaktárcánál a napokban elkészült előterjesztés újraszabályozza az alkalmi munkavállalást....
jan. 30
8:22
Megint vett az OTP (Portfolio)
Újra vett néhány darab saját részvényt az OTP a BUX ETF miatt. Az OTP közzétette, hogy 2009. január 29-én 201 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,441,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap...
jan. 30
8:33
Az oroszok egy fillér kártérítést sem fizetnek? (Piac és Profit)
Oroszország levélben tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy nem fogad el semmilyen vádat az európai uniós országoknak szánt gázellátás év eleji szünetelése miatt.
jan. 30
8:33
Az EU az utolsó szalmaszál: Izland menekül (Privátbankár)
Izlandot gyorsított eljárással felveszik az EU-ba; ez akár két éven belül is megtörténhet - írta magas rangú brüsszeli és izlandi diplomáciai forrásokat idézve a pénteki The Guardian
jan. 30
8:33
Január 31-ig lehet kérni a munkáltatói adómegállapítást (HR Portál)
A munkavállalók, társas vállalkozások (polgári jogi társaságok) tagjai január 31-ig kérhetik munkáltatójuktól az adómegállapítást.
jan. 30
8:36
Kiütötték a makroadatok a japán piacot (ProfitLine)
Vegyesen alakulnak a piacok Ázsiában, míg Japán és Szingapúr meredeken csökken, addig az indiai, a hongkongi, az ausztrál és a új-zélandi piacok a pluszos tartományban vannak, illetve végeztek. Míg Japánt a brutális makroadatok, a Sony és Toshiba eredményei küldték a mélybe, addig a többi piacon még a hét eleji korábbi, optimizmusra okot adó hírei emelik. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:36
Elfordult a 300-as eurótól a forint (Portfolio)
A vártnál sokkal rosszabb tegnap délutáni amerikai makroadatok jelentős hangulatromlást okoztak a befektetői világban, így újra nyomás alá került az egész feltörekvő piaci térség. Emiatt a tegnap...
jan. 30
8:36
Tüntetnek a Provident ellen: védekezik a társaság! (Pénzcentrum)
Már a kormányzat is felismerte, hogy szükség van az uzsorakölcsönök megregulázására, így annak fogalmát szeretné bevezetni a büntetőtörvénykönyvbe, addig azonban marad a lakosság megfelelő tájékoztatása. A legálisan működő "uzsorások" ellen már tűntetés is szerveződik....
jan. 30
8:38
Elmerült a negatív hírekben az amerikai piac (ProfitLine)
Jelentős veszteséggel, közel napi mélypontjukon zártak a főbb amerikai piacok csütörtökön a kedvezőtlen vállalati és makroadatok hatására. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:38
Nagy álmok Budapesten (Portfolio)
Tegnap elfogadásra került Budapest 2020-ig szóló közlekedési fejlesztési terve - írja az Index. A javaslat szerint Budán és Pesten is hosszabb lenne a 4-es metró. Elkészülne az 5-ös metró, mely...
jan. 30
8:40
Csökken a távhődíj februártól Budapesten (Portfolio)
A távhődíj csökkentéséről döntött tegnap a Fővárosi Közgyűlés, mellyel 23 ezer forintos lehet az éves mérséklődés egy átlaglakás esetében. A Főtáv Zrt. tervei készítették elő a döntést, melynek...
jan. 30
8:51
Gyurcsányék nem szórakozásból titkolóznak (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint jól döntöttek, amikor a költségvetési tartalékból kompenzálták a kieső 13. havi béreket, még ha ez az IMF-nek ez nem is tetszik. Nem azért szivárogtatnak, mert jó játék
jan. 30
8:54
Nem látják a válságból vezető kiutat a britek (ProfitLine)
Rekord közeli mélységig csökkent a brit fogyasztói bizalom januárban az országot sújtó egyre mélyülő recesszió, és az emelkedő munkanélküliség miatt - olvasható a Gfk NOP jelentésében. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:54
Vérző forint! - Technikai elemzés (Portfolio)
Ellenállásaink a tegnapi kereskedés során megfordították a vezető indexeket, sőt a tengerentúlon a tegnap esti zuhanással sikerült túllőni az azt megelőző emelkedésen is. Az EURHUF árfolyama ezzel...
jan. 30
8:54
Miből törlesszen elő az agyonterhelt devizahiteles? (Pénzcentrum)
Hiábavalónak bizonyult a Pénzügyminisztérium és a bankok tavaly ősszel kötött megállapodása. A devizahitelesek terheinek csökkentéséről szóló intézkedés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A harmatgyenge forint miatt túlterheltté vált adósok annak is örülnek, ha a fizetési kötelezettségeiknek eleget tudnak tenni, az előtörlesztés a többségnek csak álom....
jan. 30
8:56
Ma sem lehet MOL-lal kereskedni (Portfolio)
A BÉT reggel arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a MOL részvényei 2009. január 30-án 7:49 időponttól kezdődően határozat alapján felfüggesztésre kerültek. Mint ismeretes, a tőzsde már tegnap is...
jan. 30
8:58
Profit-meglepetés az Amazontól (Portfolio)
Pozitív meglepetéssel szolgált az Amazon tegnap közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésével, aminek hatására a társaság részvényei 12%-kal értékelődtek fel a zárás utáni kereskedésben és végül 2...
jan. 30
9:12
2008-ban 5,3 százalékos volt az ipari termelői árak emelkedése (ProfitLine)
Az ipar belföldi értékesítési árai 2008. decemberben havi szinten 1,6 százalékkal, éves szinten pedig 8,3 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2008. novemberihez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek, éves szinten pedig 3,9 százalékkal nőttek. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak decemberben havi szinten 0,9 százalékkal mérséklődtek, míg…
jan. 30
9:12
Lekerülhet a napirendről a postaliberalizáció (Pénzcentrum)
Változhat a postai piacnyitás dátuma, mert a megváltozott gazdasági környezet a ma még nemzeti tulajdonban levő posták működését is megnehezíti - mondta tegnap Pecze Pál, a Postásszakszervezet elnöke a Union Network International (UNI) szövetség postai ágazatának budapesti konferenciáján....
jan. 30
9:12
Nincs elég pénz a holland nyugdíjalapokban sem (Portfolio)
Komolyan megsínylették a legnagyobb holland nyugdíjalapok a tavalyi évet, a legfrissebb adatok szerint a négy legnagyobb alap vagyona összesen 72 milliárd euróval csökkent, ráadásul az összes...
jan. 30
9:21
"Háromszáz forint fölé is kerülhet az euró árfolyama" (Infostart)
Az európai nyitást követően 294 forint fölé ugrott az euró árfolyama, a dollárt 228 forint felett jegyezték. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint van esély arra, hogy az euró árfolyama 300 forint fölé kerül.
jan. 30
9:27
Muszájból nem ad el az OTP, csak ha jól jár vele (Privátbankár)
Az OTP Bank érdekeltségi köréből csak akkor akar értékesíteni, ha azzal növelheti a hosszú távú jövedelmezőséget, a részvényesi értéket - az ukrán próbálkozást nem cáfolják
jan. 30
9:29
Fél háromkor üthet be a krach (Privátbankár)
Szűk sávban mozoghatnak az árfolyamok pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, délután a IV. negyedéves amerikai GDP adat mozgathatja a részvénypiacokat. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. v...
jan. 30
9:30
8 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta hazánkban (ProfitLine)
2008 IV. negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 881 ezer, a munkanélkülieké 337 ezer fő volt, ami 8,0%-os munkanélküliségi rátát jelentett - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
jan. 30
9:30
Soproné a mélygarázs - Nem eladó a tér! (Portfolio)
A Legfelső Bíróság döntése szerint, mégis érvénytelen a Sopron korábbi vezetése és a SPT Kft. között létrejött szerződés, mely értelmében a beruházó a Petőfi téren elkészítette a város első...
jan. 30
9:30
Te miket hazudnál egy állásért? Sokan a gyereküket is letagadják (Pénzcentrum)
A nehéz gazdasági helyzet, és a sorozatos elbocsátások miatt egyre többen féltik állásukat, melynek megtartásáért, vagy egy következő megszerzéséért akár hazudni is képesek vagyunk....
jan. 30
9:32
VPOP-fogás: 9000 doboz cigi az utastérben! Képek! (Pénzcentrum)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai tegnap délután Biharnagybajom és Sárrétudvari települések között próbáltak megállítani egy személygépkocsival közlekedő magyar férfit....

Keresés