Miközben a világot Brad Pitt és Angelina Jolie szakítása tartja lázban, Gloucestershire-ben sokkal nagyobb családi dráma zajlik. Elhagyta egymást egy hattyúpár. A szakértők is meglepődtek a frigy megszűnésén, hiszen ezeknél a madaraknál a szerelem általában életük végéig tart.
A mandátumuk betöltésére azonban eltérő szabályok vonatkoznak, mivel egyikük egyéni képviselőként szerzett mandátumot, a másikuk pedig területi listáról került a parlamentbe
Nem csökkentheti a reptéri díjakat a Budapest Airport a charterjáratok üzemeltetőinek, de több előnyös ötlettel is előálltak az utazási irodákkal folytatott legutóbbi egyeztetésen
Az Amnesty International jelentése szerint Románia-szerte roma családokat lakoltatnak ki erőszakkal otthonaikból, akaratuk ellenére, megfelelő előzetes konzultáció, értesítés és megfelelő másik lakás felkínálása nélkül
Az eredetvizsgálattal foglalkozó cégek arra figyelmeztetnek, hogy az új rendszeren át fognak csúszni a lopott járművek, amire a bűnözői körök gyorsan reagálnak majd
A közvélemény-kutatásból kiderül, ha most vasárnap lennének a választások a Fidesz mellett csak az MSZP és a Jobbik érné el az 5 százalékos parlamentbe jutási küszöböt
Hadat üzent Vlagyimir Putyinnak a néhai orosz elnök, Borisz Jelcin 50 éves lánya. A belpolitikába most berobbanó Tatyjana Jumaseva internetes naplójában árult el titkokat.
Mischa Barton, az egykori tinisztár, aki manapság már Lindsay Lohanhoz hasonlóan több időt tölt elvonókon mint filmezéssel, és egyesek már egyenesen kattantnak nyilvánították, most újra esélyt kapott a pénzkeresésre. Elnyert egy apró szerepet az Esküdt ellenségek sorozatban, de sikerült újfent leírnia magát...
A focista kedden azt mondta, hogy egy olyan reklámban fog szerepelni - ha sikerül minden részletben megállapodni -, amelyben egy mondatot mond, amellyel a sport fontosságára hívja fel a figyelmet
Számos elmélet született már azzal kapcsolatban, hogy mi az oka annak, ha rosszkedvű a nő. Ezek többsége az odafigyelés hiányát jelöli meg. Ha általánosítani nem is lehet, biztos, hogy nem vezet jóra, ha a férfi elhanyagolja a kedvesét.
Az elemzők úgy vélik, az ERM-2 csatlakozás mellett, arra is van esély, hogy hazánk a többi térségbeli uniós tagállam előtt vezesse be az európai közös valutát
A kormány vizsgálja, hogy az Ab által kifogásolt hiányosságok miként és mennyi idő alatt orvosolhatóak jogszabály-módosítással, illetve, hogy a kieső bevételeket milyen módon tudja ellensúlyozni
Nem sok olyan betegség van, amely nem okoz maradandó károsodást azoknak, akik elszenvedik. A pókerláz azonban ilyen, ha egyáltalán betegségnek lehet nevezni.
A képen egy pekingi középiskola végzős osztályának néhány diákja látható. Velük kapcsolatos a játékunk, melynek helyes megfejtését ne küldjék be! Kérdéseink itt!
Véletlenül rongálta meg Picasso egy korai festményét a New York-i Metropolitan Múzeumban. A 130 millió dollrárt érő képen hatalmas szakadás keletkezett.