2010. július 30. péntek

júl. 30
4:54
250 nap alatt a föld körül (Blikk)
Budapest — Kétszázötven napot tölt majd a tengeren és óceánon az időjárás viszontagságainak kitéve Rakonczay Viktória (28) és férje, Gábor (29). A házaspár a föld körbehajózására vállalkozott, Gibraltárról indulnak útnak vitorlásukkal, és a tervek szerint egy év múlva az Adrián fejezik be útjukat.
júl. 30
5:00
Botrány! Újabb pornóplakát az utcán! (Blikk)
BUDAPEST — Ez undorító! Ki tette ide ezt az ocsmány plakátot? Szerencsére a gyerekem még nem érti ezeket, de nem is akarom, hogy akkor is itt legyenek, amikor már felfogja – háborgott Lovas Fruzsina a Deák Ferenc téri villamosmegállóban, amikor meglátta ezt a szexuális aktust ábrázoló plakátot.
júl. 30
5:02
Keresik az elásott babát (Blikk)
SZEGVÁR — Hetek óta hiába keresik egy csecsemő földi maradványait a csongrádi településen. Az asszony, aki világra hozta, azt állítja, hogy halva született a baba, ezért elásta. Ám hogy hol, azt nem tudja megmondani. De még az ásó sincs meg.
júl. 30
5:18
Ejha! Kigömbölyödött Dorina (Blikk)
BUDAPEST —  Nőies külsővel, igencsak kikerekedve tűnt fel Galambos Dorina (26) egy koktélkeverő versenyen, ahol természetesen párjával, még az első Megasztár idején, 2003-ban megismert zsűritaggal, Pély Barnával együtt alkottak egy csapatot.
júl. 30
5:20
Ő is Jacko gyereke? (Blikk)
LOS ANGELES — DNS-teszttel bizonyítaná a rokonságot Michael Jackson (†50) újabb, frissiben előkerült szerelemgyereke.
júl. 30
5:36
Csősz Bogi új társra lelt (Blikk)
BUDAPEST — Két hónapja új, állandó társa van Csősz Boginak (26). Az esküvőjére készülő modell-színésznő nem a török származású párját cserélte le, csak kibővítette a családot egy igazi magyar taggal. Egy díjnyertes családból származó négy hónapos vizslakölyök, Bátor lett Bogi új, elválaszthatatlan társa.
júl. 30
5:38
Andrea jelest kapott etikából (Blikk)
BUDAPEST — Nem is olyan régen még csillogó modelléletről álmodott B. Andrea (22), aki azzal vált ismertté az elmúlt egy hétben, hogy nyilvánosság elé tárta: sokáig szeretője volt Kovács Lázárnak (35), sőt gyereket is szült az egyébként családos sztárszakácsnak.
júl. 30
5:54
Tombol az új megaszerelem (Blikk)
BUDAPEST — Újabb megaszerelem van kibontakozóban. A Megasztár negyedik szériájának vadmacskája, Nkuya Sonia (20) pár hete összejött a tehetségkutató legújabb részének egyik versenyzőjével, a szlovákiai magyar Kosár Szabolccsal (29), aki a több mint tízezer jelentkező közül már bejutott a legjobb kétszázba.
júl. 30
5:56
Magyar ruhákat vásárolt Natalie Cole (Blikk)
BUDAPEST — Natalie Cole (60) jól bevásárolt Manier Haute Couture ruhákból! A fővárosi koncertjére hazánkba érkezett énekesnő egy városnézés alkalmával, az utcáról „esett be" a Manier Haute Couture Szalonba.
júl. 30
7:24
Tilla és Claudia vértestvérek (Blikk)
Budapest — Újra együtt a TV2 nyerő párosa, Lipta­i Clau­dia (37) és Till Attila (38).
júl. 30
7:26
Kispál és a Borz: Örökre vége! (Blikk)
Alig másfél hét, és örökre vége a Kispál és a Borz zenekarnak, a fiúk a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján vesznek búcsút a közönségtől.
júl. 30
7:28
Vízparti nyusziparti (Blikk)
Siófok — Pirner Almával és az idei playmate-jelöltekkel bulizhatnak a szórakozni vágyók szombat éjszaka.
júl. 30
7:30
Kié ez a hatalmas gödör? (Blikk)
Budapest — Egy darabig marad ez a fél méter mély gödör a VI. kerületi Székely Bertalan utcában, ugyanis nem vezetett eredményre a tegnapi helyszíni szemle, amire az önkormányzat hívta a közműcégek szakembereit.
júl. 30
7:42
Freire Szilvi: Új szerelem, új tetkó (Blikk)
Budapest — Új szerelme nevét tetováltatta régi kedvese nevének helyére Freire Szilvia (25).
júl. 30
7:42
Vádemelés a rektor ellen (Blikk)
Budapest — Befolyással üzérkedéssel vádolta meg tegnap a Fővárosi Főügyészség Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát és két társát, adta hírül a nol.hu.
júl. 30
7:44
Kivizsgálják a móri fiaskót (Blikk)
Budapest—Mór — Kivizsgálják, miért siklott félre évekkel ezelőtt a móri mészárlás nyomozása, ígérte a Népszabadságnak Hatala József országos rendőrfőkapitány.
júl. 30
7:46
Lebukott az új szexkém (Blikk)
Washington — Ismét szexi orosz kémnő a hatóságok hálójában?
júl. 30
7:48
Így szólnak be a képviselők (Blikk)
Budapest — Hiába az új parlament, a képviselők stílusa semmit sem változott!
júl. 30
7:50
Benzin nélkül a turisták (Blikk)
Görögország — Magyar turisták ragadtak Görögországban az üzemanyag-szállító teherautó-sofőrök negyedik napja tartó sztrájkja miatt.
júl. 30
8:00
Áthelyezték a megemlékezést (Blikk)
Duisburg — 100 ezer embert várnak a német városba holnap, akkor tartják ugyanis a hét végi Loveparade 21 áldozatának búcsúztatását.
júl. 30
8:36
Stohlt megmenti a börtöntől a szakértő (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Megúszhatja az öt év börtönt Stohl András (43)! Ugyan még nem adták le hivatalosan a nyomozó hatóságoknak az orvos szakértői véleményt, de a Blikk információi szerint abban az áll majd, hogy a híresség áldozata, Kaincz Pál (77) teljesen felépülhet combnyaktöréséből.
júl. 30
9:12
Levetkőzött! Szülés után mutatja meg testét Adriana Lima (Blikk)
Adriana Lima alig fél éve adott életet kislányának, és máris remek formában van.
júl. 30
10:42
Erdőben találták meg a kosárlabdázó holttestét (Blikk)
Memphis mellett, egy erdőben találtak rá Lorenzen Wright (34) holttestére, aki 13 szezonon keresztül szerepelt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
júl. 30
13:06
Félmeztelenül adott interjút Zac Efron! (Blikk)
A tinibálvány, a High School Musical-filmek sztárja megmutatta kidolgozott felsőtestét.
júl. 30
14:00
Megfagy a levegő, ha kinyújtja a nyelvét (Blikk)
Egész véletlenül leltek rá a leghosszabb nyelvű amerikaira, aki ráadásul egy ismertebb színész. Nick Afanasiev nyelve az ajkaitól egészen a nyelve hegyéig majdnem 9 centiméter. Ezzel ő a leghosszabb nyelvű amerikai.
júl. 30
14:54
Harry Potter csúnyán becsiccsentett! (Blikk)
Most, hogy vége a Harry Potter-folyamnak – már ami a forgatást illeti, úgy tűnik, Daniel Radcliffe élvezi a szabadságot.
júl. 30
15:30
Emilia és Ákos párban indul a Nike félmaratonon (Blikk)
Futóedzésekkel és erősítő gyakorlatokkal készül a két énekes a nagy versenyre
júl. 30
15:32
Eddz úgy, mint Ryan Reynolds! (Blikk)
júl. 30
16:24
Könnyű szexmámor alkohollal? (Blikk)
Miért iszunk az ismerkedés és a szex előtt? Mit tesz velünk az alkohol? Beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Mit mond erről szakértőnk, Dr. Tóth Emese orvos-szexológus?
júl. 30
16:26
Megújult a Blikk Erotika (Blikk)
Kicsit felturbóztuk az erotika oldalunkat! Többek között minden infó fent lesz a nemzetközi sztárvilág aktuális villantásairól, az egyik legvidámabb dolog pedig a Hancúrhős nevű alkalmazásunk lesz. A segítségével megtalálhatod magadnak a legkicsavartabb pózt, megtudhatod, érdemes-e kipróbálni.
júl. 30
16:28
A bikák a legjobbak az orális szexben (Blikk)
A neten találtunk egy horoszkópra, amely megmondja a nőknek, kivel érdemes ágyba bújni, és kivel nem. Már ha a hölgy kedveli az orális kényeztetést.
júl. 30
16:30
Ők a legmagasabb pornós csajok (Blikk)
A mezőny igencsak változatos, akadnak egzotikus szépségek, de az tény, hogy az amerikaiak vannak többségben

2010. július 31. szombat

júl. 31
1:06
Kokót kérdeztük! (Blikk)
júl. 31
3:48
Kokó: Készülök az Üvegtigris folytatására (Blikk)
Kokót jól kifárasztották a kérdések, de ringbe száll a MOB elnöki posztjáért.
júl. 31
4:06
Magyar nagy díj (Blikk)
A Forma–1-es csapatok ajándéktárgyai kerülnek a legtöbb pénzbe a Hungaroringen.
júl. 31
4:10
A Pápa ellen akar javítani a Debrecen (Blikk)
júl. 31
4:24
Kokót kérdeztük! (Blikk)
Szerkesztőségünk vendége volt Kovács "Kokó" István.
júl. 31
4:28
Ők a legkeresettebb bankrablók (Blikk)
Hatvan rablásból 29-et felderítettek a zsaruk, a többihez a lakosság segítségét kérik.
júl. 31
4:32
Kórházba menekítik a hőség elől a kicsiket (Blikk)
júl. 31
4:42
Barátság a hosszú élet titka (Blikk)
Akinek sok a társa, könnyebben fogy le és szokik le a dohányzásról
júl. 31
5:00
Perelhetnek az Új Széchenyi-terv „szerzői" (Blikk)
Sok érintettel nem is közölte a kormány, hogy felhasználták korábbi írását
júl. 31
5:02
Gyilkolt, mert nem akart fogamzásgátlót szedni (Blikk)
Döbbenetes! Két lánya után nem akart több gyereket nevelni. Megölte babáit
júl. 31
5:18
Nem veszi nevére a sztárszakács a kisfiát (Blikk)
Bírósági tárgyalás és újabb per vár Lázárra, ha az anya ragaszkodik a névhez
júl. 31
5:20
Hien családja őszig börtönben marad (Blikk)
Augusztus közepén színpadra kell állnia Hiennek itthon, bár nem akar hazajönni.
júl. 31
5:36
Titokban megy férjhez Epres Panni (Blikk)
Túl van a lánybúcsún is a szép modell. Két gyermek után mondja ki az igent.
júl. 31
5:38
Csonka András újra Szigetel (Blikk)
júl. 31
5:40
Gesztesi nevére veszi a kedvese babáját? (Blikk)
Régi-új szerelmével, Nikivel újra összejött. Ismét egy család lettek ők és a gyerekek.
júl. 31
5:42
Zséda, a díva (Blikk)
júl. 31
5:54
Nyuszilány kerestetik - képgaléria (Blikk)
júl. 31
9:30
77 éves karatenagyi (Blikk)
SOUTH WALSHAM — Amióta kiderült, hogy hétdanos fekete öves karatés, a fél város retteg a 77 éves brit Ena Mallett-től. A nagymama 31 éve kezdett foglalkozni a keleti harcművészetekkel, mára már felnőtteket és gyereket is oktat.

Keresés