Két év után elkapták a „mezítlábas banditaként” ismert Colton Harris-Moore-t, aki ez idő alatt luxusautókat, motorcsónakokat és repülőket lopkodott, s akit a világ hősként ünnepelt.
Az ember első „jövedelme” a zsebpénze, ha azt nem tanulja meg beosztani, lehet, hogy felnőttként is kifolynak a kezei közül a forintok. Olyan tanácsokat gyűjtöttünk össze, amelyekkel mindez megelőzhető – még ifjú korban.
Az egyik legszembetűnőbb egy 15 millió forint értékű tanulmány az integrációról - ez azon szerződés alapján íródott, melyet még Hiller István kulturális és oktatési miniszter kötött
A görögök szeptemberben lehívhatják a számukra kidolgozott pénzügyi mentőcsomag második tételét - véli az euróval fizető országok pénzügyminiszteri testületének elnöke
Ha valakit érdekel, hogyan kell otthon bombát készíteni vagy, hogy mit kell a hátizsákba pakolni, ha dzsihádra (szent háború) készülünk – választ kaphat az al-Kaida arab-félszigeti szervezete (Aqpa) új, angol nyelvű folyóiratából.
Az adót a szállodákban, panziókban, kempingekben és egyéb szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák után kell megfizetni, a tervek szerint jövő januártól
Mel Gibson állítólag elismerte, hogy arcon ütötte volt barátnőjét, Oksana Grigorievát, a nyolc hónapos közös gyermekük anyját - legalábbis ez hallható egy nyolcperces telefonbeszélgetés felvételén, amelyet egy sztárokkal foglalkozó hírportál hozott nyilvánosságra.
Mindig is tudták, pár kilót le kellene adniuk. Önszántukból azonban nem vetemedtek a fogyókúrára, egy Playboy-címlap viszont hatalmas ösztönzőerőt jelent.
Mel Gibson állítólag elismerte, hogy arcon ütötte volt barátnőjét, Oksana Grigorievát, a nyolc hónapos közös gyermekük anyját - legalábbis ez hallható egy nyolcperces telefonbeszélgetés felvételén, amelyet egy sztárokkal foglalkozó hírportál hozott nyilvánosságra.
A magyar ellenzék hatástalan, de a "népszerűtlen intézkedésekkel" még vár a kormány, egészen az őszi önkormányzati választásokig - írja elemzésében a Neue Zürcher Zeitung
A halottakat még nem azonosították, annyit lehet tudni, hogy az áldozatok 20-35 év közöttiek, és testükön erőszak és lövések nyomai láthatók, töltényhüvelyeket azonban nem találtak
Utolsó este összetalálkoztunk Soma Mamagésával a Balaton Soundon. Ő Jamiroquai-ra ugrott le Zamárdiba, de a vébédöntő miatt elcsúsztatták a koncertkoncertkezdést, így ki tudta nekünk fejteni, miért is nem szereti a focit és a húst.
Cheryl Cole hiába szedett gyógyszereket, mégis elkapta a maláriát afrikai nyaralása során. Az énekesnő csaknem belehalt a betegségbe, de mostanra már jobban van.
A Kőröshegyi völgyhíd közelében egy 49 éves nagykanizsai férfi vesztette életét, a szalagkorlátnak ütközést még túlélte, de amikor kiszállt a kocsijából, egy másik autó a járművével együtt elsodorta
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos a konkrét ügyek között említette annak vizsgálatát, miért kapott milliós megbízást Szűcs Erika volt szociális és munkaügyi miniszter
Magyarországon is sztár lett a németek jövőbelátó lábasfejűje, Paul, aki a német válogatott meccseinek végkimenetele mellett a vb-győztest is sikerrel találta el. De mi lesz a jósnőkkel?
Bár minden azt sugallja, próbálj meg a lehető legtovább fiatal, szép és hamvas maradni, a pasik mégis buknak az idősebb nőkre. Hogy miért? Most eláruljuk.