Bár szenvedélyesen csókolózott Bódi Sylvivel a Balaton Soundon, Veréb Viktor modell állítja, hogy nem jár a szexbombával. A jelek szerint Sylvi csak futó kapcsolatra volt elég számára.
A kormány nem kíván kivételeket tenni még azoknál sem, akik 20 éves munka után kapják a jutalmat; érdekesség, hogy Rogán Antal saját indítványa ellen szavazott
A polgármesterről az Index ma azt írta: a Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül 1,8 millió forintot kapott 2002-ben, ami illegális kampányfinanszírozás volt
Christina Hendricks imádja hatalmas cicijeit és elmondása szerint soha nem kisebbíttetné meg őket. Hogy a dús kebleknek köszönhetően, avagy sem, egy magazin olvasói őt választották meg a legszexisebb színésznőnek.
Az fn.hu úgy tudja a tanúk meghallgatásával és szakértők bevonásával kutatja tovább a Felsőzsolcára júniusban lecsapó árvíz felelőseit a rendőrség, a szaktárca pedig más úton keresi azt, aki hibázott
A tudósok feltételezése szerint a csatorna a Tiberis (Tevere) torkolatában lévő Portus kikötőjét kötötte össze a valamivel több mint 3 kilométerre lévő Ostiával
Nagy kitüntetés érte a foci-vb-t megnyerő Spanyolországban a népszerű jóstehetséget, Pault, a polipot: az ország északnyugati részén található Carballino város díszpolgárává avatta a nyolckarút.
Lemondott posztjáról egy brit bíró, akit azzal vádoltak meg, hogy egy férfi prostituálttal folytatott viszonyt. Az ügy még tavaly nyáron látott napvilágot, akkor csak felfüggesztették a bírót, a napokban azonban elutasították fellebbezését, ezért lemondott.
A település polgármestere szerint a kormány cserbenhagyja a szikszóiakat, mert hat összedőlt ház kivételével mindenkinek a saját költségén kell helyreállítania az otthonát
Elrendelte a nyomozást a miskolci ügyészség a felsőzsolcai árvíz ügyében és a minisztérium is vizsgálódik: arra próbálnak fényt deríteni, hogy lehetnek-e felelősei a települést júniusban elöntő pusztító árvíznek.
Családi, baráti körben, akár otthon, akár kirándulás közben, a szabadban végzett sütés-főzés már önmagában is jó program. A legfontosabb tudnivalókat Garai Zoltán, a Szabadtűzi Lovagrend alapítója segítségével gyűjtöttük össze.
BUDAPEST — Akár a Colosseumban is megállná a helyét Tóth Adrienn (19) és Marosi Ádám (25). A két öttusázó gladiátornak öltözve, pajzzsal felszerelkezve készül a nagy csatára. A csütörtökön kezdődő debreceni Európa-bajnokságon persze már úszásban, vívásban, lövészetben, lovaglásban és futásban küzdenek meg a modern gladiátorok ellenfeleikkel.
BUDAPEST — Befutott a délafrikai labdarúgó-világbajnokságon Kassai Viktor (34). A magyar játékvezető, aki 1998 után képviselhette újra a hazai bírói kart a futball legnagyobb eseményén, a viadal egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtotta.
Újrakezdte a hajszát a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája csoportköréért. A tavaly sikerrel járó magyar csapat számára most is óriási a tét, hiszen mesés összegekért folyik a küzdelem. Tavaly mindennel együtt 2,7 milliárd forintot kerestek a hajdúságiak a főtáblára jutással, s szeretnék megismételni a bravúrt. Egyelőre messze vannak ettől, hiszen még csak a selejtező második körében…
MAINZ — Továbbra is a német labdarúgó-élvonalban szereplő Mainz csapatánál folytathatja pályafutását Szalai Ádám (22). A hírek szerint a 2009/2010-es szezonban a magyar csatárt kölcsönvevő klub megegyezett a játékjogát birtokló Real Madriddal.
SILVERSTONE — Mintha minden rendben lenne. Mark Webber (34) és Sebastian Vettel (23) együtt ünnepelt hét végén a Red Bull Racing partiján, ám a színfalak mögött a két Forma–1-es pilóta nem eszik egymás tenyeréből.
BUDAPEST — A zárkaélet nem fenékig tejfel, és a rácsok sem kolbászból vannak. Még az egykori főpolgármester-helyettesnek, Hagyó Miklósnak (43) sem, aki meghosszabbított előzetes letartóztatását tölti.
PHILADELPHIA — Fordulat a két magyar fiatal halálát követelő philadelphiai hajóbaleset ügyében! Egyre valószínűbb, hogy a Caribbean Sea nevű vontatóhajó legénysége követett el mulasztást, és emiatt tarolta le fékezés vagy irányváltoztatás nélkül a hozzá csatolt uszály a magyar cserediákokat szállító kétéltű „kacsahajót".
BUDAPEST — Mikor lesz végre rend a pártfi nanszírozás terén? A politika nagy kegyesen meghúzta a nadrágszíjat, és 15 százalékkal csökkenti a pártok költségvetési támogatását.
BRIGHTON — Az eddigi adatok szerint legalább negyven évig hagytak gyilkolni egy brit sorozatgyilkost, akit korábban „csak" szexuális bűntények miatt ítéltek el. Peter Tobin (63) már évtizedek óta gyilkolhatott, de csak a 90-es években érték utol, amikor két kiskorú lányt leitatott, megerőszakolt, és megpróbált megölni.