ST. LOUIS — Ez az ajándékcsomag itt a tiéd, de csak nyolc perc múlva bonthatod ki. Majd, ha szólok – mondta Joan Luby, amint egy négy esztendős kisfiú fölé hajolt. Ez volt a különös teszt legfontosabb része, amelybe a 92 gyerkőc anyukái sem voltak beavatva.
Kedves Olvasó! A hideg idő ellenére a februári hónap különös melegséggel tölti el a szívemet. A szerelmesek napja és a farsangi mulatságok mellett számomra az egyik legkedvesebb dátum a 11-e, mivel akkor tölti be szeretett kislányom, Zsüliett a 14. születésnapját. Így családommal az év legrövidebb hónapjának csaknem minden hétvégéjén ünnepelünk! Az e heti „ünnepi" menünk 1650 kcal/fő…
BUDAPEST ‒ Mindent egy lapra tett fel Keleti Andrea, miután véget ért tévés karrierje az RTL Klubnál. A táncosnő egy éven át volt a Reggeli műsorvezetője, amikor tavaly ősszel egyik napról a másikra társaival együtt kitették a szűrét.
Budapest - Továbbra is nyeremény nélkül van az X-Faktor nyertese, Kocsis Tibor (30). A nyertesnek az autó és egy álomutazás mellé havi 1 millió forint is járt, ám Kocsis Tibor még semmit nem kapott.
BUDAPEST - Új módszerrel simliskednek egyes használtautó-kereskedők. – Amikor bevittem a kocsimat az egyik budapesti telephelyre, a kereskedő biztosított róla, hogy el fogják tudni adni – mondta egy neve elhallgatását kérő autós.
BUDAPEST - A Vasárnapi Blikk e heti játéksorsolásán Erős Katalin budapesti olvasónknak kedvezett a szerencse. Ő utazhat párjával Balatonalmádiba, a Hotel Ramadában eltölthető kétszemélyes wellnesshétvégére.
SZENTENDRE - Ibolya nénit a fagyhaláltól mentette meg Szepesiné Kulhavy Magdolna polgárőrnő és a hajszárítója. Az egyedül élő idős nő épp a kutyáját szerette volna kiengedni, amikor kiderült, hogy foglyul ejtette a saját háza.
MILÁNÓ ‒ Szexsérülések tizedelik a Milan labdarúgócsapatát? Néhány napja a combizomhúzódással küszködő Kevin Prince Boatengről (24) mondta barátnője, a modell Melissa Satta (25), hogy azért sérült olyan gyakran, mert hetente tízszer szexelnek, és kifárad a ghánai középpályás.
BUDAPEST - A három gyermekét egyedül nevelő Tóth Viktória (38) célja, hogy minél több emberen segítsen. A BRFK központi ügyeletén dolgozó százados fogadja a segélyhívásokat, és segítséget küld.
BUDAPEST - Sztárok adtak egymásnak randevút a 13. Story Gálán. A parti az év legpuccosabb rendezvényévé nőtte ki magát, amióta nincs Operabál, így az eseményre meghívót kapni igazi kiváltság lett.
BUDAPEST ‒ Újabb rendőrségi ügybe keveredett Berki Krisztián (31)! A Ferencváros Labdarúgó Zrt. volt vezérigazgatóját, a klub egykori kapusát ezúttal cserbenhagyásos baleset okozása miatt jelentették fel – tudta meg a Vasárnapi Blikk.
NORWICH ‒ Bár Bogdán Ádám (24) gólokat kapott, s csapata, a Bolton 2-0-s vereséget szenvedett a Norwichtól az angol futballbajnokságban, a Vasas még ezzel is jól járt.
BERLIN ‒ Meglepődtem, amikor egy novemberi délután csörgött a telefonom, és bejelentkezett Ashton Kutcher – emlékezett Edial Dekker (27), a Gidsy internetes cég vezetője.
TAMPERE — A közismert vicc szerint egy nő azt várja el a párjától, hogy legyen ápolt, művelt, figyelmes, udvarias, megbízható, magabiztos, kitartó, kreatív, bátor, céltudatos, humoros, gyengéd, érzéki és szenvedélyes.
Balázs Klárit (56) és Korda Gyurit (72) számos kísértés érte az utóbbi időben, ám ők akkor sem adják a nevüket hajfestékhez és samponhoz, ha ezzel sok pénztől esnek el. Fontosabb számukra a nehezen megszerzett hírnév
A szőke színésznő jobban főz, mint a Story-gála szakácsa, szerelme egy tipikus rosszfiú, és szerény, hiszen szerinte Sarka Kata volt a legszebb lány a partin.
CREMONA ‒ Közvetítők lehettek a magyar bűnözők a focifogadási csalásokat irányító délkelet-ázsiai maffia vezetői és a bundázásra kiszemelt olasz futballisták között.
BUDAPEST - „Gyomorszorító pillanat volt, amikor rádöbbentünk, hogy nincs tovább. Próbáltuk elterelni a gondolatainkat, és kizárólag a repülésre koncentrálni.
Ördög Nórától (30) vesz „magánórákat” Király L. Norbi (22). Az X-Faktor mélyhangú rockere műsorvezetői babérokra tör, mesteréül pedig egy igazi profit választott.
Keresztes Ildikó szókimondó nő. Egyértelműen és tisztán fogalmaz, legyen szó a magánéleti válságáról, arról, hogy mit jelent számára legfőbb támasza, az örökké optimista édesanyja, és melyek azok a belső démonok, amelyek nem hagyják nyugodni.
BUDAPEST ‒ Tizenkét évig küzdött Szalay Kriszta (48) színésznő, hogy szülésnél megsérült kislányából egészséges felnőtt váljon. Az orvosok csak négy-öt évet adtak a kis Lilinek, ennek ellenére a színésznő emberfeletti erővel egészséges felnőttet varázsolt belőle.
BUDAPEST - Fazekasként építi újra az életét a Viszkis, heteken belül munkahely várja. Szüksége is lesz a biztos állásra, mert a készülő filmért nem kap jogdíjat.
A TV2 ügyfélpartiján, ahol a Megasztár 6 zsűrijének fele is megjelent, belebotlottunk Mester Tamásba, aki elmondta, hogy alapvetően jóban van Bochkor Gáborral, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor hajlandó markánsan képviselni a vele ellenkező véleményt is. A parti ingyenpiás, ingyenkajás volt, mi zakóban voltunk, Rúzsa Magdi meg Hien pedig szépen énekelt a színpadon.
A hét elején a csapatmunkának, az új ötletek megvalósításának és az új dolgok kipróbálásának kedvez. Egy főnökkel vagy támogatóval folytatott társalgás eredményeként könnyen felismerhetünk egy előrelépési lehetőséget.
Budapest - Sokaknak egy élet is kevés, hogy legalább a legalapvetőbb lépéseket megtanulják, ovisok százai azonban szinte játékként űzik ezt az igen komoly szellemi kihívásként is felfogható sportot.
Stanley - Megkezdte hathetes bevetését Vilmos herceg a Dél-Amerika mellett fekvő Falkland-szigeteken, annak ellenére, hogy a földterületet korábban birtokló Argentínában egyre nagyobb a feszültség a brit jelenlét miatt.