2013. február 15. péntek

febr. 15
15:08
Fidesz: az MSZP idején csaknem 7%-kal esett vissza a gazdaság (hirado.hu)
A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke így reagált arra, hogy Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta, pártja szerint nem lehet külső okokra fogni a gazdaság visszaesését.
febr. 15
15:10
A távolléti díj számításáról egyeztetnek jövő héten (hirado.hu)
Az NGM álláspontja szerint a munkabér a szabadság miatti távollét következtében sem lehet kevesebb mint a kötelező legkisebb munkabér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege.
febr. 15
15:12
A kutyák fotók alapján felismerik fajtársaikat (hirado.hu)
A monitoron megjelenő fotók közül úgy tudtak választani, hogy meg kellett nyomniuk a megfelelő érintőgombot.
febr. 15
15:14
Tízezrek menekülnek a heves harcok elől Saddádiból (hirado.hu)
Becslések szerint mintegy 40 ezren menekültek el a kormánycsapatok és lázadók három napja folyó heves harcai elől a kelet-szíriai Saddádiból.
febr. 15
15:16
Csepregi tragédia: az apát gyanúsítják (hirado.hu)
A rendőrség szerint megalapozott a gyanú, hogy az apa ölte meg két gyermekét csütörtökön a Vas megyei településen.
febr. 15
15:18
Szlávtextus: kortárs szláv irodalom a weben (hirado.hu)
Új internetes folyóirat indul, az elektronikus irodalmi újságot szombaton este mutatják be a Frisco Caféban, a Mátyás utcában.
febr. 15
15:20
Tovább nőtt az Opel vesztesége (hirado.hu)
Az Opel vesztesége 1,3 milliárd euróra emelkedett 2012-ben az egy évvel korábbi 575 millió euróról, és tovább csökkent a részesedése az európai autópiacon.
febr. 15
15:24
Beyer: kokszoltam, de miért baj ez? (BorsOnline)
Az egykori súlylökő szerint sohasem lesz tiszta a versenysport. Udo Beyer szerint a koksz csak 2-3 százalékot javít az emberen.
febr. 15
15:24
A Dal: veszélyben Radics Gigi produkciója? (hirado.hu)
A 16 éves énekesnő retteg, hogy dobosa egy másik fellépés miatt lekésheti a szombati élő adást.
febr. 15
15:26
Milliárdos fejlesztés a salgótarjáni ipari parkban (hirado.hu)
A fejlesztés során a cég 1600 négyzetméterrel összesen 4440 négyzetméteresre bővítette salgótarjáni gyártócsarnokának területét.
febr. 15
15:28
Új Gripeneket fejleszt a Saab (hirado.hu)
Az első Gripen E gépek leszállítása 2018-ra várható, a svéd hadügyminisztérium 2,5 milliárd svéd koronával finanszírozza a fejlesztést.
febr. 15
15:42
Süssön citromos süteményt! (Blikk)
A magazinból gyorsan elkészíthető csirkés fogások, krémes diótorták és egyéb édességek receptjeit is megismerheti, íme négy citromos süti ízelítőül!
febr. 15
15:42
Nem hisznek Oscar Pistorius ártatlanságában (Habostorta)
A sportoló Valentin napon lelőtte kedvesét Szándékos emberöléssel vádolják a paralimpikont - Oscar Pistorius zokogásban tört ki a tárgyalóteremben, amikor meghallgatta a vádat. Oscar Pistorius tárgyalása a pretóriai bíróságon európai idő szerint péntek reggel 7-kor vette kezdetét - írja a hirado.hu. Mint ismeretes, a paralimpikon csütörtökön hajnalban egy 9 mm-es fegyverből négy lövést adott le…
febr. 15
15:42
Kinevezték a vatikáni bank új elnökét (hirado.hu)
Ernest von Freyberg német bankárt nevezte ki XVI. Benedek pápa a vatikáni bank élére.
febr. 15
15:44
Elfogadható az EU-büdzsé a magyar-francia munkacsoport szerint (hirado.hu)
A mezőgazdasági munkacsoport tizedik, párizsi ülésén a közös agrárpolitika reformjáról, valamint fontos kétoldalú együttműködési lehetőségekről volt szó.
febr. 15
15:46
Ismét Szilágyi Györgyöt választották a Jobbik budapesti elnökének (hirado.hu)
Az elnökség további tagjai: Kredits Ferenc, Lehmann Viktor, Czeglédi János, Benke László.
febr. 15
15:48
Emblémás munkaruhákat loptak el a Magyar Vöröskereszttől (hirado.hu)
Adományozók megtévesztésétől tart a Vöröskereszt, miután ismeretlenek a segélyservezet emblémájával ellátott munkaruhákat loptak el egy raktárhelyiségből.
febr. 15
16:00
Halle Berry: első az anyaság (BorsOnline)
A színésznőnek már fontosabb a kislánya a színészetnél. Érzése szerint, ha korábban szült volna, nem lett volna olyan jó anya, mint most.
febr. 15
16:00
Idén 29 millió euró támogatást kap a borágazat (hirado.hu)
Mintegy 9 milliárd forintnyi támogatás érkezik a magyar szőlő- és borágazatba - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
febr. 15
16:02
Antibiotikumokat keresnek a tenger mélyén (hirado.hu)
A kutató ismeretlen vegyületeket keresnek a mélytengeri árkoknál kifejlődött élőlények között.
febr. 15
16:04
Jöhet a testnevelés reformja Romániában is? (hirado.hu)
Növelné a testnevelési órák számát a román oktatási minisztérium - olvasható a közvitára bocsátott új kerettantervben.
febr. 15
16:06
Bachar Najari lett a Zsolnay többségi tulajdonosa (hirado.hu)
A svájci-magyar üzletemberé lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 74,5%-os tulajdonrésze azután, hogy aláírták a gyár részvényeinek átadását rögzítő szerződést Pécsen.
febr. 15
16:08
Még nem tudja, mit fog játszani az Emerson Lake & Palmer gitárosa (hirado.hu)
Sohase mondd, hogy soha - válaszolta Greg Lake arra a kérdésre,összeáll-e még valaha az az Emerson, Lake & Palmer zenekar. A muzsikus szombati, Mándoki Lászlóval közös koncertjéről is nyilatkozott az MTI-nek.
febr. 15
16:10
Kitűzték a székelyzászlót a Parlamentre (hirado.hu)
A "nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülése alkalmából Kövér László Házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székelyzászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
febr. 15
16:12
Rehn: egyes országok haladékot kapnak a deficitcsökkentésre (hirado.hu)
A gazdasági és pénzügyi biztos Moszkvában úgy fogalmazott: javulnak az euróövezet rövid távú kilátásai, az előrejelzések szerint a gazdaság azonban csak lassan kap új lendületet.
febr. 15
16:15
Cukiság: A Grammy sztárjai piciben! Édes fotók! (Joy)
Összementek a Grammy sztárjai! De csak egy fotó erejéig. Nézzétek csak, miről beszélünk!
febr. 15
16:18
Változik a rendszer: ezentúl máskor érkezik a fizetés (hirado.hu)
A közfoglalkoztatottak bérét havonta utalják a továbbiakban - tájékoztatott a kormány döntéséről a Belügyminisztérium.
febr. 15
16:20
Ismét katonatiszteket vettek őrizetbe Törökországban (hirado.hu)
Újabb nyolc, többségükben nyugalmazott katonatisztet vett őrizetbe a török rendőrség.
febr. 15
16:36
Külföldről kaphat szervet Saci (Blikk)
Budapest ‒ Éjjel-nappal a telefon mellett ül a nagybeteg Jávor Sarolta (19) édesanyja, ugyanis a tini a napokban, három év után, ismét felkerült transzplantációs várólistára.
febr. 15
16:36
A Dal harmadik elődöntője szombaton (hirado.hu)
Az M1 és a Duna World csatornán élőben látható show-ból újabb hat előadó és szám jut a február 23-24-i középdöntőkbe.
febr. 15
16:38
Debreceni és nagyváradi egyetemi együttműködés új anyagok vizsgálatára (hirado.hu)
A projekt keretében felszerelt laborokban például fémötvözetek előállítási paramétereinek vizsgálata is lehetséges lesz.
febr. 15
16:40
Lebuktak a házi pálinkát hirdető árusok (hirado.hu)
A házi pálinkafőzés szabályainak megsértéséért indult eljárás több ember ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
febr. 15
16:54
Macskák buktatták le a kukkolókat (BorsOnline)
Lebukott a perverz szomszéd, aki az alatta lakó nő mennyezetébe fúrt lyukakat, hogy fentről megleshesse őt. Letartózatták a férfit.
febr. 15
16:54
14 hónapja vár hiába a nyugdíjára (Blikk)
Vác ‒ Tizennégy hónapja nem kap nyugdíjat Deák András (60) aki 43 év munka után a nyugdíjbiztosító szerint nem jogosult korkedvezményes nyugdíjra.
febr. 15
16:54
Németh Zsolt: Magyarország támogatja Ukrajna integrációját (hirado.hu)
Az államtitkár kiválónak nevezte Magyarország és Kárpátalja együttműködését, véleménye szerint a felek nagyon sikeres évet tudhatnak maguk mögött.
febr. 15
16:56
Megrohanták Peking nevezetességeit (hirado.hu)
A kínai holdújévhez kapcsolódó egyhetes munkaszünet időszakában több mint 8,5 millió látogató kereste fel Peking nevezetességeit - közölték a főváros turisztikai illetékesei pénteken.
febr. 15
16:58
Csökkent januárban az amerikai ipari termelés (hirado.hu)
Az amerikai ipari termelés a várt növekedés helyett meglepetésre 0,1 százalékkal csökkent januárban - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pénteken.
febr. 15
17:12
Tengeri fürdőn a focisták (Blikk)
Belek – A kemény munka mellett az élet apró örömeiben is megmerítkezhettek a Paks NB I-es csapatának labdarúgói Törökországban.
febr. 15
17:12
Iraki szunniták tízezrei tüntettek hátrányos helyzetük miatt (hirado.hu)
A szunnita muzulmánok december vége óta tüntetnek, és azt követelik, hogy mondjon le a Núri el-Máliki vezette kormány, valamint engedjék szabadon a terrorizmusellenes harc ürügyén őrizetbe vett felekezetbeli társaikat.
febr. 15
17:14
DK: átláthatatlanok a futballtámogatások (hirado.hu)
Oláh Lajos, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő szerint egyes állami vállalatok beazonosíthatatlan szempontok alapján támogatnak a futballklubokat.
febr. 15
17:16
Veszélyben az észak-erdélyi autópálya? (hirado.hu)
A román kormány felbontaná az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó szereződést az amerikai Bechtel vállalattal - jelentette ki Dan Sova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter.
febr. 15
17:18
Harmincezer liter tej folyt ki egy kamionból Pécs közelében (hirado.hu)
Felborult egy tejszállító kamion a 66-os úton, Pécstől ne messze, rakománya az útra ömlött.
febr. 15
17:20
Májustól több BKK-járművön is lesz térfigyelő kamerarendszer (hirado.hu)
Egy 2012-ben elfogadott törvény teszi lehetővé a kamerás térfigyelést a közösségi közlekedés járművein, így a BKK új járművek beszerzésekor követelményként írja majd elő a fedélzeti kamerarendszer meglétét.
febr. 15
17:22
OECD: nem változtak a magyar növekedési prioritások (hirado.hu)
A szervezet szerint történtek előrelépések az elmúlt két évben, ám további intézkedésekre is szükség van.
febr. 15
17:24
Jelentős adókedvezmény az autógyáraknak Törökországban (hirado.hu)
Törökország megduplázza az autógyártóknak nyújtott adókedvezményt, hogy növelni tudja gépkocsiexportját - jelentette be pénteken a török gazdasági miniszter.
febr. 15
17:26
Fidesz: egyre többen vannak, és egyre jobban dolgoznak a rendőrök (hirado.hu)
Egyre több és egyre jobban dolgozó rendőr vigyáz ma Magyarországon a közbiztonságra - mondta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
febr. 15
17:28
Tíz havi csúcson a bolgár munkanélküliség (hirado.hu)
A romló adatok fő oka a szezonális foglalkoztatás csökkenése.
febr. 15
17:30
Pistorius életfogytiglant kap, ha bűnös (BorsOnline)
Eldőlt, hogy szándékos emberöléssel vádolják a csütörtökön barátnőjével négy pisztolylövéssel végző dél-afrikai paralimpiai bajnok Oscar Pistoriust. A műlábú futó megtörve zokogott a tárgyalása előtt.
febr. 15
17:30
Újra tárgyalhatnak Janicsról (Blikk)
Lausanne - A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség márciusban tárgyalhatja Douchev-Janics Natasa (30) ügyét. Erről a sportág szerbiai elnöke, Mirko Nisovics (51) beszélt – hazája olimpiai bizottságának vezetőivel Lausanne-ban járt, a sportolónő szerepléséért harcolt.
febr. 15
17:30
Békétlenül távozott a radikális iszlamisták vezére (hirado.hu)
A saría túl gyors bevezetése miatt nyugtalankodott Észak-Maliban a radikális iszlamisták vezére.

Keresés