Madrid - Még a Manchester United kispadján ülő Sir Alex Fergusonnak (71) is leesett az álla, amikor korábbi focistája, a Real Madridot erősítő Cristiano Ronaldo (28) 1-1-re módosította az állást (és beállította a végeredményt) a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az aranylabdás portugál klasszis fejjel vette be a MU hálóját úgy, hogy szinte átugrotta védőjét, a francia Patrice Evrát…
A párt szerint Magyarország stratégiai célja, hogy tiszta agrárkörnyezetben tiszta élelmiszert állítson elő, amihez minden adottság és feltétel megvan.
Az RMDSZ vezetői közölték: február végén, vagy március elején megtartandó önkormányzati tanácskozásukon akarják körvonalazni elképzeléseiket Románia új közigazgatási felosztásáról.
Az oktatási államtitkárság szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követelései veszélybe sodorják az egész magyar iskolarendszer működését, pedig a megegyezés és a munkabéke megőrzése a gyerekek, a szülők és a pedagógusok érdeke is.
A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) kiírta a közbeszerzési eljárást az Esztergom és az M1 autópálya közötti útszakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére - közölte a szervezet.
A Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora tartott előadást - közölte az egyetem.
Budapest - Pszichiátriai kezelés alatt áll Som Lajos (65)! A Piramis együttes egykori alapítója túlhajszoltság miatt idegösszeomlást kapott, ami miatt az egyik fővárosi kórház pszichiátriai osztályára került.
Budapest - Igazi álompasiként viselkedik Müller Attila (31). A Viasat3-on szombat este hatkor startoló Sztárkoktél műsorvezetője igyekszik rendszeresen kényeztetni barátnőjét, Rékát.
Második világháborús gránátokat találtak a földben a debreceni stadion építkezési munkálatai során. Egerben egy világháborús fegyver dobtárát találták meg a belváros rehabilitációs munkálatai közben.
A külügyi és külgazdasági államtitkár a magyar-osztrák gazdasági kapcsolatok további erősítéséről és 30 új határátkelő megépítéséről is tárgyalt pénteken Bécsben.
Kamerákat üzemeltek be pénteken a Margit híd budai hídfőjénél és a Margit körút első szakaszán, a bűncselekmények visszaszorítása érdekében - tájékoztatta Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester az MTI-t.
A nyomozás adatai szerint a 2009 novemberében vizsgálati fogságban elhunyt Szergej Magnyitszkij több száz millió rubel adócsalást követett el, és segítői is voltak.
A hét legnagyobb divateseménye a New York-i divathét. A közösségi oldalakat elárasztották a résztvevők által készített elmosódott, homályos képek, de mi azért kikerestük a legjobbakat!
A legalapvetőbb vizsgálatokat sem végezte el az orvos, aki olyan állapotban küldte haza a kisgyereket, hogy másnap meghalt. Egy sima infúzió megmenthette volna.
Mérföldkő, de nem végállomás a bűnmegelőzés és a bűnüldözés területén, hogy új rendőrőrs kezdheti meg működését Ócsán - mondta Kontrát Károly a létesítmény avató ünnepségén.
Az EU-val és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként beterjesztett javaslat szerint a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök nevezheti ki a kormányfő javaslatára.
Az Első Minőségi Sertéshústermelő Gazdaszövetkezet programjával ismerkedett a vidékfejlesztési miniszter és az államtitkár Tápiószentmártonban, ahol részt vett a szövetkezet első közgyűlésén is.
Nem várt fordulatot vett az egyre dagadó lóhúsbotrány. Egy Angliában megvizsgált vágóhídnál kiderült, hogy brutális módszerekkel ölik le az állatokat, ráadásul veszélyes kémiai anyaggal szennyezett húst adtak el emberi fogyasztásra.
Budapest – Ha valakinek, hát Oláh Gergőnek (24) tökéletesen megváltozott az élete azok után, hogy megnyerte az X-Faktor 2012-es szériáját. Vele együtt felesége, Niki is egészen új valóságba csöppent, mint ahogy két kisgyermekük is más körülmények között nőhet fel ezután.
A 23 éves michigani lány folyamatosan növeli feneke méretét, úgy, hogy az illegálisan beadott injekciók összetételéről fogalma sincs. Hátsója az elmúlt három évben hat mérettel lett nagyobb, ám gusztustalanul eltorzult alakja sem tartja vissza a további változtatástól.
A brit sportsajtó régóta feszegette, vajon a szigetországi olimpiai jégtáncospár kapcsolata nem volt-e több egyszerű sportbarátságnál. Nos, Christopher Dean végre beismerte, 1975-ben azért más módon is megismerkedtek egy cseppet.
Felfüggeszti a munkabeszüntetést a hétvégére Hamburg, Köln/Bonn és Düsseldorf repülőterén a biztonsági személyzet, hogy teret adjanak a tárgyalásoknak a bérkövetelésekről - közölte pénteken a Verdi szakszervezet.
A csütörtökön született bébielefánt nem hajlandó szopni, tápszerrel viszont jóval kisebbek a túlélési esélyei. Az első etetéskor kiderült, hogy kislány.
A Skót felföld északi részén, a Cairngorm-hegységben található Chalamain-szakadék térségében csütörtökön dél körül zúdult le egy hógörgeteg, ami maga alá temetett három embert.
A Közlekedési Operatív Program közel 2 ezer milliárd forintos keretéből közútra, gyorsforgalmi utakra és vasútépítésre használható források 63 százalékát már sikerült lekötni.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője szerint az eurózóna válsága, valamint az áfaemelés, a költségvetési hiány és államadósság csökkentésével magyarázható a kedvezőtlen 2012-es GDP-adat.
Mintegy 200 horvát és bosnyák polgári lakos megölése miatt összesen 79 év börtönbüntetésre ítélt pénteken egy szarajevói bíróság négy szerbet, akik a boszniai háború idején a prijedori rendőrségnek voltak a tagjai.