A harmadik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a rendelésállomány, 6 százalékkal növekedett a kisebb volumenű, de rendszeres rendelések állománya. A rendelésállomány szintje minden régióban magasabb volt
Hasznos kiadvánnyal, átfogó versenyképességi koncepcióval jelentkezett a Magyar Nemzeti Bank, mostantól a Versenyképességi jelentés minden évben megjelenik. Ebben a jegybank szakértői elemzik a magyar gazdaság aktuális versenyképességi...
Nulla kibocsátással termel több iparág számára is fontos műanyagot a Mol Petrolkémia újonnan létesítendő tiszaújvárosi üzeme, amely kétszáz közvetlen és számos járulékos munkahelyet teremt. A szakmai utánpótlásról már gondoskodik a vállalat, az egyik legszegényebb régió új gyára a város fejlődéséhez is hozzájárul – közölte a Magyar Időkkel Fasimon
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
Az utóbbi tíz évben a világ nagy értéktőzsdéi közül Milánó szerepelt a leggyengébben, még rosszabbul mint Lisszabon, Moszkva és Madrid, ahol szintén veszteséget szenvedtek el a befektetők.
Az elmúlt 30 évben nem növekedett a Balti-tengerben lebegő mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék koncentrációja, annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt világszerte jelentősen növekedett a műanyagtermelés - állapították meg kutatók.
Nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába az, hogy egyes állami szolgálatban álló személyek foglalkoztatásuk ideje alatt nem kapnak nyugdíjat – döntött az Alkotmánybíróság.
Átadták a 77 Elektronika Kft. egymilliárdos beruházás keretében megvalósuló innovációs központját, amely orvos-diagnosztikai berendezések fejlesztésére jön létre.
Pénzmosás miatt indult eljárás két férfi ellen, akik a gyanú szerint 120 millió forintnak megfelelő dollárt szereztek meg egy brit-amerikai kettős állampolgár számlájáról – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken.
Rohamosan csökken a dolgozói elkötelezettség, a munkavállalók egyre magabiztosabbak és kritikusabbak, hiszen úgy érzik könnyebben találnának állást - derül ki Magyarország legnagyobb felméréséből, amely a munkavállalók véleményén alapul és átfogó képet ad az aktuális munkaerőpiaci trendekről.
Másfélmillió gépjárművet és ebből csaknem egymillió személyautót érint a biztosítók év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampánya, amelyhez legkésőbb november 2-án, vagyis jövő csütörtökön teszik közzé tarifáikat a biztosítók.
Évente átlagosan 80 ezer forintba kerül az autó javítása egy magyar családnak, ám márkánként több tízezres eltérés is lehet a főbb alkatrészek árai között – derül ki a Bárdi Autó megbízásából készült kutatásból.
2017. novemberében a műtárgy.com, Magyarország vezető műtárgyhirdetési oldala bemutatja a magyar képzőművészet piacának első tudományos elemzését. A magyar aukciós piac című kiadvány, amelyet november 14-én a Műtárgybefektetési...
A kormány törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek arról, hogy a határon túl született gyerekek is kapjanak életkezdési támogatást és szüleik jegyezhessenek babakötvényt - mondta el Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár az MTI-nek pénteken.
A Katalónia elszakadását támogató pártok beterjesztették a helyi parlament elé péntek délelőtt azt a javaslatot, amely kinyilvánítja a "Katalán Köztársaság" függetlenségét. Nem világos, hogy erről szavaznak-e és ha igen, mikor...
A kormány iparfejlesztési törekvései között kiemelt szerep jut az egészségiparnak, amely a magyar gazdaság egyik kitörési pontja – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a 77 Elektronika Kft. Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központjának átadó ünnepségén.
A 2017. év október hó 09. (hétfő) 11.06 perckor megjelent írásunk címében valótlanul állítottuk, hogy "Mészáros Lőrinc megszerzett egy céget, kapásból érkezett is hozzá 44 milliárd forint".
Az alkotmányellenes károktól kell megmenteni Katalóniát, amelyet kormánya hozzáállása fenyeget, nem az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása – hangsúlyozta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a spanyol parlamentben mondott beszédében pénteken.
A kormány iparfejlesztési törekvései között kiemelt szerep jut az egészségiparnak, amely a magyar gazdaság egyik kitörési pontja - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a 77 Elektronika Kft. Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központjának átadó ünnepségén.
Lezajlott a foglalkoztatási fordulat, most a termelékenység növelését kell elérni a Magyar Nemzeti Bank pénteken bemutatott Versenyképességi jelentése szerint.
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
Október 31-én lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről.
Az ukrán kormány olyan gyenge, hogy még az egységes állam építéséhez szükséges intézkedéseket sem tudja meghozni. Ha a Nyugat növeli a katonai nyomást Moszkvára ukrán fegyverszállításokkal, akkor az Putyint arra készteti, hogy elismerje a donyecki „népköztársaságokat” és hivatalosan is orosz csapatokat küldjön Kelet-Ukrajnába. Az ukrán állam integr
Pozitív harmadik negyedéves számokat közölt a világ legnagyobb alapja. Az ezer milliárd dollárt kezelő norvég alap 3,2%-os hozamot ért el a legutóbbi negyedévben - írja a Financial Times. A norvég állami alap a harmadik negyedévben 4,3%-ot...
Sietniük kell azoknak az egyéni vállalkozóknak, akik 2014-ben fejlesztési tartalékot képeztek, a fel nem használt összeget ugyanis 2017. december 31-éig költhetik el beruházásra szankciómentesen.
Egymilliárddal nőhet az internetfelhasználók száma a következő években, miközben fokozatosan nő a terhelés a szakemberhiánnyal küzdő informatikai vállalatokon a Cisco előrejelzése szerint.
A kormány iparfejlesztési törekvései között kiemelt szerep jut az egészségiparnak, amely a magyar gazdaság egyik kitörési pontja – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a 77 Elektronika Kft. Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központjának átadó ünnepségén.
Jogerőre emelkedett a Paks II beruházás környezetvédelmi engedélye – közölte csütörtökön a Pécsi Törvényszék az MTI-vel. Mint ismert, az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014 decemberében nyújtotta be a beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelmét, amelyet az első fokon eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal tavaly szeptember 29-én mega
A Fintech napjainkra egy meghatározó, globális jelenséggé fejlődött, amelynek szereplői - technológiai vállalatok, befektetők és pénzügyi intézmények - innovatív termékekkel és újszerű pénzügyi szolgáltatásokkal nyitottak új fejezetet a digitális korszak történetében. November 23-án a Fintech Banking Summit szakmai konferencián a hazai pénzügyi sza
Négy év múlva a világhálónak több mint 4,6 milliárd használója lesz a tavalyi 3,6 milliárddal szemben a Cisco előrejelzése szerint, így a hálózatok minden korábbinál fontosabbak lesznek, miközben folyamatosan nő a terhelés az informatikai...
Márkánként több tízezres eltérés is lehet a főbb alkatrészek árai között. Egy átlagos magyar autó karbantartására közel 80 ezer forintot költ egy magyar család évente – derült ki a Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból.
Mégsem emelkedik 2018-tól a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja - így döntött a parlament a múlt héten a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításakor. Az előterjesztésből az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára kerültek ki a díjemelésre vonatkozó rendelkezések azzal az indokolással, hogy az unió még n
Pénteken napközben sem tért magához a forint az euróval szemben, ahogy az európai deviza sem tud korrigálni a dollár ellenében. Az euró sem tér magához 2017.10.27 13:12Az euró sem tud erősödni a dollárral szemben, most 0,3%-os gyengülésben...
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
Végleg beszünteti működését péntek este a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság, ezzel érvényét veszti nagyjából 200 ezer menetjegy. A vásárlók közül csak azok kapják vissza a teljes vételárat, akik jegyüket a fizetésképtelenség...