A következő 10-15 évben passzív, statikus befektetésekkel (pl. a klasszikus 60-40 részvény-kötvény portfólió) csak negatív reálhozamot lehet majd elérni - írja Zsiday Viktor blogján. A befektetési szakember szerint ennek több oka...
Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
Alapos modellfrissítésnek vetette alá a Land Rover a Range Rover Sportot, ennek szenzációja, hogy a P400e utójelű modell képében megjelent a Jaguar Land Rover történetének első plug-in hibridje.
Görögország idei költségvetésének elsődleges többlete meghaladja a tervezettet, jövőre pedig várhatóan még nagyobb lesz – közölte a görög állami ERT tévécsatorna.
Súlyos közlekedési fennakadásokat és anyagi károkat okozott vasárnap Németországban a Herwart nevű vihar, amely az ország északi részére csapott le erős széllel.
A vízumpolitika szigorításával és korlátozásokkal fenyegeti a brüsszeli Európai Bizottság az elutasított menedékkérők visszafogadásától elzárkózó származási országokat, és Banglades esetében már sikerrel is járt.
Ezek voltak a 43. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre. Azért ez durva: ennyit kaszál egy magyar autószerelő NémetországbanEgyre égetőbb probléma...
Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 39 667,13 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 534,51 ponttal, 1,37 százalékkal magasabb, de a héten új történelmi csúcson is állt az index.
Egy cég kölcsönt adott egy másik cégnek, amit a kölcsönt kapó nem fizetett vissza, hanem azt beszámították a kölcsönadónak általa nyújtott szolgáltatás ellenértékébe. Be kellett volna jelenteni a kölcsönt és a beszámítást a másfélmilliós készpénzforgalmi limit miatt, és mennyi kamatot kellett volna minimálisan felszámítani? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi…
Az IMF szerint az eddig vártnál nagyobb ütemben nő a horvát gazdaság az idén, egyben sürgette Zágrábot, hogy pörgesse fel a reformokat. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely a napokban fejezte be tíznapos egyeztetését a zágrábi kormány képviselőivel, a horvát gazdaság idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését 2,9 százalékról 3,1 száza
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
Milyen futamidőre tudunk államkötvény befektetést találni? Jelenleg mennyi hozamot (kamatot) lehet elérni államkötvény befektetéssel? Hol kaphatunk azonnal szakértői segítséget államkötvény befektetésekhez? Jó elyen jár! A válaszok itt vannak.
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
Az elmúlt 30 évben nem növekedett a Balti-tengerben lebegő mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék koncentrációja, annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt világszerte jelentősen növekedett a műanyagtermelés - állapították meg kutatók.
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
A tizenkét országot egybekapcsoló Duna kiváló példája annak, hogy a nagy vízgyűjtő területek nemzeteinek közösen kell fellépniük a klímaváltozás kihívásaival szemben - nyilatkozta Bozán Csaba, a szarvasi Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) öntözési és vízgazdálkodási szakembere, miután Rómában szerdán véget ért a Víz és Klíma nemzetk
Átadták a reformátorok terét vasárnap Budapesten. A Sashalom városrészében kialakított tér átadó ünnepségén Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte: a reformáció és a magyarság múltja, jelene és jövője kéz a kézben jár.
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
A Paks II-ben is alkalmazott technikáról tartott előadást egy orosz nukleáris intézet tudományos munkatársa. A VVER-1200 reaktorblokkot nemcsak aktív, hanem emberi közreműködést nem igénylő, passzív biztonsági rendszerekkel is felszerelték.
A tizenkét országot egybekapcsoló Duna kiváló példája annak, hogy a nagy vízgyűjtő területek nemzeteinek közösen kell fellépniük a klímaváltozás kihívásaival szemben - nyilatkozta Bozán Csaba, a szarvasi Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) öntözési és vízgazdálkodási szakembere, miután Rómában szerdán véget ért a Víz és Klíma nemzetk
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
Több mint kétmillióan voltak kíváncsiak egy hét alatt Stephen Hawking elméleti fizikus 1965-ben készült doktori értekezésére, amelyet a tudós ingyen tett hozzáférhetővé - számolt be róla a hétvégén BBC News.