Öt rádiós pályázati eljárásban hozott döntéseket e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, két pályázatban alaki, háromban tartalmi vizsgálatok tárgyában.
Nagy-Britanniában éves szinten 9,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma szeptemberben, az év egy kulcsfontosságú hónapjában, amelyben általában nagyon sok járművet, akár az egész évi mennyiség 20 százalékát adják át a tulajdonosoknak.
Az államháztartás központi alrendszere szeptemberben 256,4 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben a tavaly szeptemberi 271,6 milliárd forintos többlettel. Az első kilenc hónapban a deficit 1236,3 milliárd forint volt - jelentette csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tavalyi első háromnegyed évben a deficit 2,4 milliárd forint volt a
Sikeres fővárosként és versenyképes országként, a régió legvonzóbb célpontjaként, nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások egyik legkedveltebb célterületeként mutatkozott be Budapest és Magyarország a kontinens legjelentősebb ingatlanpiaci kiállításán, Münchenben, az EXPO REAL-on. Európa legnagyobb ingatlanos eseményén, 2017. október 4-6. köz
Hiba nélkül zajlott az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér március és augusztus közötti próbaidőszaka. Az e-egészségügyi rendszerbe november 1-jéig minden közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató belép, de a mentősök, a fogorvosok és a magánorvosok csak jövő ősszel csatlakozhatnak.
Átadták a Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. összesen mintegy 290 millió forint kormányzati támogatással megvalósuló miskolci tanműhelyét.
Az állam köteles kompenzációt fizetni azoknak a végrendeleti örökösöknek, akik a földforgalmi törvény jelenlegi szabályai miatt nem tudnak hozzájutni örökségükhöz. Így értelmezte az alaptörvényt tegnapi határozatában az Alkotmánybíróság. A testület szerint az Országgyűlésnek az év végéig ki kell egészítenie a hiányos földügyi szabályozást.
Jóval több pénzt fizetett ki az állam az uniós pályázatok nyerteseinek, mint tavaly, de Brüsszel majd csak később utal, így ismét nőtt az államháztartási hiány. A tervek nincsenek veszélyben, de jelen állás szerint nem lesz akkora pénzosztás decemberben, mint tavaly.
Bejelentette a Plaza Centers N. V., hogy megállapodást kötött az Aréna pláza melletti 21 788 négyzetméteres terület eladásáról a NEPI Rockcastle nemzetközi befektető céggel. A tranzakcióval az Aréna pláza megvásárlása után a mellette...
Elsősorban energetikai és közlekedésfejlesztési projektekben kívánják összehangolni tevékenységüket a visegrádi négyek (V4) fejlesztési intézményei, valamint egyeztették az együttműködési területeket az EU források felhasználásában is – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Megkerülhetetlennek nevezte a paksi bővítést Süli János, az atomerőmű két új blokkjának megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
A cégutódlás kérdésének rendezése, vagy ha a családban nincs megfelelő alany, akkor a megfelelő vevő kiválasztása nem egyszerű feladat. A cégeladás külön művészet, amihez nem árt szakértők segítségét igénybe venni. Azután ha sikerül, akkor is nagy kérdés, mit kezdjünk a pénzzel – vagy mit kezdjünk magunkkal.
Hiába jók a makrogazdasági adatok, nem nagyon számíthat 10% feletti átlagos tőkearányos megtérülésre a magyar bankszektor a következő években. A tovább csökkenő kamatszint, a munkaerőhiány és a túlszabályozás már rövid távú...
2018. január 1-jétől ismét módosulhat a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény, melynek tervezete a napokban került fel az Országgyűlés honlapjára. Az egyik magyarországi könyvvizsgáló cég szerint a változásra elsősorban az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló uniós irányelv változásai indokolják, de kisebb-nagyobb mérté
A napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján emelt bérüket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a pedagógusok világnapján, csütörtökön tartott budapesti sajtótájékoztatón.
A 2012-ben megváltozott munka törvénykönyve több olyan fontos rendelkezésen is módosított, melyek korábban nem engedtek eltérést. Azóta a felek – keretek között ugyan, de – több területen szabadon alakíthatják a szabályozás tartalmát. A legfontosabb változás a felmondási idő kérdésköre.
Megkerülhetetlennek nevezte a paksi bővítést Süli János, az atomerőmű két új blokkjának megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, aki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján arra hívta...
A Skoda kifejezetten sikeres autógyártó lett az elmúlt években. Túl sikeres. Piaci részesedést szerez nem csak a versenytársaktól, de a Volkswagen csoport más márkáitól, az anyamárkától is. A Volkswagen szerint a Skoda kivételezett helyzetben...
A meghívó szerint fél kettőkor kezdődik a jubileumi századik Kormányinfó, vagyis Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő ismét elmondhatja, mit miért tesz a kormány. Hetek óta arra várunk...
A bankoknak két területen nehéz megfelelő szakképzett munkaerőt találni, az egyik az informatika, a másik pedig a fióki tanácsadó – többek között ez hangzott el a Budapest Economic Forum bankvezéri kerekasztal beszélgetésén.
A meghívó szerint fél kettőkor kezdődik a jubileumi századik Kormányinfó, vagyis Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő ismét elmondhatja, mit miért tesz a kormány.Tényleg lesz V4-Juncker...
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta a napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján megemelt béreiket - írja az MTI.
Az idei első félévben kiadott közel húszezer építési engedély közül minden másodikat többlakásos társasházi beruházáshoz állították ki. Az ütemesen bővülő újlakás piacon a tervezőasztalról akár ötödével olcsóbban juthatnak ingatlanhoz a vásárlók. A beruházók hol kedvezménnyel, hol áremeléssel ösztönzik vásárlásra az érdeklődőket, azonos lakások köz
Elsősorban energetikai és közlekedésfejlesztési projektekben kívánják összehangolni tevékenységüket a visegrádi négyek (V4) fejlesztési intézményei, valamint egyeztették az együttműködési területeket az EU források felhasználásában is – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-vel csütörtökön.
Közép-Európa és benne Magyarország - infrastrukturálisan - kényszerhelyzetben van a földgáz behozatala kapcsán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva. Megoldás lehetne Horvátország...
Minden korábbinál többen érkeznek Tunéziából Olaszországba, és az olasz hatóságok szerint a menedékkérők között bűnözők és terroristák is megbújhatnak - írta az olasz sajtó csütörtökön.
Továbbra sincs jele, hogy enyhülne a pörgés a magyarországi irodapiacon. Több mint 300 ezer négyzetméternyi új iroda sem okozhat bénító túlkínálatot Budapesten.
Közép-Európa és benne Magyarország – infrastrukturálisan – kényszerhelyzetben van a földgáz behozatala kapcsán – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.
Közép-Európa és benne Magyarország – infrastrukturálisan – kényszerhelyzetben van a földgáz behozatala kapcsán – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.
Rekordszinten van a foglalkoztatottság az Európai Unióban és csaknem valamennyi tagországban folyamatosan emelkedik továbbra is - közölte csütörtökön közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
Útmutatót készített a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a fakereskedő vállalkozások részére. A hasznos gyakorlati tanácsokat tartalmazó dokumentum a vonatkozó jogszabályok alkalmazásában és a faanyag nyomon követéséhez használt nyilvántartások szakszerű vezetésében nyújt segítséget. A hatóság ezzel az iránymutatással is támogatja a jogszerűen működő fakereskedő vállalkozások…
Magyarország csatlakozni fog az eurózónához s együtt megy majd azokkal, akik a mélyebb integrációt erőltetik - mondta Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója a Bloombergnek.