Német munkahelyeket sodor veszélybe és összességében kárt okoz Németországnak, ha az uniós elszakadási tárgyalásokon "büntetik", és ezáltal esetleg "kemény Brexitre" kényszerítik a briteket - fejtette ki pénteken kiadott elemzésében Gabriel Felbermayr, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet nemzetközi közgazdasági központjának igazgatója.
Pedig az alapkövet is az államfő rakta le. Az üzemben másfél éve termelni kellene, de a kétmilliárdos uniós támogatás és hétmilliárdos állami hitel ellenére még egyetlen napelem sem készült el.
Idén nem fizet osztalékot a Pannergy, a társaság 10 491 000 forintos adózott eredménye teljes egészében eredménytartalékba kerül - döntött egyebek mellett a társaság 2016. üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlése pénteken. A...
Hét év börtönre ítélte Vizoviczki Lászlót vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú döntésével.
Javult a magyar fogyasztói tudatosság, ugyanis az év első három hónapjában a fogyasztók 15 százaléka élt panasszal valamilyen termék vagy szolgáltatás miatt, szemben a 2016 utolsó negyedévében mért 14 százalékkal - derül ki a CP Contact fogyasztóvédelmi tájékozottságot és attitűdöt felmérő kutatásából.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodás egy "borzasztó" üzlet, ezért minél hamarabb újra kell tárgyalni, vagy meg kell semmisíteni - mondta el a Reutersnek adott exkluzív interjújában....
Donald Trump szerint az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodás egy "borzasztó" üzlet, ezért minél hamarabb újra kell tárgyalni, vagy meg kell semmisíteni - mondta el a Reutersnek adott exkluzív interjújában....
A tavalyi 22 500 forintnál mintegy három százalékkal drágábban, 23 100 forintos átlagdíj ellenében kötöttek lakásbiztosítást az ügyfelek az idei első negyedévben - derült ki a Netrisk.hu adataiból. Az online biztosításközvetítő...
Első körben 14,4 milliárd forintnyi Fejér megyei pályázatról született döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív program (TOP) keretében - ismertették pénteken Székesfehérváron.
Júniusban megérkezhet az első tengerentúli LNG-szállítmány Lengyelországba, tovább diverzifikálva az ország gázellátását. A tranzakciót lebonyolító PGNiG történelmi pillanatról beszél, de a megállapodás rendkívül fontos Beata...
Május végéig lehet felhasználni a 2015-ös SZÉP-kártyás juttatásokat, még több mint 3 milliárd forintot lehet elkölteni. Az OTP SZÉP-kártya birtokosok a húsvéti hosszú hétvégén napi átlagban összesen 240 millió forintot...
Az Erste Bank Hungary jelentős átalakításokra, mintegy 7-9 százalékos létszámleépítésre szánta el magát, a brókercéget beolvasztják a bankba, ezzel a bank költség-bevétel mutatója 60 százalék alá csökkenhet 2018-ban – mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató az Erste sajtó-háttérbeszélgetésén pénteken, Budapesten.
A spanyol gazdaság GDP-arányos növekedése 0,8 százalék volt az év első három hónapjában, ugyanannyi, mint egy évvel korábban, illetve 0,1 százalékponttal nagyobb, mint tavaly az utolsó negyedévben - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.
Korea körül tovább forrnak az indulatok, az amerikai gazdaság a várakozásoktól elmaradóan három éve nem látott alacsony ütemben bővült, de a gyorsjelentések többsége jónak látszik. Ez az egyveleg és a hosszú hétvége eléggé lagymatag kereskedést okozott. Itthon a Mol emelkedése megtört, az OTP kissé emelkedett, a forint elég rendesen meggyengült.
A vártnál nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedési üteme az első negyedévben, elsősorban a szolgáltatási szektor aktivitásának gyengülése miatt.
Órákkal a határidő lejárta előtt sikerült tető alá hozni egy átmeneti megállapodást az amerikai törvényhozásban, így egyelőre nem lesz szükség forráshiány miatt részleges kormányzati leállásra. Jövő hét péntekig kaptak időt...
Bár sok értékpapír már csak számítógépes jelek formájában, értékpapír-számlákon létezik, ma is sok részvényt nyomtatnak ki, igényes esztétikai és biztonsági nyomdai elemekkel. Mindkét megoldásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Tudta, hogy a Keler-nél is lehet saját számlája, amelyen megjelenik, milyen értékpapírjai vannak?
A kereskedés végéhez közeledve semmivé lett az amerikai részvényindexek nyitást követő emelkedése, amiben valószínűleg a gyenge amerikai GDP-adat is közrejátszik. Közvetlenül a nyitást követően erősödéssel kezdtek a fontosabb...
Mintegy 13 millió külföldi turistát fogadott Spanyolország az első negyedévben, 9,3 százalékkal többet, mint 2016 első három hónapjában – tette közzé legfrissebb adatait a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.
Az építőanyagok és építési termékek drágulására, a kereslet növekedésére és az építőipar 10-12 százalékos idei bővülésére számít az építőanyag-ipar érdekképviseleteit tömörítő Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ). Megjegyzik azonban azt is, hogy több ezer munkavállaló hiányzik az ágazatból.
Az építőanyagok és építési termékek drágulására, a kereslet növekedésére és az építőipar 10-12 százalékos idei bővülésére számít az építőanyag-ipar érdekképviseleteit tömörítő Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ). Megjegyzik azonban azt is, hogy több ezer munkavállaló hiányzik az ágazatból.
Az ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt. pénteken megtartott közgyűlése jóváhagyta az igazgatótanács által javasolt, részvényenként 7 forintos osztalékot, amely a részvények csütörtöki záróára alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg - közölte a társaság. A 2009-ben alapított vállalat most fizet először osztalékot.
Donald Trump ma alárt egy elnöki rendeletet, amelynek célja, hogy előre mozdítsa az amerikai partmenti olaj- és gázkitermelést. A rendelet lehetővé teszi, hogy olyan helyeken is kutatásokat végezzenek nyersanyagok után, ahol az Obama-kormány...
Több mint 160 millió forint értékű csempészárut, borostyánkövet és cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy ukrán rendszámú autóbuszban a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen – közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
30000 darab Plotinus-részvényt vásárolt a Zsiday Viktor 100%-os tulajdonában álló Tündérszikla Zrt. tegnap - olvasható a BÉT-en megjelent közleményben. Ezzel a tranzakcióval átlépte a szavazati jogot biztosító részvények 5%-os küszöbértékét....
Egyre több bortermelő készít minőségi pezsgőt a jogszabályi környezet változásának köszönhetően, Magyarországon kedvező áron lehet jó minőségű pezsgőhöz jutni - mondta Keményné Koncz Ildikó, a Magyar Bor Akadémia főtitkára az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Hirtelen erősödéssel indították a napot az amerikai részvényindexek, ez azonban rövid idő alatt kifulladt, végül pedig tegnapi zárószintjeik alatt fejezték be a kereskedést. Ebben valószínűleg a gyenge amerikai GDP-adat is közrejátszott.Maradt...
Többrendbeli csalás miatt vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészség a város távhő- és melegvíz-szolgáltató cégének volt vezetője ellen, aki több mint 25 millió forintos kárt okozott a társaságnak – tájékoztatta a vádhatóság pénteken az MTI-t.
Rekordösszegű veszteséget jelentett a 2016-os évre az airberlin német légitársaság, részben a folyamatban lévő szerkezeti átalakítás költségeivel magyarázva az eredmény romlását.