Kiszámíthatóbb feltételeket teremthet a hazai piacon az a jogszabály, amely kötelezővé tenné a termelők és a feldolgozók közötti szerződések megkötését. Ma a szabadpiaci folyamatok miatt óriási kilengésekkel mozognak az árak. Ezzel sem a feldolgozók, sem a termelők nem járnak jól. Az ágazati szakemberek szerint a tervezett intézkedés akkor lehet si
2015 november 20-án rokkantsági ellátást állapítottak meg, amit 2016 februárjától folyósítanak. 2016. október 26-tól sikerült 4 órás állást kapnom minimálbér feléért. Kérdésem, hogy ezt jelenteni kell ( kellett volna )? Úgy tudom, hogy, ha minimálbér másfélszerese a fizetés, akkor kell jelenteni. Ha mégis kell vagy kellett volna, mi a teendő? Lesz ebből nekem valamilyen szankció?
A MOL ügyvezetője előadásában elárulta, hogy mit tehetnek a foszilis energiahordozók piacán nagy játékosok miközben egyre inkább a megújuló energiák kerülnek előtérbe. Az Alteo ügyvezetője pedig arról beszélt, hogyan nem érdemes...
Májusban az euróövezetben és Németországban is javult és 21 hónapja a legmagasabbra emelkedett a gazdasági szereplők konjunkturális várakozása a mannheimi ZEW gazdasági kutató intézet gazdasági szereplők körében végzett felmérése szerint. A mannheimi Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH (ZEW) gazdasági kutató intézet kedden közzétett kimutatásában a német gazdasági szereplők…
Különleges kantinnal gazdagodott a GE Magyarországon. A Váci Greens irodaház B épületének földszintjén 1100 négyzetméteren megnyitott éttermet a világ vezető digitális iparvállalatának hazai képviselete saját dolgozói számára alakította ki.
Alapvető átalakulás zajlik az energiaszektorban, új folyamatok, szereplők és fogyasztói igények jelentek meg az iparágban. A változások egyik fő terepét otthonaink jelentik, ahol folytatódhat a megújuló energiaforrások térhódítása...
A tavalyi utolsó negyedévhez képest előrébb ugrott a magyar gazdaság az európai növekedési rangsorban, a 3,7%-os éves dinamika azonban így is messze volt a dobogótól - derült ki az Eurostat ma közölt statisztikáiból. Az látszik, hogy...
Egyre elfogadottabb lesz a migrációt megállító magyar álláspont az európai bevándorláspolitikában - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.
Alapvető átalakulás zajlik az energiaszektorban, új folyamatok, szereplők és fogyasztói igények jelentek meg az iparágban. A változások egyik fő terepét otthonaink jelentik, ahol folytatódhat a megújuló energiaforrások térhódítása...
Tavaly a személyi jövedelemadó előlegéből több százezer szülő nem vette igénybe a családi kedvezményt, nekik érdemes kiegészíteniük ezzel a bevallástervezetet. Ezt legkésőbb május 22-ig, a bevallás benyújtásának határidejéig...
A várakozásoknak megfelelően az első negyedévben felgyorsult a magyar gazdaság növekedése, uniós viszonylatban ez azt is jelenti, hogy újra az élvonalba kerültünk.
Hackerek lenyúlták a Walt Disney egyik vadonatúj filmjét, most azzal fenyegetőznek, hogy nyilvánosságra hozzák, ha a filmstúdió nem fizet váltságdíjat – jelentette be Bob Iger, a Walt Disney vezére.
Bár sokan nem tudnak róla, január elsejével elindult az új METÁR-rendszer. A megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer egyelőre nem tartalmaz minden kívánt elemet...
Fokozódik a verseny a vezetékes piacon, a szolgáltatók egyre intenzívebben fejlesztik hálózataikat és egyre kedvezőbb, egyedi igényekre szabott díjcsomagokat kínálnak – részben ezzel indokolta Endersz Frigyes, a Magyar Telekom stratégiai igazgatója, hogy a társaság új szolgáltatáscsomagot vezet be. A távközlési szolgáltató kedden indította el Flip néven új vezetékes ajánlatot kínáló márkáját –…
Az energiamendzsmenttel és automatizálással foglalkozó Schneider Electric elnyerte a Magyarország Legkiválóbb Vállalatai díjat a „Szervezeti és egyéni képességek fejlesztése” kategóriában - írta közleményében a cég.
Látványos építkezésre készülnek Hódmezővásárhelyen, a kopáncs tanyaközpont közelében. A vásárhelyi elkerülő út körhídjának közepére építenének egy kilátót - számol be a Délmagyar.hu.
A gyorsbecslésnek megfelelő ütemben növekedett az euróövezet gazdasága, az Európai Unió gazdasága pedig a gyorsbecslésnél némileg nagyobb mértékben bővült az idei első negyedévben.
A bruttó hazai termék (GDP) 4,1 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos volt az éves összevetésű gazdasági növekedés, és ugyanannyi az egyéb rendkívüli hatásoktól is megszűrt szezonálisa
A kormány a következő egy-másfél évben - tehát a következő parlamenti ciklusban - vezetné be a kaszinókban az online pénztárgépet - közölte keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter kijelentése szerint...
Akár már ősztől jöhet az a casco biztosítási megoldás, ahol az autóhoz csatlakoztatott diagnosztikai műszer segítségével a szolgáltató látja, hogy ügyfelei mennyit és hogyan vezetnek, és ez alapján kalkulálhatja ki díjait. A technológiát...
Ahogy a napok egyre melegednek, kedvünk támad frissítő kék színben játszó tárgyakban gyönyörködni. Ez az üde és tiszta szín egyébként is sokunk kedvence, és általában mindkét nem tagjainak számára kedves. Megjelenése a természetben...
A klinikai vizsgálatok segítségével új, hatásos és biztonságos gyógyszereket fejlesztenek ki az innovatív gyógyszergyárak. Magyarországon évi közel 20 ezer páciens vesz részt klinikai vizsgálatban, amivel hazánk az előkelő negyedik helyen áll az európai ranglétrán. Május 20-án, a klinikai vizsgálatok világnapján érdemes egy pillanatra átgondolni a klinikai kutatások jelentőségét, a vizsgálatokkal…
Május 22-én éjfélkor lejár a 2016-ban szerzett jövedelmek bevallási határideje. Érdemes azoknak is átgondolniuk, jogszerű módot választottak-e a bevallásra, akik már eleget tettek kötelezettségüknek. Több százezer szülő nem vette igénybe 2016-ban év közben a személyi jövedelemadó előlegéből a családi kedvezményt, illetve az első házasok kedvezményét, módosítsák bevallástervezetüket!
A 21. század egyik legnagyobb kihívása a globális felmelegedés. Mégsem követi a világ változását a fix kamatozású kötvénypiac: a “zöld” papírok iránti kereslet továbbra is visszafogott, mivel még az elhivatott befektetőket is elijeszti az egységesítés hiánya és a kiszámíthatatlan hozam. Viszont a Fidelity International szakértői szerint ez az akad
Magyarországról hívták meg a legtöbb filmet a régióból az idei cannes-i fesztiválra. Mindeközben a várakozásokat meghaladta az elmúlt időszakban a Magyarországon készülő filmek száma.
A múlt év rekordterméseket hozott, idén viszont már most biztos, hogy kalászos gabonákban, kukoricában és repcében sem tudjuk felülmúlni a magas bázist adó tavalyi termést – mondta a Világgazdaságnak Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. Az érdekképviselet adatai szerint április végén a szokásoshoz képest 150 milliméter csapadék hiányzott a…
Akár a Mission impossible című film főszerepét is kioszthatnák előre Emmanuel Macronnak, aki fejébe vette a hosszú ideje stagnáló Franciaország radikális politikai, gazdasági és morális megújítását. A szociálliberális elnök a skandináv...
Az első negyedévi 4,1 százalékos GDP növekedési ütemet kedvező meglepetésként fogadták a piaci elemzők és kilátásba helyezték, hogy a részletes adatok megismerése után fölfelé korrigálják az idei és a jövő év egészére vonatkozó előrejelzéseiket.
Az energiaügyi és az oktatásügyi minisztérium 85 alkalmazottja ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban. A gyanú szerint kapcsolatban álltak a tavalyi puccskísérlet összeesküvőivel – jelentette a CNN Türk török hírtelevízió.
A MÁV csoport kissé csökkenő árbevétel és üzleti eredmény mellet jelentősen lefaragott adósság-állománnyal és önerőből megvalósított, 3 százalékos jövedelem-emeléssel zárta 2016-ot.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan növekedett az eladó nagyméretű - 150-250 négyzetméteres - családi házak száma a piacon, egyre többen szeretnének túladni nagy ingatlanukon - derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb elemzéséből.
Május-júniusban hozza nyilvánosságra az orosz fővállakozó az első, a Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési kiírásokat - jelentette be Valerij Zorja, az ASZE cégcsoport Európai Atomerőmű Építési Osztályának vezetője a Portfolio...
A gyorsbecslésnek megfelelő ütemben növekedett az euróövezet gazdasága, az Európai Unió gazdasága viszont némileg nagyobb mértékben bővült az idei első negyedévben – derült ki az Eurostat második becsléséből.