A vasárnapi választás előtti utolsó elnökjelölti vitában a jelöltek, Marine Le Pen és Emmanuel Macron újra bemutathatták programjaikat, és a piac le is reagálta a vita kimenetelét. Alapvetően úgy vélik a befektetők, hogy Macron az esélyes, és ez megerősödött a szerdai tévévitában.
Magyari Enikő biológus, ökológus kapta a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány ötödik alkalommal kiosztott Magyar Felfedező Nagydíját 2017-ben - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Az OBO Bettermann cég sikere a magyarok és németek közös eredménye. A magyarországi üzem a cég legeredményesebb leányvállalata - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Bugyin, a Bettermann csoport magyarországi képviseletének épületavató ünnepségén.
Zala megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) rendelkezésre álló 23,2 milliárd forintból több mint 12,3 milliárd forint forrást kötöttek le eddig azok a pályázatok, amelyek keretében ipari parki, óvodai, bölcsődei és turisztikai fejlesztéseket is megvalósítanak - közölte a megyei közgyűlés elnöke pénteken Zalaegerszegen
Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen intézhetik egy helyen a gazdálkodók a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályához, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó ügyeiket.
Milliók lebegnek a szemeid előtt? Ez természetes, hiszen a lottó valahol a remény, a csodavárás és a szebb jövőről való ábrándozás tökéletes lehetőségét kínálja. Ehhez a reménykedéshez adunk most Neked egy kis racionalitást is segítségül. Készítettünk Számodra néhány okos lottókalkulátort, meglátod, imádni fogod!
A péntek esti csaknem végleges adatok szerint jól teljesített a kormányzó Konzervatív Párt a részleges nagy-britanniai helyhatósági választásokon, amelyeket alig több mint egy hónappal a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások előtt tartottak.
Lezárult az idei Tourism Social Media Awards verseny, így kiderült, hogy melyek a legjobb Facebook- és Instagram-oldalak a magyar hotelek körében, és melyek a legjobb közösségi média megoldások a turizmusban. A díjátadón összesen 4 arany, 4 ezüst és 3 bronz minősítés talált gazdára.
Újabb vereséget szenvedhet el a Martin Schulz vezette német szociáldemokrata párt (SPD) a Schleswig-Holsten tartományi törvényhozási (Landtag) választáson a vasárnapi voksolás előtti utolsó felmérések szerint.
Közel két évszázadba telt, hogy a gyertya alakzatok Japánból a nyugati féltekére is eljussanak – és csak negyed évszázadba, hogy a kereskedők kedvelt technikájává váljanak a Wall Street-től a Main Street-ig (a Wall Street ellentéteként szokták emlegetni Main Street-et (Fő utcát).
Átláthatóbbá teszi a rövid távú lakásbérbeadás több ezer szereplős piacát és segíti a vidéki szállásadók fejlődését a kormány új javaslata, amely szerint 2018-tól az ingatlankiadásban bővülhet a tételes átalányadózók köre. Ezáltal nagymértékű fehéredés várható az eddig az árnyékgazdaság részeként működő területeken.
Át kell-e könyvelni a 2016-ban felvett osztalékelőleget a megváltozott szabályoknak megfelelően osztalékká? – kérdezte egyik olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A Veszprém megyei települések 18,09 milliárd forintot kapnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának első körében, a megye ezzel országosan a középmezőnyben van - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember...
2016-ot a Gasztroélmények Éveként hirdették meg (még 2015-ben), és bejött a dolog, hallatott magáról a magyar gasztronómia: tavaly nálunk rendezték meg a világ legfontosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntőjét (aztán idén...
Várhatóan jövő hét ét első felében publikálja első negyedéves eredményét a Richter, de pontos időpont egyelőre nem ismert. Május 9-én az amerikai piac nyitását megelőzően publikálja negyedéves eredményét a Richter amerikai értékesítési partnere, az Allergan. Vagyis, ha a Richter később publikálja eredményét, akkor ebből már látható lesz, hogy mekko
Új fejezetéhez érkezett a reklámadóról szóló, soha véget nem érő történet. Amikor már mindenki arra számított, hogy jön az utolsó felvonás, akkor jött csak az igazi fordulat. Egy furcsa adóemelés margójára. Az egész azzal kezdődött...
Az idén 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a szocialista kormányok utolsó költségvetéséből - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken Egerben, a Markhot Ferenc Kórház 7,3 milliárd forintos fejlesztését lezáró avatóünnepségen.
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-áig – tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
Nincs esély a visszaélésekre a vidékfejlesztési programban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak, akik megpróbálnak jogosulatlanul támogatáshoz jutni, de a gyanús kérelmeket minden esetben elutasítja a Miniszterelnökség.
Akkreditált munkatartóknál idén összesen mintegy 39 milliárd forintból több mint 30 700 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása biztosítható – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára két szocialista képviselő, Gúr Nándor és Heringes Anita írásbeli kérdésére.
Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távú piaci fellendülés követné a centrista Emmanuel Macron győzelmét a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában.
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig – tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember...
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát, amelynek eredményeként a belső levelezésből több ezer e-mail vált nyilvánosan elérhetővé az interneten - közölte péntek éjjel Macron mozgalma. ...
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
Észak-Korea szerint a déli és amerikai titkosszolgálatok beszivárogtak az országba és rávettek egy helyi lakost egy biokémiai támadásra - ez jó apropó arra, hogy támadást indítsanak a "terroristák" ellen.
Budapest számos pontján találhatóak különleges, valamilyen védendő értéket tartalmazó épületek, amelyeket éppen ezért műemlékké nyilvánítottak.A védelem egyfelől védi az épületeket, másrészt viszont kevés fejlesztő vág bele...
Márciusban az ipari termelés 12,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat bőven felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Kelengyecsomaggal támogatja a kormány jövő évtől a hátrányos helyzetű régióban élő családokat - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) babaköszöntő ünnepségén szombaton, Budapesten.
A gépjárműgyártás és az ahhoz kapcsolódó beszállítók uralják a magyar ipart, amely így centralizált - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Nincs annyi szakember az építőiparban, mint amennyire szükség lenne - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Egy friss kutatás szerint a magyar édesanyák otthon is nagy hangsúlyt fektetnek a pénzzel való helyes bánásmód átadására, 10-ből 9-en maguk is tanítják erre gyermekeiket - abban bíznak, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy amikor felnőnek, szüleiknél jobb anyagi helyzetben legyenek majd. Azért arra is spórolnak az anyák, hogy legyen miből támogatni ma
Újabb nyugdíjemelés jöhet az idén - mondta a miniszterelnök Nagygécen, ahol meglátogatott egy helyi lakost csütörtökön. A találkozóról az Origó szombaton számolt be. Az esetről videó is készült.
Újabb nyugdíjemelés jöhet az idén - mondta a miniszterelnök Nagygécen, ahol meglátogatott egy helyi lakost csütörtökön. Orbán Viktor csütörtökön a Szabolcs megyei Csengeren átadta a város tanuszodáját, majd a hatlelkes Nagygécére...
A hosszú hétvégéken sokan a wellness szállodákat választják, pedig egy buszos körutazás vagy egy európai nagyváros meglátogatása sem kerül sokkal többe, ráadásul a repülő akár 1-2 óra alatt odaér bárhova a kontinensen. Nem csoda...
Az elmúlt időkben Svájc a tíz legnagyobb magyarországi befektető közé került, a közel 300 svájci cég mintegy 30 ezer embert foglalkoztat Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Zalaegerszegen, az EuropTec Kft. új gyártócsarnokának szombati avatóján.
Adócsalás miatt 290 ezer euró (90 millió forint) pénzbüntetésre ítélték pénteken Hermann Nitsch világhírű osztrák akcióművész feleségét, aki egy betörés után könnyelműen kifecsegte az általa felfogadott magándetektívnek, hogy feketén adta el férje műveinek egy részét 2006 és 2010 között.
Hazánk kiválóan teljesített az uniós pénzek felhasználásában az előző ciklusban. Az ország számlájára 2007–2013 között mintegy 8700 milliárd forint érkezett. Nemzetközi összehasonlítások szerint Magyarországon voltak a legnagyobb hatással a gazdaságra az uniós források.
Feltűntek a csomagban egyértelmű hamisítványok, amelyek célzottan Macron lejáratására készültek. A tettes valószínűleg ugyanaz az orosz csapat, mint az USA-ban.