Márciusban óriási mértékben, közel 50 ezer fővel csökkent a közmunkások létszáma, ám eközben a regisztrált álláskeresők száma szinte pont ennyivel megugrott. Mindez csak átmeneti helyzet.
Jelentősen bővül az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. (NHB) ügyfél- és eszközállománya, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte a Quantis Alpha Befektetési Zrt. ügyfél- és eszközállományának átruházását a bank számára.
A Virág Judit Galéria 220 festményt és Zsolnay kerámiát felvonultató tavaszi aukcióján számos ritkaság is kalapács alá került: Szinyei Merse Pál képe 44 millió forintot, Boromisza Tibor külföldről hazakerült festményéért pedig 28 millió forintot fizettek. A legmagasabb licitet, 60 millió forintot Gulácsy Lajos "Séta a régi olasz városban" című ola
Londoni pénzügyi elemzők javították a közép-európai EU-térség gazdaságaira, köztük a magyar gazdaságra szóló idei növekedési előrejelzéseiket a vártnál lényegesen jobb, kedden ismertetett első negyedévi előzetes GDP-becslések hatására. A City elemzői közössége ugyanakkor egyelőre nem számol a magyar monetáris politika szigorításával.
Két magyar vállalkozás, az Intellyo és a Robotrainer képviseli az országot a Get in the Ring nemzetközi startup-verseny globális döntőjében, amelyet május 17. és 19. között rendeznek meg Szingapúrban – közölte a verseny régiós fordulójának társszervezője, az Enterprise Hungary Kft.
Elmaradhatnak a 2018-as költségvetési törvényjavaslatban szereplő előirányzattól az egyes bevételek és kiadások, így az Országvédelmi Alap törlése esetén lehet elérni a kitűzött 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycélt - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett költségvetési jelentésében.
Ötórás időkeretben tárgyalt ma az Országgyűlés az adótörvény-módosító csomagról. A nemzetgazdasági tárca szerint könnyítést és a gazdaság fehérítését hozhatják az adóváltozások. Szigorítás viszont egyebek között, hogy az adóhatóság a jövőben közzéteszi azon cégek listáját is, amelyek legalább két bevallási ciklusban nem tesznek eleget áfabevallási kötelezettségüknek.
Mindössze néhány száz eszközt fertőzött meg a WannaCry zsarolóvírus Magyarországon, mintegy 45 állami szervezetet ért támadás, de ezek, egy-két kivételtől eltekintve, nem jártak sikerrel - közölte az állami és önkormányzati szervek informatikai rendszereinek biztonságáért felelős Kormányzati Eseménykezelő Központ az MTI megkeresésére.
Teljesen mindegy, hogy venni szeretnél, eladni, bérelni, vagy kiadni, biztos, hogy belebotlasz legalább egy ingatlanosba. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen nagy szükség van szakmai segítségre, a közvetítők dzsungelében azonban könnyű eltévedni....
A modellváltással hibáit kijavította, előnyös tulajdonságaira ráerősített az Insignia. Azonos felszereltséggel a német prémiumhármas tagjai 30-40 százalékkal kerülnek többe.
Közösen pályázik a romániai Arad és és a magyarországi Békés megye európai uniós forrásokra a határ menti utak felújítása érdekében. Erről Aradon írt alá szándéknyilatkozatot kedden Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat, és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke – közölte a Mediafax hírügynökség.
A Porsche 356-osok felújításával-átépítésével foglalkozó Emory Motorsports céggel közösen alkotta meg a Vintage Electric nevű cég az Emory Outlaw Tracker nevű elektromos kerékpárját. Mindössze 50 példányt készítenek a Carrera Silver színűre fényezett vázzal rendelkező gépből – ez Rod Emory kedvenc választása az autóknál is.
Történelmi csúcsuk közelében ingadoznak az amerikai tőzsdeindexek a keddi kereskedésben. A kép azonban vegyes, a technológiai cégek teljesítenek felül.A helyzet változatlan 2017.05.16 21:33Továbbra is vegyes a kép a tengerentúli tőzsdéken:Dow...
Rekordot ért el az euróövezet kereskedelmi többlete márciusban – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett első becsléséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 383,55 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 34 078,47 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a Morgan Stanley kedden 10 143 forintos célárat adott az OTP-re, ...
A magyarok 36 százaléka létminimum alatti összegből él, Magyarország a béreket tekintve Európa Bangladese lett, félelmetes itt a szegénység - mondta Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP alelnöke Budapesti sajtótájékoztatóján kedden.
A Teva Gyógyszergyár Zrt. (Teva) 500 fős létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében a következő hónapokban azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet - közölte a társaság kedden.
Egyetlen részvényes sem fogadta el a Konzum PE Magántőkealap kötelező nyilvános vételi ajánlatát a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeire az ajánlati időszak május 15-i zárónapjáig - jelentette be a Konzum tőzsdei...
Az első negyedévben kétszámjegyű növekedést értek el a magyarországi szállodák: a hotelek összes bruttó forgalma 10,7 százalékkal, bruttó szobaárbevétele 11,6 százalékkal múlta felül a tavalyit - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb, MTI-hez eljuttatott elemzéséből.
A Ford Motor amerikai autógyártó arra készül, hogy nagyjából tízszázalékos létszámleépítést hajt végre jövedelmezőségének növelése és részvényárfolyamának támogatása érdekében - értesült a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden: az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
A magyar biztosítási szakmában dolgozókat komoly kihívás elé állította az etikus életbiztosítás koncepciója, ami a korábbinál ügyfélorientáltabb és költséghatékonyabb biztosítói működés kialakítását célozta meg. ...
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Quantis Alpha Befektetési Zrt. ügyfél- és eszközállományának átruházását a Matolcsy György unokatestvéréhez köthető NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. számára. A két pénzügyi intézmény kedden...
Jogi és egyben erkölcsi kötelezettsége az Európai Unió tagállamainak, hogy részt vegyenek a 160 ezer menedékkérő elosztását szolgáló uniós mechanizmusban. Ha egy hónapon belül sincs előrelépés, kötelezettségszegési eljárás fog indulni az érintett országokkal szemben – jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős biztos kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris…
Bár kiválók a Chelsea anyagi lehetőségei, a szakmai stáb kiforrott koncepciója nélkül nem biztosíthatta volna be a bajnoki címet a múlt hét végén a londoni csapat.
Mintegy húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel az idei Balaton Soundon Zamárdiban július 5-től 9-ig. A szervezők keddi tájékoztatása szerint összeállt a teljes névsor, a világ top 20-as élbolyából idén hét dj is bemutatja műsorát.
A magyar gazdaság a saját erejéből teljesített kiválóan az első negyedévben – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kedd este az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2012 óta harminc igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészségnek, amely valamennyi ügyben nyomozást rendelt el, csak azokban nem, amelyekben már korábban nyomozás indult - mondta...
Emberi hiba is okozhatta azt, hogy ilyen sok számítógépet tudott megfertőzni a WannaCry zsarolóvírus a világon - mondta Hubert Csaba információbiztonsági szakértő kedd este az M1 aktuális csatornán.
A jövő évi adótörvényekről, a 2018-as költségvetést megalapozó törvényjavaslatról és a 2017-es költségvetés módosításáról vitáztak a parlamenti képviselők. Az idei költségvetés első módosítása is terítéken volt...
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2016. évi teljesítménye alapján. A szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 12. alkalommal adták át kedden Budapesten.
Felére csökkentenék az Európai Unióban kidobott élelmiszer mennyiségét 2030-ra az Európai Parlament plenáris ülése által kedden elfogadott állásfoglalás alapján.
Egyetlen részvényes sem fogadta el a Konzum PE Magántőkealap kötelező nyilvános vételi ajánlatát a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeire az ajánlati időszak május 15-i zárónapjáig – tette közzé a Konzum Nyrt. kedden a BÉT honlapján.
A Moody's Investors Service illetékes igazgatója szerint a magyar gazdaságban számos pozitív fejlemény zajlik az elmúlt időszakban, és ennek volt az eredménye az is, hogy a hitelminősítő tavaly visszaemelte a magyar államadós-besorolást a befektetésre ajánlott sávba, de a térségi összehasonlításban egyelőre magas államadósság-ráta még terheli az osztályzatot.
Az első negyedévben kétszámjegyű növekedést értek el a magyarországi szállodák: a hotelek összes bruttó forgalma 10,7 százalékkal, bruttó szobaárbevétele 11,6 százalékkal múlta felül a tavalyit – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb, MTI-hez eljuttatott elemzéséből.