2017. május 4. csütörtök

máj. 4
12:36
Lendületben a lakásépítés (ProfitLine)
Az első negyedévben 2061 új lakás épült az országban, 46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, 88,7 százalékkal emelkedett éves szinten - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 4
12:39
Daruerdő nő ki Magyarországon - most jön még az igazán látványos emelkedés (Privátbankár)
Biztatóak a lakásépítési adatok, az igazán látványos felfutás a második félévtől várható. A szakértők tippeket is adnak a kormánynak, hogy a bővülés fenntartható legyen.
máj. 4
12:42
Magyarok vették át több osztrák síterep hoteleit (HR Portál)
Az évek során észrevétlenül magyar vállalkozók kezébe kerültek több osztrák síterep szállodái. Az osztrákok kiöregednek és kivonulnak a turizmusból, a magyaroknak pedig jól jön a lehetőség. Az Index bemutatja a legmenőbb magyar falvakat Murautól Lackenhofig.
máj. 4
12:42
Szijjártó: az új intézkedések versenyképesebbé teszik a vállalkozásokat (AQUA)
A világgazdaság és a világpolitika változásaihoz igazodó kormányintézkedések erősítik és versenyképesebbé teszik a vállalkozásokat – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Materiál-Plastik Kft. kapacitásbővítő és munkahelyteremtő beruházásának csütörtöki alapkőletételén, Soltvadkerten.
máj. 4
12:44
Sétálva építkezni? (HR Portál)
A tavasz érkeztével - még a változékony időjárás közepette is -, a legtöbb irodai munkát végző embernek hirtelen megjön a kedve ahhoz, hogy kijusson a szabad levegőre.
máj. 4
12:46
7500 katona fog vigyázni a Facebookra (HR Portál)
Az eddigi 4500 fős csapatot bővítve további 3000 embert vesz fel a Facebook arra, hogy kiszűrjék a nem odaillő tartalmakat - írta a HVG.
máj. 4
12:57
Kétféle állampapírt kínált ma Magyarország - az egyiket nagyon akarták a befektetők (Privátbankár)
A 12 hónapos diszkont kincstárjegyért nem volt nagy tolongás, az 5 éves kötvényt viszont majdnem négyszeresen túljegyezték.
máj. 4
13:00
Új lehetőség a gazdáknak: gyorsabban juthatnak uniós pénzhez (Menedzsment Fórum)
Újabb 20 milliárd forint hitelre lehet szükségük a mezőgazdasági vállalkozóknak, és egy új termék lehetővé teszi, hogy gyorsabban lehívhatók legyenek az uniós pénzek az agráriumban.
máj. 4
13:02
116 millióból még kikötők is kellenek a vizes vb-re (Menedzsment Fórum)
Folytatódik a lázas költekezés a nyári világrendezvénnyel kapcsolatban.
máj. 4
13:04
750 milliárdra hízhat az értelmetlen vasúti gigaprojekt ára (Menedzsment Fórum)
Korábban 470, majd 550 milliárd forintra becsülték a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztését, de úgy tűnik, drágulásban itt sincs megállás.
máj. 4
13:06
Új adócsomag: tervezett módosítások a tb-ben (Adózóna)
2017. május 2-án T/15428. számon került benyújtásra a Parlamenthez az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezet, amely számos adónemet érint. Cikkünkben a nem főállású kisadózók, az egészségügyi szolgáltatási járulék és a szociális hozzájárulási adó tekintetében tervezett módosításokat ismertetjük.
máj. 4
13:06
Élénkült a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiigazított és a nyers adat különbségét a húsvéthatás magyarázza, az, hogy tavaly márciusban, idén ápri
máj. 4
13:06
Magyar vállalkozók zsebeit is tömi a Paks 2 projekt (Portfolio)
A Roszatom magyar beszállítókra is számít a Paks 2 projekt kivitelezéséhez, főleg tervezési feladatokban, építési projektekben és berendezések szállításában. Az atomerőmű bővítése ezért hatalmas lehetőség a fenti területeken...
máj. 4
13:08
A kiskereskedelem 45 hónapja felfelé ível (ProfitLine)
Már 45 hónapja tart a kiskereskedelmi forgalom emelkedése Magyarországon - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
máj. 4
13:09
Pofozkodás indult a két nukleáris hatalom között: de kik állnak a háttérben? (Privátbankár)
Tavaly ősszel már hónapokig lőtte egymást India és Pakisztán és most egy véres incidens miatt újra örvénybe kerültek a kapcsolatok. Az elmúlt években az USA „globális stratégiai partnerséget” kötött Indiával, azon fő céllal, hogy Új Delhit a Kína-ellenes nyugati katonai-stratégiai offenzíva egyik frontállamává tegye Japán és Ausztrália mellett.
máj. 4
13:12
Rosszabbul teljesített Magyarország a klímaharcban 2016-ban (Portfolio)
Kis mértékben mérséklődött az Európai Unió országainak összesített szén-dioxid-kibocsátása 2016-ban 2015-höz képest. A csökkenés annak ellenére következett be, hogy az államok többségében - így Magyarországon is nőtt az emisszió....
máj. 4
13:14
Új vezérigazgató-helyettes az OTP-nél (Portfolio)
Az OTP Hitelengedélyezési és Kockázatkezelési Divíziójának vezetőjét, Kiss-Haypál Györgyöt 2017. május 3-tól vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki. Forrás: OTP Az OTP vezérigazgató-helyettesei: Bencsik László, vezérigazgató-helyettes...
máj. 4
13:16
A kormány is tudja, hogy rózsaszín álom Orbán célja (Portfolio)
Sokan felkapták a fejüket akkor, amikor a magyar kormányfő tavaly arról beszélt, hogy nem csak a GDP-arányos adósságrátának, hanem az adósságunk nominális összegének is csökkenni kellene, hogy valódi adósságcsökkenésről beszélhessünk....
máj. 4
13:21
Valami történt: meggondolták magukat a csehek? (Privátbankár)
Később nyújtja be a kormánya lemondását a cseh miniszterelnök, Bohuslav Sobotka.
máj. 4
13:33
Ez a kormány terve – óriási növekedést várnak a gazdaságban (Privátbankár)
Nő a gazdaság, csökken az államadósság – ezt várják a 2017-21-es konvergenciaprogramtól.
máj. 4
13:36
Így alakult a lakástüzek száma - Ábra (ProfitLine)
Lakástüzek száma Magyarországon, 2000-2015.
máj. 4
13:36
Tőzsdére érett több száz honi kkv (AQUA)
Több mint kétszáz olyan magyar tulajdonú cég van, beleértve a 20 főt foglalkoztató kkv-kat is, amelyek képesek lennének tőzsdére menni – jelentette be a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke. Futó Péter kedvezőbb adókörnyezet kialakítását javasolta. A csúcstalálkozón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt ígérte, úgy
máj. 4
13:54
OTP: kamatkockázatokra felkészülni! (Portfolio)
Az elmúlt évek brókerbotrányai után egyértelműen előtérbe került a befektetőknél a biztonság és az átláthatóság, így devizapiaci szolgáltatójuk választásakor is előszeretettel fordulnak tőkeerős bankokhoz. Korábban a devizapiaci...
máj. 4
13:54
7000 dollárt nyelt le százasokban, hogy a férje ne tehesse rá a kezét (444.hu)
57 zöldhasút kellett kiműteni a kolumbiai nőből, aki be se merte vallani, miért kezdett pénzhabzsolásba.
máj. 4
14:06
Veterán autók gyűlnek Balatonfüreden (ProfitLine)
Veterán autóritkaságok mutatkoznak be a hétvégén Balatonfüreden a Concours d'Elegance elnevezésű rendezvényen. A mintegy ötven veteránautót felvonultató versenyen az első világháború előtt gyártott modelleket is lehet majd látni - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény főszervezője.
máj. 4
14:06
Az államadósság további csökkentését vetíti előre a konvergenciaprogram (AQUA)
A sikeres válságkezelési időszak után a kormány gazdaságpolitikájának egyik legfőbb célja, hogy növelje az ország versenyképességét, ami a gazdaság élénkítése mellett elősegíti az államadósság további csökkentését – olvasható a kormány 2017-2021- re vonatkozó konvergenciaprogramjában, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme a 202
máj. 4
14:09
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom (Adózóna)
2017 márciusában az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva – főként a húsvéthatás miatt – 5,6 százalékkal nőtt, jelentette a KSH.
máj. 4
14:12
Adatokat akartak lopni a Google Docs meghívással (Menedzsment Fórum)
Világszerte nagyon sokan kaptak látszólag az ismerőseiktől meghívást, a linkre kattintva viszont már egy adathalász oldalra kerültek.
máj. 4
14:12
Ilyen egy vérbeli luxusballagás: limuzin, estélyi ruha, saját fotós (Pénzcentrum)
Míg egyesek keze alatt roskadoznak a virágcsokrok, addig mások szinte üres kézzel fognak holnap ballagni. A nagy nap egyáltalán  nem olcsó mulatság, sok diák majd limuzinnal hagyja el az iskolát, míg mások a virágok helyett inkább azt...
máj. 4
14:14
Az OTP Ingatlan megvette a tököli bevásárlóközpontot (Menedzsment Fórum)
A Sziget Centerrel egy 23 ezer négyzetméteres pláza lett az övék.
máj. 4
14:15
Miért akar olyan adót bevezetni a kormány, amin mindenki veszít? (Privátbankár)
Lehetetlen lesz ilyen reklámadó mellett nyereségesen működtetni az online médiacégeket - pedig ezen veszít a kormány és az egész társadalom is.
máj. 4
14:27
A multiknak kedvez a reklámadó, a magyar piaci szereplők létét fenyegeti (Menedzsment Fórum)
A kormány 2017. május 3-án az iparág által korábban is elutasított, a piac egészére nézve károsnak minősített reklámadó mértékének emelését jelentette be. A Magyar Reklámszövetséghez csatlakozva az IAB Hungary is határozottan elutasítja az adóemelést. A reklámadó fenntartását, mértékének közel másfélszerezését nem csupán károsnak, hanem a hazai méd
máj. 4
14:27
Nincs elég turista Európában – tőlünk leshetnek el rá megoldást? (Privátbankár)
Az európai szakmai szervezetek a vendéglátás és a turisztikai áfacsökkentését sürgetik.
máj. 4
14:36
Tovább bővül a lakáspiac (ProfitLine)
Az Otthonteremtési programnak is köszönhetően a 2016-os lakáspiaci fordulatot követően 2017 első negyedévében is jól teljesített a szektor. Januártól márciusig 89 százalékkal emelkedett a kiadott építési engedélyek száma éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb statisztikája szerint - kommentálta a csütörtökön megjelent
máj. 4
14:39
Egyre többen egyeznek meg a pénzintézetekkel a viták végén (Privátbankár)
A Pénzügyi Békéltető Testületnél az első negyedévben a tavalyinál több nagy összegű egyezség született.
máj. 4
14:51
Valami készül: megint orosz-amerika találkozó lesz (Privátbankár)
Lavrov és Tillerson ismét tárgyalóasztalhoz ül, Szíria sorsa a tét.
máj. 4
14:54
Időutazós filmet díjazott a Diákhitel Központ (HR Portál)
Időutazós rövidfilmmel a „Mozgásjavító Gimnázium” diákjai nyerték a Diákhitel Központ kreatív-videó pályázatát. Az „Osztály” felhívásra beérkezett közel 50 pályamű közül, vloggerekkel kiegészült szakmai zsűri választotta ki a legszínvonalasabb alkotást.
máj. 4
15:06
Vizes vb: még csak most élénkül az érdeklődés (Infostart)
Budapesten július végén a vizes világbajnokság mellett a mogyoródi Formula-1-es versenyhétvégét is megrendezik. A szakember szerint a szurkolói érdeklődés még csak most kezd élénkülni.
máj. 4
15:06
Látványos lendületet vettek a lakásépítések (ProfitLine)
A KSH adatai szerint 2016-os 31% után idén az első negyedévben 47%-kal nőtt a megépült lakások száma országosan az előző év azonos negyedévéhez képest. Az első három hónap alatt a kiadott lakásépítési engedélyek száma 89%-os bővülést mutat, hasonló összehasonlítási alapon. Bár ez utóbbi mutató a magasabb bázisszámok miatt látványos lassulás a taval
máj. 4
15:06
Nem változott a beruházási kedv (AQUA)
Tízből négy vállalkozás készül fejleszteni ez előttünk álló évben – közölte a K&H kkv bizalmi index eredményeire hivatkozva a bank. A cégek legnagyobb része informatikai beruházásokat tervez, a gépek, berendezések fejlesztését szándékozók aránya 12-ről 17 százalékra ugrott, a gépjárműpark korszerűsítését pedig minden tizedik kkv tervezi. Az ország
máj. 4
15:09
A Fal adja a másikat Trumpnak? Túljár a maffia az építők eszén (Privátbankár)
Donald Trump amerikai elnök egyik nagy ígérete volt, hogy végig kiépíti a mexikói határon a falat, főleg az illegális bevándorlás, a kábítószer-csempészet megfékezésére. Ám a legveszélyesebb bűnözők simán ki tudják játszani az ilyen falakat, és gondok vannak a finanszírozással is. Egyelőre Obama nagyobb falépítő, mint Trump.
máj. 4
15:12
Visszafizetési garancia agrárvállalkozásoknak (Adózóna)
A Takarékbank várakozásai szerint több tízmilliárd forint értékben igényelhetnek támogatási előleg visszafizetési garanciát az agrárvállalkozások a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatáshoz – közölte a Takarékok agrárszakmai műhelye, a Takarék Agrár Központ csütörtökön az MTI-vel.
máj. 4
15:12
Mindenki megijedt és kiakadt, de nem lesz új kutyaadó (Portfolio)
Szerdán robbantotta fel az internetet az Állatportál.hu híre, miszerint a kormány új adót vezet be, kutyaadót, ebrendészeti hozzájárulás néven. A hír futótűzként terjedt csütörtökön tovább, egyesek már tüntetést terveznek a Parlamenthez....
máj. 4
15:15
Igazságot szolgáltatnak a halott menekülteknek (Privátbankár)
Megjött a vádemelés a 2015-ben 71 ember halálát okozó bűnszervezet ellen.
máj. 4
15:21
A kormányválság szélén egy szomszédos ország? (Privátbankár)
Csehország után egy újabb régiós országban vannak egyre nagyobb gondok a kormány körül.
máj. 4
15:24
Akkor most ártott a Fidesznek a CEU-botrány vagy sem? (Portfolio)
Az általunk figyelt három közvélemény kutató intézet közül kettő (ZRI, Tárki) egyáltalán nem mért népszerűségvesztést a Fidesz támogatottságában, egy (Medián) viszont igen. A CEU körüli politikai botrányból igazából egyik középpárt...
máj. 4
15:30
Amerika bekavart, újra 47 dollár alatt az olaj ára (Portfolio)
Tovább esik az olaj ára, miután a piac továbbra is túlkínálattól tart, annak ellenére is, hogy az OPEC várhatóan tovább vágja vissza a kitermelést. Az amerikai WTI nyersolaj jegyzése 47 dollár alatt is járt, amire az idén még nem volt...
máj. 4
15:33
Egymilliárdos útfelújítás jön Tatabányán (Menedzsment Fórum)
Kilenc kilométernyi útszakasz újul meg, mintegy 61 ezer négyzetméternyi felületen.
máj. 4
15:33
Berágtak az osztrákok az unióra – ennyire le akarják zárni a határt? (Privátbankár)
Nem tetszik nekik az Európai Bizottság döntése, megváltoztatnák a schengeni előírásokat.
máj. 4
15:35
Egy sokatmondó infografika a leggazdagabb 50 ezerről (Menedzsment Fórum)
A Blochamps Pénzügyi Tanácsadó egy infografikában foglalta össze a privátbanki üzletág tavalyi évét.

Keresés