2017. május 8. hétfő

máj. 8
15:48
Utazási kedvezmény: ezt ígéri a kormány (Adózóna)
Kinek, és miért szűnik meg az utazási kedvezménye – kérdezte Józsa István az Országgyűlés mai ülésén. A szocialista képviselő kérdését arra alapozta, hogy a 2018-as költségvetési javaslat szerint az ideinél 6,5 milliárd forinttal kevesebb pénz jut utazási kedvezmények fedezetére.
máj. 8
15:51
Merkel már az újraválasztására készül (Privátbankár)
Csak összejött a győzelem a CDU-nak Schleswig-Holsteinben, nem csoda, hogy Merkel örül.
máj. 8
16:00
Vagyonrekordot döntöttek a brit szupergazdagok (Menedzsment Fórum)
Egy év alatt 83 milliárd fonttal nőtt a legkiváltságosabb osztály vagyona.
máj. 8
16:06
Fontos határidő közeleg: akár 100 ezer forint állami ingyenpénzt is kaphatunk (Pénzcentrum)
2016 végéig már összesen 194 ezren kötöttek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük 79 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást. A május 22-ig benyújtandó szja-bevallásban...
máj. 8
16:09
Távolodnak a főváros és vidék árai (AQUA)
Noha minden hivatalos adat szerint tavaly is erőteljesen drágultak a lakások, az összkép igencsak vegyes, hiszen tovább nőtt a településtípusok közti különbség. Budapesten a lakások árának növekedése már az inflációt is jócskán meghaladja 2008-hoz képest, miközben más településeken az árak el sem érik a válság előtti csúcsukat.
máj. 8
16:12
A börtön ablakába is befúj az érettségi szele (ProfitLine)
A hétfői vizsganapon csaknem 74 ezer diák tesz érettségit közép- és emelt szinten - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
máj. 8
16:12
A magyar-osztrák kereskedelmi kapcsolatokról tárgyalt Szijjártó Péter az osztrák pénzügyminiszterrel (hirado.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten tárgyalt Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszterrel, akivel a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is megvitatták - közölte a tárca az MTI-vel.
máj. 8
16:14
A villamosenergia-rendszer megbízhatóan működött januárban (ProfitLine)
A balkáni régióban és Magyarországon jelentős, tartós lehűlés volt januárban, ami csaknem három héten át megemelte az áramfogyasztást, a magyar villamosenergia-kínálatot termelési kiesések csökkentették, így a villamosenergia-rendszer kifeszítve, de biztonságosan üzemelt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn, a
máj. 8
16:33
Theresa May pirruszi győzelme (vg.hu)
máj. 8
16:36
Egész évben stabilitás jellemzi a költségvetést? (ProfitLine)
A magyar államháztartást az elmúlt években jellemző stabilitás meg fog maradni egész évben, GDP-arányosan érdemben 3 százalék alatt teljesülhet a hiány - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
máj. 8
16:36
Több mint egy éve nem eshetett ekkorát az infláció Magyarországon (Portfolio)
A márciusi 2,7%-ról 2,2-2,3%-ra lassulhatott áprilisban az infláció éves dinamikája Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A szakértők szerint az áremelkedés ütemének visszaesését elsősorban az üzemanyagárak...
máj. 8
16:42
Évi 76 ezer forinttól esnek el a beteg nyugdíjasok (Infostart)
Tartós betegségekben szenvedők adókedvezményt kapnak. Ha egy beteg ember nyugdíjba megy, a betegséggel kapcsolatos kiadásai nem csökkennek, az adókedvezmény azonban megszűnik. Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek ilyen jellegű támogatásról, de ez nem kötelező.
máj. 8
16:42
Fazekas: a versenyképes mezőgazdasághoz magas szintű szakképzés szükséges (hirado.hu)
A jövő korszerű, versenyképes mezőgazdaságához magas szintű szakképzés szükséges, ehhez pedig össze kell hangolni valamennyi érdekelt és szereplő munkáját - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután az agrárgazdaság fejlesztése érdekében partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökével.
máj. 8
16:44
Tartható a paksi beruházás határideje a miniszter szerint (hirado.hu)
Süli János bízik abban, hogy Paks II. 2026-ban üzemelni fog, az előkészítő beruházások a jövő év elején indulhatnak.
máj. 8
16:45
Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az iraki magyar katonasággal (Privátbankár)
Megakadt a honvédelmi és rendészeti bizottság ülése.
máj. 8
16:51
Tervezett változások az áfában (Adózóna)
A május 2-án T/15428. számon benyújtott, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat érinti az áfaszabályokat is.
máj. 8
16:53
Unatkoznak munkahelyükön az Y generáció tagjai (Adózóna)
A 21-29 év közöttiek fiatalabb fele (21-24 évesek) közel kétszer nagyobb eséllyel unatkozik munkahelyükön (38 százalék), mint az X generáció tagjai (22 százalék) – állítja tanulmányában az online oktatással foglalkozó amerikai Udemy.
máj. 8
16:54
Paks 2: Elárulták, hogy szállhatnak be a magyarok (Portfolio)
A kivitelezés csúcsidőszakában, 2021-2022 időszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd a Paks 2 építési területén, a szakértői létszám pedig elérheti az ezer főt - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Süli János, a Paksi Atomerőmű...
máj. 8
17:00
Paks 2: Elárulták, hogyan szállhatnak be a magyar cégek (Portfolio)
A kivitelezés csúcsidőszakában, 2021-2022 időszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd a Paks 2 építési területén, a szakértői létszám pedig elérheti az ezer főt - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Paksi Atomerőmű két...
máj. 8
17:06
Csökkent az államháztartás idei hiánya (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszere áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, így az idei év első négy hónapjának halmozott hiánya 121,5 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 144,9 milliárd forint után - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
máj. 8
17:09
Méregdrága Obama előadása (Privátbankár)
Jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a volt amerikai elnökre kíváncsi.
máj. 8
17:15
Mészáros Lőrinc gyerekei is örökölték apuka világraszóló üzleti érzékét (444.hu)
A magyar Rockefellerek amihez csak nyúlnak, ha nem is arannyá válik, de minimum elveszíti közpénz jellegét.
máj. 8
17:18
Lefelé konyulnak az amerikai indexek (Portfolio)
Rossz hangulatban nyitott ma a kereskedés a tengerentúlon, és nyitás óta nem láthatunk különösebb javulást. A vezető amerikai részvényindexek esnek, a nyersanyagpiacról vegyes adatok érkeznek.Vegyesen zárt Amerika 2017.05.08 21:58Nyitáshoz...
máj. 8
17:21
Megkönnyítik a nagybevásárlást (AQUA)
Országosan 19 Auchan áruházban speciális, aktív kerekesszékhez csatolható bevásárlókocsikat, elektromos mopedeket helyeztek üzembe a mozgássérült, idős vagy túlsúlyos vásárlók komfortosabb vásárlása érdekében. A vállalat a hétvégén kiadott közleménye szerint 2015-ben esélyegyenlőségi tervet tett közzé, ennek részeként kiemelt figyelmet szentelnek
máj. 8
17:24
Helyi zöld megoldások segíthetnek a modern energetikai szemlélet meghonosításában (ProfitLine)
A magyarországi energiaellátás biztonsága érdekében nem csak a fosszilis energiaforrások és útvonalak diverzifikálására, de minél több helyi megoldás alkalmazására, innovatív és fenntartható technológia bevezetésére van szükség - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy környezeti fenntarthatósággal foglalkozó üzleti
máj. 8
17:27
Paks 2-re lehet, hogy még egy hitelt felvesz a kormány (444.hu)
Előtörlesztést fontolgat a kormány, mert az orosz feltételek már nem jók. Az építkezésért felelős miniszter szerint reális, hogy nem jön össze a 40%-os magyar beszállítás, és talán külföldi munkások is kellenek.
máj. 8
17:33
Macronnak fel kell adnia a terveit? (Privátbankár)
Lehet, hogy az új köztársasági elnök kénytelen lesz "felvizezni" a programját.
máj. 8
17:39
Te is olyan vagy, mint ő, Te döntötted be a forintot, tudsz róla? (Privátbankár)
Mármint, ha azok közé tartozol, akik leértékelődésre várva német márkát, vagy eurót szoktak venni. Ugyanazt csináltad, mint Soros György, csak nem pár száz millió dolláros, hanem pár száz ezer forintos, vagy pár milliós tőkével. Ráadásul ugyanúgy nyertél rajta. Közben esetleg megmentettél 1-2 munkahelyet.
máj. 8
17:42
Kétszámjegyű hozammal jutalmazhatja a befektetőit az EU-s részvénypiac (Portfolio)
Kétszámjegyű hozamot produkálhatnak az európai részvények idén egy vagyonkezelő szerint, aki úgy véli, hogy hamarosan visszatérhetnek az öreg kontinens tőkepiacai a 2007-es magaslatokba. A Dolfin befektetési vezetője úgy gondolja...
máj. 8
17:45
Itták az olaszok Barack Obama szavait (vg.hu)
Nyolcszázötven eurót, vagyis 255 ezer forintot fizet fejenként a hallgatóság Barack Obama volt amerikai elnök előadásának meghallgatásáért a milánói Seeds&Chips nemzetközi élelmiszer-innovációs találkozón.
máj. 8
17:47
Rövidesen elkezdhetik a paksi beruházással kapcsolatos kifizetéseket (vg.hu)
máj. 8
17:48
Magyarország köztársasági elnökei - Ábra (ProfitLine)
Magyarország köztársasági elnökei (1990-től)
máj. 8
17:49
Az online adategyeztetésre ösztönöznek a cégek (vg.hu)
máj. 8
17:54
Online is egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyások a Telenornál (Adózóna)
A személyes ügyintézés mellett már online is egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyás ügyfelek a Telenornál – közölte a Telenor Magyarország Zrt. A szolgáltató sms-t küld az ügyfeleknek a teendőkről.
máj. 8
17:54
200 milliárdnyi devizát cserélt el az MNB (Portfolio)
Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett "finomhangoló" devizaswap-tendert tartott hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank összesen 200 milliárd forintért fogadta el a banki ajánlatokat. A honlapján...
máj. 8
17:57
A versenyképes mezőgazdasághoz magas szintű szakképzés szükséges (AQUA)
A jövő korszerű, versenyképes mezőgazdaságához magas szintű szakképzés szükséges, ehhez pedig össze kell hangolni valamennyi érdekelt és szereplő munkáját – mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután az agrárgazdaság fejlesztése érdekében partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökével.
máj. 8
18:03
Dübörögnek a fapados légitársaságok - mindenki velük utazik? (Privátbankár)
Megállíthatatlannak tűnik a növekedés: a három nagy szereplő forgalombővülése 10 százalék feletti.
máj. 8
18:06
Bátran pattan biciklire a magyar (ProfitLine)
A magyar lakosság "bicikli-párti", a 18-69 évesek közel 70 százaléka rendelkezik saját kerékpárral és 65 százalékuk, ha csak alkalmanként is, de szokott kerékpározni, ötödük szinte minden nap biciklire pattan - derül ki a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásból.
máj. 8
18:06
Lakást keresel? Mutatjuk, hol tartják legjobban az értéküket az ingatlanok (Pénzcentrum)
A gazdasági válság 2008 és 2013 között padlóra küldte a magyar lakáspiacot. A 2008-2016-os időszakot vizsgálva, a tranzakciók száma országosan a felére esett vissza a csúcshoz képest, és 5 százalék és 30 százalék közötti árcsökkenés...
máj. 8
18:33
Végre egy jó hír a görögöknek (Privátbankár)
Újra özönlenek a turisták Görögországba, ami a terrornak "köszönhető".
máj. 8
18:36
Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését díjazzák (ProfitLine)
Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését szolgáló gyakorlatokat díjazzák a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK), az érdeklődők az Élelmiszerhulladékok megelőzéséért díjra pályázhatnak - közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) hétfőn az MTI-vel.
máj. 8
18:39
Komoly kihívás előtt a cégek (vg.hu)
Az adatmennyiség növekedése új tárolási megoldásokat kíván, miután a költségeket is kordában kell tartani a vállalatoknál.
máj. 8
18:41
Kétszázmilliárdért kötött üzletet az MNB a bankokkal (vg.hu)
Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett „finomhangoló” devizaswap-tendert tartott hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank összesen 200 milliárd forintért fogadta el a banki ajánlatokat.
máj. 8
19:00
Nyugdíjas kaphat-e alkalmazotti munka után nyugdíjemelést? (HR Portál)
Már meglévő nyugdíjban lévő személy kaphat-e alkalmazotti munka után nyugdíjemelést?Válaszát előre is köszönöm.
máj. 8
19:06
Pécs újabb milliárdos hitelt vesz fel lámpacserére (Index)
Két éve Orbán Viktor vejének akkori cége, az Elios Innovatív Zrt. nyerte a közbeszerzést. Most a K&H.
máj. 8
19:06
Összefogás segítheti a magyar turizmus jövőjét? (ProfitLine)
Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác városok vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
máj. 8
19:06
Attól még, hogy gluténmentes nem feltétlen egészségesebb (Pénzcentrum)
Nem jelent a szív egészsége szempontjából külön előnyt, ha valaki önként lemond a gluténről, a búzában és más gabonafajtákban lévő fehérjéről - derült ki egy amerikai elemzésből. A 110 ezer amerikai egészségét...
máj. 8
19:12
Magyarország kiáll az Ausztriában tevékenykedő magyar vállalkozások jogaiért (hirado.hu)
Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy a közúti szektorra - annak speciális jellege miatt - nem terjed ki a magyar vállalkozásokat különösen hátrányosan érintő kiküldetési irányelv hatálya - jelentette ki Varga Mihály azt követően, hogy Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter tárgyalt hétfőn Budapesten.
máj. 8
19:21
A gyorsjelentések hete jön Pesten, Macron után megtalálták az új aggódni valót (Privátbankár)
Ahogy sejteni lehetett, Emmanuel Macron új francia elnök győzelme beépült már az árakba, így a piacbarátnak kikiáltott elnök győzelme ellenére is estek az árfolyamok Európában. Új aggódni valót is találtak a piacok, a francia nemzetgyűlés júniusi megválasztását, az ott kialakuló arányoktól is sokban függ majd Franciaország működése, az új elnök hat
máj. 8
19:21
Magyarország kiáll az Ausztriában tevékenykedő magyar vállalkozások jogaiért (AQUA)
Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy a közúti szektorra – annak speciális jellege miatt – nem terjed ki a magyar vállalkozásokat különösen hátrányosan érintő kiküldetési irányelv hatálya – jelentette ki Varga Mihály azt követően, hogy Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter tárgyalt hétfőn Budapesten.

Keresés