2017. május 2. kedd

máj. 2
14:45
Nem hittük volna 17 éve, ami most történik (Privátbankár)
A 2000. év márciusában a világon látott egyik legnagyobb részvénypiaci lufi pukkadt ki: a technológiai, internetes és telekommunikációs részvények teljesen irreális árakat értek el, majd összeomlottak. Most, 17 évvel később világ öt legnagyobb tőzsdei cége ugyanezt a szektort képviseli.
máj. 2
14:51
Ilyenben van a megtakarításod? Még van idő váltani! (Privátbankár)
Három hónap múlva már nem fogadják el a régi bankjegyeket a boltban.
máj. 2
14:54
Óvatosan az étrendkiegészítőkkel! Becsapós jelölések, hiányos tájékoztatás (Adózóna)
A vizsgált étrend-kiegészítők több mint 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak – ismerteti közleményében a Laboratorium.hu portál közleményében.
máj. 2
14:54
Kifulladt az OTP (Portfolio)
Nagyot ment az elmúlt két évben a magyar tőzsde, többek között a Mol és az OTP is meredeken emelkedett, idén azonban már alulteljesítő a BUX index, ami főként az OTP gyenge teljesítményének tudható be. Nagy sztorikból azonban továbbra...
máj. 2
14:56
Szenzációs bejelentés! Lemond a cseh kormány az adócsalással vádolt pénzügyminiszter miatt (Adózóna)
Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását.
máj. 2
14:57
Megizmosodott a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozóipara (Menedzsment Fórum)
Az egyik legnagyobb londoni elemzőház szerint kicsit meglépett az orosztól és a töröktől a magyar, a cseh és a lengyel szektor.
máj. 2
14:59
Már csak három hónapig fizethetünk a régi 2 és 5 ezressel (Menedzsment Fórum)
Az MNB arra hívta fel a figyelmet, hogy július végén bevonják a régi címleteket.
máj. 2
15:00
Már csak három hónapig fizethetünk a régi 2000-essel és 5000-essel (Portfolio)
A régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, 2017. július 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során, ugyanis július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - olvasható...
máj. 2
15:03
Megvan a MOB új elnöke (Privátbankár)
Borkainak nem sikerült, Kulcsár Krisztián lett a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke.
máj. 2
15:06
Ennyi embert érint itthon az asztma - Ábra (ProfitLine)
A nyilvántartott asztmás betegek száma Magyarországon (2000-2015).
máj. 2
15:06
Taxisok, figyelem! Fontos határidő jár ma le (Pénzcentrum)
Azok a vállalkozások, amelyek 2016. december 31-éig bejelentették, regisztrációs számot kértek arra, hogy 2017. január 1-jétől az újonnan online pénztárgép használatára kötelezettek körébe tartoznak és legkésőbb május 2-án üzembe...
máj. 2
15:06
Brókercsata a magyar tőzsdén (Portfolio)
Közel ötödével nőtt a részvényforgalom áprilisban a Budapesti Értéktőzsdén, amelyhez a befektetési szolgáltatók közül most a Wood járult hozzá a legnagyobb mértékben. A cseh társaság BÉT-forgalma áprilisban még a szezonálisan...
máj. 2
15:09
Meg akarták vezetni a hatóságot: 75 milliós bírság lett belőle (Privátbankár)
Visszavont egy fúziós engedélyt és bírságot szabott ki a GVH.
máj. 2
15:15
75 milliós bírságot szabott ki a GVH (Menedzsment Fórum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta az Infineon Technologies AG a Cree Fayetteville, Inc. feletti irányításszerzését, valamint a Cree, Inc. és Cree Sweden AB teljesítmény- és rádiófrekvencia félvezető üzletága az Infineon Technologies AG részévé válását engedélyező határozatot, egyúttal 75 millió 850 ezer forint eljárási bírságot szabott
máj. 2
15:18
Utolérte Londont a budai kerület (Portfolio)
Dél-Buda az egyik legkeresettebb ingatlanpiac a fővárosban, a lakóingatlan-fejlesztések, az egyre jobb tömegközlekedési hálózat és a könnyű megközelítése miatt. Emellett az elmúlt években a dél-budai alpiac vált a leggyorsabban fejlődő...
máj. 2
15:21
Váratlan fordulat: lemondott a teljes cseh kormány (Privátbankár)
Bohuslav Sobotka még a héten benyújtja a kormánya lemondását.
máj. 2
15:24
Még mindig nem stimmel két nagy egyetem gazdálkodása (Infostart)
Az Állami Számvevőszék elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Semmelweis Egyetem utóellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy előbbi intézmény a rektor és a kancellár által meghatározott intézkedési tervben szereplő feladatok jelentős részét nem hajtotta végre, míg utóbbi az intézkedéseket nem teljes körűen teljesítette - számolt be az ÁSZ.
máj. 2
15:30
Hat dolog, amire figyelni kell az Apple mai jelentésében (Portfolio)
A héten jelent a technológia szektor több nagyágyúja is, ma az amerikai tőzsdék zárása után az Apple teszi közzé a negyedéves számait. A befektetők egyelőre nem aggódnak, a részvények hétfőn új történelmi csúcsot ütöttek. ...
máj. 2
15:33
A gyúrósokat viszont tényleg szeméttel etetik (Menedzsment Fórum)
Étrend-kiegészítőket vizsgáltak az ellenőrök, 61 százalékuk megbukott a teszten.
máj. 2
15:33
Merkel Putyinnal találkozott – kiderült, miről tárgyaltak (Privátbankár)
Az orosz elnök fogadta a német kancellárt.
máj. 2
15:36
A Volkswagen megmenti a dízelmotort - íme a részletek (Infostart)
Úgy vélik, hogy a modern belsőégésű motorok "még legalább húsz évig" fogják uralni a piacot.
máj. 2
15:36
Trump új rendelet modernizációt hoz a kormányzati munkába (ProfitLine)
Donald Trump elnöki rendeletet írt alá, amely a kormányzati munka informatikai modernizálását célozza.
máj. 2
15:42
A töltőpont nem parkoló! (AQUA)
Már megalakultak és igyekeznek hallatni a hangjukat az elektromos autókat használó magánszemélyek civil szervezetei. A villanyautózás újfajta logikát követel meg a mindennapokban; az érdekvédők azért lobbiznak, hogy az autóstársadalom vegye figyelembe a sajátos érdekeiket. Például ne parkoljon senki hagyományos gépkocsival az elektromos töltők mell
máj. 2
15:57
Átment egy kérdés: akár még népszavazás is lehet a korrupcióról? (Privátbankár)
Az ehhez vezető út első lépése ma meglett.
máj. 2
16:00
Itt a 2018-as költségvetés (Portfolio)
A szokásos ünnepélyes keretek között adja át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek a parlamentben a 2018. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Az eseményről élőben tudósítunk.Kezdődik...
máj. 2
16:06
Továbbra is magas a beszerzésimenedzser-index (ProfitLine)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 55,9 pont, ami megegyezik a márciusival. A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be - jelentette kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
máj. 2
16:06
Rejtélyes Tesla-modell tűnhetett fel egy videón (Portfolio)
Elon Musk egyik cége olyan videót tett közzé, amelyen bemutatták, hogyan is képzelik el a jövő városi és elővárosi közlekedését. A videóban néhány másodpercre egy rejtélyes jármű is feltűnt, amely könnyen lehet, hogy a Tesla Model...
máj. 2
16:06
Ütős ajánlatok: rengeteget spórolhatsz, ha lecseréled a bankszámládat (Pénzcentrum)
Már több mint fél éve hatályba lépett az egyszerűsített bankszámlaváltásról szóló kormányrendelet egyes bankok tapasztalatai szerint azonban csak kis mértékben nőtt az érdeklődés a folyamat iránt. Pedig érdemes időről időre áttekinteni...
máj. 2
16:18
Átalakul az Opimus (Portfolio)
Átalakul az Opimus Ma tartotta éves rendes közgyűlését az Opimus, az a tőzsdén jegyzett vállalat, amelynek részvényei a BUX indexnek is tagjai. A közgyűlésen több kérdésben is szavazott a jelen lévő, az alaptőke 16,92 százalékát...
máj. 2
16:24
Varga bejelentett egy új adócsökkentést (Portfolio)
A szokásos ünnepélyes keretek között átadta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek a parlamentben a 2018. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tájékoztatón a miniszter egy új adócsökkentést...
máj. 2
16:27
Indul az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak bevallása (Menedzsment Fórum)
Szerdától lehet vallomást tenni, egészen a hónap végéig.
máj. 2
16:30
Mészáros Lőrinc gyerekei kerültek az Opimus vezetésébe (Portfolio)
Átalakul az Opimus Ma tartotta éves rendes közgyűlését az Opimus, az a tőzsdén jegyzett vállalat, amelynek részvényei a BUX indexnek is tagjai. A közgyűlésen több kérdésben is szavazott a jelen lévő, az alaptőke 16,92 százalékát...
máj. 2
16:33
A CEU és a többiek: hogy állnak a magyar egyetemek a világranglistákon? (Privátbankár)
Feledékenység? Van egy hely, ahol a Fidesz még üdvözli az egyetemek egészséges versenyét. Jók-e a magyar egyetemek? Jó-e a CEU, amelyet a kormányzat próbál eltávolítani? A világranglisták élbolyaiban nehéz magyar egyetemet találni. Ha van, akkor viszont általában több is.
máj. 2
16:36
Mit kell tudni előzetesen az online számlázás lehetőségéről? (ProfitLine)
A vállalkozásoknak érdemes már most erőforrásokat átcsoportosítani a számláikkal kapcsolatos valós idejű adatszolgáltatáshoz szükséges informatikai fejlesztésekre. A kormány április 29-i bejelentése szerint ugyanis csak 2018. július 1-jétől lesz kötelező az online adatszolgáltatás a számlázó programok esetében. „Ez ugyan egy év haladékot jelent az
máj. 2
16:36
Mészáros Lőrinc gyermekei is bekerültek az Opimus igazgatóságába (Portfolio)
Átalakul az Opimus Ma tartotta éves rendes közgyűlését az Opimus, az a tőzsdén jegyzett vállalat, amelynek részvényei a BUX indexnek is tagjai. A közgyűlésen több kérdésben is szavazott a jelen lévő, az alaptőke 16,92 százalékát...
máj. 2
16:42
Varga Mihály: a munkából élőknek kínál több előnyt a 2018-as büdzsé (AQUA)
A munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét. Megjegyezte, a 2018-as költségvetés azok számára kínál több előnyt, támogatást, akik munkából tartják el magukat és a családjukat; mindenkinek
máj. 2
16:45
Varga benyújtotta a 2018-as büdzsét (Menedzsment Fórum)
Az állam működése nem növeli az adósságot.
máj. 2
16:45
Varga Mihály benyújtotta a költségvetés tervezetét (Privátbankár)
A 2017-es büdzsének is adtak egy nevet.
máj. 2
16:48
150 milliárdnyi devizát cserélt el az MNB (Portfolio)
Finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton a tenderre beérkezett 351 milliárd forint ajánlatból 100 milliárd forintot, a hat hónapos lejáraton pedig a be-érkezett 317 milliárd forintból...
máj. 2
16:51
Adócsökkentést jelentett be Varga Mihály (Privátbankár)
Több adónem is változik jövőre.
máj. 2
16:54
Biztató számok jöhetnek a Moltól (Portfolio)
Május 5-én, pénteken teszi közzé 2017. első negyedéves eredményszámait a Mol, az elemzői várakozások szerint pedig a társaság az egy évvel korábbi bázisidőszakét jelentősen meghaladó tisztított EBITDA és üzemi eredmény számokat...
máj. 2
17:00
Új elektronikus bevallási lehetőség szerdától (Adózóna)
Május 3-ától elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj idei elektronikus bevallási felülete – tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
máj. 2
17:00
Érdekel valakit, milyen 2018-as költségvetést fog a kormány elfogadni, majd egy iszonyú nehezen átlátható procedúra keretében a felismerhetetlenségig átírni? (444.hu)
Már olvasható.
máj. 2
17:03
Emelik a mentősök, rendvédelmisek bérét (Menedzsment Fórum)
Varga Mihály vitákra számít a ma benyújtott büdzsé miatt.
máj. 2
17:06
Az olaj long pozícióban lévők egyre türelmetlenebbek (ProfitLine)
A legutóbbi, az április 19.- április 25. hetet magába foglaló COT-riport szerint a hedge fundok összességében csökkentették az árupiaci kitettségüket. A legnagyobb mértékben az olajból szálltak ki a spekulatív befektetők, akik – a geopolitikai kockázatok csökkenésére és az ebből eredő, az olaj árára ható újabb nyomásra reagálva – egy hét alatt csak
máj. 2
17:09
A nap grafikonja: akinek halálhírét költik, néha igen sokáig él (Privátbankár)
Már ezerszer eltemették a bitcoin nevű számítógépes pénzt, halálhírét költötték, lehordták mindennek, kivesézték hiányosságait, de hiába. Most megint történelmi csúcson van, ebben az évben már felment 50 százalékkal. De van egy vetélytársa, amely még sokkal szédítőbb ütemben drágul.
máj. 2
17:24
Kulturális találkozópont nyílhat a Várkert Bazár mellett (Portfolio)
Kortárs képzőművészeti kiállításokkal, interaktív programokkal és előadásokkal várja majd az érdeklődőket a Várkert Bazár szomszédságában álló megújuló Ybl vízház. Az épület ősszel, a felújítás után Budai Kreatív Ház...
máj. 2
17:27
Pörög a feldogozóipar: jól teljesítettek a közép-európai gazdaságok (Privátbankár)
Az elemzők szerint a térségben enyhülhet az inflációs nyomás a második negyedévben.
máj. 2
17:36
Új csúcson az Apple (Portfolio)
Index szinten nem látni markánsabb elmozdulásokat az amerikai tőzsdéken, az egyedi részvények között azonban vannak nagyobb mozgások, az Apple árfolyama például új történelmi csúcsra emelkedett. Az Egyesült Államokban egyelőre nincs...
máj. 2
17:36
Jön a prémium: már idén plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok (Pénzcentrum)
A nyugdíjasok az idén először nyugdíjprémiumot is kapnak a magasabb infláció miatti nyugdíjkompenzáció mellett - ismertette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben, mielőtt átadta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot...

Keresés