2017. május 24. szerda

máj. 24
11:45
Óriási az igény az újabb kereskedelmi egységekre (AQUA)
Több mint 4000 négyzetméterrel bővül az AsiaCenter bevásárlóközpont kiskereskedelmi céllal hasznosított területe a főváros XV. kerületében. A két épületből álló bevásárlóközpont nyugati szárnyának korábban kizárólag rendezvényekre fenntartott első és második emeletén alakítanak ki újabb üzleteket, ahol különféle szolgáltatók is helyet kapnak.
máj. 24
11:51
2 (kettő!) millió forintra bírságolta Mészáros Lőrinc cégét az MNB (444.hu)
Na, ha ebbe nem fog belerogyni a felcsúti központú birodalom, akkor semmibe!
máj. 24
11:54
Ne feledkezzen meg erről a bevallásról sem! (Adózóna)
Május 31-éig kell beadniuk az élelmiszerláncban szereplőknek a felügyeletidíj-bevallást – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
máj. 24
11:57
Brit belügyminiszter: mégis lehettek társai a magányos robbantónak (Privátbankár)
Fordult a kocka: eddig azt hitték, magányos farkasként dolgozott Szalman Abedi, de úgy tűnik, voltak társai.
máj. 24
12:03
Figyelmeztették és megbüntették Mészárosék cégét (Privátbankár)
Nem teljesítették időben a tájékoztatási kötelezettségüket.
máj. 24
12:06
Választás 2014: Még tartanak a nyomozások a kamupártok ügyében (ProfitLine)
A 2014-es országgyűlési választás kampánytámogatásainak szabálytalan felhasználása miatt jelenleg is több ügyben folyik nyomozás - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.
máj. 24
12:06
Turistából illegális bevándorló - Meglepően sok magyar ragad kint az USA-ban (Portfolio)
2016-ban mintegy 740 ezer, az Egyesült Államokba legálisan beutazó személy nem hagyta el a törvény által megszabott határidőn belül az országot - közölte hétfőn az amerikai belbiztonsági minisztérium. Bár abszolút értékben nem, arányaiban...
máj. 24
12:12
A kínai leminősítés se tudja megállítani a tőzsdéket (Portfolio)
Tegnap jellemzően jó volt a hangulat a világ tőzsdéin, ma már azonban némi megtorpanás látszik, miután a Moody's rontotta Kína hitelbesorolását jellemzően estek a tőzsdék Ázsiában, míg nyitáskor az európai piacok is mérsékelten...
máj. 24
12:18
Nagyon sok nyugdíjas állna újra munkába (HR Portál)
Az idősek 40 százaléka visszatérne dolgozni, 30 százalékuk akár azonnal munkába állna, ha erre lehetőség adódik, derült ki a Diákész és a Szövetkezeti Kutató Intézet által az idősek körében végzett közös felmérésből. Van, aki szerint a nyugdíjasok visszatérése a munkaerőpiacra megoldást jelenthet a munkaerőhiányra, és nem fog hátrányt okozni az aktív dolgozóknak és a diák munkavállalóknak, míg más…
máj. 24
12:24
A világ legolcsóbb dobszerkója mobilra költözött (Kreatív Online)
Mert ez a dob valójában a mobilunk, amit megnyújtott érintő tollal üthetünk és dobpedállal is összeköthetünk.
máj. 24
12:24
A bináris opciós kereskedés napjaink legjobb otthoni szabadúszó pénzkereseti lehetőségei közé tartozik (ProfitLine)
Napjainkban, a szabadúszó munkalehetőségek száma egyre növekszik. A világban egyre többen és többen választják az önálló, otthoni munkát, mint fő kereseti forrást. Az Internet elterjedésének és az új, innovatív munkaeszközöknek és módszereknek hála, a szabadúszó munkavégzésé a jövő.
máj. 24
12:36
Jövőre 79 milliárd forint jut gyermekétkeztetésre (ProfitLine)
A jövő évi költségvetésben minden eddiginél többet, 79 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
máj. 24
12:36
Most adták át a Róbert Károly körutat, de újra lezárják majd (Portfolio)
Nyolc hónapig tartott az Árpád híd környéki csigahadművelet, vagyis a Róbert Károly körút átfogó rekonstrukciója, de nem lett kész teljes mértékben - szúrta ki az ATV munkatársa. A BKK válaszolt a csatorna megkeresésére. Tavaly...
máj. 24
12:36
Külföldi nyaralás? Ezekkel a szabályokkal jobb, ha tisztában vagy (Pénzcentrum)
A külföldön nyaralóknak indulás előtt érdemes tájékozódniuk az érvényes vámszabályokról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szerdán Röszkén. Leopold Róbert a nyári szezon előtti...
máj. 24
12:38
Tovább fejleszti fogadókapacitását a Hungrana (Portfolio)
A versenyképesség növeléséhez évente 500-800 milliárd forinttal kellene emelni a magyar mezőgazdaság kibocsátását. Mindezt megváltozott klimatikus, és szélsőségesebb időjárási körülmények közt kellene elérnünk, hiszen a mai magyarországi...
máj. 24
12:45
Egy hét maradt a felügyeleti díj bevallására (Menedzsment Fórum)
Élelmiszerláncban szereplők, figyelem!
máj. 24
12:45
Még több gyerek ehet ingyen jövőre (Privátbankár)
Tovább terjesztené a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést.
máj. 24
12:47
Továbbra sem szívesen költöznek a magyarok (Menedzsment Fórum)
A saját ingatlannal rendelkező magyarok jellemzően 27 évesen jutnak hozzá első saját tulajdonú otthonukhoz, és 65 százalékuk nem is költözik innen tovább, akik pedig mégis, azoknak csaknem kétharmada ragaszkodik addigi lakóhelyéhez - derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
máj. 24
12:51
Új fejezetéhez érkezett Matolcsyék hitelprogramja (Privátbankár)
A második szakasz célja, hogy a bankok az eddigieken felül további hitelezési vállalásokat tegyenek, így biztosítva a kkv-hitelállomány növekedésének fennmaradását.
máj. 24
12:57
Jégkár, esőkár, fagykár: így kell adózni a kárenyhítő juttatás után (Adózóna)
A változékony időjárás miatt sok kár érte a mezőgazdasági termelőket idén a kései havazás, a fagykár, a jégeső és a felhőszakadások miatt. Ennek apropójaként cikkünkben sorra vesszük, milyen adózási szabályok vonatkoznak a kapott kárenyhítő juttatásra.
máj. 24
13:03
Egyelőre nem tolong a külföldi sajtó a vizes vb-ért (Menedzsment Fórum)
Az újságíróknak fenntartott szállodai szobák felére érkezett csak igény.
máj. 24
13:06
Erre figyeljen, ha külföldön nyaral (ProfitLine)
A külföldön nyaralóknak indulás előtt érdemes tájékozódniuk az érvényes vámszabályokról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szerdán Röszkén.
máj. 24
13:09
Az orosz hírszerzés állhat magyar harcművészeti klubok mögött (Privátbankár)
Az európai elhárítás maximális sebességre kapcsolt a német választások előtt négy hónappal. Számos jel arra utal, hogy az orosz katonai hírszerzés sorra hozza létre harci klubjait szerte Európában. Tavaly a hazai szervezet „évzáró zárt képzésére az ország nyolc városából érkeztek a csoportok”.
máj. 24
13:09
A Magyar Közút 770 millióért vesz sószórókat Mészáros Lőrinc testvérétől (444.hu)
Mészáros János cége, az Agro-Felcsút Kft. maximum 85 darab 5 m3 térfogatú, és legfeljebb 29 darab 7 m3 térfogatú sószóró berendezést szállít az állami cégnek. (Átlátszó)
máj. 24
13:12
A kínai leminősítés se tudja megállítani a tőzsdéket (Portfolio)
Jellemzően rossz a hangulat az európai tőzsdéken, a főbb részvényindexek mérsékelten esnek. Mindeközben a magyar tőzsde alulteljesítőként 1 százalék feletti esést mutat, ami főként a Richter gyenge teljesítményének tudható be.A...
máj. 24
13:27
A Lidl dalban köszönti 20 millió Facebook-rajongóját (Kreatív Online)
Saara Aalto zongoraművész 20 nyelven énekli a dalszöveget.
máj. 24
13:30
Tovább gyömöszöli a pénzt jegybank a bankokba (Portfolio)
Ma megtartotta 2017. második negyedévének második három hónapos betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank a benyújtott 406 milliárd forint banki ajánlatból 175 milliárd forintot fogadott el, amivel 725 milliárd forintról 575...
máj. 24
13:36
Dízelautói miatt perelik a Fiat Chrysler-t Amerikában (ProfitLine)
Nem sikerült megegyeznie a Fiat Chrysler-nek az Amerikai Igazságügyi Minisztériummal, így a minisztérium tegnap hivatalosan is pert indított a vállalat ellen.
máj. 24
13:42
Bíróságon támadták meg Paks II környezetvédelmi engedélyét (Infostart)
A Greenpeace Magyarország és az Energiaklub bíróságon támadta meg Paks II környezetvédelmi engedélyét, mivel véleményük szerint az számos kérdést nem tisztáz megfelelően. A zöld szervezetek azt várják az igazságszolgáltatástól, hogy az ítélet meghozataláig függessze fel a másodfokú határozat végrehajtását, és az eljárás lezárultával helyezze hatály
máj. 24
13:45
Elektromotorokkal fejleszt az Audi (AQUA)
A magyar autóipar termelési értéke tavaly rekordösszegre, 7874 milliárd forintra nőtt, az Audi-konszern legújabb beruházásai pedig hozzájárulnak a termelés további növekedéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi Hungaria Zrt.
máj. 24
13:48
Tovább gyömöszöli a pénzt a jegybank a bankokba (Portfolio)
Ma megtartotta 2017. második negyedévének második három hónapos betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank a benyújtott 406 milliárd forint banki ajánlatból 175 milliárd forintot fogadott el, amivel 725 milliárd forintról 575...
máj. 24
13:50
Bestiák: Gaál József brutális szobrai (Portfolio)
A műtágy.com legfrissebb ajánlója Gaál Józsefnek a megrendítően erős munkái közül válogat. Gaál József pályáját grafikusként kezdte, a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakján tanult, azonban azóta más műfajokban...
máj. 24
13:51
Hamarosan mindenki magyar buszokon utazik majd? (Privátbankár)
Szépen kezd beindulni a hazai buszgyártás, az álom az, hogy itthon többségben legyenek a magyar buszok.
máj. 24
13:54
Kinőtt a semmiből a repülőtéri szálloda (Portfolio)
Nyolc hónappal az alapkő letétele és a földmunkák megkezdése után elérte a legmagasabb pontját a repülőtéri szálloda. Az ilyenkor hagyományos bokrétaavató ünnepségen bejelentették, hogy a repülőtéri hotel a tervek szerint idén...
máj. 24
13:57
Csomagot rendelt külföldről, de nem hozta ki a posta? Megtudtuk, miért (Menedzsment Fórum)
Egy áprilisi kormányrendelet és a webes áruházak csomagkezelési gyakorlata miatt.
máj. 24
14:03
Új céget alapított Orbán volt tanácsosa (Privátbankár)
Mandiner Press néven jegyeztetett be céget Orbán Viktor volt miniszterelnökségi főtanácsadója.
máj. 24
14:06
51,6 dollárra emelkedett az olaj ára (WTI) (ProfitLine)
A WTI 51,6 dollárra emelkedett, miután tegnap az API jelentése szerint 1,5 millió hordóval csökkent az USA nyersolaj készlete.
máj. 24
14:06
Európa nem áll készen egy szuperállam létrehozására (Portfolio)
A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble szerint a kontinens népei nem állnak készen egy szuperállam létrehozására, ezért más módszert kell találni az európai integráció szorosabbá fűzésére - írja az Eurológus. Az EU mégiscsak...
máj. 24
14:12
Külföldön nyaral? Jó, ha figyel erre (Infostart)
Hamarosan kezdődnek a nyaralások, ezért érdemes utána nézni, hogy az adott országba milyen árut vihetünk magunkkal, illetve hozhatunk haza. A jövedéki termékek szállítását szigorúan szabályozzák, gyógyszert csak orvosi igazolással lehet vinni, de érdemes a házikedvenceknek is útlevelet készíteni - mondta el az InfoRádiónak Leopold Róbert, a Nemzet
máj. 24
14:12
"Az európai bankokat még mindig kísérti a válság öröksége" (Portfolio)
Míg az amerikai bankrendszer már el is felejtette a válságot, az európai sokkal komplikáltabb helyzetben van: szabályozási cunamival, alacsony profitabilitással magas nemteljesítő hitelállománnyal és tőkehiánnyal küszködik - mondja Király...
máj. 24
14:15
150 milliárd forinttal csökkentette a három hónapos betétállományt az MNB (Menedzsment Fórum)
A korlát mértékéről júniusban dönt újra a monetáris tanács.
máj. 24
14:18
"Az európai bankokat még mindig kísérti a válság öröksége" (Portfolio)
Míg az amerikai bankrendszer már el is felejtette a válságot, az európai sokkal komplikáltabb helyzetben van: szabályozási cunamival, alacsony profitabilitással magas nemteljesítő hitelállománnyal és tőkehiánnyal küszködik - mondja Király...
máj. 24
14:30
Ügynökséget választott a Gallicoop (Kreatív Online)
A feladat a termékeik és a pulykahús népszerűsítése.
máj. 24
14:36
Már tengerentúli járatokra is lehet foglalni a Ryanairnél (ProfitLine)
Az ír fapados légitársaság múlt héten bejelentette, hogy már csatlakozó járatokra is lehet foglalni átszállással jegyet.
máj. 24
14:39
Kétmilliárd forintból küzdene a drogok ellen a kormány - csakhogy hiába? (Privátbankár)
Bejelentették a kormány nagy tervét a gyermekotthonokról és a drogprevencióról.
máj. 24
14:42
Nem akarsz az orvosnál dekkolni? Így úszhatod meg a várólistákat (Pénzcentrum)
Már évek óta sokan panaszkodnak arra, hogy fontos műtétekre akár egy évnél hosszabb várólisták is vannak. Ezt persze nem mindenki szeretné megvárni, különösen, ha a várakozás mindennapos fájdalmakkal jár együtt. Ugyan a beavatkozások...
máj. 24
15:03
Iparűzési adó: új verzióban az elektronikus bevallási nyomtatvány (Adózóna)
Új verziót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a helyi iparűzési adóról (hipa) szóló bevallásról, amelybe számos új figyelmeztető jellegű ellenőrzési szempontot és logikai képletet épített be.
máj. 24
15:06
Megérkezett az első videó az iPhone 8-ról (Menedzsment Fórum)
Tapogatják, forgatják rajta.
máj. 24
15:06
Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi (Portfolio)
Több, mint 700 ezer négyzetméternyi bejelentett irodafejlesztés van jelenleg a budapesti piacon, ami azt jelenti, hogy a következő két-három évben legalább 20 százalékkal bővülhet az állomány. Ennek ellenére túlkínálattól és esetleges...
máj. 24
15:06
2025-ig minden tagállamban bevezetnék az eurót (Pénzcentrum)
Német lapértesülések szerint az Európai Bizottság 2025-ig minden uniós tagállamban bevezetné az eurót. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német napilap beszámolójából kiderült, hogy az Európai Bizottság tervei szerint legkésőbb...

Keresés