Azt követően, hogy a Waberer's közzétette ma hajnalban a második féléves beszámolóját, sor került az eredményeket és a jövővel kapcsolatos terveket bemutató sajtótájékoztatóra is. Az eseményen Lajkó Ferenc, a vállalat vezérigazgatója...
Meghatározó lépés előtt áll a magyar biztosításközvetítői szektor egyik piacvezető cége. A GP Consulting Kft. a GPC New Wave divízió elindításával is kinyilvánított generációs nyitást hajt végre, hogy a tradíció és megújulás jegyében még hatékonyabban segíthessék a családok és vállalkozások anyagi biztonságának megteremtését az általuk közvetített
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Tüntetéseket, gyertyafényes virrasztásokat rendeztek vasárnap este szerte az Egyesült Államokban az előző napi charlottesville-i szélsőjobboldali rendezvényt, a gyűlöletet és a rasszizmust elítélendő – jelentette az AP hírügynökség.
Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója az M1 műsorában elmondta fontos, hogy a fiatalok merjenek szakmát választani, ha kell, akkor pedig váltani - írja az MTI.
A Tesla 1,8milliárd dollár forrást gyűjtött kötvénykibocsátáson keresztül, ez 300 millió dollárral több, mint amennyire számítottak. A kockázatos besorolású kötvényekre a vártnál magasabb volt a kereslet. Bíznak a befektetők...
Ismét munkaszüneti nap közeledik. 2017-ben augusztus 20. napja vasárnapra esik, így az általános munkarendben dolgozó munkavállalókat ez az ünnepnap nem fogja munkavégzés tekintetében kedvezően érinteni. Azokat ugyanakkor, akik egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgoznak, és munkaszüneti napon munkát is végezhetnek érinteni fogja.
A szüleim elváltak, mi 4 gyermek, akkor már nagykorúak lettünk. Az édesapám elhunyt 2014 dec.5 -én. A volt élettársa özvegyi nyugdíjat kap az elhunyt férje után. Tehát gondolom, hogy nem kaphat két özvegyi nyugdíjat? Én azt szeretném megtudni Édesanyám jogosult-e özvegyi nyugdíjra, ha igen akkor ezt hol lehet-e igényelni?
Sok elemző úgy véli, hogy ha el is marad az atomháború Észak-Korea és az Egyesült Államok között, szigorúbb gazdasági szankciókat helyezhet kilátásba Amerika, ami pedig a kínai bankokat érinteni rendkívül hátrányosan - írja a South...
Valószínűtlennek nevezte Salát Gergely Kína-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, hogy fegyveres konfliktusba keveredne egymással az Egyesült Államok és Észak-Korea.
Javuló eredményeket jelentett a német RWE az idei első félévről, egyben óvatosan javított idei eredményvárakozásain is. A fosszilis alapú áramtermelő erőműveket üzemeltető társaság egyebek mellett gázerőművei jó teljesítményére...
A fintech forradalom elérte Magyarországot, lendülete sok területen érezhető. Többek között átalakítja a mindennapi bankolást is: egyre több bank fejleszt mobilfizetéses appot, csiszolgatja netbankját és mobilbankját, vagy éppen percek...
A múlt heti háborús hangulat után megnyugodni látszanak a tőzsdék, Nyugat-Európa és Budapest is kisebb emelkedésben indított. Szép eredményekről számolt be a Waberer’s, a nap hősének egyelőre a Richter mutatkozik. A forint ismét a 303-as szintet kóstolgatja az euróval szemben, de erősödni tudtunk a dollárral és a svájci frankkal szemben is.
A Tesla 1,8milliárd dollár forrást gyűjtött kötvénykibocsátáson keresztül, ez 300 millió dollárral több, mint amennyire számítottak. A kockázatos besorolású kötvényekre a vártnál magasabb volt a kereslet. Bíznak a befektetők...
Útépítési munkák miatt mintegy tíz kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán Velencénél, a Balaton felé hétfő délelőtt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
Az Eximbank beépítése az államháztartásba azt jelentené, hogy a bank adóssága beletartozna a teljes magyar államadósságba, a 74 százalék magyar államadósság ráta 76 százalék körüli lehetne - mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Megalakult az áruházlánc dolgozóit képviselő sztrájkbizottság, akik már be is adták bér- és létszámemelésről szóló javaslataikat a vezetőséghez - írja a Magyar Idők.
Az európai fuvarozási piac és a magyar gazdaság jó teljesítményének is köszönhető, hogy a nemzetközi fuvarozó cég, a Waberer’s International Nyrt. kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az idén az első fél évben, ennek alapján a cég éves teljesítménye összhangban lesz a piaci várakozásokkal – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s Nyrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Hozzátette:…
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A gyártási folyamatok digitalizálódásához, vagyis a negyedik ipari forradalomhoz, az Ipar 4.0-hoz járul hozzá az a kezdeményezés, amely a közigazgatás és a versenyszféra együttműködésében segíti a hazai kisvállalatokat. Az új korszakba átlépni kívánó cégek most ingyenesen képezhetik magukat, kaphatnak fejlesztési tervet és juthatnak hozzá az Ipar 4
Sajtóhírek szerint a német szövetségi ügyészség nyomoz a svájci titkosszolgálat három munkatársa után, mert azt gyanítja, hogy a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (NDB) Németországban kémkedett.
A pénteki amerikai kereskedés már emelkedést hozott a tőzsdéken, ma hajnalban pozitív japán GDP-adatok és a várakozástól elmaradó kínai makroadatok érkeztek, a vezető ázsiai részvényindexek többsége emelkedéssel indította a hetet...
Egyes angol vegán és vallási csoportok felháborodása miatt az angol font bankjegyeket kibocsátó Bank of England akcióba lépett. Konzultációt indítottak arra vonatkozóan, hogy továbbra is használjanak-e állati zsiradékot az új, műanyag...
A nők kedvezményes nyugdíjjogosultsága alapján 40 éves munkaviszonnyal nyugdíjba vonulok 2017. december 20-án. Közalkalmazottként dolgoztam, általános iskolában tanítottam 40 évig. Augusztus 20-tól a munkavégzés alóli felmentési időmet töltöm. Kérdésem, hogy szeptembertől emellett vállalhatok-e óraadói állást 10 órában.
Éppen tíz évvel ezelőtt, 2007-ben kezdte meg működését Bécs első távhűtő-központja. Azóta évi 15 százalékkal bővül a hálózat, és ma már tizenhárom ilyen hűtőmű szolgáltat hideget például kórházaknak, szállodáknak vagy a Bécsi Főpályaudvarnak.
Észak-Korea diktátora nem háborút akar, hanem rezsimjének háborítatlan fennmaradását. Ezt atomfegyverkezés révén véli megvalósíthatónak – mondja a berlini Freie Universität Észak-Koreára szakosodott kutatóintézetének irányítója, Eric Ballbach az Alapblognak adott interjújában. Az USA és a világgazdaság nagyon megsínylené a háborút.
A Waberer’s International Nyrt. árbevétele az első félévben 313 millió euróra növekedett, 13,3 százalékkal meghaladta az előző év első félévi árbevételét – közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 0,37 euróról 0,48 euróra, 29,2 százalékkal emelkedett. A bruttó fedezet éves szinten 14 százalékkal, 68 millió euróra nőtt ...
Nem lehet többé háború a Koreai-félszigeten, az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek okozta válságot békésen kell megoldani – jelentette ki hétfőn Mun Dzse In dél-koreai elnök, miután megtartotta rendszeres heti tanácskozását tanácsadóival.
Elemzők szerint az Eximbank államháztartásba sorolása jelentősen megemelné az államadósságot. Ez azért lenne negatív, mert a régióban még mindig magas a magyar adósságráta.
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna ma reggeli műsorában.
Az ellenzéki párt egy közleményt adott ki vasárnap, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy az automatizáció egyre több munkahelyet veszélyeztet, ezért javasolják a robotadó bevezetését- írja a HVG.
A pénteki amerikai kereskedés már emelkedést hozott a tőzsdéken, ma hajnalban pozitív japán GDP-adatok és a várakozástól elmaradó kínai makroadatok érkeztek, a vezető ázsiai részvényindexek többsége emelkedéssel indította a hetet...
A MÁV-START cáfolja a VDSZSZ hétvégén megjelent állításait. A társaság közleményében hangsúlyozza: az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot. "A jelenlegi...
Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket - tudta meg a Gandul hírportál a román bevándorlási hivataltól (IGI).
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer...