2017. augusztus 24. csütörtök

aug. 24
16:00
Az MNB pontos prognózisa (AQUA)
A következő években is teljesül a GDP arányosan legfeljebb 3 százalékot elérő államháztartási hiány maastrichti kritériuma Magyarországon: az uniós elszámolás szerinti ESA-hiány 2017-ben 1,8-2,1 százalék között alakulhat, 2018-ban pedig 2,4 százalék lehet a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint.
aug. 24
16:02
Nonprofit szervezetek pályázhatnak közfoglalkoztatottak pénzügyi oktatására (Adózóna)
A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB idén – a felelős hitelfelvétel témakörében – országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek. A 60 millió forint pályázati keretösszegre a nonprofit…
aug. 24
16:03
Újabb 251 élelmiszeripari pályázat kapott 48,6 milliárd forint támogatást (ProfitLine)
Újabb 251 élelmiszeripari pályázat kapott 48,6 milliárd forint támogatást - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
aug. 24
16:03
Pénteken összeül a kormány (Portfolio)
Szerdán elmaradt a kormányülés, helyette pénteken ülnek össze a miniszterek, Orbán Viktor kormányfő vezetésével - írja a hvg.hu. A portál úgy tudja, hogy a szerdai kormányülés átkerült péntekre. Havasi Bertalan, a miniszterelnök...
aug. 24
16:05
Mától kérhetjük az állami pénzt a jobb egészségügyre (Portfolio)
A mai naptól nyújthatják be a támogatási kérelmeiket a Pest megyei települések önkormányzatai az egészségügyi alapellátást nyújtó intézményeik fejlesztésére - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára....
aug. 24
16:06
Nagy változás jön Budapesten - ezentúl más fényben látunk mindent? (Privátbankár)
Több mint egymilliárd forintot terveznek fordítani a budapesti közvilágítás korszerűsítésére.
aug. 24
16:09
5 milliárdból magyar elektromos repülőgépgyár épül Pécsen (Menedzsment Fórum)
Ehhez 2 milliárdos támogatást is ad az állam.
aug. 24
16:09
5 milliárdos forint támogatással épülhet a magyar elektromos repülőgép gyár (HR Portál)
A beruházás keretein belül legalább 105 munkahelyet hoz létre a Magnus Aircraft - írja az Index.
aug. 24
16:18
Repülőgépgyártásra ad 2 milliárdot a kormány (Privátbankár)
Nem akármi épülget Pécsen.
aug. 24
16:18
A svábhegyi szanatóriumnál volt a UPC Pop-up mozi első állomása (Kreatív Online)
Stílusosan a Viharsziget című filmet vetítették.
aug. 24
16:24
Garancsi cége 32 milliárdért húzza fel a Pannon Parkot (444.hu)
A becsült összegnél 12 milliárddal többért dolgozik a Market.
aug. 24
16:30
Egymilliárdból újul meg Budapest közvilágítása (vg.hu)
Egymilliárd forintot szán a közvilágítás fejlesztésére a Főváros. Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek javaslata nyomán a korszerűtlen világítótesteket energiahatékony LED lámpák válthatják fel Budapesten.
aug. 24
16:33
Mennyire gyakori a bárányhimlő? (ProfitLine)
A bejelentett bárányhimlős esetek száma
aug. 24
16:39
Megvan, mennyi pénzt kapnak pluszban a nyugdíjasok (Portfolio)
Varga Mihály a napokban ismételte meg, hogy a kormány többletpénzt ad idén a nyugdíjasoknak. A Magyar Nemzeti Bank szakértői most megjelent elemzésükben azt is kiszámolták, mennyibe fog ez kerülni a költségvetésnek. Az MNB szakértői...
aug. 24
16:42
A profitért mindent? Ismét kivágnak egy darabot a Föld tüdejéből (Privátbankár)
Egyeztetés nélkül adják át a bányászoknak Amazónia egy védett területét Brazíliában.
aug. 24
16:48
Munkahelyek ezreit teremtették (AQUA)
Főként a kis- és középvállalatok körében kívánják támogatni a létszám emelését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap cégeinél, párhuzamosan a befektetések bővítésével. Az alap tőkebefektetései országszerte összesen már mintegy háromezer munkahelyet érintenek.
aug. 24
16:51
Év végi pénzeső jöhet - Szépen fial a nyugdíjvagyon (Portfolio)
Az első féléves adatok alapján az önkéntes és magánkasszák 3-4%-os hozamokat hoztak a tagoknak, a jobb teljesítmény a második negyedévben is a magánnyugdíjpénztárakat jellemezte, ahol a portfóliókban jóval hangsúlyosabb a részvények...
aug. 24
17:00
Szijjártó kiakadt: hogy merészelt valaki ilyet mondani a magyar kormányról? (Privátbankár)
Nagyon nem tetszik a magyar külügynek a távozó holland nagykövet nyilatkozata.
aug. 24
17:03
A befektetőknek rövid futamidőre már alacsony hozammal is megéri állampapírokat venni (ProfitLine)
Napjainkban az intézményi befektetőknek rövid futamidőre már alacsony, sőt, negatív hozammal is megéri magyar állampapírokat, köztük 3 hónapos diszkont kincstárjegyet venni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, arra a felvetésre, hogy a héten történelmileg a legalacson
aug. 24
17:03
Nem értesz a pénzhez? Mutatjuk, hogy kaszálhatsz te is az erős forinton (Pénzcentrum)
Egy euróért 302 forintot adtak ma reggel, régen volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz. Azóta már szóban közbelépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), aminek hatására vissza is gyengült a forint. A ma reggel történtekből azonban levonhatjuk...
aug. 24
17:03
Sokba kerülhet a kánikula a vállalatoknak (vg.hu)
A kánikula akár visszafordíthatatlan üzleti károkat is okozhat a vállalati IT rendszerben, a KKV-k ennek ellenére kevés figyelmet fordítanak az irodai szerverek megfelelő tárolására és hűtésére.
aug. 24
17:03
Jelentősen nőtt a nyugdíjpénztárak vagyona (hirado.hu)
Jelentősen nőtt az első fél évben az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak vagyona is, befektetési eredményük megugrott, működési eredményük pozitív volt.
aug. 24
17:05
Növeli sarkköri olajtermelését Oroszország (vg.hu)
Az előző évinél legalább tíz százalékkal több kőolajat termel ki idén Oroszország az északi-sarkvidéki lelőhelyén az ország energiaügyi miniszterhelyettese szerint.
aug. 24
17:21
A Facebookon mostantól megjelenhetnek a hírek mellett a kiadók logói (Kreatív Online)
Egy kutatás szerint ugyanis az olvasók 56 százaléka emlékezett csak a hír forrására.
aug. 24
17:27
Repülőgépgyár épül Magyarországon, a kormány is támogatja (Portfolio)
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
aug. 24
17:30
Mi lesz veled, magyar forint? (Privátbankár)
Éves mélyponton az euró/forint árfolyam, vagyis éves csúcson a forint, miközben az MNB lényegében semmit sem csinált a keddi kamatdöntő ülésén. Magyar sajátosság, vagy sem? Mi a helyzet a többi térségbeli valutával?
aug. 24
17:30
Hatalmas aszteroida közelít (AQUA)
Egy nukleáris háború nyomán a légkörbe kerülő anyagok hatása lehet ahhoz hasonló, mint ami 66 millió évvel ezelőtt történt – derül ki egy minap közzétett szimuláció eredményéből. Akkor a Földbe csapódó aszteroida miatt mások mellett kipusztultak a dinoszauruszok, illetve eltűnt a növényvilág kétharmada. Sem az aszteroidák becsapódását, sem egy nukl
aug. 24
17:36
A pénzügyi válság elveszett tanulsága (vg.hu)
Mikor a BNP Paribas 2,2 milliárd dollár értékben fagyasztott be alapokat 2007. augusztus 9-én, akkor nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a pénzügyi rendszerben további nehézségek fognak bekövetkezni.
aug. 24
17:38
SIM-kártya: már csak pár napja maradt, ha még nem azonosította magát (vg.hu)
A Telenor augusztus 31-ig, a Vodafone és a Magyar Telekom pedig szeptember 30-ig biztosít lehetőséget arra, hogy a június 30-i határidőre nem azonosított mobiltelefonos feltöltőkártyák előfizetői utólagos azonosítással, új szerződéssel a telefonszámaikat és az azokhoz tartozó egyenleget visszakapják.
aug. 24
17:40
Hasítanak a nyugdíjpénztárak (vg.hu)
Jelentősen nőtt az első fél évben az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak vagyona is, befektetési eredményük megugrott, működési eredményük pozitív volt. Az önkéntes nyugdíjkasszák tagjainak száma kis mértékben emelkedett, a magánnyugdíjpénztáraké, valamint az egészség- és önsegélyező pénztáraké pedig némileg csökkent – derül ki a Magyar Nemzeti Ban
aug. 24
17:42
Örül a jegybank: egyre többen gondoskodnak magukról (Privátbankár)
Jelentősen nőtt a nyugdíjpénztárak vagyona az első félévben.
aug. 24
18:00
Rendkívüli esemény: bemutatták a különleges repülőgyárat, ami Pécsen épül (Infostart)
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
aug. 24
18:03
Repülőgépgyár épül Pécsen (ProfitLine)
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
aug. 24
18:03
Közeledik a részvények feldarabolás a Molnál (Portfolio)
Szeptember 1-jén lép hatályba a Mol "A" sorozatú törzsrészvényeinek a nyolcadolásáról szóló tavaszi közgyűlési határozat. A részvényfelaprózás kulcsdátumairól a cégbírósági bejegyzést követően ad ki tájékoztatást a társaság...
aug. 24
18:09
Lecsaptak a szoftverek sérülékenységeire (vg.hu)
A számítógépek közel ötödét támadták meg a második negyedévben a szoftverek sérülékenységeit kihasználó kódok. Magyarország a 74. helyen szerepel a veszélyeztetett országok rangsorában a Kaspersky Lab jelentésében.
aug. 24
18:11
Huszonnyolc havi csúcsról gyengült a forint Matolcsyék miatt (vg.hu)
Sikeresen avatkozott be a piaci folyamatokba a Magyar Nemzeti Bank, miután csúcsra ért a forint az euróval szemben.
aug. 24
18:13
Kisebb államháztartási hiánnyal számol Lengyelország (vg.hu)
Alacsonyabb lehet a lengyel államháztartási hiány jövőre az ideinél az ország pénzügyminisztériumának költségvetési tervezete szerint.
aug. 24
18:15
Közeledik a részvények feldarabolása a Molnál (Portfolio)
Szeptember 1-jén lép hatályba a Mol "A" sorozatú törzsrészvényeinek a nyolcadolásáról szóló tavaszi közgyűlési határozat. A részvényfelaprózás kulcsdátumairól a cégbírósági bejegyzést követően ad ki tájékoztatást a társaság...
aug. 24
18:21
Nagy javulást lát Magyarországon az E.On (Portfolio)
Erőteljes növekedést mutattak az E.On fő üzletágai 2017 második negyedévében, a kiváló eredményekhez pedig a magyarországi tevékenységek is hozzájárultak. Az E.On jó növekedési lehetőségeket lát Magyarországon, ahol a működési-befektetési...
aug. 24
18:24
Elon Musk újabb dobása (AQUA)
Az elektromos autóiról és űrvállalkozásáról világszerte ismert Elon Musk nemrég megkapta az első szóbeli engedélyt a Hyperloop megépítéséhez. A szupergyors vákuumos csővasút 29 perc alatt teszi majd meg a New York és Washington közti több mint 300 kilométeres távolságot.
aug. 24
18:33
Új emelkedési hullám a Richter-ben (ProfitLine)
Spekulatív vételt ajánlunk a Richter részvényeire, amelyek jelentőset estek az elmúlt időszakban. A szektortársak értékelése alapján nem tűnik olcsónak a részvény, de ez nem meglepő annak alapján, hogy a dinamikus profitbővülés, amely évekig (3-5 év) is eltarthat, még éppen előttünk van. Ezt a szektortárs értékelés is csak részben tudja figyelembe
aug. 24
18:36
Szóbeli intervencióra fordult le 28 havi csúcsáról a forint (AQUA)
evizapiac – Lefordult 28 havi csúcsáról a forint Budapest, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI/Reuters) – Lefordult 28 havi csúcsáról a forint euróhoz viszonyított árfolyama csütörtökön, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Reuters hírügynökség kérdéseire megerősítette, hogy kész tovább lazítani a monetáris kondíciókat.
aug. 24
18:39
Amerikai irodát és új pozíciókat nyit az MNB (Portfolio)
Szeptember 1-től megnyílik a jegybank New York-i irodája - közölte a jegybank a honlapján. Az MNB 2015-ben kezdte meg a korábban évtizedekig működő külföldi irodáinak megújítását, követve az Európai Központi Bank, a német, a francia...
aug. 24
18:42
Először hajózott jégtörő nélkül tanker az Északi-sarkon keresztül (444.hu)
Mindössze 22 nap alatt jutott el Norvégiából Dél-Koreába.
aug. 24
19:03
A Ryanair is érdeklődne az AirBerlin eszközei iránt (ProfitLine)
A Reuters értesülései szerint a Ryanair érdeklődne az Air Berlin eszközei, sőt teljes megvásárlása iránt is.
aug. 24
19:03
Ennyibe került tavaly az iskoláztatás költsége gyermekenként (hirado.hu)
Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt összesítés szerint.
aug. 24
19:06
Kétmilliárdot adott a kormány a pécsi repülőgépgyár építésére (444.hu)
Benzinnel működő, kompozitból készülő kisgépek készülnek majd az üzemben.
aug. 24
19:09
Teljesíti az államháztartás a maastrichti hiánycélt (Adózóna)
Az államháztartás ESA egyenlegére és az adósságrátára vonatkozó nemzeti és európai uniós költségvetési szabályokat a magyar költségvetés 2016-ban teljesítette és várhatóan a következő években is teljesíteni fogja – írja költségvetési jelentésében az MNB. 2016-ban az államháztartás ESA-hiánya a GDP 1,8 százalékát tette ki az előzetes adatok alapján, míg az MNB előrejelzése alapján 2017-ben 1,8-2,1…
aug. 24
19:12
Újabb szennyezett tojást találtak a hatóságok Magyarországon (AQUA)
A hivatal csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a tojás és tojás termékek laboratóriumi vizsgálatai során az eddigi mintegy 100 mintából 75 mérését zárták le a szakemberek. A friss eredmények közül teljes tojáslében, valamint egy étkezési- és egy ipari tojás tételben igazolták a növényvédőszer hatóanyag, fipronil határérték feletti jelenlétét.
aug. 24
19:15
Tojásbotrány: Újabb termékekben talált fipronilt a hatóság Magyarországon (vg.hu)
Újabb fipronillal szennyezett tojás tételeket talált Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Keresés