Washington újabb szanciókat foganatosított Észak-Korea ellen. Az amerikai pénzügyminisztérium által nyilvánosságra hozott közlemény szerint az újabb büntetőintézkedések nyolc észak-koreai bankot és az észak-koreai pénzügyi rendszerrel...
Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében.
A magyarországi vállalatok és lakossági ügyfelek fizetési morálja javult, a számlák 77 százalékát fizetik pontosan az ügyfelek, ami 2 százalékponttal jobb adat a tavalyihoz képest - derült ki az EOS csoport idei fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából, amelyet sajtótájékoztatón ismertettek kedden Budapesten.
A kamatok fokozatos emelése a leginkább megfelelő monetáris politikai megközelítés az inflációval kapcsolatos bizonytalanságok közepette - fogalmazott a Fed elnöke kedden Clevelandben, vagyis ismét megerősítette, az USA központi bankjának...
Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint a magyar gazdaság külső versenyképességét a forint nominális árfolyama mellett a gyors ütemű bérkiáramlás és az ebből eredő inflációs nyomás is károsíthatja, és ez a magyar jegybank jelenlegi enyhítési alapállásával szemben előbb-utóbb monetáris szigorítást tehet szükségessé.
A kamatok fokozatos emelése a leginkább megfelelő monetáris politikai megközelítés az inflációval kapcsolatos bizonytalanságok közepette - fogalmazott a Fed elnöke kedden Clevelandben, vagyis ismét megerősítette, az USA központi bankjának...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint Magyarországon a 2015-ös adatokhoz képest negyedével csökkentek az egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok száma.
A kisboltosok a bérek kifizetésére költik a legtöbbet. A multiknál jobban lehet keresni, és modern eszközök is vannak. A Tesco-ban és az Auchan-ban ugyanannyit lehetett keresni tavaly - írja a blokkk.com