Kósa Lajos nyilatkozata szerint eddig 19 nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be, és legalább ennyi vár még cégbejegyzésre. A kormány megkezdte a nyugdíjasok foglalkoztatásának adóterheinek csökkentését - írja a Világgazdaság.
Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke bejelentette pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói - írja az MTI.
A régebbi, kedvezőtlen hitelek kiváltásával több ezer forintot lehet spórolni havonta, érdemes több pénzintézet kínálatát összehasonlítani – mondta az MNB felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Magyarország nem támogatja Horvátország és Románia OECD-hez való csatlakozását – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
A globális pénzügyi válság óta nem tapasztalt mélypontra lassul a következő két évben a brit gazdaság növekedési üteme, és ezen az eddigi tapasztalatok alapján a font elvileg versenyképesség-javító meredek gyengülése sem segít - áll a brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) pénteken ismertetett új, felülvi
A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó, Nagy László is csatlakozott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország rád vár kampányához. A kiváló jobbátlövő Szegeden nőtt fel; akkor ritkán fordult meg a Balatonnál, de az élet úgy hozta, mostanában ezt a környéket mutatja be a csapattársainak vagy a külföldről érkező barátainak. Gyorsan tegyük
A bankvezérek szerint a jövőben megváltozhat a bankolás, és abban is egyetértettek a Közgazdász-vándorgyűlésen, hogy a mostani jövedelmezőségi szintet nem fogják tudni fenntartani.
A főváros és a megyeszékhelyek mellett kisebb vidéki településeken is megjelenést tervez a Pepco, amely a héten nyitotta meg századik üzletét Magyarországon.
Több Tesco-áruházat be kellett zárni, például Hatvanban, illetve óriási fennakadások vannak egyebek mellett Komáromban és a győri hipermarketben - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke...
A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet – közölte a munkáltató pénteken az MTI-vel.
Több Tesco-áruházat be kellett zárni, például Hatvanban, illetve óriási fennakadások vannak egyebek mellett Komáromban és a győri hipermarketben – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután az MTI-nek.
Augusztusban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,3 százalékkal, 176,6 pontra süllyedt az előző havi 178,9 pontról.
Siófok. A Balaton-parti apartmanház ötödik emeletének erkélyéről lenyűgöző kilátás nyílt a sima, csillogó víztükörre, amely felett egy-egy sirály éppen a reggelijére vadászott. Az időre nem lehetett panasz, mintha ajándékba kaptuk volna az augusztus utolsó napjainak melegét.
Hétfőtől három napos akció keretében kiemelten ellenőrzi majd a biztonsági övek használatát a rendőrség - olvasható a police.hu oldalon. A rendőrség 2017. szeptember 11. és szeptember 13. között a passzív biztonsági eszközök használatát...
A régebbi, kedvezőtlen hitelek kiváltásával több ezer forintot lehet spórolni havonta, érdemes több pénzintézet kínálatát összehasonlítani – mondta az MNB felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Vidd fel gyalog a bevásárlószatyrodat, te vén szennyvízláda! A Fidesz most billentette meg végleg a médiaegyensúlyt, mert egyetlen, névtelen origós szerzőt kivéve mindenki más abbahagyja az újságírást, még ma.
Augusztusban 2008 októbere, a pénzügyi krízis óta a legalacsonyabb szintre csökkent a kanadai munkanélküliség – derül ki a kanadai statisztikai hivatal pénteki közléséből.
Kampányt indít az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a laikus újraélesztés elsajátítására: budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatást tartsanak - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
A francia csalás elleni hivatal azzal vádolja a Peugeot Citroen Csoportot, hogy közel 2 millió olyan gépjárművet adott el, amelyeket a kibocsátási értékek manipulálására lehetőséget adó szoftverrel szereltek - írta péntek délután...
Csúnyán alulteljesített ma a magyar tőzsde, de nem volt egyedül. Ma sincs igazán jó hangulat a tőzsdéken, az európai részvények jelentős részét állítólag az erős euró, az amerikai tőzsdéket a hurrikánveszély nyomasztja.
Nem reális, hogy ilyen alacsony kamatkörnyezetben sikerül olyan kiemelkedő profitot elérni, mint 2016-ban - vélik a magyar banki vezetők. Nagy kihívást jelent a digitalizáció mellett az ügynöki tevékenység újbóli elterjedése és az, hogy az emberek egyre inkább a hosszú távra rögzített törlesztőrészletű hiteleket választják. És persze azt, hogy az i
Számos híresség ingatlana sérült meg a Karib-tenger térségében most tomboló Irma miatt, többek között Donald Trump amerikai elnöké is. Volt olyan milliárdos, aki a helyszínen vészelte át a hurrikánt.
Az legtöbb könyveléssel, adótanácsadással foglalkozó vállalkozást tömörítő egyesület, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete elnöksége javaslatokat, észrevételeket juttatott el az adózás rendjéről szóló tervezettel kapcsolatban a gazdasági tárcához. Zara László, a szervezet elnöke elmondta, hogy bár a jogszabály-módo
Forgalomkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban a Wizz Air Budapest Félmaraton futóverseny miatt vasárnap, délelőtt lezárják egyebek mellett a Lánchidat és a Szabadság hidat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Pénteken egységes irány nélküli kereskedést láthatunk csak az Egyesült Államokban, az S&P 500 és a Nasdaq értéke csökkent, míg a Dow Jones erősödik. Az olaj és az arany világpiaci ára viszont csökken a hét utolsó kereskedési napján....
Az első reakciók alapján hatalmas támogatottsága van a Tescónál a sztrájknak – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) Tesco alapszervezetének elnöke pénteken délután az MTI-nek.
Tizenegy merényletet hiúsítottak meg idén a hatóságok Franciaországban, ahol továbbra is jelen van a fenyegetettség - mondta pénteken Gérard Collomb belügyminiszter a francia titkosszolgálatok új vezetőjének, Laurent Nuneznek a beiktatása alkalmából.
Magyarország egyelőre afelé halad, hogy a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által egyeztetés nélkül bemutatott ötféle EU-integrációs forgatókönyv közül a másodikat, az integrációban való visszalépést választja, miközben valójában...
A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni - közölte a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Az Egyesült Államok felé közeledő Irma hurrikán veszélyeire figyelmeztette a floridaiakat pénteken Donald Trump amerikai elnök. Trump maga is komoly veszteséget szenvedett el, Irma ugyanis lerombolta 11 hálószobás villáját Saint Martin...
A vállalat a pénteki tőzsdezárását követően jelentette be, hogy a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának határozata alapján "A" sorozatú, dematerializált törzsrészvényei 0,91 százalékos súllyal bekerülnek a BUX kosárba. A BUX...
A vállalat a pénteki tőzsdezárását követően jelentette be, hogy a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának határozata alapján "A" sorozatú, dematerializált törzsrészvényei 0,91 százalékos súllyal bekerülnek a BUX kosárba. A BUX...
A Tesco áruházak 10 százalékát kellett bezárni, a sztrájk miatt kieső munkaerő pótlására a vállalat diákmunkát rendelt a törvényi előírásokkal összhangban – közölte az áruházlánc sajtóosztálya pénteken kora esete.
Környezetbarát klórüzem épül a BorsodChem Zrt.-ben, a beruházás mintegy 100 millió euróba kerül, ehhez a kínai Wanhua Industrial Group Co. Ltd. tulajdonában lévő vegyipari társaságnak 79 millió euró hitelt biztosít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. - az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a cég székhelyén, Kazincbarcikán.