Egyértelműen emelkedő képet mutatott augusztusban a mezőgazdasághoz kötődő cégek tőzsdei árfolyam-mozgása. A 24 vizsgált cégből 18 kurzusa emelkedett az elmúlt hónapban.
Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót pénteken Balatonkenesén, a Balaton Boat Show rendezvényének részeként tartott konferencián. A Nemzeti Hidrogén-technológiai Platform szervezésében tartott rendezvényen a platform irányítóbizottságának elnöke elmondta: a hidrogénüzemű üzemanyagcelláké a jövő a közlekedésben
510 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, az elhunytak száma így 624 főre emelkedett, 3952-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 3316 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
Stagnált a forint ma reggelre Szombat reggel 8 órára lényegében stagnált a forint az euróval szemben és így maradt 360 forint és 17 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 304 forintba és 23 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva stag
Egykor még a Berkshire Hathaway volt a Wells Fargo legnagyobb részvényese, mostanra azonban Warren Buffett cégének is elege lett az amerikai bank sorozatos botrányaiból, így jelentősebb részesedéstől szabadultak meg a pénzintézetben – számol be a hírről a Bloomberg.
510 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, az elhunytak száma így 624 főre emelkedett, 3952-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 3316 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak
A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken Budapesten az Építők napi díjátadón.
Szeptember 10-től Aha!Brainstore online meetup sorozatot indít az Antenna Hungária, hogy az elmúlt években felhalmozott gyakorlati tudást és tapasztalatot megossza az innovációra és új gondolatokra nyitott szakértőkkel, startupperekkel. Három eseményen, három téma szereplői mondják el a saját történeteiket és engednek bepillantást a színfalak mögé.
Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla - közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Észak-Korea kormánya kemény büntetéseket tervez kiszabni több hivatali személyre is, miután az ő kudarcukkal magyarázzák az Észak-Koreában pusztító tájfunok okozta nagy veszteségeket – írja a Reuters.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
Felügyeleti fellépéssel nézhetnek szembe a dán és holland nyugdíjalapok, mivel az utóbbi időben egyre inkább a rövid távú hozamszerzésre összpontosítottak, a hosszabb távú célok pedig háttérbe szorultak. A felügyelet szerint ez nincs jól így – számol be a hírről a Bloomberg.
"A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal
A nonprofit világra – nevéből is adódóan – hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint az üzleti élettől távoli szervezetekre. Az eltérő motivációk miatt a közösségek a forprofit szervezetek működési mechanizmusait is sokszor tagadják. Pedig ezek a szervezetek is tudnak hasznosítani sok olyan elvi és gyakorlati megközelítést, ami sikerre viheti küldetés
A Fed tegnap bejelentette, hogy hibás számítás miatt tévesen írt elő magasabb tőkeképzést a Goldman Sachsnak és a Morgan Stanleynek az idei stressztesztek során – számol be a hírről a Financial Times.
A nyári hónapok alatt 25-30 százalékkal esett vissza az autópiac forgalma a koronavírus-járvány miatt az előző év azonos időszakával összehasonlítva - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
A puhításokról szóló kormányrendelet a schengeni térségben elvégzett korona-tesztek, az üzleti utak és a kulturális szféra dolgozóinak mobilitása területén pontosít.
A fiatalok közel 40 százaléka gondolja úgy, hogy túl sokat tartózkodik a virtuális térben - ismertette az InfoRádióban Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista egy, a karantén alatt készített felmérés eredményét.
A nyári hónapok alatt 25-30 százalékkal esett vissza az autópiac forgalma a koronavírus-járvány miatt az előző év azonos időszakával összehasonlítva - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére nemrég egy forradalmi fejlesztésről számolt be, amelynek teljes körű elemzése még nem időszerű, hiszen valójában még keveset tudunk az új agyimplantátumról, amelyet a Neuralink fog gyártani. Ennek ellenére talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány évtized múlva, a mára visszatekintve azt fogjuk mondani, hogy 2
A nyári hónapok alatt 25-30 százalékkal esett vissza az autópiac forgalma a koronavírus-járvány miatt az előző év azonos időszakával összehasonlítva - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Spanyolország legnagyobb hazai piacra fókuszáló bankja jöhet létre, miután kiderült, hogy a CaixaBank és a Bankia fúzióról tárgyalnak – számol be a hírről a Financial Times.
A puhításokról szóló kormányrendelet a schengeni térségben elvégzett korona-tesztek, az üzleti utak és a kulturális szféra dolgozóinak mobilitása területén pontosít.
Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla - közölte maga az üzletember és felesége. A vagyonról egyelőre nincs szó.
Chicagóban a búza kurzusa 0,3 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal lett drágább. A repce árjegyzése is enyhén 0,1 százalékkal emelkedett. Európában a kukorica ára és a malmi búza kurzusa csökkent a következő határidőre, de a takarmánybúza és a repce ára emelkedett.
A Magyar Autóklub internetes kérdőívét kitöltő, döntően budapesti autósok többsége nem ért egyet a megengedett maximális sebesség általános és egységes csökkentésével – írja az Infostart.hu. Az ideiglenes kerékpársávok kialakításának megítélése azonban már korántsem ilyen egységes.
A Budapesti Közlekedési Központ Békásmegyer nyugati részén a III. kerületen belüli kapcsolatok bővítése és a kiszámíthatóbb közlekedés érdekében a hálózat fejlesztését tervezi. A fejlesztési javaslatával kapcsolatban 2020. szeptember 10-ig várja az érintett lakosság, illetve a térség közvetlen környezetében közlekedők véleményét - írja a BKK közlem
Napjainkban mikro-, kis- és középvállalkozások tízezrei küzdenek azzal a problémával, hogy nem tudják megfelelően optimalizálni a költségeiket. Ez az állapot leginkább annak tudható be, hogy kiszolgáltatottak a nagyobb piaci szereplőknek, ugyanakkor számos olyan innovatív lehetőség kínálkozik már számukra is, melyek egyszerre csökkentik a kiadásoka
Hamarosan a környezetvédelmi és energiahatékonysági minősítések mellett a járványvédelmi megfelelőségről szóló tanúsítványt is vitrinjükbe tehetik az irodaházak.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
A durva személyforgalmi korlátozások már életbe léptek Ferihegyen is, de a teheráruk fuvarozói még jól tartják magukat. Kritikus hetek jönnek, minden szállítmány fontos a gazdaság egésze szempontjából.