Mobilra érkező üzenetekben (sms) szereplő hivatkozás segítségével próbálnak legújabban a csalók adatokat lopni a gyanútlan felhasználóktól. Az üzenetben szereplő hivatkozás egy hamis biztonsági frissítésről szóló weboldalt nyit meg. Az eszköz akkor fertőződik meg, amikor rákattintunk a hamis biztonsági frissítés telepítésére.
A világ egyik legnagyobb pénzátutalási vállalata, a MoneyGram International október 6-án jelentette be, hogy partnerkapcsolatba lépett a Stellar Development Foundationnel és a Circle-el. A sajtóközlemény szerint a partnerség “lehetővé teszi az USDC-t használó fogyasztók számára a helyi pénznemben történő készpénzfinanszírozást…
Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, ötödször választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Axel Springer Magyarország CEO-ját. A közgyűlésen a leköszönő vezetőség beszámolt az elnökség elmúlt időszakban végzett munkájáról, az írott sajtó gazdasági- és jogi környezetét érintő változásokról. Az Egyesület ezúton is köszöni
A digitális offenzívában megjelenő újabb és újabb megoldások népszerűek és egyre inkább beépülnek a hétköznapjainkba, hiszen a mesterséges- és emberi intelligencia szoros együttműködésében van a jövő. A cél, hogy ahol lehetséges, ott teljesen képesek legyünk automatizálni a folyamatokat – derül ki a K&H előrejelzései alapján.
A Tether CEO-jának profilja eltűnt a Twitterről – vélhetően ő maga, vagy a kezelője törölte a profilt. Az igazgató, Jan Ludovicus van der Velde profilja a @urwhatuknow nick alatt volt megtalálható. Utolsó tweetje október 4-én íródott és pont a Bloomberg…
A Google úgy döntött mégsem fog közvetlenül banki szolgáltatásokat nyújtani a felhasználóinak és helyette inkább pénzügyi szervezeteknek fog digitális megoldásokat fejleszteni. A döntés előzménye, hogy a volt alelnök, aki eddig személyesen felügyelte a projektet, márciusban otthagyta a céget és saját fintech vállalkozásba fogott. Azóta Google alkal
Valósággal kilőtt a mai kereskedésben a PannErgy árfolyama, 11 százalékos pluszba lendültek a részvények és a harmadik legnagyobb forgalmú papír ma a magyar tőzsdén.
A kormány egy tegnap közzétett határozatban elfogadta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) projektjavaslatát és összesen nettó 980 millió forint európai uniós támogatásban részesítette a hiányzó budapesti vasúti megállók előkészítésére indult projektet - tette közzé közösségi oldalán Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója.
Az év első kilenc hónapját az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2292,0 milliárd forintos hiánnyal zárta - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Ma is egészen hullámvasútszerű árfolyammozgást láthatunk az európai gázpiacon, a holland TTF tőzsdén reggel 10 százalék feletti pluszban is állt a novemberi határidős árfolyam, de a délutáni órákra ismét 100 euró alá süllyedt az európai földgáz ára.
Az idei első félévben a tavalyihoz hasonlóan kevesebb termékmegjelenítés szerepelt a televíziókban, és a piac még mindig gyengébb az előző évekhez képest – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén elfogadott új tanulmányából. Szállodákat, egészségügyi szolgáltatásokat és a vendéglátóipart hirdette a legtöbb
Január elsejétől 20 százalékkal emelkedik a szociális szektorban dolgozók fizetése - ismételte meg Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli bejelentését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Országos médiakampányt indít a Kiváló Minőségű Élelmiszer (Kmé) védjegy népszerűsítése érdekében az Agrármarketing Centrum (Amc) az Agrárminisztérium (Am) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével. A kommunikációs kampányt több nagyívű fejlesztés, például online pályázati rendszer létrehozása és az információs felülete
Tatán négyszáz millió forint ráfordítással egy ezer négyzetméteres inkubátorház épül, mely kezdő vállalkozások számára kínál irodai és gépipari szolgáltatásokat. Michl József tájékoztatása szerint az inkubátorházban kialakítanak egy több részre osztott irodaegyüttest, valamint egy négy férőhelyes open-office jellegű közösségi irodát, egy tárgyaló
Az év első kilenc hónapját az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2292,0 milliárd forintos hiánnyal zárta – közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
A szeptemberben lezajlott országos kompetenciamérés első eredményei meggyőzően igazolják, hogy a kormány szakképzési stratégiája működik. A legutóbb beiskolázottak jobb osztályzatokkal érkeztek az intézményekbe, mérési eredményük matematikából sokkal kedvezőbb a korábbi évfolyamokénál - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Mini
Évek óta egyre többet hallani világszerte a társadalmi felelősségvállalás szükségességéről. Ez a gondolat mostanra a befektetési piacot is elérte. Az úgynevezett ESG (environmental, social, governance) típusú befektetéseknél a portfóliómenedzserek gyakorlatilag pozitív diszkriminációt alkalmaznak: nyíltan vállalják, hogy azokat a cégeket részesíti
Az elemzők azt latolgatják a mai magas inflációs adat után, hogy vajon a jegybank monetáris politikája a szeptemberi 15 bázispontnál erőteljesebb szigorítással reagál-e az év végéig kirajzolódó folyamatokra a decemberi Inflációs jelentés előtt.
A gázárak a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára Magyarországon, a földgázellátás biztonságát szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, valamint a frissen megkötött, hosszútávú gázszerződés - jelentette ki pénteken Brüsszelben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia-
Magyarország is csatlakozik a globális társasági minimumadóról szóló nemzetközi megállapodáshoz - jelezte pénteken újságíróknak nyilatkozva Varga Mihály. A pénzügyminiszter később egy rövid videóban is összefoglalta, hogy milyen módosítások történtek az eredeti megállapodáshoz képest, amelyek Magyarország számára kedvezőek.
Igaz, hogy ma van a tojás világnapja, de most bemutatjuk a Nestlé újdonságait is: növényi eredetű tojás- és garnélarák-helyettesítő termékekkel bővül a vegán kínálat.
Ki kell tartani a rezsicsökkentés mellett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő rámutatott: számos európai országban alakult ki rezsiválság, miután a brüsszeli bürokraták szerint úgy érhető el az átállás a megújuló energiákra, ha emelkednek az árak. Szándékosan emelik az
A gazdaság gyorsan vissza tudta nyerni azt a növekedési képességét, amellyel a járvány előtt rendelkezett, idén várhatóan 7-7,5 százalékkal, jövőre 5,5-6 százalékkal növekedhet a GDP - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán Budapesten.
A gázárak a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára Magyarországon, a fölgázellátás biztonságát szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, valamint a frissen megkötött, hosszútávú gázszerződés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért fe
Új tornacsarnok épül csaknem egymilliárd forintból, társaságiadó-felajánlásokból és önkormányzati önerőből a kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
Kifejezetten csomagszállításra alkalmas Opel Combo Cargo kishaszongépjárművel bővítette flottáját a Mol Limo, a zárt furgonok segítséget nyújthatnak költözéshez vagy nagyobb bútorok szállításához is - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
Az első félévben a tavalyihoz mérve kevesebb termékmegjelenítés szerepelt a vizsgált televíziókban, és a piac még mindig gyengébb az előző évekhez képest - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa legutóbbi ülésén elfogadott új tanulmányából, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
A Portfolio energetikai konferenciáján, az Energy Investment Forum 2021 rendezvényen beszélgettünk Torda Balázzsal, az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. vezérigazgatójával a cégcsoport portfóliójának szélesítéséről, a lehetséges növekedési területekről és az energiaárak emelkedésének hatásairól.
2021. január elsején lépett életbe az őstermelők és a családi gazdaságok működését szabályozó új jogszabály. A Nemzeti Agárgazdasági Kamarát kérdeztük, hogy milyen tapasztalatok gyűltek össze az elmúlt hónapok során.