2021 szeptemberében 10 795 használt lakás cserélhetett gazdát az ingatlan.com becslése szerint, ami 15 százalékkal marad el a tavalyi szinttől. Az új lakások piacán viszont majdnem 50 százalékkal bővült a kínálat, és az érdeklődések is 40 százalékkal élénkültek. A fentiek alapján egyre inkább szélesedik a lakáspiaci szakadék a használt és új lakáso
A vártnál sokkal kisebb mértékben nőtt a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban szeptemberben. Ez az a mutató, amelyet az infláció mellett az amerikai jegybank figyel, és a szeptemberi ülés során a javuló foglalkoztatottsággal indokolta, hogy miért lesz szükség az eszközvásárlási program kivezetésére.
A pandémiát átmenetileg hátrahagyva, a gazdasági visszaesésből kilábalva a budapesti bevásárlóutcák is az éledezés jeleit mutatják. A budapesti bevásárlóutcák programban részt vevő 195 üzlet közül már csak 16 tart zárva - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pénteken az MTI-vel.
Október 8-án Dudás Róbert (Jobbik) országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés rendszerének átalakításáról.
A kabinet 2022. június 30-ig meghosszabbítja a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot - jelentette be a kormány Facebook-oldalán közzétett pénteki videóüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A napraforgótermés mennyisége és minősége romlik, megjelent a repceperonoszpóra, a szőlőt pedig még mindig veszélyezteti a szürkepenészes rothadás. Az Agroinform.hu 2021. évi 40. heti növényvédelmi előrejelzése.
Egyfolytában zajlanak a hadgyakorlatok az iráni-azeri határ mindkét oldalán. Teherán leszögezte az azeri nagykövetnek, hogy „nem tűri el a cionista rezsim jelenlétét a határai mentén”. De mit akar valójában Irán? Káncz Csaba jegyzete.
A Reuters hozta nyilvánosságra, hogy az ír cégjegyzék szerint a Binance három új céget regisztrált az országban. A hírügynökség megkérdezte a Binance vezérigazgatóját, Chanpeng Zhao-t is, aki megerősítette, hogy Írországban is nyitni szeretne egy központot. Utalt arra is, hogy operatív…
Számítani lehetett az infláció szeptemberi felpattanására, és az elemzők azt latolgatják, vajon a jegybank monetáris politikája a szeptemberi 15 bázispontnál erőteljesebb szigorítással reagál-e az év végéig kirajzolódó folyamatokra a következő Inflációs jelentés előtt.
NAPI A Morgan Stanley részvényeinek egyelőre nem sikerült olyan látványosan kilábalni a múltheti korrekcióból, mint sok más papírnak: jól látható, hogy a 99.00-100.00 dolláros sávban mozog a grafikon. A bullish kereskedőket segítheti az EMA(50)-es mozgóátlag, ami stabil támaszként funkcionál egyelőre, és várhatóan északi irányba tereli a grafikont
Mindössze 3 m szállítási szélességgel halad: ami a Krone Big X 480–630 sorozatú önjáró silózóknál már 2013 óta lehetséges volt, az mostantól az első tengelyen található 680/80 R38 méretű gumiabroncsok révén a Big X 680–1180 modelleknél is megvalósul. Ez azt jelenti, hogy ezek az önjáró silózók a szállítási szélesség tekintetében nem igényelnek külö
Elkerülhetetlen a termelékenység jelentős emelés, a digitalizáció általánossá tétele, hogy a magasabb hozzáadott értéket termelő ágazatok felé léphessünk, így ellensúlyozzuk a külföld felé fennálló kitettségünket - hangzott el a Magyar Közgazdaság Társaság és a Költségvetési Tanács közös konferenciáján, ahol a vállalkozások eladósodottságáról is sz
Kína keleti tartománya, Jiangsu bejelentette, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) és több más közbiztonsági és informatikai hatóság két héttel ezelőtt közösen kiadott közleményére válaszul lecsap a kriptobányászokra. A Jiangsu Communications Administration közölte, hogy megerősíti a kriptobányászattal kapcsolatos tevékenységekkel…
NAPI A lefelé tartó ékből kitört az előző héten a részvény árfolyama, ezzel pedig komoly lendületet kapott a grafikon. Ennek köszönhető, hogy historikus maximumon találjuk a Netflixet, és egyelőre nem valószínű, hogy fordulat érkezne a papír piacára. Bár a Bollinger-szalag lassíthatja a trendet, némi korrekció után folytatódhat az északi irány. Tám
NAPI Egy duplaalj alakult ki a Dow Jones index árfolyamában, köszönhetően annak, hogy a múlt heti mínuszos napok után hamar felpattant a grafikon a 33800 pontos szintről. A további emelkedést segítheti, hogy az EMA(50)-es mozgóátlag ellenállása elesett, így szabad lehet az út felfelé, és akár ismét megcélozható a 36000 pontos szint, és azzal együtt
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel augusztusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
A részvényindexekkel való kereskedés egyre elterjedtebbé válik, gondoljunk csak az indexkövető alapok (ETF-ek) népszerűségére. De mi a helyzet a magyar tőzsdeindexszel? Hogyan kerülhet be egy vállalat, és mely cégek a fő mozgatórugói jelenleg a BUX árfolyamának? A napokban történelmi csúcsra érő BUX indexet járjuk körül!
Bár már beköszöntött az ősz, az igazi nagy hidegek szerencsére még váratnak magukra, így egyáltalán nincs még késésben, aki most szeretne fűtéskorszerűsítésbe fogni. Kétrészes cikksorozatunk előző részében már bemutattuk a kondenzációs kazán és a különböző hőszivattyús rendszerek előnyeit és hátrányait, most nézzük, milyen modern elektromos fűtések
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel augusztusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Október 5-i tájékoztatójuk szerint a NAV 2021. októberétől az elektronikus tárhelyen keresztül tájékoztatja a cégeket arról, ha sikertelen az online számláikkal kapcsolatos adatfeltöltés. Ezzel egy régi kifogást orvosolnak, hiszen többször előfordult, hogy hiba miatt az online számla adatszolgáltatás sikertelen volt, de erről a cégek nem, vagy csak
Czinkóczi Sándor, Halász Júlia és Szász Zsófi a kiszáradástól különösen sújtott Homokhátságon élő gazdák küzdelmét bemutató riportjukért kapta a díjat.
A FŐTÁV folytatni kívánja a belváros távhőellátására és a hőkörzetek összekapcsolására irányuló projekteket. Vannak csatlakozók is, és a társaság szerint örvendetes, hogy többségük magánfejlesztés, ahol látják a távhő nyújtotta előnyöket.
2021. októberétől Bélai Krisztina a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) ügyvezető igazgatója. A szakember 5 év németországi stratégiai kommunikációs konzultációs munka után tért vissza Magyarországra. A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség, valamint a Magyar Édességgyártók Szövetsége főtitkáraként szerzett tapasztalatot egy nonprofit szer
0 forintos díjakat, gyors és kényelmes mobilos ügyintézést, valamint a telefonnal történő fizetés lehetőségét preferálják a legjobban a 18-25 év közötti fiatalok a Raiffeisen Bank friss felmérése szerint.
Augusztusban az export euróban számított értéke 5,2, az importé 16,0 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A külkereskedelmi mérleg 811 millió euróval romlott és 467 millió euró deficitet mutatott a júliusi 210 millió euró hiány után - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jövő hétre hűvösebb időjárást jeleznek előre Európa-szerte, amellyel a fűtési igény is várhatóan növekszik majd, ez pedig fokozhatja a nyomást a már egyébként is feszült energiapiacokon, ahol az árak rendkívül nagy mozgást mutatnak - írja a Bloomberg.
A Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni. Bevallásokat azonban nem nyújtott be és adót sem fizetett a netes kereskedés után, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is kopogtattak nála. K
A gazdaság gyorsan vissza tudta nyerni azt a növekedési képességét, amellyel a járvány előtt rendelkezett, idén várhatóan 7-7,5 százalékkal, jövőre 5,5-6 százalékkal növekedhet a GDP - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán pénteken Budapesten.
Országos médiakampányt indít a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy népszerűsítése érdekében az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közreműködésével.
Írország megemeli a társasági adót az országban tevékenykedő nemzetközi nagyvállalatok számára az OECD globális minimális társasági adóról tett kezdeményezésére.