Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé márciusi közgyűlésén a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete. Az egyesület elnöki tisztsége a posztot két éven át betöltő Dr. Ryszka Sambor megbízatásának lejártával üresedett meg, aki a továbbiakban egyéb teendői miatt már nem kívánta jelöltetni magát. Az újonnan választott elnök megbízatása két évre
Gazdaságilag megalapozatlannak minősítette a romániai üzemanyagpiacon pánikot keltő jelentős áremeléseket, és drasztikus szankciókat helyezett kilátásba csütörtökön Nicolae Ciuca miniszterelnök. Csütörtökre többnyire eltűntek a sorok a romániai benzinkutak elől, a román-magyar közúti határátkelőkön azonban több órás sorok várakoznak, mivel - az ukr
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK TechLab programja idén is megszervezi egyetemistákat megszólító eseményét, egy 24 órás innovációs ötletverseny keretében.
A háborús konfliktus miatt Oroszországra kivetett uniós és egyéb szankciók miatt körülbelül 200-300, több milliárd forintos éves forgalommal rendelkező magyar cégnek kell új lehetséges vevőket és beszerzési forrásokat keresniük. Ez közvetve százezer magyar család megélhetését érinti.
Összesen több mint 1 milliárd forint értékben vásárolt tegnap a tőzsdén OTP-részvényeket Csányi Sándor szingapúri alapja és a Nagy György igazgatósági taggal szoros kapcsolatban álló Ho-Me 2000 Kft. – derül ki a BÉT-en publikált közleményekből.
A Wine Paris 2022 kiállításon a francia borok mellett az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt mutató külföldi pincészetek kínálataival is megismerkedhettek a nemzetközi borkereskedők és az érdeklődők. 2022-ben elsőként érte hazánkat az a nagy megtiszteltetés, hogy egy magyar borászat, a Jammertal Borbirtok képviseltethette magát az eseményen.
A Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán kialakításra került a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ, ahol a kutatás-fejlesztési tevékenységek mellett új, eszközparkkal felszerelt kutatási létesítmények is épültek. Emellett a Bábolna Tetra Kft. valamint a Dalmand Zrt. (Bonafarm Mezőgazdaság) több telephelyén is bővült a ku
Ma délután 13:45-kor tette közzé az Európai Központi Bank kamatdöntő üléséről szóló közleményét, a várakozásoknak megfelelően nem változott az irányadó kamat, az eszközvásárlási program kivezetését viszont felgyorsították. Christine Lagarde EKB-elnök élőben beszél.
A Twitter elindította a közösségimédia-szolgáltatásának a Tor internetböngészőhöz igazított verzióját, amely az állami megfigyelés ellen hivatott védeni a felhasználókat.
A szabálytalankodók és az ideges, türelmetlen, agresszív sofőrök bosszantják leginkább a magyar autós társadalmat, 10-ből 6 autós ettől érzi magát stresszesnek az utakon - derült ki a Cristo autós alkalmazás megbízásából, a Pulzus kutatócég által készített reprezentatív kutatásból. Az utak rossz minősége vagy a lassú haladás szintén sok autósnak ok
Ma délután tette közzé az Európai Központi Bank kamatdöntő üléséről szóló közleményét, a várakozásoknak megfelelően nem változott az irányadó kamat, az eszközvásárlási program kivezetését viszont felgyorsították. A közleményben bejelentették, hogy az APP kivezetése után sor kerülhet a kamatemelésre, de Christine Lagarde elnök a sajtótájékoztatón má
Három, a mikrovállalkozások számára is fontos határidő jön márciusban, amelyet nem érdemes halogatni ‒ hívta fel a figyelmet Dr. Mucsi-Szabó Brigitta, a BDO Magyarország Adótanácsadó Kft. szakértője. Az érintetteknek a Hipa és a gépjárműadó mellett a szintén kötelező iparkamarai hozzájárulással is foglalkozniuk kell.
Bár néhány hete a legsúlyosabb, vörös besorolást kapta az összes uniós ország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól, ehhez képest egyre több helyen enyhül a járvány – derül ki a ma publikált, heti szinten megjelenő járványhelyzet-térképről.
Tarkón csapta a villanyautó-gyártókat az alapanyagok drágulása és hiánya, emiatt pélául a Tesla ismét árat emelt, Mindez megnehezíti és jelentősen lassítja az elektromos átállást.
A brit kormány befagyasztotta hét orosz oligarcha, köztük Roman Abramovics vagyonát. Ez azt is jelenti, az orosz üzletember egyelőre nem tudja eladni a Chelsea-t és a londoni fociklub gyakorlatilag cselekvőképtelenné vált.
„A hazai az igazi” a szlogenje a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2022. évi kampánysorozatának. Célja, hogy a hazai eredetű, ellenőrzött, megbízható termékekről szóló üzenetet eljuttassa a fogyasztók mind szélesebb köréhez, ezzel is segítve őket a tudatos vásárlásban. A legfrissebb statisztikák szerint több mint 210 cég közel 5000 terméke jogosult a Ma
A korrupcióellenes magánhadjáratával országos hírnévre szert tett független országgyűlési képviselő úgy látja, a választás nem lesz tiszta, de van esélye az ellenzéki összefogásnak. A tét pedig a lopás megállításán túl az is, hogy Kelethez vagy Nyugathoz akarunk-e tartozni. A Márki-Zay Péter által korrupcióellenes tárca nélküli miniszternek kijelöl
Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások – közölte az OBA az MTI-vel.
Idén újra jelenléti képzéssel indul a BME Z10 öthetes Akcelerátor Programja, melyre 2022. március 18-ig várják a szervezők a fiatal tehetségek jelentkezését. A képzést lezáró Demo Day 2022 május közepén lesz, ahol a Hiventures befektetési bizottsága hoz döntést arról, hogy mely startupok kapnak egyenként 15 millió forintra befektetési ajánlatot.A b
A tegnapi emelkedést komoly mínuszok követik ma Európa vezető tőzsdéin, elsősorban a háborús hírek mozgatják a piacokat. Szektor szinten kimondottan rosszul megy a nagybankok és az autógyártók részvényeinek.
Könnyebben és szélesebb körben juthatnak idén állami támogatáshoz a magyarországi vállalkozások – derült ki az EY és a Pénzügyminisztérium közös online rendezvényén. Idehaza egyre népszerűbbek a fejlesztési kedvezmények, amelyek hatékony felhasználásához a cégeknek érdemes már a beruházás megkezdése előtt jelezni a támogatási igényüket.
A fogyasztói árak éves szinten 7,9%-kal ugrottak meg az Egyesült Államokban meg, ami a leggyorsabb ütem 1982 januárja óta - közölte a munkaügyi minisztérium. Januárban 7,4%-os volt az infláció A februári emelkedés közel harmadát az üzemanyagárak száguldása magyarázza.
Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé márciusi közgyűlésén a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete. Az egyesület elnöki tisztsége a posztot két éven át betöltő Dr. Ryszka Sambor megbízatásának lejártával üresedett meg, aki a továbbiakban egyéb teendői miatt már nem kívánta jelöltetni magát. A közgyűlés elismeréssel köszönte meg Dr. Ryszka
A világpiacon egyedülálló orvosi műszereket gyártó vállalkozás innovációban mindig is erős volt. Mára a gyártásszervezést és a minőségbiztosítást is lendületbe hozták.
Milyen süteménytrendek jellemezhetik a 2022-es évet? És vajon merre halad a cukrászipar? A Fazekas Cukrászdát üzemeltető cukrászmesterek szerint a Covid sajnos arra is kihatással van, milyen finomságok kerülnek a pult mögé.“Ahogyan számos szektorban, a cukrászatban is elmondható, hogy egyre fontosabb a minőség. Fokozatosan terelődünk az egyre termé
Az ünnepi hosszú hétvégén sem változik az időjárás, sőt hajnalonként még hidegebb lehet, többfelé mínusz 10 fok alatti minimumok lesznek. Ezzel együtt általában sokat süt majd a nap, érdemi csapadék nem várható
Napvilágot látott csütörtökön egy statisztika, amely szerint dollárban Oroszországban érnek immár a legkevesebbet a jövedelmek. A rangsor persze bizonyos szempontból csalóka.
Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 127,25 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi ülésén hozott döntése szerint. Nyerteseket hirdetett a Médiatanács a helyi és körzeti televízióknak szóló támogatási programjában a hírműsorok, közéleti
Rég nem látott mértékben drágultak az árupiaci termékek és nyersanyagok az orosz-ukrán háború hatására, amely tovább mélyíti az inflációs kockázatokat és globálisan veszélyezteti a gazdaságot az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint.