A 2022 februárjában Magyarországon mért 8,3 százalékos éves infláció az Európai Unió középmezőnyébe tartozik - nyilatkozta Nagy Márton a ma megjelent februári árindexről. Az eddig publikált európai uniós adatok alapján Magyarországnál magasabb februári inflációt mértek Litvániában, Észtországban, Belgiumban és Lettországban. Emellett az előrejelzés
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Legutóbb 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció –- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-val és Sophie Marceau-val a főszerepben. Március 18-án 16:45 órakor kezdődik a Toldi moziban a Horror F
A Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. még 2020 év elején döntött a szarvasmarha ágazatuk fejlesztéséről. A Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című, VP2-4.1.1.-20 kódszámú felhívásra beadott pályázati kérelmüket a hatóság támogatásra alkalmasnak minősítette.
Az utóbbi hetek gyengülése után a forint erősödött tegnap, azonban egyelőre kérdés, hogy ez már a fordulat jele, vagy csak a korrekció volt a piacon. Egyelőre ma is folytatódik a jó hangulat, de még így is 380 feletti eurójegyzéseket látunk.
A Hisense kínai központjában több mint 40 százalékos a női dolgozók aránya, amellyel a cég a globális női munkaerő-átlag feletti arányt tudhat magáénak.A Világgazdasági Fórum 2021-es Globális Nemek Közötti Szakadék Jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség több mint 135,6 évnyi távolságra van. A probléma kezelése érdekében az idei Nemzetközi Nőn
Az orosz hatóságok az egyre erősödő nemzetközi szankciók miatt radikális lépésre szánták el magukat és hat hónapra gyakorlatilag bezárták a készpénzes valutapiacot.
Éves szinten a tűzesetek több mint 25 százalékáért a villamos hibák felelősek, az Eaton védelmi készülékének legújabb, extra funkciókkal ellátott változata kompakt és teljes körű megoldást jelent. Az általánosan ismert és használt eszközöknél több képességet magába foglaló modell nemcsak fokozza az otthonok védelmét, hanem kényelmes megoldást is je
Az Amazon elindította új alkalmazását, amely a rádiózást igyekszik visszahozni és formabontó köntösbe bújtatni, azáltal, hogy lehetővé teszi a felhasználóinak, hogy műsorokat gyártsanak, és zenelejátszás közben beszélgethessenek a hallgatóikkal.
Mentőakciók kellenek az érintett hazai vállalkozásoknak - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Orosz Tagozatának elnöke a Világgazdaságnak.
Az AMC Networks International CNE marketing és kommunikációs igazgatósága új kommunikációs vezetővel bővült. Ruska Viktória a hazai piac mellett a környező országok tartalmi kommunikációját, pr és közösségi média területeit irányítja. A szakember a DIGI/Invitel távközlési szolgáltatótól érkezett, ahol szintén hasonló tisztséget töltött be, azt me
Az olasz UniCredit közölte, mintegy 7,4 milliárd eurós leírásra kényszerülne, ha a legrosszabb forgatókönyv szerint az orosz kitettségét teljesen le kellene írnia - írja a Reuters.
A magyar-ukrán kettős állampolgárok eddig is korlátozás nélkül tudtak dolgozni Magyarországon, most viszont már a menekülő ukrán állampolgárok elől is elhárult az akadály, hogy nálunk vállaljanak munkát – írja az Infostart.
A Versenyképességi Tükröt, amelynek célja a 2019-ben bemutatott 330 pontos Versenyképességi program megvalósulásának utókövetése, 2022-ben harmadik alkalommal jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank. A koronavírus-járvány által rendkívüli módon megnehezített körülmények ellenére a program javaslatainak összesített teljesülése a 2020. végi 34 százalékr
Közel százhatvan éves történelmére tekint vissza a Nokia az ország legjobb szoftverfejlesztőivel és tesztelőivel közösen, mégpedig egy online megmérettetés keretein belül. A versenyzők egy virtuális vonattal utazhatnak az időben a Nokia korszakain keresztül, az 1865-ös papírgyári kezdetektől egészen az 5G-technológia megjelenéséig. A résztvevők az
„Az Orosz Föderáció biztonsága és az ipar működésének folyamatossága érdekében” bizonyos árupiaci termékek és nyersanyagok exportjának és importjának betiltásáról írt alá elnöki rendeletet kedd este Vlagyimir Putyin. Az érintett termékek, illetve a tilalommal érintett országok körét, tehát a lényeges részleteket két napon belül dolgozza ki a kabine
Február vége óta egyre több ukrán menekült is keres albérletet a fővárosban, de a Rentingo elemzése szerint a háború hatása még nem érződik annyira a budapesti albérletpiacon.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felmérése szerint minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését. Ennek elkerülése érdekében megjelent az a jogszabály, ami kimondja, hogy a töltőállomásoknak ki kell szolgálniuk a 3,5 tonnát meg nem hala
Több műtétnél is hosszabbak a kórházi várólisták, mint tavaly ősszel – ez derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján elérhető adatokból, azt viszont az RTL Híradó alapján továbbra sem lehet tudni, hogy egy-egy műtétre most átlagosan mennyit kell várni. A problémára kormány is felfigyelt, az emberi erőforrások minisztere tegnap jele
Mi a menete a leszázalékolás megindításának, azaz a rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás igénylésének? Olvasói kérdésekre Széles Imre társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
Az utóbbi hetek gyengülése után a forint erősödött tegnap, azonban egyelőre kérdés, hogy ez már a fordulat jele, vagy csak a korrekció volt a piacon. Egyelőre ma is folytatódik a jó hangulat, de még így is 380 feletti eurójegyzéseket látunk.
Egy ulta-fenntartható londoni iroda finanszírozásáról számolt be az Allianz. A Victoria Street 105. alatti vegyes funciójú, de többségében irodaként szolgáló fejlesztést úgy tervezték, hogy minden szempontból megfeleljen az ESG keretrendszer kritériumainak.
A rezsicsökkentés intézkedései továbbra sem engedik, hogy az elszabadult európai áram- és gázárak megjelenjenek a hazai lakossági tarifákban: a gáz a legolcsóbb, az áram a második legolcsóbb volt Budapesten a vizsgált európai fővárosok között.
A fogyasztói árak 8,3 százalékkal emelkedtek februárban éves szinten. A hónap végén kezdődő háború még magasabb inflációs számokat hozhat el tavasszal.
Kimondottan jól teljesítenek ma Európa tőzsdéi, szektor szinten rendkívül jól megy a nagybankok és a légitársaságok részvényeinek. A BNP Paribas, a Lufthansa és az easyJet is 8 százalék feletti emelkedést produkált eddig, 7,7 százalékos pluszban van a holland ING.
„Egészen pontosan 2,41 százalékponttal emelkedett a legolcsóbb személyi kölcsönök THM értéke. Ez a drágulás egy 3 millió Ft összegű, 7 éves futamidejű kölcsön esetében 3 600 forint törlesztőrészlet emelkedést eredményezne, vagyis 7,9 százalékkal növekszik a havi fizetnivaló egyetlen hónap alatt.
Befogták azt a veszélyeztetett appennini barnamedvét, amely betört egy pékségbe az olaszországi Abruzzo tartományban. Juan Carritót, ahogy a közép-olaszországi Roccaraso falujának lakói elnevezték, egy "problémás állatoknak fenntartott" intézménybe vitték.
A januári 7,9 százalék után 2022. februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit; utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Szerdán adta át a Portfolio és a Vodafone a 2022-es Év Digitális Női Vállalkozója Díjat. A díjjal a Vodafone és a Portfolio célja, hogy felhívja a figyelmet a női vállalkozók munkájára, sikereire, és arra, mennyire fontos, hogy egy vállalkozás az online térben is megállja a helyét és éljen a digitalizáció adta lehetőségekkel, melyek sok esetben új
Az orosz-ukrán háború nem csak a forint árfolyamát érinti erőteljesen, de több ezer kis- és középvállalkozás kerülhet most akár a csőd közelébe is, ha nem kapnak támogatást hamarosan. Ráadásul már most el kell kezdeniük felkészülni a háború utáni helyzetre.
A vártnál magasabb, 8,3%-os februári inflációt mélyebben vizsgálva sem lesz derűsebb a kép a hazai árfolyamatokról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból és értékeléséből. A drágulás a termékek egyre szélesebb körét érinti, az alternatív inflációs mutatók is száguldanak.