Joe Biden amerikai elnök napokon belül aláírhatja azt az elnöki rendeletet, amely felvázolja az amerikai kormány stratégiáját a bitcoin és általában a kriptopénzekre vonatkozóan, középpontba helyezve a nemzetbiztonságot és a szabályozást – jelentette a Bloomberg. A rendelet az amerikai szövetségi ügynökségeket bízza meg a lehetséges szabályozási vá
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést végzett tagjai körében. Ennek eredménye alapján minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését. Ennek elkerülése érdekében megjelent az a jogszabály, ami kimondja, hogy a töltőállomá
A kedvezményes babaváró hitelből a program vége felé közeledve januárban minden eddiginél alacsonyabb összegben folyósítottak, a gyermekvállalási cél megszegéséhez pedig egyre magasabb büntetőkamatok társulnak. Ha a kamatok megugrása tartós marad, az 5 millió forintos büntetési tétel is eljöhet nyáron.
Ellátási problémák jöhetnek a magyar kutakon a következő hónapokban Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke szerint, aki arra figyelmeztetett, hogy a nagykereskedelmi árak további emelkedése esetén könnyen lehet, hogy a nagykereskedők nem fognak durva veszteség mellett üzemanyagot értékesíteni a hazai kutaknak.
Februárban is folytatódott a bérletidíj-növekedés a budapesti albérletpiacon, a hónap végén kitört orosz-ukrán háború egyelőre még nem érezteti a hatását – derül ki a Rentingo.com albérletpiaci elemzéséből, amely szerint a fővárosban átlagosan 162 ezer forintot kértek a bérbeadók februárban, amire legutoljára majdnem két éve, 2020 nyár elején volt
Többféle gyűjtéssel segíti az Auchan Magyarország az ukrajnai menekülteket. A hatékony fellépés érdekében a Magyar Vöröskereszttel működnek együtt, hiszen hazánk legnagyobb humanitárius szervezete a kezdetektől részt vesz az ukrajnai menekültek fogadásában és ellátásában a keleti határ mellett és Budapesten.Az Auchan Magyarország többféle gyűjtésse
Sorra jelentik be a világ nagyvállalatai, hogy kivonulnak az orosz piacról, felfüggesztik a helyi értékesítéseket és beruházásokat és elvágják oroszországi üzleti kapcsolataikat Ukrajna megtámadása miatt. De még vannak, akik kitartanak, vállalva a reputációs kockázatot és annak veszélyét, hogy célkeresztbe kerülnek és a fogyasztók haragjával, termé
A magas infláció miatt, soron kívüli nyugdíj kiegészítésre van szükség. A valóságos infláció és a nyugdíjemelés mértéke közötti növekvő különbségek komoly nehézséget jelentenek az idős emberek megélhetésének biztosításában - közölte a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület.
Az Egyesült Államok tőzsdefelügyeleti hatósága bűntető és polgári peres eljárást indított egy testvérpár ellen, akiket azzal vádolnak, hogy egy Ormeus Coin nevű kriptopénzzel lakossági befektetőket vertek át, akiktől összesen 124 millió dollárt sikerült kicsalniuk.
Bár a naptár szerint március közepe van, de az időjárás továbbra is télies képet mutat. Az utóbbi napokban is a nappali hőmérsékleti maximumok rendre nem érték el a 10 C0-ot, éjszakánként pedig borultságtól függően -5-10 fok alá süllyedt a hőmérséklet.
A februári, kifejezetten magas magyar inflációs mutató megjelenése után a közgazdászok megemelték az idei évre vonatkozó előrejelzésüket. Éves átlagban 7,5-9%-os áremelkedés is lehetséges a szakértők szerint. Az MNB-nek érdemben tovább kell szigorítania a monetáris politikát.
Sorra jelentik be a világ nagyvállalatai, hogy kivonulnak az orosz piacról, felfüggesztik a helyi értékesítéseket és beruházásokat és elvágják oroszországi üzleti kapcsolataikat Ukrajna megtámadása miatt. De még vannak, akik kitartanak, vállalva a reputációs kockázatot és annak veszélyét, hogy célkeresztbe kerülnek és a fogyasztók haragjával, termé
Az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók már most jelentős veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerint.
Rekordközeli, 59,2 milliárd forintos nyereséget ért el az Erste Bank 2021-ben, a piaci átlagnál alacsonyabb hitelnövekedés, de jobb költséghatékonyság mellett. A megtakarítási oldalon soha nem látott forrásbeáramlást tapasztalt a bank év elején, többek között a családi szja-visszatérítésnek köszönhetően, a hitelfelvétel területén azonban óvatosabbá
Magyarország negyedik legnagyobb hitelintézete közel 60 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2021-es esztendőt. Amely a terjeszkedés éve volt, megegyezett a Commerzbank és a Random Capital brókercég megvásárlásáról, valamint együttműködési megállapodást kötött a Deutsche Leasing Hungariával.
Egyetlen hónap alatt 2,1%-kal drágultak az élelmiszerek Magyarországon, az áremelkedés éves üteme pedig a januári 10,1%-ról 11,3%-ra emelkedett. Mindezt úgy, hogy közben több alapvető élelmiszer ára a kormányzati árstop hatására valóban jelentősen esett.
Tegnap megjelent a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport, mely a fővárosi új lakások piacát elemzi. Mint azt meg is írtuk, az átlagár újabb rekord szintre emelkedett miközben a négyzetméterár is rekordot döntött. A jelentés tartalmazza a lakások átlagos átárazását (áremelkedését) is, mely nagy mértékben eltér az előző negyedévben látottaktól - az
A felsőoktatási intézmény zöld átállását támogató stratégiai megállapodást írtak alá a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képviselői kedden, Budapesten.
A GLAMOUR márkánál vezeti be első paywall (fizetőfal) digitális termékét a Ringier Hungary kiadó (korábban Ringier Axel Springer Magyarország). Három különböző előfizetési csomaggal már letölthető a GLAMOUR Univerzum mobilapplikáció, amely a glossy tartalmak mellett kedvezményes vásárlási lehetőségeket kínál előfizetőinek. Generációt váltott a GLAM
Az elmúlt 10 évben Magyarország soha nem látott mértékben valósított meg természetvédelmi beruházásokat - közölte Nagy István Agrárminiszter a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tarnaszentmiklósi gazdálkodási központjának átadásán.
Az Európai Bizottság olyan tervet vázolt, amelynek célja, hogy Európa jóval 2030 előtt függetlenné váljon az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, mindenekelőtt a földgáztól.
Az idei év több újdonságot is hozott a vállalkozások életében: a kormányzat számítása szerint 2022-ben 2700 milliárd forinttal kevesebb adó terheli a magyar cégeket. Összeszedtük, hogy milyen adó- és társadalombiztosítási (tb) változásokkal kell számolniuk a cégeknek január 1-től.
Hszi Csin-ping telefonon tárgyalt Macronnal és Scholz-cal, többek között az orosz-ukrán háború békés lezárásáról. Az Oroszországot sújtó szankciók az egész világgazdaság kilátásait rontják, és ez senkinek sem érdeke, mondta a kínai elnök.
A hazai vállalatok felsővezetőinek csupán 8 százaléka nő, pedig a nőknek is végtelen lehetőség jár. Váltsunk nézőpontot! A Hungarian Business Leaders Forum és 80 magyarországi vállalat felsővezetője összefogásra szólít.
2021-as eredményeiről tartott sajtótájékoztatót az Erste Bank, az eseményen pedig a Pénzcentrum is jelen volt. A vezetők által ismertetettekből kiderült, a pénzintézet 59,2 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a tavalyi évet. Működési bevételeik 14,3 százalékkal haladták meg a 2020-as eredményt, míg a költségek csak 10,4 százalékkal nőtte
Hiába kapták meg a teljes 13. havi nyugdíjat az érintettek, sokkal kedvezőbb anyagi helyzetbe nem kerültek. Az ellátás növekedéséből alig marad valami a brutálisan elszálló infláció miatt.
2022. februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
A jelenlegi nehéz piaci helyzet körülményei között fontosnak tartjuk, hogy a magyar sertéstartás talpon maradását szolgáló eszközöket, lehetőségeket az ágazat szereplőivel közösen beszéljük át és összehangoltan cselekedjünk – jelentette ki Feldman Zsolt, a sertéságazat meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetésen.
Az Erste Bank Hungary minden lehetőséget megvizsgál a további növekedésre, ebbe beletartozik cégek és portfóliók felvásárlása is. Akár a Sberbank hitelportfóliójának a megvásárlása is szóba kerülhet.
A DIGI/Invitel távközlési szolgáltatótól érkezett az AMC Networks International CNE marketing és kommunikációs igazgatósága új kommunikációs vezetője. Ruska Viktória a hazai piac mellett a környező országok tartalmi kommunikációját, PR és közösségi média területeit irányítja. A szakember a DIGI/Invitelnél szintén hasonló tisztséget töltött be, azt
A banki átutalási csalások áldozatai óránként többet veszítenek, mint amennyit egy átlagos brit munkavállaló évente megkeres. A Which? fogyasztóvédelmi kutatóintézet az eredmények nyilvánosságra hozatalával együtt a kormányt is felszólította, hogy tegyen eleget a károsultak megsegítésére vonatkozó törvényi kötelezettségeinek.
Megjelentek a Debrecenbe tervezett kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű beruházások, a szuperkórház, az oltóanyaggyár, az autóipari központ és a diákhotel előkészítésének gyorsítását és egyszerűsítését szolgáló kormányrendeletek.
Utolsó részéhez érkezett a szántóföldi növények termesztésekor tavalyi évben felmerülő növénytermesztési és növényvédelmi problémákat, tapasztalatokat bemutató sorozatunk. Zárásként a kukoricatáblákon tapasztalt élettani eredetű tünetek bemutatása kerül sorra.
Több tényező együttes hatására szerdán tovább szakadt az Európában irányadó holland tőzsdei gázár és már csaknem felébe kerül, mint hétfő reggel a piaci pánik tetőpontján. Ezzel együtt még mindig extrém magas árszintekről és nagyon volatilis árfolyam mozgásról beszélhetünk. Közben az európai tőzsdéken fellélegzési ralit látunk, az euró is erősödik
A nikkelre szóló határidős termékekkel szerdán nem igazán lehet sehol sem kereskedni a világon - írja a Bloomberg. A sanghaji tőzsdén az árfolyamok napi felső limitet ütöttek meg azt követően, hogy a Londoni Fémtőzsdén a tegnapi példátlan mértékű mozgások után felfüggesztették a kereskedést.