Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhhoteleket, amelyekkel a lakosság is sokat tehet a beporzó rovarok védelméért - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn.
Napelemparkok telepítéséhez szükséges speciális tartószerkezetek gyártásáról és értékesítéséről írta alá együttműködési megállapodást három magyarországi cég - közölte az ASTRASUN Solar Nyrt. az MTI-vel.
Több fa ültetésével csökkenthető a közvetlenül a nyári hőhullámok okozta halálesetek száma a városokban - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Lancet című orvosi szaklap ismertetett szerdán.
Az országgyűlési képviselők friss bevallásainak egyik legváratlanabb és legérdekesebb sztorija a független politikus gyarapodása az osztrák fővárosban. Megnéztük a bécsi ingatlanpiacon, mennyi fizethetett Hadházy Ákos.
A Háttér Társaság megbízásából a Medián által készített reprezentatív közvélemény-kutatás azt mutatja, a társadalmi elfogadás az Lmbtqi személyek felé érdemben nem csökkent. A többség támogatja a hátrányos megkülönböztetés elleni állami fellépést. A decemberi kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek majdnem felének van már Lmbtqi ismerőse: 2018-ba
Január 31-én a Kverneland Gorup megállapodást írt alá a francia Bc Technique S.A.S. vállalat részvényeinek 100%-os megvásárlásáról, amely a sorközművelő kultivátorok, rotációs kapák, irányító interfészek egyik vezető gyártója és termékeit a Phenix Agrosystem márkanév alatt forgalmazza.
Januárban 5853 ingatlan adásvétel történt Magyarországon, ez az előző hónaphoz képest 10 százalékos, 2022 januárjához képest 46 százalékos visszaesés - közölte saját becslése alapján a Duna House.
10-ből 9 cég a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez idén és rekord alacsony, mindössze 5 százalék a munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya, miközben létszámleépítést ennél több vállalat tervez – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 utolsó negyedéves méréséből. A teljes vállalati szektorban így 0,4 százalékos létszámcsökkenés várh
Lassult valamelyest az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenése januárban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán publikált végleges értéke alapján.
Gyors egyeztetés a kormányülés szünetében a dunaújvárosi vasmű jövőjéről. Hamarosan jövünk a részletekkel - jelent meg Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán. A megjelent képre illesztett "Hajrá, Dunaferr!" felkiáltás azt üzeni, hogy a kormányfő kedvező hír ismertetésére készül.
A Nyugat széleskörűen támaszkodik a Globális Délre hosszú távú gazdasági, biztonsági és diplomáciai partnerségek révén. De miközben a Nyugatot egyre inkább leköti az új Hidegháború, a Globális Dél országait egy többpólusú világ iránti vágy hajtja, amelyben egyetlen nagyhatalomnak sincsenek a zsebében, beleértve Oroszországot és Kínát. Káncz Csaba j
A koronavírus járvány óta drámaian átalakult a technológiához való viszonyunk, a tradicionális HR (office-based) jelentősége egyre csökken. A cégek keresik a folyamatok egyszerűsítésének és hatékonyságuk növelésének lehetőségét. Ezekre a kihívásokra a 2023-as HR technológiai trendek adhatnak választ, derül ki a Deloitte friss tanulmányából. Több ne
Az elemzői várakozásoknál jóval kevésbé bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban januárban - közölte az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán.
Az új projekt lehetővé tenné NFT-k beillesztését bitcoin tranzakciókba. A beillesztett NFT-k lehetnek képek, videók, feliratok, címek, HTML-ek, melyek az
Pamela Anderson több Playboy-címlapon szerepelt, mint bárki más a világon. Már debütált a Netflixen a Pamela Anderson által narrált Pamela közelről című dokumentumfilm, illetve a könyve, a Love, Pamela című memoár is. A modellnek ez alkalomból a Playboy is gratulált, összesen hat magazincímlapot gyűjtöttek össze az Instagram-oldalukon, amelyeken
Nagy ralivali indították az idei évet a tőzsdék, ahogy a korábban rendkívül borús gazdasági kilátások némi javulása, és az infláció csökkenése meghozta a vevőket az egyébként siralmas tavalyi év után. Persze azért kockázatok továbbra is vannak, a recesszió lehetősége még mindig ott lebeg a piac feje felett, és sokan még a januári meredek emelkedést
Nem érte még el a csúcsot a kiskereskedelmi árak inflációja az Egyesült Királyságban annak ellenére, hogy rekordszintre ugrott januárban. A megélhetési válság újabb jeleként esnek viszont az ingatlanárak, miközben a sztrájkhullám folyamatos kiesést okoz a gazdaságnak.
Ez év második negyedévében várhatóan megáll az élelmiszerárak drasztikus mértékű növekedése, egyes termékpályacsoportoknál akár még fogyasztóiár-csökkenés is előfordulhat a MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága elemzőinek prognosztizálása szerint.
Pörög az utazások előfoglalása a hazai irodáknál, bár azt lehet látni, hogy van, aki rövidebb időszakra foglal, vagy alacsonyabb kategóriájú szállodát keres. A vagyoni biztosíték képzésére kötelezett utazási szolgáltatók száma messze elmarad a Covid-válság előttitől, de amelyik működik, az jellemzően nagyobb összeggel készül 2023-ra.
A bolgár-szerb gázvezetéken keresztül az egész Nyugat-Balkán gázellátását biztosítani lehet majd - hangzott el a bolgár Kosztinbrodban, ahol ünnepélyes keretek között indította meg a vezeték építési munkálatait Aleksandar Vucic szerb és Rumen Radev bolgár elnök.
Gyorsan jött, könnyen ment – Gautam Adani vagyonának közel felét veszítette el az elmúlt két hétben. Az indiai üzletember a Forbes-lista trónkövetelőjéből a legnagyobb vesztessé vált, és még az is lehet, hogy magával húzza a világ legnépesebb országának gazdaságát is.
A régi recsegve-ropogva omlik össze, az új világrend meg még nem mutatja az igazi kontúrjait. Új megastruktúrák és hivatalos szövetségeken túlmutató, vagy azok mellett létező, gazdasági érdekalapú helyi csoportosulások jönnek létre.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint a harmadik országokból származó mézek nagy része hamis, ezért az unióban szívesebben vásárolnának a fogyasztók olyan termékeket, melyeken pontosan feltüntetik a méz származási országát.
Csaknem 440 millió forintból fejleszti gyártókapacitását a használt ruhák kezelésével és újrahasznosításával foglalkozó Texval Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
A magyar Kormány célkitűzése, hogy biztosítsa a gazdaság stabilitását, elkerülje a recessziót, és megőrizze a gazdasági növekedést. Ehhez az állami és gazdasági működés minden területén, a pénzügyi szabályozás terén is fokozni kell a versenyképességet - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
Bár a 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament több mint 90 százalékos többséggel elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, az Európai Bizottság nem tett eleget a felszólításnak, így még mindig használható a módszer, amely a legolcsóbb, de eg
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetésével megkezdődött egy olyan szabálymódosítási csomag kidolgozása, amely élénkíti a versenyt a lakásbiztosítások piacán.
A Corvex Üzleti Megoldások Zrt. SafetyCard néven, a meglévő bankkártya elfogadó hálózatot használó rugalmas és biztonságos fizetési platformot hozott létre, amelynek használatával a szerződött kereskedők, szolgáltatók - a kártyatársaságok és bankok nélkül - virtuális fizetési kártyákat bocsáthatnak ki ügyfeleiknek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján felhívja az engedéllyel rendelkező gyümölcs szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket évente február 28-áig, önállóan kell bejelenteniük.
Ígéretesen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉT első számú indexe, a BUX index 45 339,2 ponton zárt, amely a decemberi hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékos növekedést jelent. A részvénypiac januári összforgalma mérsékelt volt, 205 milliárd forintot tett ki, amely 9,3 milliárd forint napi forgalomnak felel meg. A három leginkább kelendő részv
Az orosz tengeri nyersolajimport decemberi teljes betiltásának kis túlzással semmi komolyabb negatív következménye nem lett az európai finomítók és a fogyasztók számára, a februári finomított termék embargó kapcsán azonban sok hozzáértő kongatja a vészharangot - nem véletlenül, emeli ki Horváth Ágnes energiapiaci szakértő a Guruló Hordó blogon. Az