Tavaly a világ légitársaságainak teljes forgalma - az utaskilométerre eső bevétel (RPK) - 64,4 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) hétfőn ismertetett adati szerint.
A technológiai óriások jó ideig hatalmas növekedést értek el negyedévről negyedévre. A recessziós környezetben viszont jellemzően mindannyian megtorpantak, ami komolyabb áresést hozott tavaly. Az elmúlt hetekben publikált negyedéves számok általában visszaesést jeleztek a korábbi eredményekhez képest, ennek ellenére a részvények remekelnek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Pluszban tett vállalásaiban "valótlan állítások" és olyan terv olvasható, amely nem a pedagóguspálya vonzóvá tételére irányul.
Az OTP Csoport örömmel jelentette be, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. A vásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója, amelynek eredményeként a Csoport a régió ötödik országában vált piacvezetővé. A két szlovén leánybank - a Nova KBM és az SK
Horváth András YouTuber az érveket és ellenérveket megismerve próbált tisztább képet kialakítani a debreceni akkugyár környezeti kockázatairól és a beruházást övező konfliktusról.
Akkumulátor-alkatrészgyár épül a Pest megyei Vácrátóton. Egy japán vállalat gyárt majd cellulózt, az akkumulátorgyártás egyik alapanyagát. Szijjártó Péter külügyminiszter a beruházás bejelentésekor azt mondta, az akkumulátorgyártás a jövő iparága, és akik ez ellen hergelnek, azok más országok érdekeit szolgálják. Az RTL Híradó riportjából kiderült,
Közismert, kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen pénzmosás és költségvetési csalás gyanúja miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember és ügyvédje mell
2023 januárjától Grzegorz Lis tölti be a többek között a Milkát, Sport szeletet és a Győri édest gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária ügyvezető igazgatói pozícióját. A lengyel szakember két éve csatlakozott a világ egyik vezető snackgyártó vállalatához, kinevezése előtt az édesség piacért felelős régiós marketing igazgató volt a lengyel, magyar,
Felpörögtek az események az Európai Unióban is, mióta a világ a ChatGPT körül forog. A friss hírek szerint már márciusban jöhet az EU mesterséges intelligenciára vonatkozó szabálytervezete – írja a Reuters.
A budapesti MindenMent Fogászati Rendelőhálózat nyerte az egészségügyi kategória fődíját a 21. alkalommal megrendezett Az Év Honlapja pályázaton. A rendelő igazgatója szerint a honlap az orvos-beteg kommunikáció előszobája, ezért kiemelkedően fontos szerepe van.
A filmsorozatok világranglistája lehet ugyan iránymutató a hazai trendeket illetően, de nekünk is megvannak a saját kedvenceink, és van, hogy inkább negatív érzéseket vált ki a magyar nézőkből egy-egy világsiker.
A február 6-ai megjelenésű kiskereskedelmi statisztikai adatokat már napokkal korábban megszerezte egy gazdasági elemző intézet, és azokról elemzést készített, amit eljuttatott egy online portálhoz is. Az embargó szabályainak súlyos megsértését a KSH kivizsgálja és megteszi a szükséges intézkedéseket.
Egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek az infláció és az energiaköltségek folyamatos emelkedése. Utóbbit elsősorban a fűtés korlátozásával, a világítás mérséklésével és az energetikai berendezések korszerűsítésével próbálják kompenzálni a cégek. Az energiaárak piaci emelkedése is hátrányosan érinti a cégek közel felét, minden ötödik vállalkozásnak pe
A Just Auto hírportál közölte a hírt, miszerint a 2022-es évben a korábban megszokottól eltérően nem a Volkswagen autógyár Golfja lett a legtöbbet értékesített személygépjármű Európában. A német gyárnak ettől függetlenül nincs miért aggódnia, az elektromosautó-piacot továbbra is ők uralják.
Január elsejétől a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) 232 ezer forint, míg a garantált bérminimum 296 400 forint lesz. Ez 16, illetve 14 százalékos emelkedést jelent a 2022-eshez képest. Ezeket a béreket azok kapják, akik főállásban dolgoznak teljes munkaidőben, heti
Noha még mindig a házhoz szállítás a legnépszerűbb szállítási mód a hazai e-kereskedelemben, de évről évre egyre többen vannak, akik inkább elmennek a megrendelt csomagért egy környékbeli üzletbe vagy csomagautomatához. De miért éri meg egy vállalkozónak átvevőhellyé válnia? Ezt a kérdést járja körül, a csomagszállítási piacon Magyarországon meghat
Az OTP Csoport örömmel jelenti be, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. A vásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója, amelynek eredményeként a Csoport a régió ötödik országában vált piacvezetővé. A két szlovén leánybank - a Nova KBM és az SKB B
A jelenlegi turbulens gazdasági helyzetben a jegybankok számára világszerte - és különösen a térségben - az első számú ellenség az infláció - mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB által szervezett, Lámfalussy Sándorról elnevezett nemzetközi konferencián hétfőn a jegybank közleménye szerint.