2023. március 16. csütörtök

márc. 16
11:45
Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás (Adózóna)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a kisgyermekes szülők 2023. március 31-éig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra.
márc. 16
11:45
Vetéstechnológiai optimumok a napraforgó-termesztésben (Agrárágazat)
A napraforgó vetéstechnológiájának helyes kidolgozása nagy szakértelmet igényel.
márc. 16
11:51
A leggazdagabb magyar miatt módosított jogszabályt az Orbán-kormány? (Menedzsment Fórum)
Péterffy Tamásról van szó, akinek bankját alig három hónappal azután jegyezték be, hogy a kabinet minden előzmény nélkül hozzányúlt a bankok különadójára vonatkozó rendeletéhez.
márc. 16
11:51
Durva: 15 milliós bírságot kapott egy vagyonkezelő, súlyos hibát vétettek (Pénzcentrum)
Az MNB 14,9 millió forint bírságot szabott ki a BELTÁV Vagyonkezelő Kft.-re a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértéséért. Bár a társaság az érintett kibocsátó egyik vezetőjével szoros kapcsolatban álló személynek minősült, mégsem jelezte a tőzsdei cégnek és a jegybanknak, hogy a kibocsátó értékpapírjaival kötött ügyletei meghaladták a
márc. 16
11:57
Minden üzletet érintő változást jelentett be az Aldi, több lesz a frisshús és új termékek jönnek (Portfolio)
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható - derül ki a cég közleményéből.
márc. 16
12:00
Furcsa járvány: madárinfluenzától hullanak a fókák (vg.hu)
A Tufts Egyetem tudomása szerint Peruban mintegy 3500 fóka pusztult el a vírus következtében, és Kanadából, valamint Oroszországból is hasonló lesújtó hírek érkeztek.
márc. 16
12:00
A fiatal gazdák területalapú támogatásáról (Agrofórum)
A fiatal gazdák területalapú támogatásának változásairól adott ki tájékoztatót az Agrárminisztérium.
márc. 16
12:02
Koronavírus: több mint ezer új fertőzött egy hét alatt Magyarországon (vg.hu)
.
márc. 16
12:03
Kartellező dunai hajósok buktak le (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését - közölte a GVH.
márc. 16
12:06
Antonov: az USA rosszul teszi, ha provokálja a világ egyik legnagyobb atomhatalmát (vg.hu)
Nem csitul a feszültség a lezuhant kémdrón körül.
márc. 16
12:09
Lesz-e elég bankhitel? Jelasity Radovánt is kérdezzük erről a következő Klasszis Klubban (Menedzsment Fórum)
Új korszak kezdődik az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klub életében. Míg eddig kizárólag online beszélgettünk neves hazai szakértőkkel, addig most már erre személyesen is lesz lehetőség. Az első ilyen alkalommal március 23-án, csütörtökön, amikor két kiemelt témát járunk körül: a banki, hitelezési környezetet és a geopolitik
márc. 16
12:12
Hidegháborús fogolycsere: kitalálta a Raiffeisen, hogy menekítse ki orosz pénzét (vg.hu)
A Raiffeisen Bank a Szberbankkal bizniszelne.
márc. 16
12:15
Nem lesz jobb, vélik a munkavállalók (Piac és Profit)
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot. 17 százalék azok aránya, akik ebben az évben egyáltalán nem számítanak fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder február végén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
márc. 16
12:15
A versenyszféra munkavállalóinak 55 százaléka számít anyagi helyzetének romlására idén (ProfitLine)
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot. 17 százalék azok aránya, akik ebben az évben egyáltalán nem számítanak fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder február végén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
márc. 16
12:15
Új Dove- és Axe-gyár épül Ukrajnában (Portfolio)
Az Unilever ma bejelentette, hogy 20 millió eurós befektetéssel új gyártóüzemet épít Ukrajna Kijev régiójában. A beruházás célja, hogy támogassa a vállalat növekvő ukrajnai üzletágait, illetve demonstrálja hosszú távú elkötelezettségét az ország iránt - áll a közleményben. Az építkezés idén kezdődik, a gyár várhatóan 2024-ben nyitja meg kapuit.
márc. 16
12:18
Megállt az élet Görögországban az országos sztrájk miatt (vg.hu)
Leállt a légi közlekedés, a kikötőkben maradtak a hajók Görögországban, ahol a szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek csütörtökre az 57 ember életét követelő vonatszerencsétlenség miatt.
márc. 16
12:18
Kertművelő program a legszegényebb a településeken (Magyar Mezőgazdaság)
Ezerhatszáz kilogramm vetőmagot, illetve harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó Települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak. Idén tavasszal több mint száz kistelepülésen mintegy 3000 család kapcsolódik be a háztáji gazdaságok újraélesztését célzó részprogramokba.
márc. 16
12:21
Rendkívüli módon szombatig várjon a tankolással! (Privátbankár)
Olcsóbb lesz.
márc. 16
12:21
A Coinbase azonnal kifizeti majd az Ethereum unstaking igényeket (BitcoinBázis)
A Coinbase körülbelül 24 órával az Ethereum-hálózat Shanghai-Capella frissítése után, amely lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy az ETH
márc. 16
12:24
Élete végéig eltiltanák a kutyatartástól a kutyaviadalok szervezőjét (vg.hu)
A férfi ismert volt "kutyás körökben" az ügyészség szerint és egyébként sem tartotta jól az állatot.
márc. 16
12:27
Még közelebb leszünk a 600 forintos benzinhez (Menedzsment Fórum)
Tovább csökkennek az árak.
márc. 16
12:27
Most dől el, mennyire félnek a jegybankok valójában a bankcsődtől (Portfolio)
Ez a hét alapvetően átrajzolta a monetáris politikai kilátásokat, és a kérdés az, hogy az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülésén hogyan reagál az amerikai bankcsődökre. Az eseményre 14:15-kor kerül sor, ezt követően Christine Lagarde jegybankelnök 14:45-kor tart sajtótájékoztatót.
márc. 16
12:27
Felkavaró tartalom: borzalmas kutyaviadalról számolt be az ügyészség (Agroinform)
A hatóság vetett véget a tiltott kutyaviadalnak.
márc. 16
12:27
Cápák után: megvan, mikor indul az ásványvízkirály vadiúj üzleti show-ja (Forbes)
Üzleti reality keretében keresi elnöki asszisztensét Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és tulajdonosa. A show április 3-án indul az RTL-en.
márc. 16
12:30
Rögzítették az amerikai drón és az orosz repülő ütközését - ritka videó (vg.hu)
A felderítődrónon volt kamera is, mely valós időben továbbította a felvételeket.
márc. 16
12:36
Váratlan külföldi elismerés: Debrecen a világ egyik legvonzóbb iparvárosa (vg.hu)
Korábban olyan városok mellé került befektetés öszöntönzés terén, mint New York, Hongkong, Abu Dhabi, Dubai és Berlin.
márc. 16
12:36
El Clásico Show-val készül a Spíler TV a vasárnapi Barca – Real Madrid rangadóra (Márkamonitor)
A spanyol foci szerelmesei már hetekkel ezelőtt bevésték naptárjukba a március 19-i dátumot, amikor is a Barcelona hazai pályán fogadja nagy riválisát, a Real Madrid csapatát. A Camp Nou stadionban zajló küzdelem túlzás nélkül a futball világ egyik legjobban várt tavaszi mérkőzése lesz, éppen ezért a Spíler Tv egy igazi El Clásico Showal készül vas
márc. 16
12:38
Elképesztően rákaptak a magyarok arra, hogy a mobillal fizessenek (vg.hu)
Egy év alatt megduplázódott a forgalom.
márc. 16
12:39
Három milliárd forintból megújulnak az ALDI-üzletek (Menedzsment Fórum)
Több frisshús-és fagyasztott termék lesz az új típusú hűtőkben.
márc. 16
12:39
A forint a peso-val táncol, özönlik a tőke a magyar kötvényalapokba (Privátbankár)
Megnyugodott a forint, távolodott a 400-as szinttől az árfolyam, az európai részvénypiacok is pluszban vannak. A BUX azonban még behozza a tegnapi lemaradást, amikor kimaradt az esésből. A Credit Suisse hatalmas hitelkerete javítja a hangulatot, és nagy dilemma, mit dönt ma az EKB a kamatról. Olcsó lesz az üzemanyag, éves mélyponton az olaj.
márc. 16
12:39
Gigameglepetés, 20 millió eurós beruházást kezd egy világcég Ukrajnában demonstratív célból (Piac és Profit)
A 20 millió eurós beruházás révén közel a kétszeresére nő a vállalat ukrajnai dolgozóinak száma, az új üzemben Dove, Axe és TRESemmé termékek is készülnek majd
márc. 16
12:39
KPMG: a cégek többsége kivár a feltörekvő technológiák bevezetésével (Üzletem)
Hozzáértő adatelemzőkre, szoftvermérnökökre lenne szükségük a cégeknek, mivel napjainkban a szakemberhiány nehezíti meg leginkább a digitális technológiák alkalmazását – állapítja meg a KPMG Global Tech Report 2022 felmérése.
márc. 16
12:45
39 szlovén benzinkutat ad el a MOL, hogy megvegye az OMV Szlovéniát (ProfitLine)
A MOL 39 szlovéniai benzinkutat kíván eladni a Shell-nek azért, hogy megkapja a versenyhatósági jóváhagyást az OMV Szlovénia megvételére.
márc. 16
12:48
Megreccsent: folyamatosan tűnnek el az építőipari cégek (vg.hu)
Az építőipari cégek törlésének száma az elmúlt 5 hónap során folyamatosan nőtt.
márc. 16
12:51
A termőföld haszonbérbeadásából származó jövedelem bevallása: nyakunkon a határidő! (Adózóna)
Cikkünkben a termőföld haszonbérbeadásából származó jövedelem bevallásának módját és jogszabályi hátterét ismertetjük.
márc. 16
12:51
Erről minden betegnek tudnia kell: új helyen működnek egyes klinikai ellátások (Pénzcentrum)
2023. március 20-tól várhatóan három hétre a Külső Klinikai Tömbbe költözik át a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika tevékenységének egy része. A változásra a klinika felújított és ideiglenes műtéti egységeinek műszaki átadási munkálatai miatt van szükség.
márc. 16
12:51
Ukrajnában épít új sampon- és tusfürdőgyárat az Unilever (Demokrata)
Az Unilever februárban arról számolt be, hogy árbevétele a 60,1 milliárd euróra bővült.
márc. 16
12:54
A törvényhozásig is elérhet a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó elleni tiltakozás (vg.hu)
Eltörölné a földadó bevezetésének a lehetőségét az agrárkormányzat – hangzott el a gazdaköri érdekképviselet ifjúgazda-tagozatának kongresszusán. Az induló és fiatal agrártermelők támogatása pedig lényegesen magasabb lesz a korábbiaknál.
márc. 16
12:57
Elindult az első közvetlen tehervonatjárat Pekingből Moszkvába (Demokrata)
A vonat mintegy 9000 kilométert megtéve, várhatóan 18 nap múlva ér Moszkvába.
márc. 16
12:57
Intralogisztikai szakmai nap az Ssi Schäferrel (Transpack)
Az Ssi Schäfer raktározást és anyagmozgatást végző gépeket adott a logisztika gyakorlati oktatásához.
márc. 16
13:00
Megváltozik az Aldi összes magyar boltja – a vásárlók rá se fognak ismerni az üzletekre (vg.hu)
Milliárdos fejlesztést jelentett be az egyik legnagyobb hazai kiskerlánc.
márc. 16
13:00
Ukrajnában épít új sampon- és tusfürdőgyárat az Unilever (Márkamonitor)
Az Unilever ma bejelentette, hogy 20 millió eurós befektetéssel új gyártóüzemet épít Ukrajna Kijev régiójában. A beruházás célja, hogy támogassa a vállalat növekvő ukrajnai üzletágait, illetve demonstrálja hosszú távú elkötelezettségét az ország iránt. Az építkezés idén kezdődik, a gyár várhatóan 2024-ben nyitja meg kapuit.   A beruházás révén az U
márc. 16
13:03
Rákaptak a magyarok a mobilfizetésre (Bank360 blog)
Egyre többen használják a mobiljukat a boltokban vásárlásra. A bankkártyák negyedét már regisztrálták valamelyik alkalmazásba, és minden ötödik vásárlásnál már telefonnal fizetnek bankkártya helyett - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.
márc. 16
13:03
Csányi Sándor elkezdte átcsoportosítani a vagyonát egy családi vagyonkezelőbe (Telex)
Egy ilyen struktúra alighanem a generációkon átívelő családi vagyonkezelést segíti. Ezt jelzi, hogy az alapítvány kurátorai Csányi gyerekei.
márc. 16
13:06
Liget: nem mondanak le az Új Nemzeti Galéria megépítéséről (vg.hu)
Ötmillió látogató kereste fel a megújult Városligetet az elmúlt két évben.
márc. 16
13:08
Nem lesz házigazda Budapest a kézi-Eb-n (vg.hu)
.
márc. 16
13:09
Lantos Csaba: kulcsfontosságú az orosz gázszerződés, akár idén megszűnhet a napelemes csatlakozási stop (Portfolio)
Az orosz gáz továbbra sem nélkülözhető, a hosszútávú magyar-orosz gázszerződés az "energiaellátás biztonságának záloga", és bár talán nem lesz a tavalyihoz hasonló kilengés a gáz árában idén, de nyárra a jelenleginél magasabb lehet az ár – többek között ezeket mondta a Mandiner hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban Lantos Csaba. Az energ
márc. 16
13:15
Masszívan érzi a vágtató inflációt a bankkártyánk is (Privátbankár)
Masszívan jelentkezik a megugró infláció a bankkártyás forgalomban is: a bankkártyás vásárlások értéke egy év alatt 32 százalékkal ugrott meg, miközben a kártyás vásárlások számának bővülése alig haladta meg a 17 százalékot – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A fogyasztási szokások átalakulását az online fizetés előretörése mutatja.
márc. 16
13:15
2,4 millió darab Alteo részvényt ajánlottak fel, Alteo részvényeket értékesítettek az igazgatóság tagjai (ProfitLine)
Március 13-án lezárult a MOL RES konzorcium nyilvános vételi ajánlata. Ennek keretében 2,4 millió darab Alteo részvényt, a részvények 12,3%-át ajánlották fel a konzorcium számára.
márc. 16
13:15
6 milliárd forintos kölcsönt törlesztett elő az Alteo (Portfolio)
Előtörlesztette az Alteo a Wallis Asset Managementtől novemberben kapott 6 milliárd forintos kölcsönt – tette közzé az Alteo.

Keresés