Óriási veszteséget szenvedett el a Credit Suisse-részvényein a svájci bank legnagyobb részvényese, a szaúdi nemzeti bank, amely befeketésének 80 százalékát elbukta, több mint 1 milliárd dollárt veszített ezen az ügyleten - írja a CNBC.
A nemzetközi piac alaposabb felügyeletében és szükség esetén a gazdasági folyamatok közös koordinálásában állapodott meg a japán és német pénzügyminiszter a német és japán kormány első kétoldalú tárgyalása során szombaton – közölte a japán pénzügyminisztérium egyik munkatársa. Azok után, hogy az amerikai Silicon Valley Bank összeomlott és a svájci
Az Amazonas őserdejében tavaly meggyilkolt két férfiról, Dom Phillips brit újságíróról és Bruno Pereira brazil őslakos-szakértőről neveztek el egy-egy új élesztőgombafajt - számolt be róla a brit The Guardian online kiadása.
A hét első napján tovább folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén. Ugyan az időjárás továbbra is meglehetősen enyhe, a francia nyugdíjreform miatti sztrájkok következtében három francia LNG-terminál sem üzemel, ami megnehezíti a tárolók feltöltését Európa szerte.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai STOXX 600 index 0,52 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,43 százalékkal csökkent kezdéskor. Londonban 0,84 százalékkal nyitott alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,93 százalékkal kezdett gyengébben, a CAC-40 Párizsban pedig 0,45 sz
Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. Sőt, a technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja – állapítja meg az Ericsson legfrissebb kutatása. Az MTI-nek küldött közlemény szerint az 5G hálózat megfelelő kiépítésével a mobilszolgáltatók egyszerre csökkenthetik ener
Parragh Bianka hatéves monetáristanács-tagi mandátuma ugyanis csütörtökön lejár, de még nem tudni, újrázhat-e vagy a helyére mást jelöl a parlament e joggal felvértezett bizottsága.
A Credit Suisse egyik belső feljegyzése ötleteket ad a dolgozóinak az ügyfelekkel való kommunikációval kapcsolatban, például akkor, ha az ügyfelek más bankokhoz vinnék át az eszközeik egy részét – írja a Reuters.
Átfogó oktatási programot indított az ügyfelek digitális tudatosságának fejlesztése érdekében az MNB, a Magyar Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI és az ORFK. A program tavaly ősszel indult, és most került sor a fejlemények áttekintésére. A kezdeményezéshez az online csalások növekedése és a helyzet súlyosbodása miatt az Igazságügyi Minisztérium is
A vállalat sikeres kötelező nyilvános vételi ajánlattételi eljárását és a negyedik negyedéves, brutálisan jól sikerült gyorsjelentését követően a Kalliwoda friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben megerősítette korábbi célárát, és továbbra is vételre ajánlja a részvényt.
A reggeli nyitást követően széles körben folytatódik a bankrészvények esése a nemzetközi piacokon, az OTP részvényei már 9 000 forint alatt is álltak, ami pedig a többi blue chipet illeti, egyedüliként a Mol részvényei vannak kisebb pluszban.
Azt követően, hogy tegnap bejelentésre került, hogy a UBS felvásárolja a Credit Suisse-t úgy tűnik, nem sikerült megnyugtatni a piaci szereplőket, miután a hétfői nyitást követően széles körben folytatódik a bankrészvények eladási hulláma a tőzsdéken, egyes források szerint pedig újabb európai bankok küzdhetnek a Credite Suisse-hoz hasonló nehézség
Átfogó oktatási programot indított az ügyfelek digitális tudatosságának fejlesztése érdekében az MNB, a Magyar Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI és az ORFK. A program tavaly ősszel indult, és most került sor a fejlemények áttekintésére. A kezdeményezéshez az online csalások növekedése és a helyzet súlyosbodása miatt az Igazságügyi Minisztérium is
Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn. Mint írták, a tanulók megváltoztathatják a megjelölt tanulmányi területek sorrendjét, illetve újakat is felvehetnek.
Óriási kockázatot jelent Svájc számára, hogy a UBS felvásárolja a Credit Suisse-t - mondta Roger Nordmann, a szociáldemokraták (SP) alsóházi vezetője a svájci parlamentben hétfőn.
A Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan kommunikálta, hogy hétfőn csak délutántól jár a teljes vonalon az M3-as metró, pontos időpontot viszont nem sokkal az esemény előtt sem tett közzé, több utas pedig csak a dátumra emlékezett.
A harmadik negyedévi 2,9 százalék után 2022 negyedik negyedévében 2,8 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Nagyot fordult a világ az elmúlt években a hazai magánegészségügyi szférában. A világjárvány jelentősen megterhelte az állami fenntartású intézményeket és a várólisták is sokszor jelentősen megnyúltak, így még többen keresték a gyorsabb, alternatív betegutak lehetőségét.
Március közepén szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász is közzétette 2023 február havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. A bitcoinbányászat nehézsége 2023 januárjától több alkalommal is nőtt, legutób
Széleskörű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken, mióta bedőlt a Silicon Valley Bank. Főleg a bankrészvényeket ütötték meg a befektetők az azzal kapcsolatos aggodalmak miatt, hogy esetleg más bankokkal is hasonló történhet, mint az SVB-vel. Miközben a tőzsdék jelentős mértékben estek, a kriptoeszközök piacán gyakorlatilag töretlenül folyik a rali
Az ültetésre szánt növények távértékesítése kizárólag növényútlevéllel megengedett, mely igazolja, hogy a termesztés és előállítás a növényegészségügyi követelmények betartásával történt. A termesztők, kereskedők jogkövető magatartása mellett a vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék a gazdasági és környezeti veszteséget okozó károsítók e
Az AT1 kötvények olyan kötvények, hogy az általuk megtestesített hitelezői követelést csak a részvényeséi érték leírása után lehet leírni, szemben a Credit Suisse-nél a svájci hatóságok által hozott döntéssel – hívták fel a figyelmet az európai felügyeletek, nyugtatgatva a felbolydult banki kötvénypiacokat.
A havonta, vagy más rendszereséggel fizetendő életbiztosítások esetében az átlagos szerződéses időszak 10-12 év, ehhez képest a szerződések mintegy fele nem „éri meg” a tartam végét. A nyugdíjbiztosításoknál – a 2014-től fennálló adókedvezmény miatt – valószínűleg jobb lesz a fennmaradási arány, de itt is van lemorzsolódás. Nem túl jó a helyzet az
Élre tört a II. kerület a budapesti lakásvásárlók körében készült felmérés szerint februárban. A kerületben 990 ezer forintos átlagos négyzetméteráron lehetett használt ingatlant vásárolni tavaly, míg az idei eladások alapján 1,4 millió forintra nőtt a négyzetméterár.
Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használtlakás-értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését, már több mint egy éve a vevők a meghirdetési ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni, azonban a következő hónapokban ez szűkülhet az elemzők szerint – közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel. A vá
A hétvégén kiderült, hogy biztosan megveszik a bajba jutott svájci nagybankot és a világ nagy jegybankjai is komoly lépéseket tettek a bizalom helyreállítására. A tőzsdék mégis nagy mínuszban indultak, bár onnét felfelé vezetett az út. Megint volt 402 felett az euró.
Bár a Revolut weboldalán egyelőre semmi figyelmeztetést nem olvasni erről, az ügyfélszolgálat megerősítette, hogy 2023. március 14. óta problémái vannak a forintot érintő átutalásokkal - írja a Revb. A probléma oka még nem ismert, ahogy az sem, van-e valami kapcsolata a bankcsődökkel a szolgáltatás akadozásának. A probléma csak a forintos utalásoka
Az elutasított otthonfelújítási támogatást igénylőknek sem biztos, hogy el kell búcsúzniuk a pénztől - derült ki egy friss törvénytervezetből. A babaváró hiteleseknek az igazolások benyújtása válhat egyszerűbbé.