Mekkora tartozástól indítható felszámolás? Mennyibe kerül a felszámolás elindítása? Hogyan lesz a kényszertörlésből felszámolás? Hitelezőként mit tehetünk egy felszámolás során? Dr. Szeiler Nikolett ügyvédet hallhatják.
A felírt receptek is láthatók már az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (Eeszt) felületén - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Újabb emberben mutatták ki a madárinfluenzát, most egy chilei férfi kapta el a betegséget az állatoktól. A hatóságok szerint súlyos, influenzaszerű tünetek jelentkeztek nála, de állapota stabil.
A valaha készült összes Porsche többsége még mind a mai napig az utakat rója. Ez pedig nem véletlen. Több mint 70 évnyi történelemmel ehhez már jóval többre van szükség, mint pusztán megbízható autókra. Elhivatott tulajdonosok és elkötelezett törődés kell hozzá, amelynek alapfeltétele a kötődés. A szerelem. A Porsche Classic pedig éppen azért szüle
Április közepétől foodora néven működik a foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad - közölte a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján.
Egy körülbelül 1200 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok egy részére terjedt ki a tűz, és az épület körül 5000 négyzetméter bálázott, vegyes hulladék kapott lángra.
Törvény lett a tervből: a kormány a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében a jelenlegi 3000 forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentette a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját.
Erősödött a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára 0.00%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 380 forint és 73 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.01%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 351 forintba és 14 fillérbe kerül. A frankhoz viszo
MinA mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) 300 millió, teljes munkaidős állás helyettesítésére is képes lehet majd a jövőben. Mindez
Az Egyesült Királyságban 69 ezer 707 autót gyártottak februárban, 13,1 százalékkal többet az egy évvel korábbi 61 ezer 657-nél - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült statisztikából.
Nyárig jöhetnek a foglalkoztatási-, ősszel az energiahatékonysági, télen pedig a technológiafejlesztési EU-pályázatok – vázolta fel a brüsszeli tárgyalások eredményétől is függő potenciális meghirdetési menetrendet az Indexnek az uniós forrásokért felelős Területfejlesztési Miniszteri Kabinet.
Az európai energiaellátási válság a kezdeti félelmekhez képest kisebb reálgazdasági és államháztartási károkat okozott, és ez enyhíti az Európai Unió szuverén adósaira nehezedő hitelpiaci nyomást - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett szektorelemzésében.
A BYD Co., a New Energy Vehicles (NEV), azaz a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek vezető kínai gyártója, tavaly jelentősen növelte nyereségét annak hatására, hogy nőttek a bevételei és az eladásai.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,16 százalékkal, a frankfurti DAX30 index 0,65 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,72 százalékkal emelkedett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,72 százalékkal nőtt. A csütörtöki tőzsdenyitáskor az é
Az Európai Unió tárgyalói csütörtökön politikai megállapodást kötöttek a megújuló energiaforrások felhasználásának 2030-ig történő bővítésére vonatkozó ambiciózusabb célkitűzésekről. Nemcsak a kibocsátáscsökkentés, de az orosz fosszilis energiahordózókról való leválás is prioritás.
Szőlészetekben alkalmazható tudást és elhelyezkedési lehetőséget biztosít gyermekvédelemben lévő fiatalok számára egy európai uniós támogatással megvalósuló program keretében a Baranya Vármegyei Kormányhivatal - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Pécsen.
Rövid idő alatt két magyarországi vidéki kórház működésében állt be jelentős fordulat, és erről két elemzés is megjelent a napokban. A mosonmagyaróvári és az ajkai kórház példáján mutatjuk be, milyen folyamatok zajlanak most az állami egészségügyben.
Magyarországi gazdák és agrárcégek vetőmagadománya is segíti a kárpátaljai magyar gazdákat a tavaszi vetési munkák során. Az 500 zsáknyi adomány átadására március 28-án került sor, Beregszászon.
Embercsempészés miatt emeltek vádat Siklóson egy 81 éves laoszi születésű, francia állampolgárságú férfi ellen, aki Magyarországról Nyugat-Európába akart illegális határátlépőket szállítani.
A TikTok rövid idő alatt vált a világ egyik legnépszerűbb közösségi felületévé, de a vele kapcsolatban felmerülő kiberbiztonsági aggályok miatt az Egyesült Államok, az Európai Bizottság és Kanada kormányzati eszközein is megtiltották a használatát. Nem kizárt, hogy a kínai applikáció további korlátozások elé néz majd.
Az országban kevés olyan megye van, ahol a nyugdíjasok többségének nincsenek anyagi gondjaik. Van olyan országrész, ahol a magyar idősek közel kétharmada küszködik anyagi gondokkal - ez derült ki a Pénzcentrum nemrég készített kutatásából, mely a nyugdíjasok helyzetet mérte fel 2023-ban. Ebben az elemzésben azt vizsgáltuk, hogy hogyan alakult válas
A makrogazdasági kockázatok nem lettek kisebbek az előző negyedévhez képest, komoly kihívás ebben a környezetben robosztus előrejelzéssel előállni – mondta a friss inflációs jelentés bemutatásakor Balatoni András, az MNB igazgatója.
A munkaerő-kölcsönzési piacon aktív magyar Pensum Group 40 százalékos forgalombővülésről adott számot, nyeresége viszont ennél nagyobb mértékben apadt.
Kitilthatja a Meta politikai hirdetéseket a felületeiről Európában, tartva attól, hogy a Facebook és az Instagram nem tud megfelelni az online kampányokra vonatkozó szigorodó európai uniós szabályoknak.
Továbbra is a széles szakadék a lakáspiacon a kínálat és a kereslet között, és ez egyre inkább tetten érhető a használt lakások átlagos négyzetméterárának alakulásában; januárhoz képest már több helyen árcsökkenés látható – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Február végéig több mint hetven milliárd forintra nőtt a közintézmények teljes adósságga. A létező 572 központi költségvetés alá tartozó intézményből 406-nak volt lejárt tartozása, ami azt mutatja, hogy szinte általánosak a finanszírozási gondok.
Akár 35 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) is elkelhet egy rendkívül ritka, rózsaszín gyémánt egy júniusi New York-i árverésen – jelentette be szerdán a Sotheby's aukciósház.
Finoman szólva is hektikusan indult a mai nap a Mol részvényénél, a tegnapi különadó-módosítást emésztve nagy eséssel indította a kereskedést a papír, a bizonytalanség közepette azonban a kezdeti pánik után egyre feljebb kerül az árfolyam.
A légúti figyelőszolgálat adatai szerint 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
Az Európai Bizottság csütörtökön közzétett felmérése szerint az európaiak 71 százaléka vezetett be intézkedéseket otthonában az energiafogyasztás csökkentésére, 48 százalékuk aggódik, hogy ki tudja-e fizetni rezsiköltségeit, jelzáloghitelét, és a munkába járás költségeit.
A magyar háztartások 40 százaléka tervez energiatakarékossági beruházásokat; tavaly július óta 10 százalékkal többen költenének energiahatékonysági korszerűsítésre otthonukban - derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Olyan nagy a magyar biztosítók adóterhe, hogy nem lehet rá egyetlen intézkedéssel reagálni, ráadásul ez csak egy az idei év számos kihívása közül – derül ki interjúnkból, amelyben Alexander Viktor Protsenkóval, az Allianz Hungária Biztosító elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk. A problémák mellett az innováció, a termékfejlesztés és az értékesíté
Idén se nagy tragédiára se rakétaszerű kilövésre nem számíthat a magyar gazdaság - mondta el a Növekedésnek Tálos Péter, a Foxconn csoport alelnöke, a Menedzserszövetség Felügyelőbizottságának elnöke, aki szerint a legnagyobb gazdasági kockázatot a világon Kína jelenti.
Nem félünk attól, hogy a Paks II. projektben a francia Framatome cég súlyának növekedése az orosz fővállalkozó Roszatom kárára történne – hangsúlyozta a csütörtökön megjelent interjúban a Budapestre akkreditált orosz nagykövet a Ria Novosztyi hírügynökségnek. Ez összhangban van azzal a nyugtatással, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz
A makrogazdasági kockázatok nem lettek kisebbek az előző negyedévhez képest, de az infláció már tetőzhetett - derült ki a sajtótájékoztatón, amin Magyarország makrogazdasági kilátásait és a jegybank új Inflációs jelentését smutatták be az MNB vezetői.