Nemrég közzétették a a 2023/24-es tanév rendjéről szóló rendelettervezetet, amely alapján az egyik legnagyobb változás, hogy hosszabb lesz a téli és a tavaszi szünet is, viszont a tnév egy héttenl tovább tart majd. Az iskolakezdéssel kapcsolatban amúgy két nagy kérdés lebeg most a szülők előtt: lesz-e tanár, aki tanítani fogja a gyerekeket, illetve
Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint idén a gazdaság stagnálni fog (0,2 százalékos GDP növekedés várható), és csak 2024-ben jöhet érdemi növekedés. Lassuló tendenciával, és nem markáns mértékben ugyan, de folytatódott Magyarországon a legfontosabb gazdasági bizalmi indikátorok korrekciója – olvasható az Egyensúly Intézet júliusi gazdasági gyor
Egy társadalmi egyeztetésre kirakott dokumentumból kiderült, hogyan költenék el az orosz energia kiváltására szánt uniós forrásokat. A kedvező uniós óriáshitelnek a vártnál is kisebb részét kérhetjük el.
A Sophos kiadta a "State of Ransomware in Retail 2023" (A zsarolóvírusok helyzete a kiskereskedelemben 2023) című, 14 ország 355, a kiskereskedelmi szektorban dolgozó IT/kiberbiztonsági szakembere körében végzett felmérésen alapuló jelentést. Az eredmények feltárják az ágazat előtt álló zsarolóvírus-kihívásokat.
Jelentős, de a 2021-es évhez képest csökkenő nyereségről számolt be a Lidl Magyarország. A 2022-es üzleti évben növekvő piaci részesedés mellett, csökkenő adózás utáni eredménnyel zárta az évet a vállalat, miközben közel 30 százalékos árbevétel-növekedést könyvelhetett el.
Az OECD 2021 decemberében hozta nyilvánosságra a globális minimumadóra vonatkozó szabályokat. Most újabb értelmezéssel kísérli meg a jogbizonytalanság eloszlatását. Ez vajon az eredeti szabályalkotás hiányosságainak elismerését jelenti? Az amerikai cégek haladékot kapnak a 15 százalékos minimumadó megfizetése alól? Ezeket a kérdéseket járják körbe
A második negyedévben a vártnál kissé nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezetben mind negyedéves, mind éves összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
Csehország az idei első fél évben 45,6 milliárd koronával (743,28 milliárd forint) kapott többet az Európai Uniótól, mint amennyit a közös kasszába befizetett - közölte hétfőn Prágában a cseh pénzügyminisztérium.
A MET csoport 100 százalékos részesedést szerzett az Emeren Germany által fejlesztett Kentzlin fotovoltaikus naperőmű-projektben, amelynek beépített kapacitása 11,5 megawatt peak (MWp), az éves energiatermelése pedig 13 gigawattóra (GWh) lesz, ez 3600 németországi háztartás átlagos éves fogyasztásának felel meg - közölte a svájci központú energiavá
Megelőzte a prágai árszint a bécsit, amire korábban nem volt példa, derült ki az Otthon Centrum bérlakáspiaci elemzéséből. A régióban egyedül a keleti szomszédnál lehet olcsóbban lakást bérelni.
Bár negyedéves elszámolású, és csak július 20-a óta hatályos, az első két negyedévre visszamenőlegesen is meg kell majd fizetniük az érintett cégeknek a szén-dioxid-adót írja a G7.
Három ember hátán vitte a 4 500 doboz adózatlan cigarettát – zöldhatár-ellenőrzéskor kapták el őket a rendőrök és a pénzügyőrök közösen, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
A 18-49 éveseknél és főműsoridőben mindössze 0,1 százalékpontot tett ki a TV2 és az RTL közötti különbség, az utóbbi javára. A többi fontosabb célcsoportban a TV2 nyerte a hetet. Ismét sok nézőt vonzott a Forma-1 futam. Főműsoridőben és a kereskedelmi célcsoportoknál még mindig egész szoros a verseny az RTL és a TV2 között. Teljes napon,
Vastagbélszűrés okoskapszulával, bőrgyógyász applikáció, beszédhang alapján azonosított mentális betegségek – csupán néhány olyan megoldás, amely már hazánkban is elérhető vagy éppen magyar kutatók munkáját dicséri, és a mesterséges intelligencia támogatásával változtatja meg mindazt, amit eddig az orvosi gyakorlatról gondoltunk. Az MI-alapú megold
Az Erste Csoport 2,7 milliárd eurós működési eredményt ért el 2023 első félévében. Az előző év azonos időszakához viszonyított 44,5 százalékos növekedés hátterében az összes bevételi tényező – így a nettó kereskedési eredmény és a nettó kamatbevétel – javulása áll. Az Erste Csoport nettó nyeresége 1,49 milliárd eurót tett ki (2022 I. félév: 1,13 mi
Augusztus 1-jével megszűnik az árstop. Az rtl.hu által megkérdezett boltosok szerint azonban van egy-két termék, amely nem drágulni fog, hanem olcsóbb lesz a kötelező ársapka kivezetésével.