Félmillió eurót (188 millió forintot) érő "lebegő aranyat", azaz ámbrát talált egy patológus a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma partjainál elpusztult bálna boncolásakor a tengeri emlős bélrendszerében - írta kedden a The Guardian online kiadása.
Júniusban az év eleje óta a leggyengébb növekedési ütemet mutatta az euróövezeti szolgáltatóipar, de általában a gazdasági teljesítmény is az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
Az Európai Bizottság a fenntartható élelmezési rendszerek keretrendszerére készít javaslatot, amelynek célja az élelmiszertermelés és -fogyasztás mintáinak megváltoztatása. A várhatóan az év harmadik negyedévében benyújtandó javaslat célja, hogy a fenntarthatóságot beépítse az élelmiszerekkel kapcsolatos valamennyi szakpolitikába, és megszilárdítsa
Az idei évi gazdasági növekedésre adott 1 százalékos prognózisukat fenntartják az MBH Bank elemzői, míg a következő években már gyorsuló, 4 százalék feletti növekedésre számítanak. Pozitív fordulatot várnak a fogyasztásban is, amit támogat, hogy az év második felében a visszaeső infláció miatt a reálbérek újra növekedést mutathatnak. A szakemberek
Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, amelynek értelmében már elérhető a pénzintézetnél az InvestEU uniós garanciaprogram. A pénzintézet 3 alprogramhoz csatlakozott, amelyek minimum 50 százalékos, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát nyújtanak. A garanciaprogram célja a hazai kkv-k versenyképességének, fenntartható
Főállású kisadózói jogviszony létesítésére 2013. január 1-jétől 2022. augusztus 31-éig nyílt lehetőség. Kisadózó vállalkozások tételes adójának alanya lehetett az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, a kizárólag magányszemély taggal rendelkező betéti társaság, a kizárólag magánszemély taggal rendelkező közkereseti társaság, valamint 2018. január 1-jét
Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke szerint ha rendbe tennék az oktatást, akkor is 8-10 évre lenne szükség, hogy még több mérnök legyen a magyar munkaerőpiacon.
Kormányinfót tart július 6-án, csütörtökön délelőtt 10-kor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Bár azt sosem tudni előre, hogy milyen témákat fognak érinteni, nagyon valószínű, hogy szó lesz a tegnap este megjelent rendeletről, amely szerint alaposan felülvizsgálják majd a közkiadásokat az o
Július 1. lett az új január 1. az idén. Szombattól él ugyanis számos változás, ami átszabja a pénzügyeinket. Szigorodnak a hiteligénylés feltételei, emelkedik a diákhitel kamata, csaknem megduplázódik a kamatjövedelmek adója, de harmadolják az alapszámla díját, és lehetővé válik az ingyenes bolti készpénzfelvétel - derül ki a Bank360.hu összegzéséb
Hiába szerepel a határozatban a 3 százalékos megtakarítás célja, a minisztérium szerint csak a baloldali sajtó hangulatkeltése, hogy megszorítások lesznek. Ja, és Brüsszel!
A városban a megengedett sebességhatárt akár kétszeresen is túllépő, agresszív vezetőkkel szemben a legjobb módszer, ha nem veszünk fel a kesztyűt, félreállunk és elengedjük őket – mondta a Portfolio Checklist keddi adásában Csörgő László, vezetéstechnikai szakértő, a DrivingCamp vezető trénere az Árpád hídon történt, halálos kimenetelű baleset kap
Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, amelynek értelmében már elérhető a K&H csoportnál az InvestEU uniós garanciaprogram; a pénzintézet három alprogramhoz csatlakozott, amelyek minimum 50 százalékos díjmentes hitelgaranciát nyújtanak az ügyfeleknek.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsdén is kedvezőtlen hangulatban telik a kereskedés, a blue chipek közül egyedüliként a Mol részvényei vannak minimális pluszban, legnagyobb mértékben az OTP papírjai estek a nap eddigi részében, közel 1,5 százalékot.
A Johnnie Walker új kampányában arra hívják fel a figyelmet, hogy bármely hölgyből válhat példakép, ezáltal is csökkenhet a nemek közti egyenlőtlenség.
A 10 étteremmel rendelkező, és idén újabbak nyitásán munkálkodó, Padthai nevű, ázsiai konyhát vivő étteremlánc és az Activé - ugyancsak magyar fiatalok által indított gasztronómiai-élelmiszeripari vállalkozás - közös akciójáról hallhattunk tájékoztatót szerdán.
Törökországban éves szinten lassult a fogyasztói áremelkedés, havi összevetésben viszont megugrott, amiben elsődleges szerepet játszott a líra júniusi gyengülése a főbb devizákkal szemben a május végi elnökválasztások után.
Megszűnik a tanárok közalkalmazotti jogviszonya, áthelyezhetők lesznek más intézményekbe, és könnyebb lesz fegyelmi eljárással elbocsátani például azokat, akik polgári engedetlenségben vesznek részt.
Visszatér a magyar nézők egyik nagy kedvence, A hegyi doktor újra rendel, ami július 17-től vadonatúj, premier epizódokkal érkezik a TV2 hétköznap esti főműsoridős sávjába. A gyönyörű tájakon játszódó sorozatban Dr Martin Gruber szakmai és magánéletének fordulatos történéseit láthatják a nézők. A széria olyan nagy népszerűségnek örvend Németországb
Ha egy tollvonással rendbe tennék az oktatást, akkor is 8-10 évre lenne szükség, hogy még több mérnök legyen a magyar munkaerőpiacon, akikből jelenleg iparági becslések szerint 10-20 ezer szakember hiányzik.
Törökországban éves szinten lassult a fogyasztói áremelkedés, havi összevetésben viszont megugrott, amiben elsődleges szerepet játszott a líra júniusi gyengülése a főbb devizákkal szemben a május végi elnökválasztások után.
Július 12-ig, vagyis jövő szerdáig pótolhatják a felvételiző diákok a még hiányzó dokumentumaikat, és addig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében, az E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel.
Márciusról áprilisra a korábbi hónapokkal összevetve nagyobb volt a létszámmozgás a top hazai foglalkoztatóknál. A Magyar Postánál folytatódott a létszámcsökkenés, ahogyan több állami és önkormányzati cégnél (Magyar Közút, BKM) is. Az Egis, a Danubius Hotels viszont jelentősen bővült - derül ki a HR Portál és az OPTEN Létszámtrendek jelentéséből.
Országosan 120 iskolában indulhat el a honvédelem tantárgy oktatása a következő tanévtől - derült ki Rétvári Bence államtitkár Ungár Péter, LMP-s képviselő kérdésére adott válaszából.