A muskátli nagyon hálás növény: gyorsan növekszik, strapabíró, bőségesen és hosszan virágzik, ráadásul nem igényel sok gondozást sem. A három legfontosabb feltétele annak, hogy tavasztól egészen őszig virágozzon, a napfény, a víz és a megfelelő tápanyagellátás. Továbbá az is sokat segíthet, ha időről-időre eltávolítjuk az elhalt hajtásokat.
Július 12-ig, vagyis jövő szerdáig pótolhatják a felvételiző diákok a még hiányzó dokumentumaikat, és addig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében, az E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal.
A belorusz állami hírügynökség, a BelTA közölte, hogy meghalt Alekszej Avramenko 47 éves közlekedési miniszter. Azt nem tudni, mi okozta a halálát, és tavaly év vége óta ő már a második belorusz miniszter, aki rejtélyes körülmények közt, hirtelen életét vesztette.
A közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatát rendelte el a kormány, a költségvetés legfontosabb területeit tekinti át a Pénzügyminisztérium vezetésével és egy új munkacsoport felállításával.
A nemzetközi E.ON csoport ultratöltő telepítési programjának keretében Európa 9 országában több mint ezer, 150 kilowattos (kW) ultragyors töltőpont telepítését irányozta elő, a fejlesztési program legelső állomásaként adtak át két töltőberendezést az egyik székesfehérvári Aldi áruház parkolójában.
A szakemberképzésre és a kutatás-fejlesztésre is kiterjedő együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Group Gyár Debrecen vezetői.
A Blackstone magántőke-társaság alapítója, Stephen Schwarzman 253 millió dollárt, a második helyezett Sundar Pichai (Alphabet, Google) 226 milliót, a harmadik Stephen Scherr (Hertz) pedig 182 millió dollárt vihetett haza tavaly.
Veszélybe kerülhetnek a gyeden lévők hallgatói hiteltámogatásai, a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatása, a családi pótlék rendszere és az első nyelvvizsga támogatása is.
Az Eurostat 2023 májusi adatai szerint Spanyolországban a legnagyobb, 12,7 % a munkanélküliség, de Görögországban is 10 % fölött alakul a mutató. Legkevesebb az álláskereső Csehországban (2,4 %), Lengyelországban (2,7 %) és Máltán (2,8 %).
Változások jönnek a szakirányú oktatás megszervezésére és a szakképzési munkaszerződésre vonatkozó törvényben, de a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó jogszabály is módosul – írja közleményében a BKIK.
Mostani VálaszAdónk nyomdába adásakor – elvben – még nem lehetett tudni, hogy az Országgyűlés megszavazza-e a 2024-es évre szóló, T/4243. számon előterjesztett adócsomagot. Ezért a törvényjavaslat alapján még feltételes módban írt cikkekből gyűjtöttünk ezt össze egy csokorra valót. Nem mintha azt véltük volna, hogy elvérzik az indítvány. De a jogal
A gyors személy- és áruszállítás teljesen új szintre léphet a vákuumvasút, más néven hyperloop megvalósításával, ám az Elon Musk által közismertté vált technológia bevezetése régóta várat magára. A Roland Berger, német stratégiai tanácsadó vállalat kutatói szerint három lépés figyelembevételével új lendületet kaphat az iparág.
A napenergia a fenntartható energiatermelés jelentős forrása, és kulcsfontosságú szerepet játszik az üzleti szektorban. Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a megújuló forrásból származó energia nemcsak rendkívül tiszta és környezetbarát, de hosszú távon jelentős megtakarítást is eredményez. Egy komplex napelemes rendszer telepítésének költségei
Az Országgyűlés 134 igen, 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül kedden elfogadta az új pedagóguséletpálya-modellről szóló törvényt. A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk pedig a jelenlegi 46 napról 50 napra emelkedik és az adminisztratív terheik is csökkennek. A Belü
Ami korábban évszázadok alatt történt meg, most évek, hónapok alatt játszódik le a szemünk előtt. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a mesterséges intelligencia meghódította a Go-t, ezt a logikai táblajátékot, éppúgy fénysebességgel érti meg az életünk legtöbb területét. Csakhogy, miközben az évezredes Go szabályai vélhetően nem változnak, máshol arra számít
A Morgan Stanley csökkentette olajár-előrejelzését arra hivatkozva, hogy 2024 első felében a piacon várhatóan kínálati többlet keletkezik, mivel az OPEC-en kívüli termelőktől érkező kínálat jövőre meghaladja a keresletet.
Nagy változás az Emag-csoportnál: kiszállnak a magyar alapítók. Ezenkívül kiválik az cégcsoportból a Vatera online piactér és Várkonyi Balázs, illetve Kelemen Gyula, az Extreme Digital alapítói veszik át az irányítását.
A görög kormány magánosítja az athéni nemzetközi repülőtér egy részét, 30 százalékát bevezeti az athéni tőzsdére a jövő év elején - erről Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök beszélt a Bloomberg TV-nek szerdán.
Új technológia van áttörőben, amely összemossa a határokat a fizikai és a virtuális valóság között. „Nem mindig látjuk át, hogy egy innováció milyen gyökeres változásokat hoz az életünkbe, de azt azért érzékeljük, ha korszakhatárra érkezünk” – állítja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki szerint most éppen oda érkeztünk.A hetvenes évek vég
Erős növekedési potenciált lát a Vatera C2C üzleti modelljében és az Extreme Digitalhoz hasonló sikertörténetet szeretnének létrehozni a használt áruk adásvételében erős online piactéren – jelentette ki Várkonyi Balázs azzal kapcsolatban, hogy Kelemen Gyulával együtt kiszállnak az eMAG-ból és a Vatera többségi tulajdonosai lesznek. Adja magát a kér
Románia történelmének eddigi legnagyobb részvényjegyzése fejeződött be kedden, amikor a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) lezárult a nyilvános ajánlattétel a Hidroelectrica energiavállalat részvényeire - közölte a Mediafax hírügynökség.
Dél-Németországban hamarosan véget ér az idei szamócaszezon, amely a hűvös és felhős tavasz miatt nehezen indult, ám a melegebb időjárás beköszöntével jól alakult.
Az Európai Bizottság a Bulgáriával, Magyarországgal, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával április 28-án kötött megállapodást követően előterjesztette a tagállamok képviselőinek a 100 millió euró értékű támogatásra vonatkozó javaslatát.
Az építőipar szerződésállománya országosan 28 százalékkal, míg Budapesten mintegy 15 százalékkal lett kisebb éves szinten, ezáltal legtovább a fővárosban fog kitartani olyan mértékben a piaci megrendelés, mint amire a szakma vágyakozik – mondta Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.
Júniusban az év eleje óta a leggyengébb növekedési ütemet mutatta az euróövezeti szolgáltatóipar, de általában a gazdasági teljesítmény is az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
We need to invest in digital skills, because they will soon be essential not only for working but also for functioning in society. Artificial intelligence professionals and specialists are in constant demand and can work in the highest paid jobs in the industry, for up to 1.8-2.5 million HUF per month. IT recruitment has taken a breather due to cut
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júniusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Az S&P 500 index közel 16 százalékkal emelkedett az idei első félévben. Ezzel a meneteléssel immár 72 százalékát dolgozta le a tavalyi esésének. Tekintettel az elementáris technológiai erőre is, ez már medvepiaci rallynak túl erős. Az átlagos részvény azonban jóval gyengébben teljesít az S&P 500 és pláne a Nasdaq-100 indexhez képest, ami azt mutatj
2023. május 13-tól az Igazgatóság új tagjaként, Békefi Gyula vezérigazgató-helyettes vette át az adminisztrációs, jogi, megfelelőségi, kárrendezési és vállalási területeket Sisák Ilonától, aki öt év után közös megegyezéssel távozott a Biztosító vezérigazgató-helyettesi székéből.
Az OTP Bank kínálata egy új digitális megtakarítási funkcióval bővült: az internet- és mobilbankban elérhető Persely segítségével az ügyfelek kis összegeket is tudnak félretenni, melyekhez különböző célokat is rendelhetnek. A Persellyel a digitálisan aktív, megtakarítási életútjuk elején járó, azaz ezen a területen még kevésbé tapasztalt ügyfelekne
A Mol a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat Igazgatósági tagja és Csoportszintű Stratégiai Operáció és Üzletfejlesztés ügyvezető igazgatója, Bacsa György Mol-részvényeket adott el a Budapesti Értéktőzsdén június 30-án.
Több befektetésre van szükség a megújuló energiába a fejlődő országokban, hogy biztosítva legyen számukra is a tisztább energiaforrásokhoz való hozzáférés - írta az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) főtitkára szerdai közleményében.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége álmodta meg a VOSZPort alkalmazást, amely kifejezetten azért készült, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások operatív folyamatait segítse.
Napjainkban minden a generatív mesterséges intelligenciáról szól. Megvan benne a potenciál, hogy valóban átalakítsa a minket körülvevő világot, de a közelmúlt több más technológiai újdonságához – az elektromos járművekhez, a megújuló energiaforrásokhoz vagy éppen a blokklánchoz – hasonlóan az értékeltségek néha hajlamosak elszakadni a fundamentális