A kriptovaluta árfolyamok új lendületet vettek a múlt heti bizonytalanság és esés után. Az újjáéledés a pozitív hangulatnak és a stratégiai vásárlásoknak köszönhető. Sőt, a váratlan fordulat úgy tűnik, hogy inkább még erősíti a befektetői bizalmat, és egyesek úgy gondolják, hogy ez lehet az új bika szakasz kezdete. Ahogy kezd észhez térni a piac, a
A Gazdasági Versenyhivatal párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
Az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja fődíjat nyert a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén. Az alap meghatározó tulajdonságai közé tartozik a konfliktusos és inflációs helyzetekben potenciálisan kedvezőbb teljesítménye. A kiváló eredmény mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió managerrel beszélge
A legtöbben csak azt hangsúlyozzák, hogy legyen egy kert sokszínű, legyen biodiverz, vagyis fajokban gazdag. De mitől is lesz egy kert ilyen? Hogyan néz ki a biodiverz kert a gyakorlatban?
Teljesítette a sportfogadói elvárásokat a magyar csapat azzal, hogy hat arany-, hét ezüst- és hat bronzéremmel zárta a versenyeket, így gyakorlatilag megismételte a tokiói szereplését. A fogadók körében népszerű volt az Olimpia, különösen magyar érdekeltségű csapatsportokra fogadtak sokan.
Egy új tanulmány szerint a zöldtetőknek sok előnye van a biológiai sokféleség szempontjából, de hűtési megoldásként egy fontos hátránnyal kell szembenézniük.
Napokon belül búcsút vehetnek a 7 százalékos kamattól a 3 éves fix állampapírt vásárló kisbefektetők. Csaknem pontosan annyit vágnak belőle, hogy a kamata megegyezzen az ötéves MÁP Plusz átlaghozamával.
A villámcsapások és az áram- és feszültséglökések megzavarják a kritikus rendszerek működését, és évente több milliárd dolláros kárt okoznak az építményekben és berendezésekben. Mivel a gazdaság és a társadalom egyre nagyobb mértékben támaszkodik az elektronikára és az adatközpontokra, az ABB több mint 35 millió dollárt (27 millió font) fektet be e
A hőhullámokon, hőmérsékleti rekordokon való szörnyülködés helyett érdemesebb az óceánokon és az állandó jég birodalmában körülnézni. A globális tengerszint Földünk "hőmérőjének" tekinthető, emelkedése a bolygó felmelegedését mutatja. Teljesen felesleges tehát a klímaszkeptikusokkal a globális átlaghőmérséklet mérési pontosságáról vagy számítási mó
Szinte napról napra nehezebb hozzáférni nem is olyan régen még szabadon és a büntetés kockázata nélkül elérhető adatokhoz. Nő a kiadók és a mesterségesintelligencia-fejlesztők közötti perek száma. Az internet elvileg nyílt, ám mind gyakrabban zárulnak be weblapok kapui a nem kívánatos webes keresőbotok előtt. Célkeresztben az OpenAI.
Külföldi távmunka esetében a munkaadó gyakran csak akkor szembesül a problémával, amikor a munkavállaló tájékoztatja, hogy neki nem Magyarországon, hanem a távmunkavégzés helyén, külföldön kell az adót megfizetnie. Vizsgáljuk meg az adókötelezettség alakulását, ha a magánszemély távmunkában egy évig Spanyolországban vagy az Amerikai Egyesült Államo
Amerikai parancsnokkal, egy indiai és egy lengyel űrhajóssal együtt indul majd a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar űrhajós, aki Cserényi Gyula tartalékos űrhajóssal már Houstonban készül a küldetésre - mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos
A Sommerdahl bűntények sorozat egy dán tengerparti városkába repíti a nézőket, ahol Dan Sommerdahl (Peter Mygind) nyomozó fáradhatatlanul dolgozik a környékbeli gyilkosságok felderítésén. Nemcsak a városban kell azonban rendet tennie, hanem a házasságában is. A detektív szereti feleségét, a rendőrség vezető technikusaként dolgozó Marianne-t (Laura
A munkaerőpiaci kihívások és a növekvő termelékenységi igények új irányt mutatnak a raktárautomatizálás területén. A Bosch Rexroth úttörő szereplőként kínál innovatív megoldásokat, amelyekkel a vállalatok gyorsan és hatékonyan reagálhatnak a
Az Einstein-teleszkóp egyik lehetséges helyszínének vizsgálatához járulnak hozzá a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kollégái a szardíniai Sos Enattos bányában, ahol az Innovatív Detektorfejlesztő Lendület Kutatócsoport által készített modern müondetektort üzembe helyezték.
A klímaváltozás a hazai gabonatermesztés szempontjából is kockázatot jelent, de a kutatóknak van ötlete, amivel a rendkívüli aszály hatásai is mérsékelhetők: az árterek visszaadása a folyóknak.
Napos időben lesz részünk a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Hazánk északnyugati, esetleg északi részén néhol zápor, zivatar kialakulhat. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 37 fok között várható, ennél kevés
Augusztus 13-a a balkezesek világnapja, célja, hogy felhívja a figyelmet a balkezes emberek egyedi kihívásaira és értékeire. Először 1976-ban tartották meg a világnapot. Az “ünnep” nemcsak a balkezesek különleges helyzetére irányítja a figyelmet, hanem arra is, hogy a világunk, amely alapvetően a jobbkezesek igényei szerint van kialakítva, mennyire
A részvénypiacokon továbbra is a mesterséges intelligencia kelti legnagyobb várakozást, a vállalatok kedvezően ítélik meg az új technológiát, amelybe jelentős összegű beruházásokat is eszközölnek, sőt – működésüket az ezzel kapcsolatos optimista előrejelzésekre alapozzák. A helyzet azonban ennél árnyaltabb.
159 éve halt meg Semmelweis Ignác, gyermekágyi láz okának felfedezője, az “anyák megmentője”. Bécsben halt meg. Tabáni kereskedő családból származott – szülőháza ma az ő nevét viselő Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. 1844-ben avatták orvosdoktorrá, pályáját a bécsi szülészeti klinika asszisztenseként kezdte. Elsőként mondta ki, hogy a gyermekágy
Három nőgyógyász, akik fiatalok, férfiak és segíteni akarnak, ehhez pedig a rendelő mellett a közösségi médiát is segítségül hívják. De a Nődokik nem akarnak influenszerekké válni, ízig-vérig orvosok maradnak.
Nem kell tovább várni, szeptember 1-én, vasárnap este útjára indul az Ázsia Expressz ötödik évada. Az ázsiai földrészre visszatérve a TV2 szuperprodukciójában ezúttal nyolc kalandvágyó pár próbál szerencsét Fülöp-szigetek és Tajvan mesés vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva megküzdjenek a 15 millió forintos fődíjért. Ráadásul a
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) Whistleblower Programja, amelyet a Dodd-Frank törvény alapján hoztak létre 2010-ben, lehetőséget kínál arra, hogy jelentős pénzügyi jutalmakat szerezz az értékpapírtörvény megsértésének bejelentésével. Azon túl, hogy helyesen cselekszel, egy egész életet megváltoztató pénz ütheti a marko
Az utóbbi évek során nem csökkent a magyar vásárlók német autók iránti lojalitása. Ez derül ki a carVertical autóadat-szolgáltató cég által készített tanulmányból, amely a 2024 első felében leggyakrabban ellenőrzött autókat vizsgálta. Az Opel, a Volkswagen és a Bmw idén is a legnépszerűbb használtautó-modellek között szerepeltek. A carVertical pl
Susan Wojcicki az internet korai korszakának, a Google felívelésének és egyeduralkodóvá válásának egyik nagy alakja volt. A kaliforniai Menlo Parkban, a Santa Margarita Avenue-n található szerény házban alapította Larry Page és Sergey Brin a Google-t. Itt volt a garázs, amely egykor tele volt szerverekkel és routerekkel; itt voltak a ház
Az elmúlt években a 3D nyomtatás rohamos fejlődésen ment keresztül, és ígéretes alkalmazási területeket mutatott a biológiai szövetek előállításától kezdve a víztisztító kerámiák kifejlesztéséig. Az építőipar, különösen a betontechnológia az
Az Egyesült Államok szerint Irán ezen a héten megtámadhatja Izraelt. A konfliktus eszkalációját megelőzendő, az USA átcsoportosította közel-keleti erőit, megerősítve ezzel Izrael védelmét.
'Virágok és Tankok: művészeti alkotások az Ukrajnában dúló háború árnyékában’ címen különleges és felkavaró kiállítást hozott létre az Unicef és a Magyar Református Szeretetszolgálat.