Az idei első negyedévben már a kilábalás jeleit mutatta a mintegy másfél éves visszaesés után a hazai lakáspiac – ezt állítják egybehangzóan a KSH és az MNB legfrissebb jelentései. Az egyes részpiacok ugyanakkor eltérő dinamizmussal reagáltak a fordulatra. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a közeli jövő a most még elmaradó területek számára is
Magyarország gazdasági elszigetelődése és a költségvetési hiány miatt hozott intézkedések a befektetéseknek kedvezőtlen piaci helyzetet teremtenek. Bár az Intrum index növekedett az elmúlt negyedévben, az állami intézkedések közvetetten negatívan befolyásolják a háztartások fizetőképességét. Emellett a GDP-növekedés elmaradt a várttól az ipar gyeng
Fontos inflációs adat érkezett ma az Egyesült Államokból, ezt megelőzően kiváró hangulat jellemezte a tőzsdéket, és az adatközlés után sem sokat változott a helyzet, az irányadó amerikai indexek vegyesen nyitottak, az európai tőzsdéken pedig kitartanak a mérsékelt pluszok. A BUX közben a nap nagy részén tegnapi záróértéke alatt állt.
Az Európai Bizottság 99,5 millió eurós állami támogatást hagyott jóvá egy romániai gumiabroncsgyár számára - írta az economedia.ro az uniós testület közleménye alapján.
Itt a nyár, vár az utazás! Hányan és hányan álmodoztunk róla évközben, hogy ismét a szabadság, kaland és önmegvalósítás útjára lépjünk - mint turisták. Pedig érdemes lenne némi önvizsgálatot és kritikai szemléletet alkalmaznunk, mielőtt útra kelünk: felismerni a kapcsolódó hátrányokat és téveszméket. Az utazás a legtöbbször öncélú, nem hozza el a v
Már következő hónapban bemutatkozhat a harmadik generációs Apple Watch SE, azaz az almás vállalat, olcsóbbik okosórája – most először azonban egy olyan területen faragnának az előállítási költségekből, ami nem igazán márkahű; az új okosóra tokozását a pletykák szerint ugyanis alumínium helyett műanyagból gyártanák. - írja az Index.
A Crypto.com kriptovaluta tőzsde hivatalosan is az UEFA Bajnokok Ligája, Európa legnívósabb klubfutball versenyének hivatalos szponzora lett, közel két évvel azután, hogy visszalépett egy hasonló megállapodástól. A szponzorációt hivatalosan a szerdai UEFA Szuperkupa mérkőzésen, a Real Madrid és az Atalanta között, Varsóban jelentik be, áll a tőzsde
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
Az atomenergia döntő szerepet játszik az energiaátmenetben. A világ növekvő energiaigényének kielégítéséhez azonban a mostaninál nagyobb kapacitásra van szükség.
Májushoz képest nem változott, a 2023 júniusitól 3,2 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024 júniusában az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Csak négy uniós tagállamban esett vissza az idei második negyedévben a gazdaság az első negyedévhez képest, és az egyik közülük Magyarország volt (-0,2%), Németországgal párhuzamosan (-0,1%) – derült ki az Eurostat ma közzétett adatbázisából, amely a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatokat közölte öt tagállam kivételével. Ezzel együtt a
A tanácsadócég legfrissebb jelentésében azt vizsgálta, hogy mi lesz azzal a temérdek generatív mesterséges intelligencia (GenAI) projekttel, amibe a cégek belevágtak az utóbbi években.
Az MNB legfrissebb adatai szerint az elmúlt 1 évben csaknem 10 százalékkal nőtt azon jelzáloghitelek száma, amelyeknél 70 százalékos vagy magasabb a fedezeti megterheltség. Markáns növekedés látható tehát a hitelek összegének az ingatlan értékéhez viszonyított arányában. A money.hu szakértője a stagnálni látszó magyar ingatlanpiac tükrében hívja fe
A Tron jelentős lépést tett az innováció útján a SunPump elindításával, ami egy olyan platform, amely a mémérmék létrehozását és piacra dobását hivatott megkönnyíteni a hálózaton belül. A felület célja, hogy új projekteket vonzzon azáltal, hogy csökkentett díjakat és szigorú biztonsági intézkedéseket kínál a befektetők védelme érdekében. A SunPump
2024 júniusában az ipari termelés volumene 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2023 júniusában. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a
Irigylésre méltó működési környezet, jóval az átlagon felüli negyedéves teljesítmény, rendkívül magas osztalék – ha ezzel mind rendelkezik egy magyar vállalat, akkor mégis miért esik már hónapok óta meredeken az árfolyama? Valamit nem veszünk észre? Vagy pont, hogy most kell alaposan bevásárolni? Mit gondolnak az elemzők, mit mutat a technika? Szám
2024. július 31-től hatályos az a rendeletmódosítás, amely alapján hamarosan kiírhatják a megújult bölcsődei támogatást - szúrta ki a Pénzcentrum. Mutatjuk a részleteket.
Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (Mohu) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.
Január 2. óta a leggyengébb szintre bukott a dollár az euróval szemben szerdán délután a vártnak megfelelő amerikai inflációs adat után, és ez, illetve a forint ereje együtt oda vezetett késő délutánra, hogy 356 közelébe jutott a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben. Ez egyúttal azt jelenti, hogy elkezdi tesztelni az árfolyam a hároméves emelk
A kormány tavalyi jogszabály módosítását kihasználva a cégek trükkös módon küldhetik el munkavállalóikat úgy, hogy végkielégítést sem fizetnek, és tömeges létszámcsökkentést sem kell jelenteniük. A módszer a dolgozók munkaügyi egészségügyi alkalmasságának felülvizsgáltatása.
A stábtagoknak eredetileg azt mondták, és már a műsorújságban is ez jelent meg, hogy augusztus 26-án indul az ATV-n az ÖT című vitaműsor, a Media1 információi szerint azonban mégsem kerül képernyőre a meghirdetett időpontban, az új évad gyártására leghamarabb szeptember végén, vagy csak októberben kerülhet sor. Az okokról és a műsor pótlásáról kérd
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium rekord közeli kukorica- és szójatermést becsül 2024-re, de kérdéses, hogy ezek a számok tovább nőnek-e vagy véglegesek. Az időjárás és a termésterület is döntő tényezők lehetnek.
A fővárosi agglomerációs térségben a Duna House adatai szerint az idén eddig 70 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost, mint 2023 hasonló időszakában, az átlagos ingatlanra fordított összeg pedig 21 százalékkal nőtt és meghaladta a 72 millió forintot.
Több időt töltenek az interneten a baby boomerek, mint a Z generáció tagjai – egyebek mellett ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss elemzéséből, amely az egyes generációk médiafogyasztási szokásait vetette össze a 2024 első negyedévében készült felmérések alapján.
Több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.