2017-ben és 2021-ben korábban nem látott, parabolikus növekedésnek lehettünk szemtanúi a kriptovaluta-piacon. Ebben az időszakban minden altcoin exponenciális növekedésre kapcsolt, és szó szerint nem volt olyan projekt, aminek az árfolyama ne lőtt volna ki. Ugyanakkor az elmúlt években jelentősen megváltozott a piac, a ciklikusság és a szezonalitás
Az elmúlt 154 év legszokatlanabb júliusa volt az idei: a legmelegebbnek és a hetedik legszárazabbnak adódott - írta a HungaroMet a honlapján közölt tanulmányban.
Augusztus 16-án indul el a Premier League 2024/25-ös szezonja és ezzel együtt bemutatkozik a bajnokság hivatalos söre, a Guiness is. A négy évre szóló partnerség célja, hogy támogassa és erősítse a futballközösséget a lelátókon és a pályán kívül, világszerte új kapcsolatokat teremtsen a Guinness fogyasztói és a Premier League szurkolói között. "A
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás a gazdasági kamarai hozzájárulás ügyében – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.
Egy friss felmérés szerint a britek többsége ma már hibának tartja a brexitet, vagyis Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból. A válaszadók 59 százaléka pedig vissza is térne a politikai közösségbe- derül ki az Inforádió adásából.
Augusztus 13-án kifutott Murmanszk kikötőjéből és az Északi-sark felé vette az irányt az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) elnevezésű atomjégtörő fedélzetén a Znanyije (Tudás) orosz tudományos ismeretterjesztő társaság ötödik sarkvidéki expedíciójával. Varga Levente, a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő budapesti gimnázium tanulója 14 másik
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) három területen a világ legjobb 155 egyeteme közé került a US News friss globális felsőoktatási rangsorában, valamint őrzi tavaly megszerzett helyét az Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2024-es egyetemi világrangsorában is - tudatta az intézmény.
Hol kémiai, hol pedig biológiai irtószerekkel rontanánk nyaranta a szúnyogokra, mert ilyenkor csak egy dolog számít: minél kevesebb szúnyoggal és csípéssel megúszni ezeket a hónapokat.
Lassan vége a nyárnak, de addig még van idő pár strandolásra, kertipartira. Ha úgy szeretnéd kiélvezni az évszak utolsó falatjait, hogy közben egészségedet is támogatod, mutatunk 6 ételt, amit inkább kerülj el – és azt is, mit válassz helyettük.
Az ARWU egyetemi világrangsorában az 501-600. kategóriában zárt idén is az ELTE, publikációs tevékenységében továbbra is megelőzve az összes többi magyar egyetemet.
A norvég szuverén vagyonalap, az NBIM mintegy 149,48 millió dollárra növelte Bitcoin-állományát, összesen 2446 BTC-re. Ez jelentős növekedés ahhoz képest, hogy az előző év végén az alap birtokában 1507 BTC volt mindösszesen. Azért, hogy tudjuk ez mit is jelent, tudni kell, hogy az NBIM micsoda. A Norvég Kormányzati Nyugdíjalap két teljesen különáll
Változatosan alakul a kukorica fejlődése. A teljesen felszáradt területek mellett látni lehet szépen zöldellő táblákat is. Mindez a kedvezőbb talajnedvességi állapot, a jobb tápanyagellátottság, és a területre adaptált agrotechnika következménye. – írja dr. Aponyi Lajos legújabb növényvédelmi előrejelzésében. Mindezek ellenére a kukoricamoly folya
Idén az első hat hónapban 13,9 százalékkal, 26,1 millióra nőtt a Törökországba látogatók száma az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Török Turisztikai és Fejlesztési Ügynökség (TGA) az MTI-vel.