Az autók bonyolult gépezetek, amelyek gondos figyelmet igényelnek, különösen akkor, ha szokatlan zajokat vagy szagokat észlelünk. Ezek az apró jelek gyakran komoly problémákra utalhatnak, amelyeket időben kezelve elkerülhetjük a súlyosabb meghibásodásokat. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a szagokat és zajokat, amelyeket nem szabad figyelmen k
Egy légitársaság a közelmúltban sikeresen szállított több mint 100 jakot Azerbajdzsánba egy új tenyésztési program céljából – számolt be az Aero Telegraph.
Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták.
Alapvetően jó a hangulat a világ tőkepiacain, ebben a hangulatban pedig a nap nagy részében erősödött a forint a vezető devizákkal szemben. A 393-as szintet viszont nem tudta átvinni a magyar fizetőeszköz: délután romlani kezdett a hazai deviza ereje.
Hszi Csin-ping kínai és To Lam vietnami elnök hétfői találkozójukon a két ország közötti kapcsolatok megerősítésében állapodott meg, és a találkozó után a két vezető jelen volt számos kétoldalú együttműködési megállapodás aláírásán - jelentette hétfőn a kínai média.
A besugárzás változékonysága nemcsak napon vagy órán belül tud problémákat okozni, de akár években mérhető időintervallumban is. A napenergia-termeléshez nélkülözhetetlen napsugárzás mennyisége egy év alatt is jelentős mértékben megváltozhat, ami nem segíti a tervezhetőséget. A napenergiával szemben – számos jó tulajdonsága mellett, melyek a követk
A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható kedden, augusztus 20-án, de nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok, zivatarok a délutáni, esti órában - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfő délutáni videójából.
A széleskörű használat ellenére még mindig nincs egységes megoldás a lítium-ion akkumulátorok eloltására. A világon egyre több vita lát napvilágot az elektromos autókkal kapcsolatos tüzek miatt. Augusztus 1-jén a dél-koreai Incheonban kigyulladt egy Mercedes Eqe, ami további 70, ugyanabban a mélygarázsban elhelyezett jármű megsemmisüléséhez vezetet
Keresik Magyarország legjobb gulyását. A szolnoki Tiszaliget ismét füsttel, illatokkal és zenével telik meg szeptember első hétvégéjén – derült ki egy sajtóközleményből. Szeptember 6-7-én immár a 26. alkalommal rendezik meg a hagyományőrző Szolnoki Gulyásfesztivált a Tiszaligetben. Az esemény igazi ünnepe a magyar gasztronómiának, amelynek a gulyás
A Komló városát keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelte el az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A Wigner Fizikai Kutatóközpontban olyan lézeres kísérleteket végeztek, amelyekben kirajzolódik a fény kettős természete: a lézerfény részecskeként és hullámként is viselkedve kelt elektronokat, amikor nanorészecskékkel lép kölcsönhatásba. A fizikusokat évszázadokon át foglalkoztatta a kérdés, milyen természetű valójában a fény: elsősorban hullámnak
Szerte a világban egyre nagyobb a kereslet a turisták körében a fenntartható nyaralási, utazási formák iránt, amire a nagyobb turisztikai szolgáltatók is kezdenek már reagálni. A turisztikai zöld átállás terén azonban Magyarország még az út elején jár. Itthon az energiatakarékosságra való odafigyelésen kívül az ökológiai, fenntarthatósági tényezők
A hónap közepén két nagybank is módosította a lakáshitelek feltételeit. Az MBH csatlakozott azokhoz a pénzintézetekhez, amelyek július eleje óta növelték a kamataikat. Ezzel még a korábbi THM-plafon szintje alatt marad, miközben a nemrég e fölé menő OTP visszavett valamennyit a kamatemeléseiből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Az AMD amerikai chipgyártó 4,9 milliárd dollár értékű készpénz- és részvényüzlet keretében megvásárolja a ZT Systems szervergyártót, amivel az a célja, hogy megerősítse mesterségesintelligencia-kapacitását az ugyancsak amerikai Nvidiával való versenyben.
Alapvetően jó a hangulat a világ tőkepiacain, ebben a hangulatban pedig a nap nagy részében erősödött a forint a vezető devizákkal szemben. A 393-as szintet viszont nem tudta átvinni a magyar fizetőeszköz: délután romlani kezdett a hazai deviza ereje.
Elérte az Északi-sarkot a Tudás jégtörője elnevezésű, diákoknak szervezett nemzetközi expedíció az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) elnevezésű orosz atomjégtörő fedélzetén, az esemény alkalmából az epedíció magyar résztvevője is kitűzte a nemzeti lobogót a sarkvidéken - közölte a Roszatom.
Az Ethereum-alapító Vitalik Buterin új Ethereum domain nevet vett meg nemrégiben, amely kifejezetten a „defenzív fejlődésre” utal. Augusztus 18-án Buterin regisztrálta az Ethereum Name Service (ENS) „dacc.eth” domain nevet 0,187 etherért, ami jelenlegi árakon valamivel több mint 150 ezer forintot jelent. Ez alig néhány nappal azelőtt történt, hogy
Tavalyhoz képest derűlátóbbak a vezetők a növekedési kilátásokkal kapcsolatban – mutat rá az EY legfrissebb, 21 országban köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 vezérigazgató és 300 intézményi befektető részvételével készült nemzetközi felmérése. A várható bővülést kihasználva egyre többen gondolkodnak felvásárlásokban.
Augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a Strand Fesztiválon a koncertek mellett a fenntarthatóság is fókuszba kerül. A fesztivált szervező Weekend Event Kft. szakértők segítségével fenntarthatósági rendszert dolgoz ki, amelynek része a vendéglátás karbonlábnyomának csökkentése, a kerékpáros és közösségi közlekedés támogatása, a helyi vállalkozók pr
Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök három órás jeruzsálemi találkozója után a miniszterelnöki hivatal közleményt adott ki és ebben leszögezte, hogy Izrael ragaszkodik az izraeli túszok szabadon engedésére vonatkozó áthidaló amerikai javaslathoz, amelyet viszont az előző éjjel a túszejtő Hamász palesz
Kolozsváron nyit európai kirendeltséget a Copeland globális fűtés- és hűtéstechnikai vállalat - jelentette az economedia.ro hírportál a vállalat közleménye alapján.
Augusztus elején egy nap alatt 10 %-os mínuszt hozott össze a NIKKEI japán tőzsdeindex, de az amerikai és európai tőzsdék is megszenvedték ezt az időszakot. Megnéztük, hogy a múltban hogyan álltak talpra az indexek egy-egy jelentős zuhanás után, mindezt az S&P500 példáján bemutatva. 2022 – nehéz talpra állás A 2022-es évben több olyan időszak is
Kilenc hónapja nem volt olyan jó hete a globális részvénypiacoknak, mint a múlt héten, a befektetők elkezdték árazni, hogy az amerikai gazdasági lassulás a korábban vártnál sokkal mérsékeltebb lehet, sikerülhet elkerülni a recessziót. A lendület a tőzsdéken ezen a héten is kitarthat.
A Szent István Nap kedvelt rendezvényhelyszíne a Varázsliget, ahol az idén is megannyi szórakozási lehetőség várja a családokat. A Városligetben megrendezett eseményeket már az első napon kiemelt érdeklődés övezte, de még csak most jön a java: mától további izgalmas programokkal bővült a felhozatal.
Az oxigénhiány súlyos és tartós károkat okozhat szervezetünkben. Az első három percben elveszítjük eszméletünket, és az agysejtjeink elhalnak. Már 4 perc után maradandó agykárosodás következik be, 4-6 perc elteltével pedig beállhat a halál. Még a sportolók is, akik folyamatosan edzik a testüket és növelik tüdőjük kapacitását, legfeljebb 10 percig b
Alapvetően jó a hangulat a világ tőkepiacain, ebben a hangulatban pedig a nap nagy részében erősödött a forint a vezető devizákkal szemben. A 393-as szintet viszont nem tudta átvinni a magyar fizetőeszköz: délután romlani kezdett a hazai deviza ereje. Ami viszont nagyon érdekes: a dollár rég nem látott szintekre gyengült.
A középkorú magyarok túlnyomó többsége arra számít, hogy az állami nyugdíja alacsony lesz, ezért dolgoznia kell a megélhetéséhez, amíg arra képes. Ebben a helyzetben a legjobb, amit tehetnek az érintettek, ha próbálnak előre gondoskodni kellő megtakarításról idős korukra. A középkorú, azaz a 30-59 éves magyarok 60 százaléka úgy véli, hogy ő már n
A tavaszi hónapokban a szabad felhasználású jelzáloghitelek iránti kereslet is érezhetően növekedni kezdett, május után a júniusi hónap is bőven nyolcmilliárd forint feletti új kihelyezést hozott. A jelzáloghitelek viszont láthatóan a nagyobb összeg felvételében gondolkodó háztartások számára jelentenek valós alternatívát: erre utal, hogy az átlag
Csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe júliusban, immár az ötödik egymást követő hónapban, miután februárban két éve először emelkedett.
A Floki partnere lett az angol Premier League-ben (EPL) játszó Nottingham Forest labdarúgóklubnak. A csütörtökön jelentette be a Floki, hogy a Nottingham Forest hivatalos kriptopénz-partnere lesz, és széles körű marketing- és promóciós jogokkal fog rendelkezni. „Büszkék vagyunk arra, hogy csatlakozhatunk a Premier League-hez egy olyan klubbal, amel
Indiában 3,39 millió személyi számítógépet (beleértve az asztali számítógépeket, laptopokat és munkaállomásokat) szállítottak ki az idei második negyedévben, ami 7,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derült ki az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára hétfőn felkerült adatokb
2021-ben jelent meg a Rimac elektromos szuperautója, és a Nevera az eltelt idő alatt a legtöbb rekordot megdöntötte, ami ebben a kategóriában számít. Nemcsak a világ leggyorsabb elektromos autója lett, de a Nordschleifén is körrekordot autóztak vele. Írja a Player. A Rimac Nevera 1914 lóerője kevésnek bizonyult? Bemutatkozott a Nevera R, aminél nem
Az étkezésünk nemcsak a fizikai egészségünket befolyásolja, hanem az agyunk működésére is jelentős hatással van. Ahogy a testünknek szüksége van a megfelelő tápanyagokra a jó közérzet fenntartásához, úgy az agyunk is igényli azokat az anyagokat, amelyek elősegítik a koncentrációt, a memóriát és a kreativitást. Az agyserkentő étkezés célja, hogy oly
Miközben jelenleg is zajlik a Szent István-napi programsorozat (19 helyszínen több mint 200 programmal), a legnagyobb figyelem természetesen az augusztus 20-i tűzijátékot övezi. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfő délután.