Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók több vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát, a viharkárok késő délután Heves után Nógrád és Pest vármegyét, valamint a fővárost is elérték - közölte kedden a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A stressz sajnos az élet elkerülhetetlen velejárója, még társaink, a lovak számára is. A mi felelősségünk az, hogy ezt az erős külső környezeti hatást lovunk számára a lehető legalacsonyabban tartsuk.
A Goldman Sachs jelentősen módosította az olajárakra vonatkozó előrejelzéseit, ami a globális olajpiac jelenlegi helyzetét tükrözi. A befektetési bank 2025-re vonatkozó átlagos Brent-előrejelzését hordónként 82 dollárról 77 dollárra csökkentette. Emellett a 2025-ös Brent-ár előrejelzési tartományát is szűkítette, 5 dollárral 70-85 dollárra mérsékel
A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését - jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szaké
Megtört a nyaralópiac korábbi lendülete: a kereslet idén tovább csökkent, az Otthon Centrum hálózatában az első hét hónapban 12,3 százalékkal kevesebb nyaralót értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában.
Az Unesco világörökségi helyszíneken vagy híres nevezetességeknél egyre nehezebb tömegektől mentes, de kiváló képeket készíteni. Az európaiak kedvenc úticéljai közül néhány a világ legforgalmasabb városai közé tartozik, és a nyaralókat valószínűleg a közösségi médiában készült fotók is befolyásolják – ami hosszabb várakozási időkhöz vezet, amikor m
Szaúd-Arábia nem újította meg az Egyesült Államokkal 1974-ben kötött petrodollár-megállapodását, így a közel-keleti ország diverzifikálhatja kereskedelmi lehetőségeit, illetve más pénznemben is értékesíthet olajat, az amerikaiakkal való végleges üzleti szakításról azonban szó sincs – mondta az InfoRádióban a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
A globális Stevie® Awards for Great Employers szakmai versenyen kapott díjat a hazánkban 1200 főt foglalkoztató, ipari robotokat gyártó Kuka Hungária Kft. A 2024-es Stevie® Awards-on elismerték a világ azon munkáltatóit és HR csapataikat, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a munkahelyi kultúra és munkavállalói elkötelezettség fejlesztése t
A japán cserebogár Magyarországon is bejelentés-köteles, nem honos károsító, tápnövénykörének széles volta miatt komoly fenyegetés. A minap Dél-Németországban már többedszer találták meg, de egyelőre úgy tűnik, csak odatévedt egyedekről lehet szó.
A Nak és a FruitVeB becslése szerint az idén az átlagosnál gyengébb almatermés várható, a belföldi étkezési és feldolgozóipari igényeket nem tudja teljes mértékben fedezni a leszüretelt mennyiség.
Az elmúlt egy hét meleg, nagyrészt száraz időjárása tovább fokozta a július eleje óta tartó szárazságot hazánkban - írja a HungaroMet. Jelenleg az ország kétharmadán tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály. Bár nyári kapás növényeink terméskilátásain már egy kiadós eső sem segítene, a repce lassan aktuálissá váló vetéséhez óriási szükség lenne a
Egy hím és egy nőstény szibériai tigrissel bővült a ljubljanai állatkert; az állatok még szokják a környezetüket, így csak szeptember közepétől tekinthetik meg őket a látogatók - közölte az intézmény.