A globális Mikro-Elektro-Mechanikai Rendszerek, vagyis MEMS-ek csomagolási piaca erőteljes növekedési pályára áll az évtized hátralévő részében – azzal párhuzamosan, hogy a szenzorok iránti kereslet tovább terjed a fogyasztói, ipari és
A rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta jelentősen javult a háztartások energiaellátásának megfizethetősége. Míg 13 évvel ezelőtt minden negyedik magyar háztartás nem tudta időben teljesíteni a közműszámláját, addig ez az arány 2024-re 7 százalékra csökkent, mindez egybevág az uniós átlaggal. Emellett 2013-ban a magyarok közel 15 százaléka nem tud
A mobiltelefonok iskolai kitiltása csak a kezdet, a valódi probléma a digitális szocializáció mélyrétegeiben húzódik - többek között erről is beszélt a Pénzcentrumnak Guld Ádám médiakutató. A szakember szerint a Z generáció már napi 6-12 órát tölt online, miközben a közösségi minták, a figyelmi struktúrák és a gazdasági-társadalmi működés is átalak
Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
Az élelmiszer-biztonság egyik kulcseleme a gyors reakció a felmerülő kockázatos helyzetekre és kockázatot jelentő élelmiszeripari és takarmányipari termékekre. Ennek egyik legfontosabb eszköze a Rasff.
Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai r
Az Európai Bizottság statisztikai hivatala által ma délelőtt publikálandó februári uniós inflációs rangsornak már majdnem a közepén lehetünk, ami azért nagy szó, mert egy éve ilyenkor még az utolsók voltunk. Európa egészét tekintve pedig még jobban állunk a 2,1 százalékos éves fogyasztóiár-indexünkkel, miközben a keddi kamatcsökkentés ellenére is m
Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. országos ügyvezető igazgatója hét év után, saját döntése alapján távozik a vállalattól, hogy a jövőben új szakmai célokra fókuszáljon, elsősorban vezetők és leendő vezetők támogatására és fejlesztésére. Az átadás-átvétel tervezetten és fokozatosan valósul meg annak érdekében, hogy az operatív működés foly
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
Egyre nagyobb terhet rónak a magyar adófizetőkre az államadósság törlesztésének terhei. Öt év alatt háromszorosára növekedett az adósságszolgálat, és GDP-arányosan már meghaladja az IMF-hitel felvételét követő időszak értékét. Sőt, uniós összevetésben kimondottan tragikus a magyar mutató.
Majdnem másfél év után kedden újra csökkent az alapkamat miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25%-ra mérsékelte az alapkamatot. A várakozások szerint itt nem fog megállni a jegybank, akár egy hónap múlva jöhet a következő lazítás. Az alacsonyabb kamatszint pedig a gazdaság minden területén megjelenhet közvetve, ill
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (Usda) legfrissebb elemzése szerint az USA sertéshústermelésében nem várható jelentős változás 2026 első negyedévében a 2025. január–márciusban előállított mennyiséghez képest.
Mindenki ismeri a kifejezést: korán kelő pacsirta vagy éjjeli bagoly. De vajon csak a biológiai óránk határozza meg, mikor vagyunk produktívak, vagy ennél többről van szó? Mindenki más ritmusban működik, és ennek felismerése nagyban befolyásolhatja, hogyan teljesítünk a munkában. Pacsirta – a hajnal harcosa A pacsirta reggel ébred energikusan, és h
A 2026 januárjában bemutatták az új Kresz-tervezetét, amely a tervek szerint idén szeptember 1-jén fog életbe lépni. Ez több ponton is érinti a mezőgazdasági gépek közúton történő közlekedését, mi több, jelentős változásokra számíthatnak az ágazat szereplői. A reform kimondott célja a szabályozás életszerűbbé tétele és a gazdálkodók adminisztratív
Az elektromos átállás felborítja a globális autóipart: veszteségek, stratégiai irányváltások és új technológiák formálják a Ford, Toyota, Stellantis és más gyártók jövőjét.
Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át,
A Revolut mostanra nem pusztán egy ingyenes bankszámlát, vagy egy egyszerű és viszonylag kedvező devizaváltási lehetőséget biztosító szolgáltatás, egyre többen használják befektetésre is. Cikkünkben összefoglaljuk, milyen befektetési lehetőségeket kínál a Revolut, és hogyan kell az esetlegesen keletkező hozam után adózniuk a magyaroknak.
India várhatóan továbbra is vásárolni fog orosz olajat, miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntése – amely jogellenesnek minősítette Donald Trump elnök importvámjait – beszűkítette az elnök kereskedelempolitikai mozgásterét.
Sokan félnek az orchideától, mert kényes növény hírében áll, pedig egy kis odafigyeléssel csodás virágzásra bírható. Most mutatunk is hozzá egy trükköt, amit csak kevesen ismernek!
Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. által, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával meghirdetett Proof of Concept
Először próbálta ki a Lockheed Martin éles repülési környezetben taktikai MI-rendszerét, amely átvette az irányítást egy vadászgép felett, és sikeresen kivédett egy szimulált föld-levegő rakétát. A több milliárd szimuláción betanított szoftver a jövő autonóm légi hadviselésének egyik előfutára lehet.
A mesterséges intelligencia jövőjéről alkotott várakozásokat nem kizárólag a technológia tényleges fejlettsége alakítja, hanem az is, hogy a média mennyire optimistán vagy pesszimistán viszonyul hozzá – derül ki a Corvinus Egyetem friss kutatásából.
Március 11-én dupla epizóddal, majd minden héten szerdán további két új epizóddal érkezik az RTL+ Premiumra a társkereső reality, A Határtalan szerelem második évada. Az új évadban hat egyedülálló, külföldön élő magyar szingli párkeresését követhetjük nyomon, akik között van egy várandós kismama és olyan is, akinek PUA Coach segít az ismerkedésben.
Sajtóinformációk szerint a Meta 2026 második felében újra megpróbálkozik a stabilcoinok bevezetésével, de ezúttal nem saját digitális pénzt bocsátana ki, hanem már működő stabilcoinokat integrálna a Facebookba, az Instagramba és a WhatsAppba. A cég egyszer már kísérletet tett a blokkláncos fizetési megoldások bevezetésére. 2019 júniusában jelentett
A híres kanapé köré szervezett akusztikus koncertekkel és régóta várt Jóbarátok bögrékkel folytatódik a hazai McDonald’s Friends kampánya. A Jóbarátok sorozat készítőivel közös együttműködés második felvonása nemcsak vizuálisan idézi meg a Central Perk kávézó világát, hanem élő zenei programokkal valódi közösségi élményként hozza el a sorozat hangu
Tizenkét dunántúli vasútállomás teljes átépítését készítheti elő két hazai tervezőcég, hogy a polgári forgalom mellett a katonai mobilitást is kiszolgálják. A jelentős vágány- és rakodóterület-fejlesztést uniós forrásból finanszíroznák.
Több mint 150 óriásteknőst telepítettek vissza a Floreana-szigetre. A Galápagos-szigetekhez tartozó területről több, mint egy évszázada halt ki a fajt.
A Backpack Exchange kriptotőzsde február 23-án bejelentette, hogy a hamarosan érkező Backpack token stakelői részesedést szerezhetnek majd a tőzsdében, miközben a vállalat egy lehetséges tőzsdei bevezetés felé halad. A 2022-ben, az FTX kriptotőzsdéhez és az Alameda Research cégéhez köthető Armani Ferrante által alapított tőzsde tokenje elindulásána
2026-ban lendületet vehet a dinnyeágazat Spanyolországban. A vetőmagok értékesítését végző cégek előzetes felmérései szerint jelentősen bővülhet idén a spanyol görögdinnye és sárgadinnye termőterülete.
Az iraki katonai szerepvállalást érintő parlamenti határozat és a szerb-magyar energetikai együttműködésről szóló kormányfői rendelet látott napvilágot.
A Kraken bejelentette, hogy elindította (saját meghatározása szerint) a világ első, szabályozott benchmarkokra épülő, tokenizált részvényekhez kötött perpetual határidős termékeit. Az új termékek az EU-ban is elérhető xStocks keretrendszerre épülnek, és tokenizált amerikai részvények, indexek, valamint aranyfedezetű ETF-ek árfolyamát követik. A Kr
A miniszterelnök szerint a brüsszeli vezetők Ursula von der Leyen vezetésével Zelenszkijjel a háború folytatásáról állapodtak meg. Orbán Viktor úgy véli, Magyarországnak ki kell maradnia az orosz–ukrán háborúból.
A rebarbara a tavaszi primőrök egyik legkorábban piacra kerülő zöldségnövénye, amely savanykás ízével és magas szerves savtartalmával különleges alapanyag. Bár sokan gyümölcsként kezelik, botanikailag zöldség, ráadásul évelő, erőteljes növekedésű faj.
Komoly hullámokat vert a technológiai és kiberbiztonsági piacokon az Anthropic legújabb bejelentése. A vállalat február 20-án elindította a Claude Code Security nevű megoldását, egy AI alapú kódsérülékenység-szkennert. A piac reakciója gyors és fájdalmas volt: a vezető kiberbiztonsági cégek részvényei meredek esésbe kezdtek. A legnagyobb vesztesek
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján új, gyermekbarát MR-berendezést adtak át, tengeralattjáró tematikájú váróval és vizsgálóval. Az eszköz a legmodernebb technológiával segíti a gyerekek gyógyulását, csökkentve a vizsgálattól való félelmet. A beruházás társadalmi összefogással és egyetemi forrásokból valósult meg.