Kiskunhalason tartotta jubileumi szakmai napját az Rwa Magyarország Kft. A rendezvényen szó esett a búza-, a kukorica- és a napraforgótermesztés kilátásairól, a világpiaci hatásokról, valamint a gazdálkodók előtt álló döntésekről.…
A Mol legfrissebb közleménye szerint előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása: határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is. A Mol biztosítása kiter
A Demján Sándor Program keretében megvalósuló "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul - közölte az NGM.
A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása: határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is. A MOL biztosítása kiterjed mind műszaki károkra, mind pedig
A fővárosi használt lakás piacon az előző évben a panellakásoknál mérte a legnagyobb, 35 százalékos éves drágulást az Otthon Centrum. A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság
Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek - figyelmeztetnek kiberbiztonsági szakértők. A világ legnagyobb sporteseményei évről évre mágnesként vonzzák az online csalókat, akik pontosan tudják: ahol szenvedélyes szurkolók, jegyek, utazás és exkluzív tartalmak vannak, ott könnyebb lehet átve
A legnagyobb amerikai amerikai hitelkártya-kibocsátók – a JPMorgan Chase, az American Express, a Capital One és a Citigroup – tavaly összesen mintegy 146 milliárd dollár bevételt értek el a kártyaüzletágon, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban írta meg a Wall Street Journal. A rendkívül jövedelmező üzletágat most a Trump-adminisztráció ál
A Nasa bemutatta eddigi legerősebb szuperszámítógépét, az Athénát, amely másodpercenként több mint 20 kvadrillió műveletet képes elvégezni, és új szintre emelheti az űr- és repüléstechnikai kutatások szimulációs hátterét.
A Tether befektetési üzletága 150 millió dollár értékű részesedést vásárolt a Gold.com nemesfém-kereskedelmi platformban, ezzel tovább bővítve aranyhoz kapcsolódó tevékenységét. A vállalat február 6-án közölte, hogy az ügylet keretében hozzávetőleg 12 százalékos tulajdonrészt szerzett a társaságban. A bejelentés szerint a megállapodás részeként a G
Az agrárium nem a fennmaradásról, hanem a profitábilis gazdálkodásról kell, hogy szóljon. A szeszélyes időjárás, az ingadozó inputárak és az éleződő piaci verseny mellett a "majd lesz valahogy" hozzáállás végzetessé válhat. A kérdés már nem az, hogyan éljük túl az évet, hanem az, hogyan állhat minden döntésünk a jövedelmezőség szolgálatába. Pontos
Sok lakáskiadó próbál jogtalanul hivatkozni a kaució egy részének megtartására, hogy a bérlő pénzéből tudja kipofozni a lakást. Itt vannak a legtipikusabb kifogások, amelyeknek albérlőként ne dőlj be.
Állásinterjú közeleg, de a "Mesélj magadról!" kérdésnél mindig lefagysz? Ez a 7 kérdéses kvíz segít felmérni, mennyire állsz készen az interjúhelyzetekre – a szakmai válaszoktól a magabiztos fellépésig.
Ilie Bolojan román kormányfő levélben tájékoztatta az alkotmánybíróságot az igazságügyi nyugdíjreformmal kapcsolatos döntés további halogatásának lehetséges következményeiről - tudta meg pénteken az Agerpres hírügynökség az alkotmánybíróságtól.
A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether 150 millió dolláros stratégiai befektetést jelentett be a Gold.com-ba (NYSE: GOLD). A döntés jól mutatja, hogy a digitális pénzügyi infrastruktúrára építő vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a fizikai értékőrző eszközökre, különösen az arany iránti élénkülő piaci érdeklődés mellett. A tra
Több mint háromezer doboz török zárjegyes cigarettát találtak a pénzügyőrök két török kamionban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A Leonardo heves áradásokat okozott Spanyolországban, Portugáliában és Marokkóban. Ez már a hetedik vihar, amely idén az Ibériai-félszigeten pusztít, és szombaton eléri a Marta is a félszigetet.
A magyar palackos borok exportadatai 2022 óta folyamatos emelkedést mutatnak a nemzetközi recessziós nyomás ellenére: pozitív trendek rajzolódnak ki fontos mérőszámokban.
A Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob) idén is megrendezte nagyszabású „Téli Merítés 2026” hatótávtesztjét, amelyen több mint 30 elektromos autó mérte össze teljesítményét valós, téli körülmények között. A teszt célja az volt, hogy átfogó képet adjon a hazai téli útviszonyok között, -2 és +2 °C körüli hőmérsékleten, 130 km/órás autópálya-tempó
Minal Bathwal szép csendben a világ egyik legsikeresebb makro hedge fund-menedzserévé nőtte ki magát: a Brevan Howard Asset Managementnél úgy termelt több hatalmas nyereségeket, hogy 2008-as indulása óta egyetlen veszteséges évet sem zárt. Ezzel a teljesítménnyel a szingapúri székhelyű portfóliómenedzser messze kiemelkedik az utóbbi években egyre n
A NAK, az OMVK és az OMVV stratégiai megállapodást kötött az agrár-, erdő- és vadgazdálkodás összehangolására. A cél a fenntarthatóság, a vadkármegelőzés és a közös jogalkotás elősegítése a klímaváltozás kihívásai közepette.
Szokatlan, elsőre talán zavarba ejtő epizód jelent meg a hazai podcastkínálatban, amelyben a műsorvezető, Bolya Imre saját, mesterséges intelligencia által létrehozott digitális hasonmásával beszélget. A Karizma Podcast új adása kulturális kísérletként vizsgálja az önazonosság és hitelesség kérdéseit. A fejlesztést Horváth Gergely AI szakértő irány
Határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is. A Mol tájékoztatás szerint a cég biztosítása kiterjed mind műszaki károkra, mind pedig a kiesett nyereségre.
Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A h
A NAK, az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet a jövőben még szorosabban együttműködik az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében.
Javult a fogyasztók megítélése februárban az amerikai gazdaságról a Michigani Egyetem felmérése szerint. Ezzel együtt a rövid távú inflációs várakozások angyot estek, viszont kissé emelkedtek a hosszabb távú inflációs várakozások.
Jelentős sztratoszférikus felmelegedés várható február közepén, amely megzavarhatja a sarki örvényt és alapvetően befolyásolhatja az északi félteke időjárását - közölte a Portfolio.
Nem elég hatékonyak a TikTok gyermekvédelmi intézkedései, ezért az Európai Bizottság akár az éves globális árbevétel 6 százalékára is büntetheti az üzemeltetőt. A testület részletes jelentést készített az alkalmazás veszélyeiről.
Ha hideg víz helyett forróval használjuk a magasnyomású mosót, azzal számtalan előnyre tehetünk szert. Az átállás most már egyszerű és pénztárcakímélő.
Az Európai Bizottság egy komoly üzleti reformmal segítené az uniós ipari szereplőket: meghosszabbítaná és kiterjesztené az ingyenes kibocsátási egységek kiosztását az ETS-rendszeren belül, cserébe a vállalatoktól kötelező beruházási vállalásokat várna el. A Handelsblatt uniós tisztviselőktől származó információi szerint a tervek szerint a vállalato