Az agriland.co.uk oldalon megjelent cikk szerint egy holland egyetem tanulmánya arra jutott, hogy az emberi vizelet jobb megoldás lehet a termőföldek trágyázására, mint a szervetlen műtrágyák.
A mesterséges intelligencia fejlődésének legújabb hulláma egyértelműen túlmutat a klasszikus chatbotokon. Míg néhány éve még az számított áttörésnek, hogy egy AI értelmes mondatokban válaszol a kérdéseinkre, ma már egyre inkább olyan rendszerek kerülnek előtérbe, amelyek önállóan cselekszenek, feladatokat hajtanak végre, és folyamatosan jelen vanna
Mintegy 2 millió magyar használja a Revolut szolgáltatásait, így mára megkerülhetetlen tényező a hazai pénzügyi szolgáltatók között. De mit gondolnak a felhasználók a Revolutról, mire használják azt, mivel elégedettek és mivel nem, választanák-e elsődleges számlának? A BiztosDöntés.hu online, 10 perc alatt kitölthető kutatásában ezekre a kérdésekre
A győri Széchenyi István Egyetem az általános felvételi eljárásban meghirdetett több száz képzése között az egy tucatot is meghaladja az első ízben indítottak száma: a sport, a táplálkozástudomány, a mesterséges intelligencia, az agrárdigitalizáció, a kriminológia és az ifjúságvédelem, valamint a zeneművészet területén is új mesterképzésekre lehet
Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy ideiglenesen kivonják a gépjárművüket a forgalomból, például eladás, hosszabb javítás vagy egyszerű spórolás miatt. Ilyenkor az egyik leggyakoribb kérdés így hangzik: kell-e gépjárműadót fizetni egy forgalomból kivont autó után?
Argentína korábban rekord kukoricatermés felé haladt, azonban a januári időszakban tapasztalt szokatlanul magas hőmérséklet és az alacsony csapadékmennyiség kedvezőtlenül hatott a termények állapotára az ország mezőgazdasági központi térségeiben.
A kriptopiac drámai zuhanása megrázta az iparágat: a legjelentősebb szereplők milliárdokat buktak, de eszük ágában sincs kiszállni. Charles Hoskinson, a Cardano társalapítója elmondása szerint 3 milliárd dollárt veszített, de a szeme sem rebbent, és nem is tervez eladni. 3 milliárd dollár mínuszban az alapító A Cardano alapítója, Charles Hoskinson
Az iparról, a fogyasztói árakról és az építőiparról közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a következő héten, míg Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közzéteszi gyorstájékoztatóját az államháztartás januári helyzetéről.
A Sounding Soil projekt különleges mikrofonokkal teszi hallhatóvá a talajban zajló élő folyamatokat, új szemléletet adva a talaj egészségének megértéséhez.
Az elmúlt időszak sokszor hozott szürke, borongós időt, így nem is volt nagy esélyünk a napnyugtákban gyönyörködni, persze voltak azért kivételek is az országban. A szombati napon viszont már többfelé felszakadozott valamilyen mértékben a felhőzet hazánk nagyobb része fölött, így ezeken a tájakon hosszabb-rövidebb időszakokban, de élvezhettük a kor
Nincs "csodaszer", amely egyik napról a másikra megszünteti a megfázást, számos olyan otthoni módszer létezik, amely segíthet enyhíteni a tüneteket, támogatni az immunrendszert és javítani a komfortérzetet.
A Maserati GranTurismo elektromos változata nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az USA-ban akár 85 000 dolláros árengedményt is kínálnak a típusra, ami körülbelül 27 millió forintnak felel meg.
A globális ügynökségi hálózatok központosítanak, a platformok drágulnak, az in-housing egyre több kockázatot rejt. Mindez lehetőséget jelent a helyi vállalatok és a lokális ügynökségek számára, amelyek gyorsabb és hatékonyabb megoldásokat tudnak biztosítani. Interjú Lunczner Ádámmal, a Mediator ügyvezetőjével, az IAB Hungary elnökével.
A tavalyi tavaszi fagy jelentős károkat okozott a kertészeti ágazatban, amelyek mérséklésére az Agrárminisztérium célzott intézkedésekkel reagál. A Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében most újabb támogatási lehetőség nyílik: egy összesen 2 milliárd forint keretösszegű felhívás segíti a fagykárt szenvedett ültetvények cseréjét. A vissza nem
Az idei évben a műtrágyaárak közel 10%-kal emelkedtek az előző évhez képest, annak ellenére, hogy a forint árfolyama erősödött a tavalyi év elejéhez viszonyítva. A Totyafarm tapasztalatai után érdeklődtünk.
Az állattenyésztést gyakran éri kritika a klímaváltozás kapcsán, pedig a legeltetés környezetvédő is lehet. A karbonszabályozás és a támogatási rendszer visszásságaira is rámutatunk.
A nagy technológiai vállalatok rekordösszeget fordítanak mesterségesintelligencia-infrastruktúrára, ami alapvetően rajzolja át a szektor beruházási mintázatait. Az Alphabet, az Amazon, a Meta és a Microsoft 2026-ra tervezett együttes tőkekiadása elérheti a 650 milliárd dollárt – ez olyan történelmi léptékű befektetési hullám, amelyhez hasonlót legf
Az első önéletrajz megírása sokaknak bénító élmény. Ülsz a dokumentum fölött, és azt érzed: nincs mit beleírni. Még nincs „rendes” munkatapasztalat, a CV sablon üresen ásít, a hirdetések pedig mindenhol elvárásokat sorolnak. A jó hír az, hogy a pályakezdők önéletrajza nem ugyanarra a logikára épül, mint egy tízéves tapasztalattal rendelkező szakemb
A Pi Coin körül hónapok óta inkább a csalódottság, mint az optimizmus uralta a hangulatot, ám most egyetlen hír ismét életet lehelt a közösségbe. A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, a Kraken, 2026-os fejlesztési ütemtervében megemlítette a Pi Network-öt, ami sokak szerint egyértelmű jelzés lehet egy későbbi spot listázásra. A „Pioneerek” számá
A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki.
Óriási áremelkedés és augusztusi csúcskereslet jellemezte az elmúlt fél évet a Jófogás ingatlanhirdetési szekciójában. Az egyébként is gyors ütemben változó szektort a szeptemberben életbe lépő Otthon Start program bolygatta meg még inkább, amely mind a keresleti, mind a kínálati oldalon nagy változásokat hozott.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (Közszöv) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezet
Súlyos károkat okozott az Almería tartományon átvonuló "Leonardo" vihar: az extrém szél, a tartós esőzések és a magas páratartalom riasztó mértékben vetették vissza a zöldség-gyümölcs termelést.
A középiskolai felvételi fontos lépés a továbbtanulás során. Az alábbi kvíz segít átismételni a felvételi eljárás legfontosabb tudnivalóit, szabályait és fogalmait. Te vajon mindent jól csináltál a jelentkezés során? Milyen teendőid vannak, ha már túl vagy rajta? És mi történik, ha nem sikerült? Most mindenre választ kapsz. Sok sikert a kitöltéshez
A tavalyi tavaszi fagy jelentős károkat okozott a kertészeti ágazatban, amelyek mérséklésére az Agrárminisztérium célzott intézkedésekkel reagál. A Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében most újabb támogatási lehetőség nyílik: egy összesen 2 milliárd forint keretösszegű felhívás segíti a fagykárt szenvedett ültetvények cseréjét. A vissza nem
A királydinnye az utóbbi években egyre több termelőnek okoz komoly fejfájást, különösen a kapás kultúrákban és a laza szerkezetű talajokon. A növény agresszív terjedése, erős kompetíciója és kellemetlen, szúrós termése miatt nemcsak gazdasági, hanem munkaszervezési problémát is jelent.
Az inflációt bőven meghaladó, akár 6 százalék feletti éves kamat mellett is elhelyezhetik a pénzüket azok, akiket érintenek a februárban esedékes kormányzati juttatások – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az alacsony kockázatú értékpapírokban gondolkodóknak pedig jó választást jelenthetnek a lakossági állampapírok is.
Vízszintemelkedés miatt lezárták a magyar-szlovák államhatáron lévő Szent-Iványi hidat, az államok között Balassagyarmaton lehet átlépni a határt – tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Miközben a fizikai munkaerőpiacon a kiskereskedelem és a szálloda-vendéglátás küzdött munkaerőhiánnyal, addig szellemi területen a cégek munkaerőigénye a gyártásról az ellátási láncra, a logisztikára és a beszerzésre tolódott át. Az új kelet-magyarországi gyáraknak is nagy a munkaerőéhségük.
A Samsung a Galaxy S26 széria kapcsán több, egymással összefüggő újdonságot is előrevetített, amelyek középpontjában a kijelzőhöz kötődő adatvédelem és a felhasználói felület megújítása áll. Bár a vállalat egyelőre szűkszavúan kommunikál, a hivatalos utalások és a kiszivárgott információk alapján már körvonalazódik, mire számíthatunk a következő cs
Tartós javulás figyelhető meg a hazai vállalatok inflációs terheltségében: 2024 eleje óta folyamatosan mérséklődik azoknak a cégeknek az aránya, amelyek jelentős negatív hatásként élik meg az inflációt. A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 negyedik negyedévére vonatkozó felmérése szerint az elmúlt három hónapban már minden harmadi
Rövid távon nem képzelhető el, hogy az Európai Unió és Oroszország ismét együttműködjön az energiapiacon, hosszabb távon viszont változhat a helyzet. És akkor már az EU lehet kedvezőbb tárgyalási pozícióban – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. A meghívott szakértő